11/09/02 Médiafogyasztás 3.0 vagy egy újabb bukta az AOL-től?

Berkes Ákos

Az AOL az internet születésétől kezdve az egyik meghatározó szereplője volt a virtuális térnek. Olyan hihetetlenül innovatív és előremutató alkalmazásokat köszönhetünk nekik, mint az első instant üzenetküldő, az AIM, ami az IRC korszaknak vetett véget. Tulajdonképpen a mai napig minden üzenetküldő, videó chatelést is lehetővé tevő alkalmazás az AIM által lefektetett alapokra épül. A Google szolgáltatásai még sehol sem voltak (1998-ban alapították), amikor 1997-ben már volt AIM és a kor hipstereinek már mind @aol.com-os emailcíme volt. 

Az ezredfordulót követő folyamatokat, a közösségi média berobbanását közvetlen megelőző időszakot, az AOL már a partvonalról szemlélte: folyamatosan vesztett felhasználóinak számából és bevételéből is. 

Mindezt a legkülönbözőbb szolgáltatások bevezetésével probálták ellensúlyozni, ami egy borzalmasan széles kínálati palettát eredményezett. Ezek között van egy jó néhány, ami pár évvel megelőzte más szolgáltatók hasonló szolgáltatásait, de érdemi javulást nem hozott a vállalat számára.

Amit viszont mindenki másnál jobban tudnak, az a hírportálok szerkesztése. Az Engadget és a Techcrunch minden kétséget kizáróan a legjobb technológiai hírportálok top 5-ös képzeletbeli listájának előkelő helyein szerepelne. 

Természetesen a médiafogyasztás forradalmi változásaira ők is felfigyeltek és megalkották az Editions-t.

 

Ez az iPad applikáció lényegében ötvözi a már több kiadó által megjelentetett iPad újság-appok, az RSS readerek és hírolvasók, valamint a felhasználói szokásokon alapuló tartalom generálás (gondoljunk a Gmail-ben megjelenő hirdetésekre!) vívmányait. 

Kezdetben manuálisan adhatunk hozzá oldalakat az alkalmazáshoz, amelyek tartalmát témák, kulcsszavak alapján a program tovább szűri nekünk, majd egy idő után magától is javasol számunkra feltehetően releváns és érdekes híreket - és ebben áll a valódi innováció. Mindezt a jobb iPad appoktól megszokott hihetetlenül szép és innovatív felhasználói környezetben.  

Korábban foglalkoztunk itt a trendlaboron az újságírás jövőjeként aposztrofált Storify-jal, és elmondtunk aggályainkat ezzel kapcsolatban: a médiafogyasztás szerintünk egyértelműen a teljes perszonalizáció irányába fejlődik, így az AOL appja jóval nagyobb várakozásokkal tekinthet a jövőbe, mint az egész kérdést a másik oldalról megközelítő Storify, ami készen, szájba rágva adná az olvasónak a tartalmat.  Ennek ellenére nem vagyunk meggyőződve arról, hogy az app bármit is valóban megújítana és forradalmasítana, ahhoz tömegnek kellene használnia nap mint nap és az AOL ezzel évek óta hadilábon áll.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/08/19 Az újságírás jövőjét nem egy linkgyűjtemény jelenti!

Berkes Ákos

Az Index cikke a héten mutatta be a storify.com nyújtotta szolgáltatást, amely idén április óta érhető el a nagyközönség számára - bár már egy éve, hogy életre keltette Burt Herman, az Associated Press munkatársa. 

Az, hogy a világ egyik vezető hírügynökségének egy munkatársa találta ki az egészet nem kevés nyomott hagyott a kínált szolgáltatáson. Herman megállapította, hogy a közösségi média-platformok terjedésével alapvetően megváltozott az információ, a hírek fogyasztásának és terjedésének módja. Ugyanakkor szerinte ennek ellenére mindnyájunkban megmaradt az igény az áttekintő jellegű, szerkesztett anyagok iránt. 

A Storify cikkeket szerkesztők lényegében nem tesznek mást, mint összeszedik a Youtube-tól kezdve, a Flickr-n át a Twitterig minden elképzelhető felületről a számukra releváns tartalmakat és ezek közé megjegyzéseket fűzve szerkesztik azokat "cikké". 

A keletkező, felfoghatatlan mennyiségű tartalom fogyasztását ez a rendszer valóban megkönnyítené, hiszen témák szerint, többszörös szűrőn keresztül, csak a valóban érdekes információkat mások válogatják ki nekünk.

A probléma máshol jelentkezik és szerintünk így cáfolható az, hogy a Storify lenne az újságírás jövője. A 700 millió Facebook felhasználónak átlagosan 130 ismerőse van (forrás: yahoo research) - míg az átlagos Twitter felhasználót 126-an követik. Mindez azt jelenti, hogy az emberek többsége nem használja ezeket a csatornákat a legszűkebb társaságán kívül senki mással való kommunikációra - ez nyilván a Twitter esetében egy jóval összetettebb kérdés. Innentől kezdve az azokon előállított tartalom semmiképpen sem a széles társadalmi rétegek számára, vagy tömeges fogyasztásra lett előállítva. Ennek ellenére, nagy mennyisége miatt statisztikai feldolgozásra és elemzésre tökéletesen alkalmas, ugyanakkor mindezt visszaforgatni egyéni tartalomfogyasztásra alkalmas formába veszélyes vállalkozás. Mert ha egy londoni ismerősünk (vagy általunk szeretett zenész) tweetel a zavargásokról az érdekes számunkra, de ha egy vadidegen tottenham-i tinédzser, az nem kifejezetten. 

Nem azt állítjuk, hogy ez teljesen érdektelen tartalom, nagyon is fontos és valóban alapvetően formálják át ezek a csatornák az újságírók információszerzésének módját, azonban a klasszikus értelemben vett újságírás - ami bizonyos szempontból a blogok reneszánszával újra virágkorát éli - fel is dolgozza a forrásokat és nem csak összefoglaló módon közli azokat.

A Storify ötlete nem rossz, de félő, hogy a platformok gyors megújulása és változása, cserélődése hamar ki fogja üresíteni azt. Ráadásul, szerintünk, hibásan határozták meg azt, hogy kiktől, kiknek lehet érdekes ez a fajta forrás-gyűjtés - és itt látszik nagyon is, hogy egy hírügynökségi ember találta ezt ki. De az se véletlen, hogy az átlagember csak megjelölt forrásként találkozik sajtótermékek fogyasztásakor ezekkel a szervezetekkel.

(karikatúra forrása)

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/08/18 A 40 legidegesítőbb közösségimédia-klisé

Sajti Botond

„Fejlesztünk erre egy appot, de előbb mindenképp bannoljuk a trollkodó usereket. Aztán csinálunk hozzá még egy vírusvideót, hogy majd legyen körülötte jó nagy buzz, és persze megnyomjuk egy adwords-zel is, de bannerekre ugyebár ma már nem érdemes költeni. Ha viszont a SEO-ra is odafigyelünk, akkor biztosak lehettek benne, hogy nagyon jó lesz a kampányunk ROI-ja.” Az ilyen monológokat hallva ma már két okból is felmehet a pumpa az emberben: vagy azért, mert egy szót sem ért az egészből, és ráadásul úgy érzi, beszélgetőpartnere mindent el is követ ennek érdekében, vagy pedig azért, mert már sokadszor találkozik az unásig ismert és egy-egy mondaton belül is gátlástalanul halmozott, modoros kifejezésekkel. Ezekből gyűjtöttünk most össze negyvenet itt a Trendlaboron.

