12/03/07 Firkáld össze a várost a Wallittal!

Sajti Botond

Geolokáció, augmented reality, chat egy alkalmazásban

A helymeghatározó megoldások és a közösségi hálózatok üzenetküldő funkcióit ötvözi az augmented reality-vel egy vadonatúj alkalmazás, a Wallit. Az Appstore-ban március 6-tól elérhető (már az androidos verzió is készül) újdonság segítségével gyakorlatilag virtuálisan összefirkálhatjuk kedvenc helyeinket, üzenetet hagyhatunk barátainknak, akik arra válaszolhatnak is. A Wallit fontos kikötése, hogy fizikailag valóban ott kell lennünk, ahová firkálni szeretnénk, a távoli írogatás nem megengedett. Bárhonnan megtekinthetjük viszont az egyes helyekhez feltöltött üzeneteket, melyeket lájkolni és értékelni is lehet majd a későbbiekben.

 

Talán a legérdekesebb újdonság, hogy míg az eddigi augmented reality megoldások a helyhez kapcsolt, már meglevő tartalmak megtekintését tették lehetővé, addig a Wallittal mi magunk tudunk AR-ben megjelenő üzeneteket közzétenni, vagyis közösségi jelleget kap ez a mostanáig inkább egyoldalú kommunikációra épülő megoldás. Ezen túl a geolokációs alkalmazásokhoz viszonyítva is nagyobb hangsúlyt kap a közösségi vonal.

Mindez nagyon jól hangzik, ezért azonnal le is töltöttem az alkalmazást. Az első lépés, a regisztráció pofonegyszerű, Facebook és Twitter hozzáférésünkkel is beléphetünk. A folytatás viszont már nehézkesebb: amikor létre szerettem volna hozni az első hazai falat, hamar kiderült, hogy csak egy kérést tudok küldeni a Wallit adminjának, és utána türelmesen várni a pozitív elbírálást (ez a Foursquare esetén azért jóval egyszerűbb), a legközelebbi, már létrehozott fal pedig Bécsben van.

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr264295115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása