13/04/24 Így barangolj a magyar Street View-n!

Varjasi Viktor

Most, hogy megtelt a Facebook hírfolyama a Google Street View magyarországi indulásáról szóló hírekkel, eszembe jutott, először mire használtam ezt a szolgáltatást.

Két éve egy szerencsés kimenetelű baleset után egy isten háta mögötti román falu cseppet sem bizalomgerjesztő körforgalmában rekedtünk a barátaimmal. Volt pár óránk bejárni és fura mód megkedvelni a környéket.

street.JPG

Hónapokkal később, mikor kíváncsiságból megkerestem a települést Google Mapsen, örömmel fedeztem fel, hogy a cég autója is végighajtott rajta és remek fotókat készített a helyszínről.

Számomra a kedves emlékek felidézése az első indok volt arra, hogy virtuálisan is körbejárjak a magyarul Utcakép nevű szolgáltatás úttalan útjain. A nosztalgia tehát erős vonzerővel ruházza fel az alkalmazást, hiszen ki ne akarná megkeresni a szülői házat, a hétvégi telket vagy a régi iskoláját, főképp, ha mondjuk több ezer kilométerre él tőle!

De mire használhatjuk még a Street View-t? Erre szeretnék néhány praktikus és kevésbé gyakorlatias módszert bemutatni.

Fedezd fel a világot!

Mernék rá fogadni, hanem is akármiben, hogy legtöbben először saját lakókörnyezetüket keresik fel és járják körbe a Street View-n. Megnézik, minden rendben van-e a házuk körül, helyén van-e a kedvenc kisboltjuk, és ujjongva fedezik fel a kipixelezett szomszéd nénit kutyasétáltatás közben a járdán.

Pedig rengeteg olyan helyre navigálhatunk, ahová a valóságban nem ruccanhatunk csak úgy el bármikor. Tudtátok például, hogy a Google-autóit Anglia útjainak több mint a felén vezették már? És azt, hogy az Egyesült Államokban körbefényképezett városokat szinte képtelenség felsorolni?

Ami engem illet, egyik kedvenc tájamat ajánlom nektek megtekintésre: a Tekapo–tavat Új-Zélandon (ahol a Gyűrűk Ura utolsó csatajelenetének forgatási helyszíne fekszik), illetve egy nem hivatalos ranglistát a Street View legelképesztőbb helyeiről rajta az Antarktisszal.

Derítsd fel a terepet!

Mindenki érezte már magát reménytelenül elveszve egy külföldi nagyvárosban a megérkezése után. Az Utcaképpel viszont megelőzhetjük ezt a problémát. Megnézhetjük a leendő szállodánkat, a legközelebbi villamosmegállót, a kiszemelt éttermeket, kávézókat és a boltokat is. Belföldi utazásunk előtt mostantól a magyar városokat és falvakat is feltérképezhetjük Debrecentől Jászdózsáig, Szegedtől Tiszapüspökiig.

Google Street View Hyperlapse from Teehan+Lax Labs on Vimeo.

Baráti találkozók, randik, üzleti tárgyalások előtt sem árt tenni egy kört a Street View-val. Jó tudni például, hogyha kocsival vágunk neki az útnak, találunk-e parkolót a környéken vagy érdemesebb inkább taxit fognunk.

Nem ajánlom azonban a túlságosan hosszú felderítést: egy kis izgalmat azért hagyjunk meg magunknak!

Üzletelj, nyomozz!

A kereskedők is profitálhatnak a Street View nyújtotta előnyökből. Nyílászárócsere vagy házbővítés előtt például a mesterek felmérhetik az ügyfél házának állapotát anélkül, hogy kiszállnának a helyszínre. A sofőrök megkereshetik a bonyolultabban megközelíthető úti céljaikat. Az ingatlanügynökök, házvásárlók, építészek pedig úgy tanulmányozhatnak épületeket, hogy sohasem jártak a helyszínen.