A rengeteg idegen szó természetesen alapvetően a közösségi média gyors berobbanásának és felfutásának eredménye, amelyhez a nyelv még nem tudott kellő tempóban alkalmazkodni (nem véletlen, hogy a listán szereplő legtöbb szóval itt is találkozhattatok a Trendlaboron), de épp itt az ideje változtatni ezen, és visszafogni ezeknek a kifejezéseknek a zsargonjellegű, vagy éppen modoros használatát! A lista összeállítását nem titkoltan a The Independent „Banned list”-je inspirálta, ahol a brit politikában használt legirritálóbb kliséket gyűjtötték össze. Annyi különbség persze van a két lista között, hogy a mi gyűjtésünkben szereplők egy része jobb híján továbbra sem megkerülhető.

Biztos van még jó néhány olyan kifejezés, ami egyelőre hiányzik a felsorolásból, úgyhogy várjuk kommentben a további javaslatokat: jöhet bármilyen szó, amit gyakran hallani a közösségi médiával kapcsolatban, és már nagyon unjátok!

  1. App, applikáció
  2. Adwords
  3. Banner
  4. Bannol és a szó összes egyéb képzett formája
  5. Blogger
  6. Blogoszféra
  7. Buzz, buzzword, buzzgenerálás
  8. Content
  9. Crowdsourcing és a szó összes képzett formája
  10. Evangelista
  11. Feed
  12. Feature
  13. Geek
  14. Geotagging
  15. Gerillavideó
  16. Hashtag
  17. Hosztol
  18. Lájk és a szó összes képzett formája
  19. Mashup
  20. Meetup
  21. Meta tag
  22. Multitasking
  23. Networking, network-öl
  24. Open source
  25. PageRank
  26. Permalink
  27. ROI
  28. Státusz, státuszfrissítés
  29. SEO
  30. Startup
  31. Tag
  32. Targetál
  33. Troll és a szó összes képzett formája
  34. Tumblr szó használatával bármilyen szóképzés
  35. Usability
  36. User
  37. Vírus előtag használatával bármilyen összetett szó
  38. Webinárium
  39. Widget
  40. Wiki

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

29 komment

11/08/01 Elég nekünk 140 karakter? Szerintünk igen!

Sajti Botond
Meg kellene duplázni a tweetek jelenleg 140 karakterben limitált terjedelmét – ez Farhad Manjoo felvetése a Slate-en nemrég megjelent cikkében. A szerző szerint a jelenlegi limit nagyon megnehezíti a párbeszédek, viták kialakulását; álláspontját a TwitLonger és egyéb hasonló, hosszabb üzenetek közzétételére szolgáló alkalmazások népszerűségével, illetve a Facebook-on és ma már Google+-on megjelenő teljes posztokra továbbirányító linkek gyakoriságával is alátámasztja. Manjoo legfőbb kifogása ezeken túl, hogy az üzenetek kigondolása a megadott karakterszámon belül (a szavak rövidítgetése, keresgélés rövidebb kifejezések után, stb.) túlságosan megerőltető a felhasználók számára, és szerinte ez a korlát egyáltalán nem hat serkentőleg a kreativitásra, mivel „nem vagyunk mindannyian költők, és nem is kellene annak lennünk ahhoz, hogy használhassunk egy mainstream közösségi oldalt.” Minderre a cikk írója szerint a 280 karakteres határ bevezetése lenne az optimális megoldás.
 
 
A Twitter lényege és máig tartó sikerének titka szerintünk ezzel szemben épp az üzenetek rövidsége: bár a terjedelem korlátozásának eredeti célja (a felhasználók sms-küldéssel tehessék közzé a neten üzeneteiket) mára a mobilinternet terjedésével lassan végképp okafogyottá válik, ezzel együtt egyre kevesebb időnk jut az információk begyűjtésére, így ebben a Twitter máig verhetetlen. Pár perc alatt át lehet futni rengeteg hírt, véleményt, státuszt. Ezt pedig az teszi lehetővé, hogy az üzenetek írói plusz időt és energiát fordítottak a megfelelő rövid kifejezések megkeresésével, a mondat rövidítésével, valamint a linkrövidítők használatával arra, hogy tweetjeik beleférjenek a 140 karakteres limitbe. Ezzel nekünk, olvasóknak spóroltak értékes (másod)perceket, amelyeket aztán mi is visszaadunk a közösbe saját üzeneteink megszerkesztésekor.
 
Az üzenetek hosszának megduplázásával azok olvasására is dupla annyi időt kellene fordítani, s ezzel a Twitter lényegét és fő előnyét veszítené el: nem lenne több, mint egy a sok blogszolgáltatás közül.
 
 



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/05/30 Na és mihez kezdenek majd a civilek?

Berkes Ákos

Nicolas Negroponte 1995-ben megjelent könyvében, sok más mellett, egy már a 70-es évek óta őt foglalkoztató gondolatot fejt ki: a telekommunikáció fejlődésével mindennapjaink egyre jelentősebb mértékben válnak majd digitálissá. Akkor még csak prognosztizálni lehetett a fejlődés további felgyorsulását, azonban az internethasználat rohamos terjedésével Negroponte jóslatai közül egyre több válik valósággá. 

Azt is felvetette például, hogy amennyiben a digitális hálózat terjedése elér egy szintet, a felhasználókban meg fog jelenni egy természetes igény a perszonalizációra. Ma már a tartalom személyre szabásának rengeteg módja van. Egy sor szolgáltatás használatával van lehetőségünk saját igényeinket, érdeklődési köreinket szűrőként használva szemezgetni az internetes tartalmakból, sőt az automatizált perszonalizáció is realitássá vált. A Google ugyanazon keresőszavak esetén is más találatokat ad ki két regisztrált felhasználónak – a böngészési szokásaikat és Google kapcsolataik ajánlásait is figyelembe véve.

A közösségi elven működő oldalak átütő elterjedésével a személyes tartalom fogyasztása természetessé vált mindenki számára. A követett ismerősök és márkák csak addig számíthatnak érdeklődésre, amíg az általuk közölt tartalom releváns az ismerősök, követők számára. Minden statisztika és felmérés azt mutatja, hogy a perszonalizáció iránti igény, ha nem is tudatosan, de nagyon is felmerül minden felhasználó esetében.

Az internetes tartalomfogyasztás jellege újabb átalakuláson ment tehát keresztül az utóbbi időben és ezt Negroponte hajszálpontosan látta előre. Ennek a folyamatnak rengeteg előnye van, és valóban megkönnyíti a tájékozódást a gyakorlatilag végtelen rendelkezésre álló tartalom erdejében. 

Azonban a perszonalicáziónak vannak jelentős hátrányai is, és ezeket próbálja meg valahogy feldolgozni Eli Pariser új könyve (What the internet is hiding from you). Hisz gondoljunk csak bele: magunk szabhatjuk meg, hogy milyen tartalom jut el hozzánk, milyen oldalakról, hírportálokról olvassa be az RSS-t a hírolvasónk. Ismerőseink közül is azokat nem „hide-oljuk” a Facebookon, akik általában olyan tartalmat osztanak meg, ami bennünket is érdekel. Az egyoldalú médiafogyasztással persze nem csak a civil szférának kell kezdenie valamit, hanem minden szereplőnek, aki eredményes kommunikációs eszközként tekint az internetre. 

