11/11/21 A digg.com Newsroomját koppintja a CNN?

Berkes Ákos

A Trendlaboron rendszeresen nyomon követjük a hírgenerálás és a médiafogyasztás aktuális trendjeit. Már csak emiatt sem állhatjuk meg szó nélkül, hogy a Ted Turner által 1980-ban alapított CNN online kiadása lényegében egy közösségi oldallá alakítja az évek óta üzemelő iReport felületét.

1980-1594.jpg

Az iReport segítségével bárki tölthetett fel híreket a CNN.com-ra és nem egy alkalommal vált hivatalos CNN-hírré az, amit először egy felhasználó tett közzé. Azonban a havi átlag 2,5 millió egyedi látogatóval rendelkező oldalon a hírek előállítása után megállt az élet és sem az online közvéleményre, sem a hagyományos sajtóra nem tudott olyan hatást gyakorolni, mint ami elvárható lenne a világ vezető hírcsatornájának egy szolgáltatásától. A felhasználói profilba fel lehetett tölteni híreket - lényegében tehát egy CNN brandelt blogfelületről volt szó. 

Feltehetőleg ez volt az oka a fejlesztéseknek, amik kétségkívül követik az uralkodó trendeket, de az eddigi tapasztalat alapján azt kellene mondanunk, hogy igen messze visznek a CNN által mindig is képviselt és hangoztatott értékektől, nevezetesen a megbízhatóságtól és a minőségtől. Az új rendszer szinte pontos mása (nem feltétlenül másolata, hiszen nyilván hónapok óta tesztelik és finomítják a rendszert a programozók, illetve egyértelmű, hogy ilyen jelentős változásokat hónapok előkészítő munkája után lehet csak bevezetni) a digg.com Newsroomjának. De lássuk, hogy mik is ezek az újítások! 

ireport_croped.png

  1. A felhasználók érdeklődési köröket jelölhetnek meg, és ezek alapján csoportokba kerülnek beosztásra. Ezekbe a kategóriákba tölthetnek fel híreket, illetve ilyen jellegű híreket ajánl nekik a rendszer, továbbá a csoporton belül külön közösségi funkciók is elérhetőek.
  2. Nem csak a megadott témák szerint ajánl híreket a rendszer: a mobil alkalmazás helymeghatározás segítségével is súlyozza azokat.
  3. A felhasználói profilokon nem pusztán a saját, előállított tartalmunk jelenik meg, hanem interakcióink is pontosan nyomon követhetővé válnak - ezzel leginkább a Facebook Timeline-ra hajaz a rendszer egyébként. 
  4. Természetesen a csoportok és kapcsolataink alapján szerkesztett hírfolyam is a rendelkezésünkre áll az iReport-ban.
  5. A profilokon Badge-eket gyűjthetnek a felhasználók, amelyeket a közzétett tartalom, az interakciók és más falhasználók visszajelzései alapján oszt az automatizált rendszer.

Csaknem 1 millió regisztrált felhasználója van az iReportnak, amit 2006-ban indítottak útjára és azóta csak két esetben használta a CNN szerkesztősége látványosan a rengeteg rendelkezésre álló hírt: az Occupy Wall Street mozgalomról több alkalommal így tudósítottak, míg a japán földrengést követő eseményekről is az egyéni hírek segítségével számoltak be. Van egy hivatalos csapat, akik folyamatosan böngészik a beérkező híreket, de eddig csupán 7%-át találták érdemesnek arra, hogy foglalkozzanak vele - a legtöbb esetben saját, részletes hírt gyártanak az online felületre. 

Az újítások bevezetésének célja, hogy megadják a lehetőséget, hogy az értékes tartalmat szolgáltató felhasználók csoporton belüli kiemelésével növeljék a használható és felszínre kerülő hírek számát. Nem lenne igazán jogos, ha kiosztanánk a CNN-t, de eddig tapasztalataink nem azt mutatják, hogy a közösségi szempont az értéket szelektálja ki a nagy halmazokból, a végeredményre pedig semmiképp sem használnánk sem a minőségi, sem a megbízható jelzőket. Ennek ellenére nem lehet leírni azt a szereplőjét a világ sajtójának, amelyik kitalálta, hogy az embereket érdekelné egy 24 órában csak híreket sugárzó csatorna. 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/06/06 Hasznos könyvek prezentációkészítéshez

Sajti Botond
Máig nagyon gyakran találkozhatunk olyan prezentációkkal, amelyek tulajdonképpen egy írásos anyag rövidített változataként működnek, s melybe készítője igyekezett minden fontos információt – tömören megfogalmazva – belezsúfolni bulletpontos felsorolások formájában, esetleg néhány képpel, diagrammal kiegészítve. Aki ettől a sémától szeretne elszakadni, az szerencsére ma már nagyon sok online lelőhelyen találhat tippeket, trükköket, a hatékony prezentációkészítéshez. Ezek mellett is szükség lehet azonban egy-egy olyan átfogó könyvre, amely nem csak prezijeink csinosításához járul hozzá, de segít abban a teljes szemléletváltásban, amely bizony az elmúlt években berögzült rossz szokások miatt sok felhasználóra ráfér.
 
