12/03/07 Firkáld össze a várost a Wallittal!

Sajti Botond

Geolokáció, augmented reality, chat egy alkalmazásban

A helymeghatározó megoldások és a közösségi hálózatok üzenetküldő funkcióit ötvözi az augmented reality-vel egy vadonatúj alkalmazás, a Wallit. Az Appstore-ban március 6-tól elérhető (már az androidos verzió is készül) újdonság segítségével gyakorlatilag virtuálisan összefirkálhatjuk kedvenc helyeinket, üzenetet hagyhatunk barátainknak, akik arra válaszolhatnak is. A Wallit fontos kikötése, hogy fizikailag valóban ott kell lennünk, ahová firkálni szeretnénk, a távoli írogatás nem megengedett. Bárhonnan megtekinthetjük viszont az egyes helyekhez feltöltött üzeneteket, melyeket lájkolni és értékelni is lehet majd a későbbiekben.

 

Talán a legérdekesebb újdonság, hogy míg az eddigi augmented reality megoldások a helyhez kapcsolt, már meglevő tartalmak megtekintését tették lehetővé, addig a Wallittal mi magunk tudunk AR-ben megjelenő üzeneteket közzétenni, vagyis közösségi jelleget kap ez a mostanáig inkább egyoldalú kommunikációra épülő megoldás. Ezen túl a geolokációs alkalmazásokhoz viszonyítva is nagyobb hangsúlyt kap a közösségi vonal.

Mindez nagyon jól hangzik, ezért azonnal le is töltöttem az alkalmazást. Az első lépés, a regisztráció pofonegyszerű, Facebook és Twitter hozzáférésünkkel is beléphetünk. A folytatás viszont már nehézkesebb: amikor létre szerettem volna hozni az első hazai falat, hamar kiderült, hogy csak egy kérést tudok küldeni a Wallit adminjának, és utána türelmesen várni a pozitív elbírálást (ez a Foursquare esetén azért jóval egyszerűbb), a legközelebbi, már létrehozott fal pedig Bécsben van.

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/11/21 A digg.com Newsroomját koppintja a CNN?

Berkes Ákos

A Trendlaboron rendszeresen nyomon követjük a hírgenerálás és a médiafogyasztás aktuális trendjeit. Már csak emiatt sem állhatjuk meg szó nélkül, hogy a Ted Turner által 1980-ban alapított CNN online kiadása lényegében egy közösségi oldallá alakítja az évek óta üzemelő iReport felületét.

1980-1594.jpg

Az iReport segítségével bárki tölthetett fel híreket a CNN.com-ra és nem egy alkalommal vált hivatalos CNN-hírré az, amit először egy felhasználó tett közzé. Azonban a havi átlag 2,5 millió egyedi látogatóval rendelkező oldalon a hírek előállítása után megállt az élet és sem az online közvéleményre, sem a hagyományos sajtóra nem tudott olyan hatást gyakorolni, mint ami elvárható lenne a világ vezető hírcsatornájának egy szolgáltatásától. A felhasználói profilba fel lehetett tölteni híreket - lényegében tehát egy CNN brandelt blogfelületről volt szó. 

Feltehetőleg ez volt az oka a fejlesztéseknek, amik kétségkívül követik az uralkodó trendeket, de az eddigi tapasztalat alapján azt kellene mondanunk, hogy igen messze visznek a CNN által mindig is képviselt és hangoztatott értékektől, nevezetesen a megbízhatóságtól és a minőségtől. Az új rendszer szinte pontos mása (nem feltétlenül másolata, hiszen nyilván hónapok óta tesztelik és finomítják a rendszert a programozók, illetve egyértelmű, hogy ilyen jelentős változásokat hónapok előkészítő munkája után lehet csak bevezetni) a digg.com Newsroomjának. De lássuk, hogy mik is ezek az újítások! 

ireport_croped.png

  1. A felhasználók érdeklődési köröket jelölhetnek meg, és ezek alapján csoportokba kerülnek beosztásra. Ezekbe a kategóriákba tölthetnek fel híreket, illetve ilyen jellegű híreket ajánl nekik a rendszer, továbbá a csoporton belül külön közösségi funkciók is elérhetőek.
  2. Nem csak a megadott témák szerint ajánl híreket a rendszer: a mobil alkalmazás helymeghatározás segítségével is súlyozza azokat.
  3. A felhasználói profilokon nem pusztán a saját, előállított tartalmunk jelenik meg, hanem interakcióink is pontosan nyomon követhetővé válnak - ezzel leginkább a Facebook Timeline-ra hajaz a rendszer egyébként. 
  4. Természetesen a csoportok és kapcsolataink alapján szerkesztett hírfolyam is a rendelkezésünkre áll az iReport-ban.
  5. A profilokon Badge-eket gyűjthetnek a felhasználók, amelyeket a közzétett tartalom, az interakciók és más falhasználók visszajelzései alapján oszt az automatizált rendszer.