Ennek megfelelően szerveződnek a közösségi oldalakon a különböző csoportok is. Valamilyen ügy mellett kiálló emberek csoportosulnak egy-egy Facebook rajongói oldal köré. Eli Pariser arra hívja fel a figyelmet, hogy míg a 20. század jelentős és sikeres civil mozgalmainak élére hamar egy emblematikus és provokatív vezető állt, aki az ügyet az azzal egyet nem értők felé is képviselni tudta, és aki mögé fel tudott sorakozni a közösség, addig ez a közösségi oldalakkal nagyjából véget ért. Hiszen csak azok fogják követni a Greenpeace oldalát a Facebookon, akik egyébként egyet értenek az ismert környezetvédő szervezettel. Azok, akikkel vitázni lehetne, vagy meg lehetne győzni őket, hogy álljanak ki az ügy mellett, nyilvánvalóan nem fogják felkeresni a Facebook oldalukat, ott nem fognak tartalmat generálni, nem lesznek se ellenfelei a tagoknak, sem aktív részesei a közösségnek.

A könyv alapján kijelenthetnénk, hogy a civil szféra egyértelmű válságban van az online térben. És talán valami hasonlót láthatunk Magyarországon is, ha az elmúlt egy év Facebook-politikai mozgalmainak online jelenlétét elemezzünk, hiszen azon túl, hogy hamar, jelentős tábort tudtak maguk mögé toborozni, valódi eredményt, társadalmi hatást semmilyen szinten nem tudtak elérni – és valódi vitának sem nevezhető az, ami például a Milla falán folyik.

Ami pedig a harmadik világot illeti: itt azért tudnak mégis átütően sikeresek lenni a civil szféra megszervezésében az új technológiákon alapuló közösségi oldalak (gondoljunk csak az észak-afrikai arab országokban szervezett tüntetésekre), mert lényegében nem volt korábban közösségi élménye ennek generációnak sem. (A vezető hiánya pedig ezekben az esetekben is egyértelműen megállapítható.)

A civilmozgalmak közösségi média-menedzsereire hatalmas kihívások várnak. Egy jól működő önkéntesekből álló csapatot tudnak toborozni, ahogy például arra a közösségi média sztár amerikai elnök, Barack Obama ismét készül. Azt azonban látni kell, hogy a kampány fő terepe nem a közösségi media lesz, azt a harcot hagyományos módszerekkel kell megnyerni.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

1 komment

11/05/04 Muszáj mindig adni valamit?

Madalina Rita

A közösségi média egyik sikerének, használata tömegessé válásának egyik fő oka, hogy az itt megjelenő vállalatok a követőszám növekedése és a visszajelzések generálása érdekében folyamatosan különböző ajándékokkal, kedvezményekkel és nyereményekkel jelentkeznek. 

A felhasználók nagy százaléka (egyes kutatások szerint 77% is lehet ez az arány) csak ezek miatt kezd el követni egy-egy brandet. Ez már tapasztalati alapon is elég nyilvánvaló a legtöbb community manager számára. 

Ennek a bejáratott viszonyrendszernek megvan az a veszélye, hogy csupa olyan követővel tömjük tele a közösségimédia-jelenlétünket, akik igazán nem irántunk érdeklődnek, csak jól szeretnének járni. Ez egy bizonyos szintig elkerülhetetlen és tudomásul kell vennünk, viszont nem szabad teljesen elengedni a gyeplőt: a szociálpszichológiából is ismerős az az alaptétel, miszerint ha valakitől kérünk valamit - és lehetőleg egy megerőltetőbb dolgot -, akkor jobban meg fog kedvelni minket, illetve segít nekünk. Még sikeresebbek lehetünk, ha nem ígérünk a segítségért a hálán kívül semmit.

Ehhez hasonlóan cselekedett nemrég az IKEA, amikor a Family klub tagoknak egyszerűen elküldött egy kérdőívet, hogy legyenek már olyan kedvesek és töltsék ki. Ennyi. Nem lehetett nyerni, nem kaptak ajándékot, nem történt semmi, csupán ha úgy gondolták, egy kérdőív kitöltésén keresztül segíthettek a vállalatnak.

Valószínűleg kevesebben válaszoltak a kérdésekre, mintha felajánlottak volna valamit cserébe, de azt gondolnám, hogy alapjában véve értékesebb visszajelzéseket kaptak és maga az interakció is értékesebb volt, mint egy ajándékkal felhigított CRM-kampány.

A közösségi médiára átültetve  a gondolatot: néha érdemes egy nagyobb, már bejáratott közösségen belül mindenféle ígéretek, nyeremények nélkül kérni valamit a követőktől. Ezáltal ha csak kicsit is, de erősödhet a kapcsolat közöttük és a követett brand között.

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

15 komment

11/04/21 A lájkolás nem elég - önkifejezés a Facebookon

Madalina Rita

A Next Web szerzője egy elsőre érdekesen nosztalgikus felvetéssel élt mai posztjában: szerinte a Facebooknak lehetővé kellene tennie, hogy a felhasználók bizonyos korlátok között egyénire szabhassák a profiljukat. 

Azt mondja, hogy természetesen nem szeretne a MySpace-en megszokott ronda oldalakat látni, de szerinte élni lehetne olyan lehetőségekkel, mint például a fejléc átszínezése vagy kisebb lay-out változtatások. 

Én ezzel nem értek egyet, mert bár lehet unalmasnak nevezni a Facebook egyenvilágát, ez éppenhogy használ neki - egyenletesen, megrázkódtatás-mentesen élvezhetővé teszi. Egy dolog viszont valóban hiányzik, bár annak idején én üdvözöltem a változást: ez pedig a saját kis boxok kialakítása a legbugyutább tartalmakkal, mint például a kedvenc, éppen olvasott könyvek, vagy a milyen országokban jártam már, melyik Friends karakter vagyok, stb. Bevallom, eleinte sokat rendezgettem ezeket a boxokat a profilomban.

Ezek az önkifejezési lehetőségek részben megmaradtak, de lecsordogálnak a felhasználók falán és aztán örökre eltűnnek, senki nem emlékszik rájuk többé. Jó lenne tehát egy olyan tab, amit kedvükre alakíthatnak a userek. Ti mit gondoltok?




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/03/02 A jó pr-es kicsit hipszter is

Madalina Rita

A legtöbb kommunikációs szakmában alapvető elvárás a legújabb trendek ismerete, legyen szó technológiákról, művészetről vagy popkultúráról. Leginkább a reklámszakma esetében tarthatnánk fontosnak mindezt, de egy jó pr-es számára szintén alapvető, hogy legalább félig hipszter legyen, azaz olyan fiatal, aki ismeri és érti, mi zajlik az undergroundban vagy mi éppen a felkapott.

Nem nehéz belátni ennek a szükségességét: a legtöbb megbízó újszerű ötleteket vár el, és ezek leginkább akkor működnek, ha közük van ahhoz, ami ma a fogyasztókat éri, azaz részét képezik valamilyen formában a kultúránknak. Elég azonban, ha csak a legegyszerűbb eshetőségekre gondolunk: az ügyfél unja már az eddig használt sajtókonferencia-helyszíneket, újat kell keresni. Mennyivel könnyebb dolga van annak, aki rendszeresen felfedez új helyeket, és nem csak hírből hallott a menüről! Vagy éppen tud előadásokat javasolni az ügyfél évfordulójának, partnereseményének megünneplésére, mert jár színházba, koncertrekre.

A sort a végtelenségig lehet folytatni. Persze a jó pr-esnek a Google is a barátja, ahogy ezt korábban írtuk, és egyébként is otthon van a közösségi médiában, de itt az is kell, hogy a kulturális témák is átmenjenek a barátok és RSS-feedek szűrőjén.