Három olyan könyvet mutatunk be most röviden, amelyek valamilyen formában hasznosak lehetnek a prezentációkészítés, illetve a hatásos előadás, valamint a megfelelő gondolkodásmód elsajátításához. Ezek közül az első alapvetően a PowerPoint prezentációk használatát tekinti alapértelmezettnek, de lényegét tekintve a fő útmutatások már a Prezi.com-ra is érvényesek. A második inkább az előadásmódra koncentrál. A harmadik könyvnek pedig semmi köze nincs a prezentációkészítéshez, de ennek ellenére azért kerülhetett be ebbe a válogatásba, mert egy alapjaiban jó Prezi.com-os anyag elkészítéséhez a klasszikus prezentációs könyvek tippjei már kevesek lehetnek.
 
Tanulj Buddhától!
Sokáig az erőltetett párhuzamokat sejtető cím tartott vissza a PreZENtáció elolvasásától, pedig szerencsére a ZEN-vonal csak a bevezetőben, majd egy-egy utalás erejéig bukkan fel, és ezen túl egy jól átgondolt, jól felépített, érvényes megállapításokat tartalmazó könyvről van szó.
 
Garr Reynolds jól azonosítja a jelenleg elterjedt prezentációk fő problémáit, ennek okait, majd tmutatást ad a műfajban rejlő lehetőségek hatékony kiaknázásához. Fő megállapítása szerint a jó prezentáció elsősorban megfelelő vizuális környezetet ad egy szóbeli előadáshoz ahelyett, hogy minden fontos tudnivalót zanzásítva magában foglalna. Ha ilyen szerepet szánunk a prezinknek, akkor rossz úton járunk: a szerző szerint ezeket a tudnivalókat érdemes inkább abban a formában közzétenni, átküldeni, kiosztani, amit erre kitaláltak, vagyis word-ben. Ezen túl persze számos hasznos tippet kap az olvasó a hatékony prezentációk elkészítéséhez az ötleteléstől kezdve a megvalósításon át az előadásig.
 
Tanulj Steve-től!
A Steve Jobs a prezentáció mestere c. könyv abból a szempontból furcsa, hogy szerzője abból a – mondjuk ki, alapvetően hibás – feltételezésből indult ki, hogy az Apple-vezért utánozva válhatunk hozzá hasonlóan briliáns és sikeres előadóvá, ahogy ezt a könyv elején ki is fejti: „megismerhetjük és követhetjük Jobs minden egyes módszerét, hogy olyan hatást érjünk el, mint ő. Ha utánozzuk és felhasználjuk, amit ő kitalált, mi is tudunk olyan előadásokat tartani, ami a székhez láncolja a közönséget.”  Vélhetően az alábbi előadó is ilyesmivel próbálkozott, mindenki döntse el, mennyire lehet minden esetben hatékony ez a módszer.
 

A gyakorlati tanácsok Jobs prezentációinak részletes kielemzésére épülnek, olyan apróságokra is kitérve, hogy „ennél a mondatnál felemelte a mutatóujját”. Ha az ilyen részletekből nem is lehet sokat hasznosítani, összességében a kiváló előadó módszereinek bemutatásából azért lehet inspirációt meríteni egy magabiztos, lendületes prezentáláshoz.
 
Tanulj a képregénykészítőktől!

A képregény mestersége c. könyv Scott McCloud-tól nem prezentációkészítők, hanem képregényrajzolók számára készült, mégis sokat tanulhatunk belőle, ha már Prezi.com-ban dolgozunk. A PowerPoint után ezt az eszközt használva ugyanis kiszakadunk a jó öreg diaoldalak kényelméből (vagy inkább szorításából), és ha hatásos vetítést szeretnénk tartani, a zoomolásos technikára alapozva úgy kell felépítenünk az anyagot, mintha képregényt rajzolnánk: megfelelően kell adagolni a közeli képeket, a kis részletek megmutatását, illetve a tág perspektívákat bemutató képeket, és olyan egyedülálló, saját világot kell teremteni, ami valósággal beszippantja a közönséget. Persze nincs szó arról hogy rajzolnunk is kéne, de a különböző képek és szövegek megfelelő bemutatásába, ennek alapvető szabályaiba egy hasznos bevezetést kaphatunk. Ebben a legnagyobb segítséget szerintem a jelenleg elérhető könyvek közül ez a képregényes útmutató adja, s az innen átvett vizuális mesterfogásokon túl már csak a fantáziánkon múlik, mennyire lesz egyedi, és hatásos a végeredmény.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/03/24 Slow Google - nemcsak a könyvkiadást akarja forradalmiasítani a cégóriás

FLOW PR

A héten többen is beszámoltak arról, hogy az illetékes amerikai bíróság nem hagyta jóvá a legnagyobb könyvkiadók és a Google Inc. megállapodását. Ezzel egy több éves huzavona eredményeképp megszületett, elkerülhetetlen kompromisszumot hiúsított meg a joghatóság. A Google online könyvtárára így várnunk kell még pár évet az egészen biztos.

