Nem volt hosszú élettartamú kísérlet, mégis tanulságos volt figyelemmel kísérni az Erste Bank vergődését a blogoszférában. Az összesen három posztot jegyző Pénzügyi Ismeretek Fiataloknak kiötlői szerint vélhetően sem az oktatáshoz, sem a közösségi médiához nem szükséges különösebb szakértelem. A blogolás vajon mindenkié?

Kezdjük azzal, hogy alapvetően nagyon fontos kezdeményezés lehet egy ilyen oktató oldal létrehozása, sőt, egyenesen az Erste javára írható, hogy bár nem feltétlenül az ő dolga, legalább megpróbál valamit tenni a magyar fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért. A megvalósítás módja viszont kérdések egész sorát veti föl.

Az interneten garmadával találhatunk vállalati- és reklámblogokat. Érdekeseket, informatívakat, amelyeket szívesen olvasunk akár nap mint nap, és olyanokat is, amelyekről néhány bejegyzés után lesír, hogy nem húzzák sokáig. Ma már kellő mennyiségű szakirodalom is rendelkezésre áll a vállalatok által indított/támogatott blogokról, amelyek összefoglalják, hogyan érdemes csinálni, mik a kockázatai a blogolásnak, és hogyan NEM szabad elindítani egy ilyen típusú közösségi oldalt.
Nem árt végigböngészni ezeket a jó tanácsokat és néhány ajánlott illetve elrettentésként felhozott példát, mielőtt hasonló fába vágjuk a fejszénket, nehogy végül a worst practice-ek között találjuk magunkat.

Az idézett blog esetén a célcsoport elérésének eszköztára hagyja a legtöbb kívánnivalót maga után. A kommentelők többsége már felvetette a nyelvezeti problémákat a bloggal kapcsolatban, ezért inkább egy legalább ennyire fontos, ugyanezen problémakörhöz kapcsolódó kérdést tennék fel, még pedig a blog elhelyezésével kapcsolatban: valóban a legjobb ötlet volt egy tizenéveseknek szóló site-ot az Indexre bevásárolni? Bár kétségkívül mutatós eszköz az egyik leglátogatottabb magyar weboldalon megjelenni, kétlem, hogy a blog ötletgazdáinak előzetes kutatásai azt igazolnák, hogy a célközönséget alkotó tinédzserek ezen az oldalon fordulnának meg leggyakrabban.

A kivitelezés talán szintén megért volna némi többletráfordítást. Érthetetlen, hogy az interaktív technikai megoldások korában az oldal létrehozói komolyan gondolhatták, hogy az Indexre, majd onnan a blogra tévedő fiatalok közül bárki is fél percnél tovább időzzön a már design-jával is poros unalmat árasztó oldalon, nemhogy elolvasná „humorbankár” erőltetett, enyhén lekezelő stílusban megírt, érdektelen posztjait.

A blog készítői némi böngészéssel hamar ráébredhettek volna, hogy az általuk megcélzott korosztály egyszerűbben elérhető interaktív, játékos eszközökkel, amelyek a legkevésbé sem emlékeztetnek tankönyvre. Hogyan csinálják mások? A Visa által készített „pénzügyi foci” pl. futballmérkőzésen vizsgáztatja pénzügyi felkészültségünket, a CentsCity gyönyörűen kidolgozott, ingyenes játékával akár letöltésekre beváltható pontokat is szerezhetünk, míg a Budget Hero-val egy egész nagyváros pénzügyeit irányíthatjuk, és a sort folytathatnánk további példákkal, amelyek valóban vonzzák a fiatalokat, és vélhetően tényleg hasznukra válnak.

A világ nagyvállalatai szinte kivétel nélkül kísérleteznek már valamiféle webkettes jelenléttel. Bár a vállalati blogok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy ezek többnyire „buták, unalmasak, és nem ösztönözik a párbeszédet”, azért találhatunk üdítő kivételeket is, ahol az olvasókkal értékes tartalmakat osztanak meg, és ahol a fogyasztókkal, ügyfelekkel valódi, érdemi párbeszéd zajlik. Bízunk benne, hogy a hazai vállalatok inkább az ilyen példákat tartják majd szem előtt – és hogy a fentihez hasonlók nem veszik el a kedvüket a webkettővel való kísérletezéstől.

17 komment

Nem célunk ráülni a hatalmas iPad-hullámra, viszont a korábbi, Time Tabletről szóló bejegyzésünk kapcsán érdemes egy pillanatra visszatekinteni erre az első pillanattól elvetélt ötletnek tűnő alternatív eszközre. (Vicces arra gondolni, hogy ez és az ehhez hasonló fejlesztések már az iPad megjelenése előtt is alternatívnak számítottak - legalábbis számunkra -, hiszen mindenki sejtette, hogy az Apple le fogja őket söpörni a porondról.)

Nos, azt mondtuk, hogy olyan eszközre - számítógépre - van szükség, amelyben egybe van csomagolva az e-reader, az alkalmazások, a telefon, stb. Az iPadnek ugyan sok hiányossága van, de rögtön dollárszázezrek, ha nem milliók elköltését tette feleslegessé - ennyi pénzből lényeges fejlesztéseket is véghez lehetett volna vinni a Times-nál és társainál.