A legideálisabb persze az, ha egyszer-egyszer a pr-es is megengedi magának, hogy elmenjen vacsorázni egy jobb helyre, vagy megnézzen néhány tánc- zene- vagy színházi előadást és ne csak a hírekből tájékozódjon az aktuális kulturális történésekről.

Ezek a szituációk nemcsak az információgyűjtéshez, hanem az inspirálódáshoz, networkingeléshez és természetesen a kikapcsolódáshoz is fontosak. Érdemes élni velük!

 

 

 

Címkék: pr vélemény trend



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/01/31 Amikor egy startup vezetője kommunikál

Madalina Rita

Aki tumblrezik, gyakran szembesül a leállással, ami olyan sokáig volt jellemző a Twitterre vagy éppen az iWiW-re is. A szolgáltatás népszerűsége ugyanis egyszerűen túlnőtt a stábon. Igazi startuphoz méltóan egy kis, lelkes csapat dolgozik a háttérben, köztük az alapító-ötletgazdával, David Karppal. Ebből következik, hogy valószínűleg jelenleg kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy profi kommunikációs munkatársat vagy csapatot alkalmazzanak, pedig úgy tűnik, hogy már régen eljött az a pont, amikor erre is gondolni kellene.

Steve Jobs rendszeresen meglepi azzal a felhasználókat, hogy személyesen válaszol a neki küldött levelekre, így van ez David Karp esetében is. Viszont míg az Apple vezére egy született kommunikátor, addig a fiatal, és ennélfogva ezen a téren tapasztalatlan David még nem veszi olyan profin az akadályokat.

(A képen David Karp)

Így történhetett, hogy egy valószínűleg sokadik elégedetlen levélre válaszolva az utolsó szavai ezek voltak: "Please go away". A levélben részletesen leírja, mennyit dolgoznak az emberei azon, hogy a Tumblr jobb legyen, és hogy mennyire demotiválja őket, ha kritikus hangvételű e-maileket kapnak.

A tumbli atyjának kiborulása teljesen érthető, mert az elkeseredett felhasználók tényleg úgy viselkednek gyakran, mint az elkényeztetett óvodások. Azonban bármennyire is rosszul esik és személyes sértésként tűnik fel a sok panasz, nagy hiba ezeket mellreszívni, még nagyobb mindezt a kommunikációban is megjeleníteni. Egyetlen járható út van ezekben az esetekben: bocsánatkérés, kedvesség sőt vidámság, a kritika megköszönése. Ennél sosem kevesebb. Mindezt meg lehet még támogatni a munkáról folyó publikus háttérinformációkkal.

Nehéz látni, mi az a pillanat, amikor egy startup vezetőjének és munkatársainak inkább a saját munkájuk ellátására kell összpontosítaniuk és ki kell engedniük a kezükből a felhasználókkal való kommunikációt. Olyan lépés lehet ez, amit megtéve úgy érezhetik, hogy már nem is igazi startupok, eltűnik a garázscég-hangulat és megkezdődik a vállalattá válás. Ettől azonban nem kell félni, hiszen épp a jól átgondolt és profin kezelt kommunikáció segítségével tudnak megőrizni valamit abból, amit a termékük és a szolgáltatásaik kulcsértékeiként azonosítanak. 

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

11/01/17 Múzeumok és a közösségi média: egy kritika margójára

Madalina Rita

Újra a Huffington Poston találtunk rá egy érdekes írásra, ráadásul éppen az alapító, Arianna Huffington tollából. Cikkében arról ír, hogy annak ellenére, hogy az újmédia egyértelmű evangalistájának tartja magát, a múzeumok vonatkozásában már kicsit más a hozzáállása.

Szerinte ugyanis (röviden és egyszerűen elmondva) a múzeumok éppen az elmélyüléshez, rácsodálkozáshoz adnak teret, a különböző appok és a megszerzett élmény vagy éppen nézett kép kiposztolása a Facebookra vagy Twitterre ebből elvesznek.

Úgy érzi, hogy gyakran olyan fejlesztéseket készítenek a különböző intézmények, melyek inkább l'art pour l'art alapon működnek, tehát a kapcsolat a kapcsolat kedvéért és nem egy valódi célért jön létre.

Mindezzel nagyon könnyű egyetérteni, főként, hogy olyan jól van megírva a cikk. A kommentelők viszont nagyon sok egyéb szempontra mutatnak rá, amiket szintén nem szabad szem elől téveszteni. Többen azt emelik ki, hogy a szerző egy korai huszadik századi eszme szerint értelmezi a múzeumok funkcióját, egyfajta templomként, szakrális helyként kívánja látni őket. Ráadásul elsősorban a művészeti profilú helyekről ír, ezzel szemben nem nehéz belátni, hogy mondjuk egy tudományos jellegű múzeumnál kifejezetten megkönnyítheti a befogadást, illetve a látottak megértését egy kapcsolódó videó vagy infografika. Ezenkívül már az audiotúrák esetében is csorbul Arianna Huffington eszméje, hiszen már az is kicsit eltávolít az éppen tapasztalt élménytől.

Az ellenérveket még tovább lehetne sorolni, de persze nem nehéz belátni, hogy van igazság az eredeti felvetésben: könnyen előfordulhat, hogy nem igazi, releváns fejlesztést tesznek elérhetővé a múzeumok, hanem épp csak egy újabb marketingfogást alkalmaznak, felülnek egy hype hullámára. Ezeket viszont könnyű megkülönböztetni a valós eredményektől, és egyébként is: annyira talán nem nagy baj, hogy egy app nem olyan magas színvonalú, ha ezzel több látogatót sikerült bevonzani a kiállítótermekbe, illetve ha a látogatók örömüket lelik a használatában.

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá! · 1 trackback

11/01/14 Szolgálati: a FLOW Pr a Facebook like-okról

FLOW PR

A Kreatív legújabb számában több más szakértő mellett újmédia stratégánk, Madalina Rita is elmondta véleményét a Facebook like potenciális hatásairól. Valamennyi megkérdezett más és más szemszögből közelítette meg a kérdést, ami abból is következik, hogy a szerkesztők nem szűkítették le teljesen a témakört. 

Ajánljuk figyelmetekbe, mert nagyon érdekes. Itt olvashatjátok.

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/01/03 Alapvető készségek – képszerkesztés, kiadványszerkesztés, multimédia

Madalina Rita

A szakmabeliek számára nem újdonság, hogy időről időre felmerül az ügyfelek részéről az igény valamilyen grafika véleményezésére, megrendelésére vagy akár elkészítésére is, de az mindenképpen, hogy kapacitások híján az ügynökséget kérik meg, hogy kicsit javítsák fel az egyes eseményeken készült fotókat a sajtó által felhasználható minőségűre.

Ha valaki nem ismeri a nyomdatechnikai és szoftveres alapokat, egyrészt bajban van, másrészt még fontosabb, hogy tanácsadóból könnyedén egyszerű (és igencsak botladozó) kivitelezővé válhat. Ilyenkor gyakran előfordulhat, hogy borul minden, és nem tudni, hogy miért. Például amikor valaki nem ismeri a Photoshop lehetőségeit és korlátait, könnyen bevállalhat olyan ügyfélkéréseket, amiket képtelenség teljesíteni. Miután pedig elvállaltunk valamit, nagyon kínos visszakozni.

Fontos tehát, hogy a pr-es (is) képben legyen a grafikai, multimédiás kérdésekkel kapcsolatban, mert gyakran ő lehet az, aki megmondja az ügyfélnek, hogy milyen időzítéssel, milyen áron és egyáltalán milyen formában valósíthatók meg az elképzelései, sokkal realisztikusabb és kivitelezhető keretek közé terelve a projekteket.
 