Litvániában és Észtországban az adóellenőrök csalókra vadásznak a Street View-n illegális építkezések és gyanús vagyonosodások után kutatva. Kíváncsi vagyok, nálunk a NAV mikor fedezi fel az Utcaképben rejlő lehetőségeket!

Kutass, mókázz, szörnyülködj!

Végül kalandozhatunk is a Street View világosabb felén vagy elmerülhetünk a legsötétebb bugyraiban. A hazai userek meg is tették az első lépést: a start utáni órákban ugyanis megalakult a Magyar Street View Képek Facebook csoport, ahol már láthatók az első érdekes, illetve esetenként kevésbé érdekes képek. 

Hosszabb-rövidebb keresgéléssel ti is találhattok vicces, meghökkentő vagy éppen elborzasztó, virális fotókat. Ilyenekből nézhettek meg egy csokorra valót a Street View Fun nevű oldalon például. 

Ti mire fogjátok használni az Google Utcaképet? Írjátok meg hozzászólásként!




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

13/04/05 Lesz hirdetés a Facebook Home-ban?!

Berkes Ákos

Mostanában hatalmas a mozgás a Facebook háza táján (mind felhasználói, mind fejlesztői oldalon), de a legnagyobb bejelentést idén eddig a tegnapi sajtóeseményre tartogatták. Ez pedig a Facebook Home, ami nem más, mint egy Android launcher alkalmazás. A launcher lényegében az Android felhasználói felülete, a grafikus interfész. Ezen keresztül indíthatunk el további alkalmazásokat, telefonálhatunk és így tovább. A készülékgyártók ilyen launcherek fejlesztésével teszik megkülönböztethetővé a készülékeket. A Google Play áruházból jelenleg is többféle launchert tudunk letölteni telefonunkra, ha meg akarunk szabadulni a gyári felülettől. 

A Facebook Home ezekkel szemben természetesen a közösségi oldal integráltsági szintjében különbözik radikálisan, de erről máshol már olvashattatok részletesen is. Ami érdekes lehet még, és egyelőre kevesen említik meg, pedig Mark Zuckerberg, kérdésre válaszolva, megerősítette: bár jelenleg nem jelenít meg a Home hirdetéseket, azok feltétlen részét fogják képezni annak a jövőben.

A Home egy új élményt ígér a felhasználóknak az eszközhasználat tekintetében, azonban ez kimerül abban, hogy akár hova nyúlunk majd a telefonunkon a Facebook ismerőseink legfrissebb tartalmai fogadnak majd bennünket. Ezzel a Facebook jelentősen tudja növelni a nála töltött időt, de ami még fontosabb: adatokat szerezhetnek így a felhasználókról - ami eddig launcher szinten vagy a gyártók, vagy a Google privilégiuma volt. Azonban a mobil hirdetési piacot egyelőre nem látható módon alakíthatja át a Facebook a Home-mal. Egyrészt akár a Home-mal összekötött hirdetések is megjelenhetnek majd az alkalmazásokban, másrészt jelenleg nem elképzelhető, nem megszokott felületeket is értékesíthet a Facebook a Google-tól függetlenül.

-VowtBhcP1w.jpg

A Home-mal egyértelműen a leginkább elkötelezett, Facebook-függő felhasználókat célozza meg a vállalat, akik viszont hajlamosak lesznek hirdetésekre kattintani, jelenleg is ezt teszik. Nagy kockázat tehát nincs a fejlesztésben. A Google viszont nem fogja tétlenül szemlélni, ahogy komolyan és több ponton veszélyezteti piaci részesedését - ismételten - a Facebook. A kérdés csak az, hogy a korábbi sikertelen próbálkozások után képesek lesznek-e előállni valamivel, amit használni is fognak az emberek. 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

13/03/18 Mit használhatunk a Google Reader megszűnése után?