Csaknem 1 millió regisztrált felhasználója van az iReportnak, amit 2006-ban indítottak útjára és azóta csak két esetben használta a CNN szerkesztősége látványosan a rengeteg rendelkezésre álló hírt: az Occupy Wall Street mozgalomról több alkalommal így tudósítottak, míg a japán földrengést követő eseményekről is az egyéni hírek segítségével számoltak be. Van egy hivatalos csapat, akik folyamatosan böngészik a beérkező híreket, de eddig csupán 7%-át találták érdemesnek arra, hogy foglalkozzanak vele - a legtöbb esetben saját, részletes hírt gyártanak az online felületre. 

Az újítások bevezetésének célja, hogy megadják a lehetőséget, hogy az értékes tartalmat szolgáltató felhasználók csoporton belüli kiemelésével növeljék a használható és felszínre kerülő hírek számát. Nem lenne igazán jogos, ha kiosztanánk a CNN-t, de eddig tapasztalataink nem azt mutatják, hogy a közösségi szempont az értéket szelektálja ki a nagy halmazokból, a végeredményre pedig semmiképp sem használnánk sem a minőségi, sem a megbízható jelzőket. Ennek ellenére nem lehet leírni azt a szereplőjét a világ sajtójának, amelyik kitalálta, hogy az embereket érdekelné egy 24 órában csak híreket sugárzó csatorna. 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/07/19 Foursquare: túl a tízmillión a felhasználók száma

Sajti Botond

Izgalmas bejelentést tett a közelmúltban a Foursquare: túllépte a tízmilliót az alkalmazás felhasználóinak száma, vagyis világszerte már többen csekkolnak be különböző helyekre, küzdenek meg a kedvenc éttermük vagy kocsmájuk mayor címének megszerzéséért és gyűjtögetik a színes badge-eket, mint Magyarország teljes lakossága.

A gyors növekedésben - a láthatóan kiválóan és gyakorlatilag máig változatlanul működő alapkoncepción túl - központi szerepet játszik az alkalmazás folyamatos fejlesztése, apró újdonságok és finomítások, amelyre a kezdetektől kiemelt hangsúlyt fektetnek. Ennek is köszönhető, hogy a Foursquare-felhasználók jóval aktívabbak az átlagnál. Természetesen a lelkes és aktív fejlesztőcsapaton túl az ilyen tempójú expanzióhoz pénz is kell: alig egy hónapja jelentették be a cég tőkeemelését, vagyis nemcsak a felhasználók, de a befektetők is intenzíven támogatják fejlődésüket.

 

A Foursquare előretörése olyan szempontból is érdekes, hogy a Facebook Places bevezetésével sokan sötét jövőt jósoltak a start-upnak, mondván a jóval nagyobb közösségi oldal a geolokációs alkalmazások versenyébe beszállva hamar lenyomja majd jóval kisebb vetélytársát. Csakhogy a Foursquare-en keresztül becsekkolni valahová továbbra is sokkal izgalmasabb játékot jelent a felhasználók számára (két alapvető emberi ösztönre: a felfedezés és a birtoklás vágyára építve), mint a Facebook Places, ahol egy check-in szinte csak informatív funkcióval bír. Meg kell még említeni az üzleti célú felhasználásból adódó pozitívumokat: Magyarországon például sokkal több helyen számíthatunk különböző kedvezményekre vagy ajándékokra egy Foursquare becsekkolást követően, mint a Facebook Places esetében.

S hogy mit hoz a jövő? Ha megnézzük, milyen ütemben növekszik világszerte az okostelefonnal rendelkezők száma, s ebben a növekedésben még mekkora potenciál van, ez alapján könnyen belátható, hogy a felhasználók száma jó eséllyel most fog még csak felpörögni igazán. Ha ráadásul a Foursquare fejlesztői továbbra is ilyen aktívak maradnak, akkor minden feltétel adott a további gyors növekedéshez.

Kép forrása

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!



süti beállítások módosítása