Egyes főiskolákon, egyetemeken már felismerték annak fontosságát, hogy a diákokat bevezessék a photoshop és más képalkotó és kiadványszerkesztő szoftverek, és a videókészítés alapjaiba, de sajnos még nagyon gyakran előfordul, hogy meglehetősen hiányos ismeretekkel rendelkeznek a kollégák ügyfél- és ügynökségi oldalon egyaránt.
Címkék: pr vélemény szakma



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

10/12/06 Az Angry Birds jó a szervezetnek

Madalina Rita

A Wall Street Journal utánajárt az Angry Bird és társai sikerének. Ez a szög-egyszerűségű játék ugyanis több mint 12 milliós letöltést produkált, és tavaly év vége óta szerepel az eladási listák élén. Hogy mi is ez? Itt egy trailer:

 

A casual game kategóriába sorolt mobiljáték tipikusan arra való, hogy a szabad ötpercekben foglalkozzanak velük a felhasználók, akiknek az életkora egyébként 45 év, és hasonló arányban található meg közöttük nő és férfi. Fontos személyiségek is Angry Birds-hívők lettek: így például David Cameron angol miniszterelnök, Salman Rushdie vagy Conan O'Brien.

Az Angry Birds, a Bejeweled Blitz, és más hasonló játékok közös eleme az egyszerűségen és a bármikor folytathatóságon túl (legalábbis a cikk írója szerint), hogy a sikert mindig hangos dícséret vagy hurrá kíséri, amit imádnak a játékosok. További jellemző, hogy az átlagos játékidő 15 perc, az érdeklődés pedig akkor múlik el általában, ha már minden szintet megugrott a user.

Természetesen már készült kutatás is ezekről a játékokról, ami azt mutatta, hogy meglehetősen pozitívan hatnak a szervezetre, mert elterelik a figyelmet a napi gondokról, csökkentik a stresszt.

Személy szerint nem vagyok a játékok nagy híve, mert haszontalanságnak tartom az ilyesmit. Az viszont látható, hogy teljesen elfogadott a drága szabadidő ilyen formában történő elvesztegetése. Hát egészségükre!

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/11/29 A MySpace és a Facebook barátok

Madalina Rita

Nemrég kaptam egy levelet arról, hogy nagyon izgalmas új dolog történt: elindult a MySpace-Facebook mashup, mert ha nem tudtunk volna róla, ők ketten barátok.

A dolog annyit jelent, hogy a Facebook like-jainkat és kommentjeinket áthúzhatják a MySpace-re, vagy új logója szerint My____-re(???) és viszont.  Nem láttam sokat a dologból, csak például annyit, hogy egyébként a Twitterre is lehet innen posztolni. A körbekattintgatáskor pedig még azt is, hogy a barátok státuszüzenetei opciónál két ismerősöm április végi és egy januári posztja jelent meg. Azaz teljesen kiürült a MySpace. Forever alone - hogy egy mémmel éljek.

Jó látni, hogy még mindig próbálkoznak, nem adják fel a reményt a NewsCorpnál - a hit mindig lenyűgöző -, de az a valószínű, hogy ebben az esetben ezt nem feltétlenül kellene erőltetni.

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/11/09 The Social Network - kihagyhatatlan

Varga Zita Hella

Végre a hazai mozikba is bekerül a héten a Facebook film, azaz A közösségi háló. Ott voltunk a premier előtti vetítésen, így a nagy várakozások után az elsők között számolhatunk be a világon több mint 550 millió felhasználót számláló FB történetét feldolgozó David Fincher filmről.

A közösségi hálót az a Fincher rendezte, akinek a Hetediket vagy a Harcosok Klubját is köszönhetjük. Ennek ellenére a film kicsit ambivalens érzéseket vált ki az emberből, mivel nem tudhatjuk, mi is az igazság valójában. A rendező és a forgatókönyvíró (Aaron Sorkin) ugyanis nem vásárolta meg Zuckerberg életének megfilmesítési jogait (mivel a sajtóban így is elég információ áll rendelkezésre a jogi perekről, nem beszélve a The Accidental Billionaires című könyvről), és Mark is ahol teheti, elmondja, hogy a kerettörténet kitaláció, túl sok részlet fikció.

Mikor a Stanfordi Egyetemen arról érdeklődnek tőle, hogy mi a legnagyobb különbség a film és a valóság között, csak annyit kérdez nevetve: „Hol is kezdjem?” Bár humorosan megjegyzi, hogy az ingek és a kapucnis pólók, amelyekben a filmben őt ábrázolják, tényleg olyanok, mint amiket ő hordott, kifejezetten kiakad azon, hogy a Facebook kitalálását, alapítását egy barátnővel történő szakításhoz kötik, mintha ezzel akarta volna pótolni a lányokkal való ismerkedést vagy az elit körhöz való csatlakozást. Zuckerberg a témát végül azzal zárja, ők Silicon Valley-ben azért hoznak létre dolgokat, mert egyszerűen szeretnek dolgokat létrehozni. Habár az is biztos, hogy erre nem lehetett volna felépíteni egy Oscar gyanús filmet.



Ami mindezek ellenére jó a The Social Network-ben (mégha az FB rajongók meg is tépnek érte), hogy a Facebook alapítót nem tudjuk jó vagy rossz fiúként beskatulyázni, mint ahogy a Zuckerberget beperlő Winklevoss testvérek sem tetszelegnek a gonosz szerepében, sőt a Zuckerberggel szemben ugyancsak jogi útra lépő társalapító Eduardo Saverin egészen szerethető figura, akit a végén kicsit még meg is sajnálunk. Ugyancsak a film értékét növeli, hogy ugrálunk az időben és így bontakozik ki a történet, arról nem is beszélve, hogy nem a szokásos hollywoodi sztori (szerelmi szállal és happyend-del). A szereposztás is erősíti ezt az irányt, a főszerepét Jesse Eisenberg játsza és korábbi filmjeitől (Kalandpark, Zombieland) függetlenítve nem is rosszul, de Justin Timberlake is feltűnik a Napster feltalálója, Sean Parker szerepében, aki a közösségi hálót bevezette a Silicon Valley-be.

A filmet mindenképpen érdemes megnézni akár FB rajongók vagyunk, akár nem, mert megkerülhetetlen lesz – mindennapos téma – akár a közösségi háló, amiről szól.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/10/06 Vörösiszap-válságkommunikáció – merre folyik tovább?

Sajti Botond

- Az egyik tankhajónk elsüllyedt a tengeren, a természeti kár felmérhetetlen, tennünk kell valamit!
- Ugyan már, pár kacsa megdöglik, kit érdekel!

Ez a párbeszéd még a Dallas sorozat egyik epizódjában hangzott el Bobby és Jockey Ewing között, és elsőre ez a hozzáállás jutott eszembe a vörösiszap-katasztrófa után közel egynapos késéssel napvilágot látott cégvezetői nyilatkozatot olvasva. Miközben a halálos áldozatok száma már elérte a négyet, a MAL Zrt. vezetője arról beszélt, hogy „a vörösiszaptól nem kell félni, nem okoz sérülést” és „semmilyen tekintetben nem veszélyes, és nem ártalmas anyagról van szó, nem okoz maradandó károsodást.” Ahogy ilyen esetekben ez lenni szokott, a szokottnál is feszítettebb tempójú újságírói munka nyomán jelentek meg túlzó, téves állítások is a veszélyes anyag hatásait illetően, ám a vezető totális, a tényekkel és a szakértői véleményekkel is szembemenő tagadása az első pillanattól teljesen hiteltelenné tette megszólalásait. (Arról nem is beszélve, hogy a tragédia nyomán kialakult felfokozott közhangulatot figyelembe véve már rég nem csak a vállalat imázsát, hanem saját testi épségét veszélyezteti ezekkel a kijelentésekkel).