Sajti Botond

A címben szereplő kérdés foglalkoztatja talán leginkább a Google Reader felhasználóit, így a szolgáltatás megszüntetésének elemezgetése helyett most inkább a praktikus megoldási javaslatokra koncentrálunk, hiszen az óra már ketyeg: július 1-jéig van időnk megtalálni a leginkább testhezálló helyettesítő oldalt.

google-reader-closed-featured-570x270.jpg

Aki nem akar belemélyedni az előnyök / hátrányok sorra vételébe, és inkább a közönségtől kér segítséget a kérdés eldöntéséhez, az keresse fel a ReplaceReader oldalt, ahol a Twitter-felhasználók szavazatai alapján alakul folyamatosan a toplista a legjobb megoldásról. Itt a Feedly áll az első helyen, nem sokkal lemaradva pedig a NewsBlur követi, mindkettő életképes helyettesítő megoldás lehet, bár utóbbi ingyenesen csak bizonyos korlátozásokkal használható, az összes funkció korlátlanul csak évi 24 dollár ellenében érhető el.

greader.jpg

Felmerülhet még alternatív megoldásként a Netvibes használata, ennek előnye, hogy a Google Readerben hosszú évek során összegyűjtött feedjeinket két kattintással át tudjuk ide hozni, továbbá plusz funkciókkal is rendelkezik. Hátránya viszont, hogy ezek egy része fizetős.

Gyönyörű felületével bárkit elkápráztat a Flipboard, amelynek a tetszetős dizájnon túl az is az előnyei közé tartozik, hogy a Google Readerből bekötött feedjeinket eltárolják, vagyis július elseje után is elérhetjük itt a megszűnő oldalon összegyűjtött hírforrásainkat. Hátránya viszont, hogy nem tudjuk olyan gyorsan átfutni a friss híreket, mint a Google Readerben.

A Digg bejelentése szerint ők is építenek egy readert, a blogjukon közzétett poszt szerint ebben igyekeznek majd a Google Reader minden előnyös tulajdonságát átmenteni, ennek fejleményeit kíváncsian várjuk.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

4 komment

13/01/22 Mit jelent majd a Facebook új keresője a vállalati oldalak számára?

Berkes Ákos

A Facebook épp egy hete jelentette be, hogy továbbfejleszti saját keresőrendszerét, mely a jövőben egy sor közösségi funkciót is magában foglal majd. Magyarul több kiváló összefoglalót lehetett olvasni arról, hogy pontosan milyen lehetőségeket kínál majd a Graph Search, azonban ezek leginkább a külföldi portálok cikkeit foglalják össze, hiszen az új kereső jelenleg a béta tesztelés fázisában van és bár lehet jelentkezni, de élőben egyelőre elég kevesen használhatták azt.

Kézenfekvőnek tűnik a Google keresőmotorjával összevetni a Graph Search jelentette változásokat. De szerintem már elvi szinten több érdekes különbség is megállapítható. A Google rendszeresen alakít a motor algoritmusain. Erre azért van szükség, mert a SEO-val foglalkozó szakemberek állandóan találnak olyan kiskapukat, amellyel a meghatározott tartalmat akkor is előnyösebb helyen tudják szerepeltetni, ha az a felhasználók keresési feltételeinek adott esetben kevésbé felelne meg, mint a találati listán hátrébb sorolt, nem SEO-zott oldalak. A Google számára az is már régen egyértelmű volt, hogy a közösségi oldalak átütő népszerűségével az ismerősök vagy csak követett hírességek, szakértők ajánlásai is relevánsan tudják módosítani a találati listát. A felismerést követően nem csak azért volt szükség egy saját közösségi platform létrehozására, mert a Facebook például a Google számára nagyjából egy fekete lyukhoz hasonlítható (korábban is kezdték el fejleszteni saját rendszerük alapjait), hanem azért is, mert a bejelentkezett felhasználókról rendelkezésre álló adatokat a hirdetési rendszerükben is fel tudják használni. Az online reputáció managerek számára azonban a találati listában való jó helyezés alapja a továbbiakban is a SEO marad - hiszen a Google-t jelentős mennyiségben kizárólag keresőként használják a felhasználók, illetve bárki számára elérhető a kereső-szolgáltatás kijelentkezett állapotban, amikor semmilyen közösségi forrás alapján nem tudja módosítani a találati listát a rendszer. 