 
Mindeközben Európában sem állt meg az élet a vállalatóriás számára: a tegnapi nappal útjára indították a Think Quarterly névre keresztelt ingyenes online kiadványukat. A teljesképernyős böngészést lehetővé tevő felület egyértelműen a magazinolvasás valóságos élményét kívánja visszaadni, miközben megjelenésében a Wired és hasonló technológiai témájú, igényes kiadványokat idézi. A 64 oldalas első szám az adatok életünkben játszott szerepét járja körül rengeteg infografikával és egész oldalas képpel. A cikkek szerzői jellemzően a Google alkalmazottjai, azonban külsős szaktekintélyek is billentyűzetet ragadtak a szakmaiság elmélyítésének jegyében – nem mintha a Google dolgozók neve rosszul csengene a szakmában. 
 
A Google-re ritkán jellemző, hogy nem saját anyagból dolgoznak, azonban a kiadvány olvasását biztosító felületet kivételesen egy külsős cég szolgáltatja, az Issuu, amely ezzel a rendszerrel több mint 33 millió felhasználóhoz juttat el digitális magazinokat havonta. A kiadvány tördelését és tervezését pedig egy Londoni kreatív ügynökségre, a The Church of Londonra bízták, akik saját design-juktól nem igazán tudtak elrugaszkodni a kiadvány tervezésekor.
 
Azt állítja magáról a magazin, hogy a rohanó adatfolyamok közepette egy lélegzetvételnyi gondolkozási időre van szükségünk és ehhez kínál gondolati alapokat. Kíváncsian várjuk a valóban tartalmas és elgondolkodtató információk garmadáját összeszedő első szám után a folytatást, melyre a névből adódóan feltehetőleg egy negyed évet kell majd várnunk.

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/11/23 Ma minden kiderül (Frissítve)

FLOW PR

Ahogyan arról a Kreatív Online már beszámolt, felkerültünk a Kreatív PRizma Díj shortlistjére SMR-szolgáltatásunkkal. Ma este nyolctól lesz a díjátadó, majd fél kilenctől a publikus buli, ahova bárki eljöhet. Az Ötkertben rendezik meg az eseményt, amire természetesen mi is elmegyünk.

Tavaly Public Affairs kategóriában elsők lettünk, és elhozhattuk az Év pr-megoldása díjat is. Kíváncsiak vagyunk, hogy a ma este mit tartogat számunkra. Gondoljatok ránk, szorítsatok nekünk!

Update: Végül shortlistesek maradtunk a közösségimédia-megoldások kategóriában, de nagyon örülünk az elismerésnek. Fontos számunkra a Hírlabor, és továbbra is hiszünk benne. A Trendlabor Médiaindex című kutatásunk is azt mutatja, hogy az újságírókban egyre nagyobb a nyitottság az újszerű, a munkájukat megkönnyítő online megoldások irányában. Köszönjük mégegyszer!




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/10/28 Trendlabor Médiaindex 2010 - infografika

FLOW PR

Már korábban hírt adtunk az újságírók és a közösségi média viszonyát vizsgáló kutatásunkról, melyhez készítettünk egy infografikát annak érdekében, hogy egyszerűen át tudjátok tekinteni a legfontosabb adatokat. Ha valaki esetleg nem találkozott volna vele, most itt helyben megnézheti:

Trendlabor Médiaindex 2010




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/04/27 Néhány közösségi médiás jótanács

Madalina Rita

Pollnernél találtam ezt a prezentációt, amelyben a közösségi médiába való belépés és az egyes aktivitások indításának néhány aranyszabályát gyűjtötték össze. Az általánosságokon túl néhány esettanulmányon keresztül mutatják be, hogy egy-egy kampány miért működött, illetve épp ellenkezőleg, miért lett totális katasztrófa.

Én csak két dolgot emelnék ki, amit tényleg nagyon fontos lenne mindig szem előtt tartani: az egyik, hogy "be willing to invest", azaz legyél hajlandó költeni a közösségi médiára is, a másik pedig, hogy "content is, and will always be, king" - akármennyire is elcsépelt.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/02/10 Online névjegykártya - Flavors.me

Madalina Rita

Az egyszerű szolgáltatások általában a legjobbak. A Flavors.me például csak annyit tud, hogy viszonylag kezdetleges módszerekkel barkácsoln lehet vele egy-egy online bemutatkozó felületet, amibe az alapfunkciókon túl (fotófeltöltés, fő adatok, linkek elhelyezése) beköthetjük az online aktivitásaink feedjeit.

Szóval ha nincs honlapunk, vagy több online csatornán is jelen vagyunk és mindezt egy szép felületen összefoglalva szeretnénk prezentálni, online névjegykártyaként is elküldhetjük a linket.

Itt találtok jópár példát arra, hogyan alakíthatók ki gyönyörű site-ok.

Ebbben a videóban pedig az látható, hogyan működik:

Flavors.me from Jack Zerby on Vimeo.

Ha ti is szeretnétek ilyet, a meghívó kód a "hőség", csak angolul.

 

Címkék: ajánló website



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

3 komment



süti beállítások módosítása