Természetesen elsőként mindenki a tározót kezelő cégre gondol, ha felelősöket keres, de a cégvezető néhány órával később ezt egy olyan érveléstechnikai megoldással utasította el, amely inkább hatott a tűzre locsolt benzinként a médiavisszhangra, mint csillapítólag: „hasonló eset soha nem történt, így arra nem is lehetett felkészülni, mint ahogy Felsőzsolca sem gondolta volna, hogy elönti az ár.” Sokat nem segített a helyzeten a vállalat által később kiadott közlemény sem. Ebben már megjelentek ugyan olyan válságkezelést szolgáló elemek, mint a bocsánatkérés és a részvétnyilvánítás, majd a kárelhárításra utaló üzenetek, de mindezt szinte semmissé tették egy következő bekezdésben azzal, hogy „a cégvezetés mai helyzetelemzése szerint a technológiai eljárás gondos betartása mellett sem észlelhette a természeti katasztrófa jeleit, vagy tehetett volna annak elhárítása érdekében.” Ez lefordítva annyit jelent, hogy még csak fel sem merül bennük a cég felelősségének lehetősége, és ez az egyetlen üzenet, melyet a média a sajtóanyag közzétételét követően átvett. További tájékoztatást amúgy „néhány nap múlva” ígérnek – egy olyan helyzetben, amikor percenként jelennek meg újabb cikkek, hírek már nemcsak a hazai, de a nemzetközi médiában is az esetről.


Mit tehet ebben a helyzetben a vállalat?

A válságkezelés eredményességét az első néhány órában kifejtett aktivitások alapvetően meghatározzák. Ezeket a lehetőségeket a MAL Zrt. már nemhogy elmulasztotta, de az első 24 órában csak kifejezetten rontott a helyzetén. Nem jelentek meg az elsők között a helyszínen és a médiavisszhang alapján vélhetően nem vettek részt a károk elhárításában, illetve nem működtek együtt a katasztrófavédelemmel és a kormánnyal (de az biztos, hogy nem kommunikálták ezt megfelelően), ehelyett a már említett nyilatkozatokkal borzolták tovább a kedélyeket.


A válsághelyzet már az első pillanatban túlnőtt a vállalaton, hiszen tevékenységéből adódóan nyilván nem rendelkezett kommunikációért felelős munkatársakkal, a vezetőknek pedig – első reakcióik, de az azt követő közlemény alapján is – fogalmuk sincs arról, mihez kezdjenek ebben a helyzetben a médiával. Ezt nem is várhatja el tőlük senki (ezzel együtt, ha egy cég több millió köbméter veszélyes anyagot tárol lakott terület fölött egy hegyen, egy válságkezelési forgatókönyvvel már rendelkeznie kellene).


A válság kezelésére a jelenlegi felállásban esélyük sincs: a következő hetekben folyamatosan szembetalálják majd magukat a hazai és a nemzetközi média kérdéseivel, és jó eséllyel hasonló válaszokat fognak adni, min mostanáig. Komoly kommunikációs apparátussal rendelkező nagyvállalatok is kerültek már viszont olyan helyzetbe, amikor egyedül nem voltak képesek egy válság kommunikációs kezelésére. Ezt felismerve utólag vettek igénybe külső segítséget, s így képesek voltak – ha nem is az imázskárok helyreállítására, de legalább azok enyhítésére (sőt, egy esetben ennek eredménye olyan sikersztori lett, amelyet azóta a válságkommunikáció tantárgy kihagyhatatlan elemeként tanítanak az egyetemeken).


A MAL Zrt. számára tehát a jelenlegi helyzetben egyetlen logikus lépés ajánlható: szakmai segítség igénybevétele az eddigi legsúlyosabb hazai vállalati kommunikációs válsághelyzet kezeléséhez, mielőtt az teljesen maga alá temeti nemcsak a vállalatot, de annak vezetőit is.

Kép forrása: AP

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

7 komment

10/10/05 Lázadnak a kismamák a Porontyon

kiss.aniko

 

Mi történik, ha jól bejáratott blogunkon egyszercsak radikálisan változtatunk? Lehet, hogy a közösségünk berág ránk - ez történt a Poronty esetében is. Magyarország legolvasottabb mamás-babás-papás blogja pár héttel ezelőtt ünnepelte negyedik születésnapját. A szerkesztők ebből az alkalomból arra kérték a követőket, hogy segítsenek az oldal további fejlesztésében, osszák meg véleményeiket, ötleteiket. Ez önmagában jó húzás is lett volna, de valakinek merész ötlete támadt és az egész oldalt az addigi felületéről, a Velvetről áttette a Díványra. Így a korábban Győzike és Kiszel Tünde hírek övezte Velvet/Poronty immáron a lilás színvilágú, életmód profilú Díványon kapott helyet.
A történet akkor lett izgalmas, amikor a kommentelők egy látszólag jelentős része ezen felháborodott. Többen elhatározták, hogy tiltakozásul bojkottálják addigi kedvencüket és létrehoznak ideiglenesen egy saját blogot, az atmenetiallapot.freeblog.hu -t.   A felháborodás okait mintegy 2 ezer (részben még Poronty, részben már a lázadó blogon) komment átrágása alapján így lehet összefoglalni: előzmény nélküli a váltás; csúnya az új oldal; nem elfogadható a korábbi szerkesztő Tünde lefokozása mezei újságíróvá; gáz, hogy a Poronty valószínűleg a Dívány felfuttatásáért került át; rosszak a tartalmi változások.
A leszakadt közösség az átmeneti helyen várja meg, hogy mi lesz, azaz tiltakozó akciójuk eléri-e az eredményét és visszaáll-e az eredeti állapot. A korábbi Poronty „lelke” Tünde az átmeneti oldalon vett búcsút a közösségtől, amelyből kiderült, hogy az új helyre költözött Porontyát otthagyta és más munka után néz.
Az a jövő zenéje, hogy a leszakadt közösség új oldala mennyire lesz működőképes, meddig tart ki lelkesedésük. Jelenleg úgy tűnik sikeresek, mivel az átmeneti blogon az első héten minden nap háromezernégyszáz egyedi látogató volt, az olvasások száma pedig nem ment tizenötezer alá. Ha az oldal sikere töretlen marad, akkor pillanatok alatt jól profitáló, egyesek számára állandó munkahelyet biztosító vállalkozás lehet. Ez pedig egy potenciális kockázat is, mivel barátok, családtagok is könnyen összevesznek, ha üzleti vállalkozásba fognak, hát még egy több ezres közösség. A témában felvetett nonprofit működési formáról folyó diskurzus egy nehezen elképzelhető szcenárió, amikor egy jól működő blog akár többszázezres-milliós összegeket is hozhat havonta.
Kérdés az is, hogy az új Porontyot hosszabb távon mennyire rendíti meg, hogy törzsközönségének egy része elhagyta. Jelenleg az látható, hogy az új posztokra érkezett kommentek száma messze elmarad a korábbiakhoz képest. Ezek alapján valószínűleg komoly fejtörést okozhat nekik a jelenlegi helyzet. Az új szerkesztő bemutatkozásában elnézést is kért, amiért nem adtak kellő tájékoztatást a váltásról, valamit nem vonták be a közösséget, egyben továbbra is aktív részvételre és közös munkára kért fel mindenkit.A köszöntő posztban elhangzott mea culpát követően azonban láthatóan nem tettek további erőfeszítést a törzsközönség visszacsábítására. Sőt, néhány kommentelő azt állítja, hogy a negatív hozzászólásokat törlik, a rendszeres kritikusok IP címét blokkolják, azaz nem szólhatnak hozzá. Ha ez igaz, akkor ez a következő nagy baklövés, amit elkövethettek.
A közösségi média világában a sikeresség kulcsa magában a közösségben rejlik. Lényeges kérdés, hogy mekkora közösséget sikerül építenünk, ők mennyire aktívak és lojálisak. Hiba a platformon a közösség bevonása nélkül radikálisan változtatni. Ha aktív részvételt, közös építkezést várunk el, ahogyan a blogok is működnek, akkor a közösség életét befolyásoló lépésekről nem csak előre szólni kell, hanem meg kell nyernünk a tagokat a változtatáshoz. Ha ezt a lépést elmulasztjuk, komolyan veszélyeztetjük a blogunk további sikerességét. Hatalmas erőfeszítésekkel, állandó kommunikációval, gesztusokkal, alázattal lehet esélyünk arra, hogy visszaszerezzük a bizalmukat, lojalitásukat. Ha viszont hagyjuk, hogy a dolog majd magától lecsillapodik, illetve inkább erővel lépünk fel a kritikákkal szemben, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy virágzó közösségnek és egyben üzletnek inthetünk búcsút.