A Facebook esetében ez egészen nyilvánvalóan nem lesz így, a felhasználókról minden keresés alkalmával minden adat rendelkezésre áll majd - ha az adott user úgy dönt, hogy Graph Search alapú keresést akar indítani.  A Google célja a Google+ integrálásával egyértelműen a keresési folyamat személyesebbé tétele volt, míg a Facebook a közösségek a böngészését teszi elérhetővé egy érdekesnek ígérkező keresési mechanizmus által (akár az egyéni akár a lokális közösségeket). A Google-nek régóta fel lehet tenni kérdéseket egész mondatban és nagy mértékben növelhető is a keresés eredményessége, ha valaki képes értelmes angol mondatokat alkotni. Azonban ezzel nem tudjuk böngészni ismerőseink kedvenc éttermeit, kedvenc zenéit vagy soha nem fogjuk vele megtalálni azt a kiállítást, amire a legtöbb barátunk kíváncsi. Vagy azt pártot, amit a legtöbben like-olnak. Ezzel az egésszel szerintem a hihetetlen mennyiségű rendelkezésre álló adatot teszi kezelhetőbbé és összefüggéseiben értelmezhetővé a Facebook minden felhasználójának a számára. Tehát a Facebook a közösségit teszi kereshetőbbé, míg a Google a keresést tette (személyesebbé majd) közösségibbé. 

Na de mit jelent ez a márka oldalak kezelői számára? Ha megértjük ezt a hozzáállásbeli különbséget, akkor - jelenlegi ismereteink birtokában - lesz-e valaha Facebook SEO? És miben különbözik ez a Google SEO-tól? A Google SEO-ról sok szó esett már, ezért csak a különbségekre mutatok rá. Állításom az, hogy a Google SEO alapja továbbra is a hagyományos tartalom-optimalizálás, mely révén az interneten elérhető tartalmunkat a Google motorja számára felismerhetővé, és az ismert algoritmusok értékelési struktúrájában  konkurenciánál fontosabbá, használhatóbbá, relevánsabbá tesszük. Az, hogy egyébként a +1-ezések révén az adott felhasználónak majd torzítja a találati listát a rendszer a megállapításon túl semmire nem jó nekünk. A Graph Search ezzel szemben nem csak ismerőseink, hanem minden felhasználó publikus adataiban keres, de ettől egyáltalán nem kell megijedni a privacy-huszárok szorongásait olvasgatva. Mert teszem azt, ha a személyes profilommal like-olom a kedvenc éttermem oldalát és ott a kirakott fotókat is előszeretettel kommentelem, majd valaki indít egy keresést, azzal, hogy mi a legnépszerűbb étterem Budapesten, akkor valaki megtalál majd egy jó helyet, de az én intim szférámba senki nem tudott kutakodni. 

A Facebook SEO tehát szintén a tartalom optimalizálásra épül, azzal a különbséggel, hogy itt az interaktivitás mértéke az elsődleges, amit mesterségesen, hivatkozásokkal, linkcserével, nem tudok torzítani. Tehát a tartalom előállítására, annak minőségére, és a rajongóink számára a való relevanciájára kell a hangsúlyt és az erőforrást csoportosítani a jövőben - ez a Facebook SEO. Mark Zuckerberg elmondta, hogy a Graph Search-csel elkészült a Facebook-élmény harmadik meghatározó pillére, ez tehát nem csupán egy olyan fejlesztés, mint a Bing-gel való korábbi együttműködés, sokkal több annál. El lehet mondani, hogy ilyen keresést helyek tekintetében például a Foursquare-n régóta indíthatunk (Explore funkció), de ott is csak limitált a forrás, amire épít és nehezen optimalizálható kínálati oldalról. 