De nemcsak a Times Tablet van veszélyben: a Kindle is azonnal hátrányba került, hiszen már ha csak egymás mellé tesszük a két eszközt, óriási a különbség - és az lesz az eladásokban is. A Kindle bár olvashatóbb, nem tud annyit, ránézni sem annyira jó, ráadásul csak tíz dollárral olcsóbb az iPadnél.

Próbálkozni persze lehet: mostanában az Apple elég szűkmarkúan osztogatja a feature-öket, így egy kicsit nagyvonalúbb, vagy legalább több funkciót gond nélkül egyesítő eszközt még fel lehet futtatni.

Itt olvasható például egy gyűjtés a lehetséges iPad-versenytársak számára javasolt fejlesztésekről. Reméljük, meglépi ezeket valaki.

Szólj hozzá!

Egy korábbi sikertelen próbálkozás után, ahol a lap neves publicistáinak írásait lehetett pénzért elolvasni egy TimeSelect nevű szekcióban (2005-től 2007-ig működött, és csupán 210.000 előfizetőre tett szert), újra a fizetős modell bevezetését tervezi a New York Times.

Azt egyelőre nem határozták meg pontosan, milyen formában történne mindez, de valószínűleg a Financial Times állítólag jól bevált módszerét vetnék be 2011-től, miszerint bizonyos számú (mondjuk havi tíz) látogatás után már fizetni kell majd.

A TechCrunch bloggerének kalkulációja szerint ha ezt vesszük alapul, és mondjuk 10 dollárt kérnek havonta a korlátlan hozzáférésért, akkor 9 millió dollár folyhatna be a jelenlegi olvasói bázist alapul véve. Ez annak fényében, hogy a hirdetési bevételek 39 millió dollárt tettek ki a teljes portfolióban, viszonylag nagy összeg. Azonban a válság miatt szinte éppen ugyanennyivel csökkentek a bevételek, tehát annyit érnének el vele, ha ma vezetnék be, hogy ki tudnák egyensúlyozni a veszteségeket.

Kérdés, hogy megéri-e megkockáztatni az olvasótábor csökkenését egy kis pluszbevételért? Vajon valóban olyan lojálisak az olvasók, ahogyan a bejelentő sajtótájékoztatón a vezetőség kiemelte? Ezt illetően sokaknak vannak kétségei: inkább az a valószínűbb, hogy addig látogatják majd az olvasók az oldalt, ameddig ingyenesen tehetik. Ebből következik, hogy csökkenni fog az olvasottság, és természetesen a hirdetési bevételek is.

A saját tapasztalataim is azt diktálják, hogy kicsi az esély arra, hogy valóban számottevő bevételt tudnak majd generálni: egyrészt annak ellenére, hogy a New York Times a mai napig az egyik legjelentősebb lap, megkerülhetetlen viszonyulási pont, az utóbbi években számos olyan, főként a fiatal értelmiséget megszólító online site jött létre (pl. Huffington Post, Slate, Salon), melyek mellett már nem akkora létszükséglet a New York Times véleményének, sztorijainak megismerése.

Nem utolsósorban pedig a fontosabb, például a Gawker mediához tartozó blogok előreláthatólag továbbra is szemezgetni fognak a lap tartalmaiból, ráadásul rövidebb, szórakoztatóbb formában, hozzátéve újabb szempontokat és véleményeket az alapanyaghoz. Aki tehát nem szeretne fizetni, megkapja a New York Times anyagait más forrásokból.

Szerintetek mikor fog megbukni a modell? Adnak neki három évet, mint a korábbi próbálkozásnak, vagy már egy év után leállítják?

2 komment

A Twitteren már korábban megírtuk, hogy a Time Tablet szerintünk egy totális félreértés, és pozitív meglepetésünkre a Slate szerzője is hasonlóképpen gondolkozik. Ő egy olyan könyvre hagyatkozik véleményének alátámasztásához, amelyben végigvették a nyomtatott média igen költséges, de sikertelen próbálkozását a tartalmaik digitalizálására. A címe: Digitizing the News: Innovation in Online Newspapers.

Az egyik ilyen próbálkozás a Newsweek CD Rom-on való kiadása volt 1992-ben, Newsweek Interactive néven. Volt ebben minden: felvett interjúk, videók, grafikák, és sztorik a testvérlapból, a Washington Postból. Mivel akkoriban még nem igazán volt elfogadott technológiai standard, a Newsweek új kiadványát csak egy 999 dolláros Sony multimédia lejátszóval lehetett csak használni. Nem csoda, hogy ez a formátum végül nem váltotta be a reményeket és nem indult el a versengés a kiadók között ennek felfuttatására.

Több lap, például a New York Times, a People, a Wired, a USA Today vagy a Washington Post is próbálkozott televíziós, illetve rádiós jelenléttel, a Time Warner pedig lapjainak online verzióitól várta a csodát úgy, hogy egyetlen site-ba, az azóta megszűnt pathfinder.com-ba sűrítette őket.