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

183 komment

10/09/15 A digitális aranylázról

Madalina Rita

Írtam egy rövid jegyzetet a Médiainfóra arról, hogy mennyire érdemes sietni a legújabb technológiákra való fejlesztésekkel. Érdemes lehet elolvasni, mert most sokan úgy érzik, hogy lemaradnak, ha nem készítenek gyorsan egy alkalmazást.

Itt lehet elolvasni.

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/07/12 Alapvető készségek - gépírás

Madalina Rita

Kicsit meglepődtem, amikor láttam, hogy Chris Brogan tud gépírni, mégpedig azért, mert amikor tinédzser volt, a szülei ragaszkodtak hozzá, hogy tanfolyamra járjon. Nagyon becsülendő hozzáállás, aminek az eredményét gondolom, nem is igazán kell ecsetelni: ha valaki gépelni tud, az nemcsak azt jelenti, hogy sokkal gyorsabban készül el a feladataival, hanem azt is, hogy sokkal kevesebb energiaráfordítással tudja kifejezni magát, továbbadni a gondolatait, kapcsolatot tartani, és még folytathatnánk.

Ez pedig egy pr-es és természetesen minden más kommunikációs szakma képviselője számára elengedhetetlenül fontos - lenne.

Nem tudom, hogy a jelenlegi oktatási rendszer mennyire van felkészülve a számítógép-, és internethasználat mértékének növekedéséből fakadó változásokra, de amikor még én voltam tinédzser, csak egyes szakközépiskolákban volt lehetőség a tízujjas gépírás megtanulására. (Igen, én is ilyen helyre jártam). Pedig nagyon fontos lenne ezt is alapvető tantárggyá tenni, a felnőtteknek pedig utólag elsajátítania ezt a készséget, mert máskülönben sokkal nehezebb tartani a munka által diktált iramot.

Vannak ilyen tanfolyamok, de lehet online gépírásoktató tanfolyamokat is keresni, bár magyar verzióban viszonylag kevés van. Szóval rajta, soha sem késő!

Szerintetek is alapvető készség a tízujjas gépírás?

 

Címkék: pr vélemény trend



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

10/06/03 A hála jele

Madalina Rita

A pr-ügynökségeknek gyakran vannak CSR-tevékenységhez kötődő feladatai, hiszen a legtöbb ügyfél figyel arra, hogy felelősen működjön, illetve társadalmilag hasznos projekteket indítson. Ezt pedig kommunikálni kell. (Hogy miért, azt egy későbbi posztomban szívesen leírom. :))

A munkánk során gyakran kerülünk kapcsolatba non-profit szervezetekkel is, melyek között egyre több meglehetősen profin működőt és kommunikálót látunk. E tevékenység egyik kulcsterülete a támogatókkal való kapcsolattartás, illetve a támogatások bejelentésének ténye - mégis viszonylag mostohán kezelik még a legjobb alapítványok is. Pedig nagyon egyszerű módon lehetne látványos köszönetnyilvánítást tenni, például a szervezetek honlapjain, a támogatókat felsoroló menüpontban.

A leggyakrabban csak kiteszik ide a támogatók logóját, esetleg felsorolják a nevüket, de ebben nincs igazán hozzáadott érték. Gesztusértékű és egyben informatív lenne, ha a támogató nevén túl annak tevékenységéről, valamint a közös munka természetéről, tapasztalatairól is lenne itt pár szó.

Évente egyszer kell dolgozni vele, ráadásul a támogatók keresése során is lehet hivatkozni rá, mégis - egyelőre - nem láttam olyan szervezetet, mely ezt a lehetőséget kiaknázta volna.

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/05/14 Biztos, hogy felkészült vagy?

Madalina Rita

 

Egy szakmabeli ismerősöm szerint most mindenki a magáénak érzi a közösségi médiát. Legyen szó média-, reklám-, online-, vagy pr-ügynökségről, egytől egyig azt gondoljuk magunkról, hogy jobb helyen nem is lehetne a kezelése, mint nálunk. Hogy kinek van igaza, az talán mindegy is, hiszen a közösségi média több kommunikációs szakma találkozási pontjánál helyezkedik el, ezért nincs egyértelmű átmenet. Ezenkívül jól sejthető, hogy a jövőben mindenkinek a munkaköri kötelessége lesz a közösségi média – vagy ahogyan majd hívni fogják – ismerete.
 
Kérdés, hogy ez mikor fog bekövetkezni? Azt mindannyian érzékeljük, hogy a közösségi média kiteljesedésével egyre többeknek válik napi feladatává az egyes csatornák, eszközök kezelése és az ezzel kapcsolatos stratégiai munka. Cégtől függően ez történhet önálló digitális divíziók alapításán keresztül, de úgy is, hogy valamennyi munkatárs beleássa magát a területbe. Ez utóbbi kicsit hosszadalmasabb és nehezebb folyamat, viszont hosszú távon elkerülhetetlen, hogy az ügynökségek szakértőinek tudása kiterjedjen erre is.
 
Mi is emellett tettük le a voksunkat, mert úgy látjuk, hogy nem korszerű az olyan pr-es tudása, aki nem tudja, mire jó a Twitter és mire a Facebook, hogyan érdemes kommunikálni az egyiken és a másikon, mit lehet javasolni az ügyfélnek, ha el akar indulni ezen a területen. Az ugyanis elkerülhetetlen, hogy felmerüljön egy meetingen, hogy ugyan nincs-e valami a pr-ügynökség tarsolyában ezzel kapcsolatban? Ilyenkor persze lehet azt mondani, hogy majd megkérdezzük a digitális divíziót, de ez elég kevésnek tűnik, hosszú távon legalábbis. Természetesen a személyi állománytól, a munkatársak hozzáállásától és felkészültségétől is függ, milyen tempóban lehet haladni, de az egyértelműen látszik, hogy már a közeljövőben alapelvárás lesz az ügynökségekkel és kollegáival szemben a klasszikus pr-feladatok mellett a közösségi médiával kapcsolatos stratégia és gyakorlati kivitelezés.