Azt gondolom, hogy a felhasználók csak nyerhetnek a Graph Search használatával a jövőben, mert nem csak a Hírfolyamukon keresztül böngészhetik ismerőseik tartalmát, illetve a márkák rá lesznek kényszerítve, hogy további exkluzív tartalommal rávegyék a rajongókat, hogy még többször lépjenek interakcióra velük. Ehhez pedig a minőségen és a színvonalon kell javítani, amivel szintén a felhasználók járnak jól, hiszen nekik tetszőbb tartalmat láthatnak majd. A Graph Search összességében nem fogja leváltani a Google-t, mint az első számú keresőt, de szerintem egyértelműen bebetonozza a Facebook helyét a legtöbbet böngészett oldalak toplistájának elején.  




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

12/08/17 Magyarul is elérhető a Google Voice search!

Berkes Ákos

Ma jelentette be a Google, szokás szerint saját blogján, hogy újabb 13 nyelven teszi elérhetővé a hangalapú keresés funkcióját. Ezzel már 42 nyelven és nyelvjárásban, összesen 46 országban beszélhetnek a felhasználók Androidos telefonjukhoz. Magyarország is benne van ebben a 13 országban, ráadásul a Google azt ígéri, hogy a kereső folyamatosan kommunikálni fog a központi adatbankkal, így minél többen és minél többet használjuk ezt a lehetőséget, annál pontosabb lesz a beszédfelismerő algoritmus.  

Google-Voice-Search-Icon1.pngAki még nem látja a Google kereső mellett mikrofon jelet az Androidos telefonján, az az alábbi linkről le is töltheti magának a hivatalos appot, vagy keressen rá a Google Play alkalmazásban. 

A most bevezetett a nyelvek, a magyar mellett, a következőek: baszk, bolgár, katalán, európai portugál, finn, gall, izlandi, norvég, román, szerb, szlovák, svéd.

Ráadásul a hangfelismerő funkció nem csak a keresőben használható, diktálhatunk a telefonnak jegyzetet, smst vagy emailt is. 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

7 komment

12/04/19 Google forradalom az online hirdetési piacon?

Berkes Ákos

A Google szerint van egy természetes folyamat, amely a technológia fejlődésével elkerülhetetlen: ahogy annak idején a TV újdonságként hatott, úgy fejlődik ma az online megjelenés és annak mérése is. Ezzel egyébként nem értek teljes mértékben egyet, hiszen míg a nézettségi adatokat és értékeléseket egy-egy reklámról vagy idősávról, műsorról évtizedekig ugyanazokra az adatokra és összefüggésekre alapozták, addig az online látogatottsági, elérési vagy akár a látogatókról rendelkezésre álló személyes adatok köre és az azok között feltételezett összefüggések egyaránt folyamatosan fejlődnek, bővülnek. És pont a fejlődésben rejlő lehetőségek jelentik a legnagyobb, legérdekesebb különbséget, nem a rendelkezésre álló adatok többlete. Ráadásul ezt az utat tapossa ki a Google is, tegnap jelentették be, hogy milyen új megoldásokat kínálnak a márkák online és mobil eszközös hirdetéseit kezelő és monitorozó partnereiknek, ezt nevezik Brand Activate Initiative-nek. 

Az Ad Age Digital konferencián prezentált új szolgáltatásokkal kívánják támogatni azokat, akik kielégítik az egyre jelentősebb igényt az élő statisztikák mentén történő folyamatosan tartalom-fejlesztésre. Nem titkoltan csatlakoznak ezzel egy korábbi kezdeményezéshez, mely azt célozza, hogy a rendelkezésre álló statisztikákat az iparági szakértők bevonásával folyamatosan az adott szektorok igényéhez igazítsák, a közös tapasztalat mentén pedig fejlesszék a szolgáltatásokat. Ez a 3MS (Making Measurement Make Sense) koalíció, ami kétségkívül a legnagyobb résztvevőjével gyarapodik a Google ezen a projektjével. 