A nyomtatott lapok már 1996-tól keresik a megoldást a digitális verziók nyereségessé tételére, de egyelőre nem jártak sikerrel. Sokan a táblaeszközöktől várják ezt, de ezzel kapcsolatban kétségeink vannak.

A Time Tablet és társai azzal próbálkoznak, hogy digitális formában, kicsit más és bővített tartalommal juttassák el cikkeiket az olvasókhoz, akik ugyan meglehetősen látványos eszközön fogyaszthatják azokat, ezen felül azonban nem kapnak semmit. Ha már digitális a tartalom és elektronikus az eszköz, óhatatlanul is eljön az igény a linkekre, továbbkattintásra, céltalan szörfölésre, akár az adott médiumon belül.

Éppen ezért meglehetősen nagy erőforráspazarlás olyasmivel foglalkozni, ami félúton van a nyomtatott és az online tartalmak között. A jelenleg kísérleti stádiumban levő tabletek fejlesztése a mesterséges létrehozása egy olyan formátumnak, melyen már régen túlléptünk, legalábbis a hírek fogyasztása terén.

Az igazi megoldás egy olyan tablet lesz, ami számítógépként működik, egybecsomagolva e-readert, alkalmazásokat, akár telefont is. Külön-külön is lehet fejleszteni ezeket a kütyüket, de az emberek egyre kevésbé lesznek hajlandók géplerakatot hurcolni nap mint nap a táskájukban.

A jelek szerint még várnunk arra, hogy ez létrejöjjön, addig is marad a próbaverziók és drága kütyük elindítása és gyors mennybe menetele.
 

Szólj hozzá!

Sokan követték Hírbehozó és Doransky vitáját az SMO-ról, főként annak hevessége miatt. Kezdődött azzal, hogy Doransky viszonylag kevés magyarázattal kitett a blogjára egy prezentációt, ami az SMO potenciálját emelte ki, kevésbé ügyelve arra, hogy esetleg az egyes pontok magyarázatra szorulnak.

Valószínűleg emiatt született meg Hírbehozó hosszú posztja, melyben az SMO-t egyértelműen egy értéktelen buzzword-nek titulálta, mondván, hogy ez csak egy marketinges irányultságú manipuláció, és kevésbé hatékony. Kiemelte, hogy a közösségi médiában csak a vírusmarketing lehet hatásos, a Vaterát említve sikeres példaként. Bejegyzésének az utolsó bekezdésében van viszont a lényeg: „A jó online marketing a közösségi térben is a hiteles, érdekes és releváns tartalmak rendszeres publikálása, és az arra fogékony internetezőkkel való kapcsolattartás.”

A történet következő lépése egy miniinterjú volt Doranskyval a Médiainfón, ahol érintették az SMO-nak a pr-hez való kapcsolatát. Mivel utólag ő maga is bevallotta, hogy nem igazán foglalkozott a kérdésnek ezzel a vetületével behatóan, ezért nem állítjuk pellengérre, pedig a pr és a klasszikus sajtókapcsolatok közé egyenlőségjelet tenni elég nagy hiba.

Érdekes kérdés viszont, hogy hol a helye az SMO-nak a kommunikációs eszköztárban, és hogy indokolt-e Doransky optimizmusa?

Mióta a vállalatok elkezdtek érdeklődni a közösségi médiában való megjelenés iránt, megnőtt a pontos mérésekre, a kiszámítható ROI-ra való igény is. Az online felületeknek valóban megvan az az előnye, hogy pontosan mérhetők a kattintások, követhetők a felhasználói reakciók (ha vannak), tehát viszonylag sokminden leszűrhető abból, amit ma az egyes site-okon a userek tesznek.

Doransky ezt a helyzetet úgy értékeli, hogy már a meglévő eszközök is megfelelő mennyiségű és minőségű adatot tudnak szállítani, és ezek hozzárendelhetők a marketing osztályok céljaihoz, és meggyőzhetők általuk a szkeptikus menedzsmentek. Szerinte optimalizálással direkt, szabad szemmel is észrevehető módon hozzá lehet járulni az eladásösztönzéshez – mi legalábbis ezt szűrtük le az általa írottakból.

Az SMO vitában mindkét félnek igaza van bizonyos szempontból: hh jól látja, hogy a közösségi médiát nem lehet erőszakosan és egy az egyben marketingcélokra használni, és egyetértünk abban is, hogy talán túlzott doransky optimizmusa és túlbecsüli az így kinyerhető információkat. Az utóbbi viszont jól látja, hogy mérésekre szükség van, és a már most meglévő adatok is hasznosíthatók a közösségi médiában megjelenő cégek számára.Sokat azonban ettől (egyelőre) nem érdemes várni: a kinyerhető adatok fontosak az egyes eszközök súlyozásában, az erőforrások elosztásában, azonban nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, illetve a vállalatokat, hogy ezek a marketing osztályok életében megszokott egzakt, „hard” adatok, melyekből messzemenő következtetéseket lehet levonni.

Az SMO fontos kiegészítő funkció lehet, kellő pr-es és marketinges támogatás nélkül viszont nem érdemes használni.

Szólj hozzá!