A kulcsszó a Brand Activate Initiative kapcsán az élő adatok mentén történő azonnali reagálás és kampány-fejlesztés. A kampány egyes elemei vagy akár az egész megjelenés alakításán keresztül. Jelenleg két elemből áll a fejlesztésük. Az Active View a Google Display Network Reserve szolgáltatást használók számára lesz kezdetben elérhető, míg a DoubleClick for Advertisers-t használók egy kicsit később fogják megkapni. Ennek lényege, hogy kizárólag azokat a megjelenéseket számítják ezentúl az összesítésekben (végső soron a megjelenés alapú hirdetések esetében ez költségmegtakarítást, illetve ROI-biztosítást eredményezhet), amelyek a 3MS tervezett iparági szabványa alapján megfelelnek a valódi megjelenés szabályának: legalább 1 mp-ig látható a hirdetés a képernyőn, illetve az összes megjelenített hirdetés legalább 50%-ának teljesítenie kell ezt a kritériumot.

A másik az Active GRP, amellyel élőben tudjuk Google hirdetésünket finomhangolni. Ezek a változtatások, mentésüket követően, azonnal érvényesek lesznek már a következő megjelenésre is! Megváltoztatták az adatkezelési és -gyűjtési módszertanukat is, amit egyszerűen Robosztus módszertannak neveznek (Robust methodology), és egy korábban nem alkalmazott módon egyesítik a bejelentkezett felhasználókról és az anonim látogatókról rendelkezésre álló adatokat. (Azt állítják, hogy ennek során soha nem adnak ki az azonosítást lehetővé tevő adatokat személyeknek, csupán statisztikai szinten kerülnek feldolgozásra.)

További újdonságokat és fejlesztéseket ígérnek még a Brand Activate Initiative keretében, és ezeket további partnerek számára fogják elérhetővé tenni. Azt is tudni lehet, hogy minden hirdető számára biztosítják majd a szolgáltatásokat. Érdekes lesz figyelni a 3MS további kezdeményezéseit, mert ez az iparági standard a hirdetések mérése kapcsán például kifejezetten előremutató és hasznos megoldásnak tűnik, és valóban minden szereplő számára előnyös: a márkák biztosak lehetnek benne, hogy nem kidobott pénz az online hirdetés (ha eddig kételkedtek), a hirdetők, ügynökségek pedig pontosabb ajánlatot fognak tudni adni és megbízhatóbb eredményt fognak tudni szállítani. A hirdetést szolgáltatók pedig nagyobb bevételt remélhetnek, nagyobb piacról.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/03/24 Slow Google - nemcsak a könyvkiadást akarja forradalmiasítani a cégóriás

FLOW PR

A héten többen is beszámoltak arról, hogy az illetékes amerikai bíróság nem hagyta jóvá a legnagyobb könyvkiadók és a Google Inc. megállapodását. Ezzel egy több éves huzavona eredményeképp megszületett, elkerülhetetlen kompromisszumot hiúsított meg a joghatóság. A Google online könyvtárára így várnunk kell még pár évet az egészen biztos.

 
Mindeközben Európában sem állt meg az élet a vállalatóriás számára: a tegnapi nappal útjára indították a Think Quarterly névre keresztelt ingyenes online kiadványukat. A teljesképernyős böngészést lehetővé tevő felület egyértelműen a magazinolvasás valóságos élményét kívánja visszaadni, miközben megjelenésében a Wired és hasonló technológiai témájú, igényes kiadványokat idézi. A 64 oldalas első szám az adatok életünkben játszott szerepét járja körül rengeteg infografikával és egész oldalas képpel. A cikkek szerzői jellemzően a Google alkalmazottjai, azonban külsős szaktekintélyek is billentyűzetet ragadtak a szakmaiság elmélyítésének jegyében – nem mintha a Google dolgozók neve rosszul csengene a szakmában. 
 
A Google-re ritkán jellemző, hogy nem saját anyagból dolgoznak, azonban a kiadvány olvasását biztosító felületet kivételesen egy külsős cég szolgáltatja, az Issuu, amely ezzel a rendszerrel több mint 33 millió felhasználóhoz juttat el digitális magazinokat havonta. A kiadvány tördelését és tervezését pedig egy Londoni kreatív ügynökségre, a The Church of Londonra bízták, akik saját design-juktól nem igazán tudtak elrugaszkodni a kiadvány tervezésekor.
 
Azt állítja magáról a magazin, hogy a rohanó adatfolyamok közepette egy lélegzetvételnyi gondolkozási időre van szükségünk és ehhez kínál gondolati alapokat. Kíváncsian várjuk a valóban tartalmas és elgondolkodtató információk garmadáját összeszedő első szám után a folytatást, melyre a névből adódóan feltehetőleg egy negyed évet kell majd várnunk.

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/03/17 Tovább fejlődik a közösségi szerkesztés funkció a Google Dokumentumokban

FLOW PR

A Google rendszeresen tesz elérhetővé még fejlesztés alatt álló megoldásokat azoknak a felhasználóknak, akik ezt Google Accountjukban jóváhagyják. Ez egyfelől kiváló kommunikációs megoldás, mivel a netes véleményformálók még a publikus start előtt elkezdik terjeszteni az újítások hírét, másfelől pedig további technikai javítások, kiigazítások foganatosítására is lehetőséget ad a vállalatnak. Ezen felül ráadásul egy egyedi, bennfentes érzést is kivált a legelkötelezettebb felhasználókban, ami az imázsépítés egyik meghatározó eleme.

Korábban a Google Wave, a Buzz (magyarul a kissé furcsán csengő Zümm nevet kapta) is ezzel a módszerrel robbant be a köztudatba, és bár utólag mind a kettő komoly kudarcnak bizonyult, a szolgáltatásokban használt technikai megoldások szép lassan beszivárognak a mindennapjainkba. A Google Labs funkció engedélyezésével például már egy jó ideje akár a Gmail-be integrálhatunk egy Youtube-videók megtekintésére szolgáló widgetet, vagy az email-küldés visszavonásának funkcióját (ami kétségkívül az egyik legjobb újítás, amit valaha láttunk online e-mail szolgáltatótól).

 

Most a Dokumentumok szerkesztésébe integrálták a Google Wave-ben bevezetett közösségi szerkesztési lehetőségeket. A szolgáltatás csak az újonnan létrehozott dokumentumokban, és első körben csak az újdonságok használatának tesztelésére feliratkozott felhasználók számára érhető el:

 

 

A vállalat saját blogjában közzétett bemutatóanyag részletes tájékoztatást ad az új változások lényegéről. Összefoglalva annyit kell megállapítanunk, hogy a dokumentumok közös szerkesztésében rejlő lehetőségeket bővítik a kommentelés, a megosztás egyszerűsítésével.

A Wave és a Buzz egyebek mellett azért buktak el, mert a felhasználóknak egyszerűen nem volt szükségük még egy felületre, ahol megoszthattak egymással tartalmat, illetve kommunikálhattak. A dokumentumok szerkesztését viszont az ezekhez kifejlesztett funkciók remekül ki tudják egészíteni, így ezek jövendőbeli népszerűségében nem kételkedünk. Aki használja a Google Dokumentumokat több felhasználóval való közös munkára, az biztosan ki is fogja használni ezeket az új feature-öket!

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!



süti beállítások módosítása