Ma még nem késett el (nagyon) az, aki most regisztrál a Twitterre, Facebookra és társaira, a legfontosabb, hogy ezt meg kell tenni és meg kell ismerni ezeket a csatornákat, mert a jó pr-es napi szinten használja, és érti az itt érvényes mechanizmusokat. Ez már csak azért is alapvető, mert úgy látom, hogy leginkább a pr-esek tudják, hogyan működik a hosszú távú imázsépítés, és milyen szabályszerűségek mentén érdemes kommunikálni a közösségi site-okon.
 
Ettől függetlenül is valamennyi szektorban érdemes arra törekedni, hogy felsővezetőtől az asszisztensekig mindenkinek legyen fogalma arról, mit ad el éppen az ügyfeleinek. Már csak azért is, hogy ne hagyja erodálódni a közösségi média és az ezzel foglalkozó cégek hírnevét.
 
 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/04/02 Válság? Akkor rebranding

PrivyCouncil

Ügyvezetőnk, Szabados Krisztián írt egy publicisztikát a rebrandingről, ebből mutatunk meg egy rövid részletet:

"Idehaza sajnos sokan összetévesztik a rebrandinget a névváltással. (Sok helyen így is fordítják magyarra – tévesen.) Az arculatváltás ennél sokkal több. A névváltáson túl együtt jár a vállalatnak vagy termékeinek újrapozicionálásával, a vállalatról kialakult imázs átformálásával és az ügyfelek edukációjával. Ha ezek közül bármelyiket is kifelejtjük, kidobjuk a pénzt az ablakon. A rebranding lényege tehát nem az, hogy a Pannon átcseréljük Telenorra, hanem az, hogy ezzel valamilyen új gondolatot, érzést, üzenetet ültetünk el meglévő és potenciális vásárlóink fejében." 

 

A teljes cikket itt olvashatjátok el.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

10/04/01 Újságírók vs. pr-esek

Sajti Botond

Az elmúlt napokban ismét fellángolt az újságírók és pr-esek közötti vita, most éppen egy nemrég publikált kutatás eredményei kapcsán. Az előzmények közé tartoznak a tavaly nyáron a témában megjelent cikkek: először az újságírók osztották ki a pr-eseket, melyet egy hasonló hangvételű riposzt követett utóbbiak részéről. A témáról a múlt héten szervezett konferencia összefoglalója alapján a frontvonalak nem változtak: az újságírók túl sok felesleges e-mailt és telefonhívást kapnak; a pr-esek szerint pedig egyre inkább bulvárosodik a hírszerkesztés, a pozitív hír már nem hír, ráadásul a médiamunkások egyre gyakrabban hibáznak, nem azt írják le, amit a nyilatkozó elmondott.

Az ilyen típusú nézeteltéréseket látva sokan hajlamosak a csordaszellem hívásának engedve bemászni a megfelelő lövészárokba, és a másik oldal gyenge pontjait keresgélve visszalőni a kritikusokra. Ez a szembenállás azért furcsa, mert elvileg az újságírók és pr-esek egyazon célért dolgoznak: a nézők, olvasók, hallgatók figyelméért. A gyakorlatban azonban sokszor nem ez a helyzet.
 
Az újságírói visszajelzések alapján egyes pr-esek számára a sajtókapcsolatok terén egyetlen végcél létezik: a megjelenésszám maximalizálása. E cél érdekében küldenek ki válogatás nélkül minden anyagot mindenkinek, majd egy sales-es rámenősségével hívnak fel olyan újságírókat is, akiknek közük sincs az adott témához, jelentősen rontva mindezzel a pr-szakma egészének megítélését.
 
Kép innen 
 
Ha az újságírók nem használják fel a sajtóanyagot, nem jönnek el a sajtótájékoztatóra, annak oka van: az adott információ nem elég érdekes, aktuális és releváns olvasóik, nézőik számára. Fogadjuk el, hogy a szerkesztők jobban tudják, milyen témák keltik fel közönségük figyelmét! Azt is érdemes végiggondolni, hogy ha sikerül is elérni, hogy megjelenjen egy amúgy érdektelen cikk, amit aztán senki nem fog elolvasni, az mennyiben járul hozzá a kommunikációs célok teljesüléséhez? A pr-esnek, ha nem akar spamlistára kerülni, már előre a szerkesztő fejével gondolkodva kell dönteni arról, miről, milyen formában, mely újságírókat érdemes tájékoztatni.
 
Gyakori érv, hogy az ügyfél ragaszkodott egy közlemény kiadásához vagy sajtótájékoztató szervezéséhez. Az ügyfél kérése természetesen szent, de a pr-esnek kötelessége felhívni a figyelmet a hírérték hiányára, és alternatív megoldásokat kidolgozni, megtalálni a téma azon pontjait, amelyek segítségével a kérés úgy teljesíthető, hogy végül az újságíró is hasznos információkat kap. Ellenkező esetben egy idő után a pr-es minden anyaga olvasatlanul az újságírók Törölt elemek mappájában landol majd.
 

Ha tehát az újságírók kritikus véleményt fogalmaznak a pr-esek munkájáról, arra durcás reakciók helyett az észrevételek konstruktív értékelésével és a szükséges pontokon a sajtókommunikáció újragondolásával érdemes válaszolni.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/03/29 Játék az egész net

Madalina Rita

A Next Web szerzője, Alex Wilhelm egy nagyon jellemző trendre hívta fel a figyelmet az előző héten egy posztjában. Úgy látja, hogy az újabb alkalmazásokban, site-okban egyre jobban ráerősítenek a játékjellegre - legalábbis sok esetben ez a helyzet.

Ez teljesen érthető, hiszen ahogy Doransky is többször hangsúlyozta, ez biztosítja azt, hogy a felhasználók és a márka között kapcsolat alakul ki, ráadásul visszatérésre, újbóli használatra ösztönöznek a különböző, játékhoz hasonló elemek. Ezt Mike Butcher, a TechChrunch brit bloggere is kiemelte a Barcamp Budapesten a hónap elején, sőt a Carnation is ilyesmikre utalt előadásában az engagement előidézését biztosító megoldások felsorolásakor.

A gond csak az Alex Wilhelm szerint, hogy rövid távon ugyan tényleg bejön a játékok, illetve a játékos alkalmazások fejlesztése, azonban a legtöbb játék nagyon rövid ideig köti le a felhasználókat. A jó alkalmazások viszont sokáig a használt eszközök között maradhatnak, így érdemes lenne inkább arra fordítani a sok energiát, hogy időtálló, kiválóan működő dolgokat kapjanak az emberek a kezükbe.

Ugyan ő egy feltupírozott jelenségről írt, mégis nehéz lenne vitatkozni azzal, hogy bár jó, ha vannak további megoldások, amik behúzzák a felhasználókat, mégsem szabad elfeledkezni az alapokról.

Ez egy kicsit régimódi felfogás, mert mostanában mindenki hangosan felnevet például a "content is king" alapelven, pedig bár ez önmagában tényleg nem elég, mégis elengedhetetlen alapfeltétele annak, hogy a felhasználók kapcsolatba akarjanak kerülni velünk és/vagy a márkánkkal.

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/03/22 Az internet a barátod - Avagy mennyi idő alatt lepleződne le nálunk a háborús hoax?

DávidSándor

A pánik kétségbeesett rémület, amiben a menekülési kényszer felülbírálja a józan észt - szól a tömör definíció a Wikipedián, és a jelenséget ennél részletesebben talán nem is kell bemutatni senkinek.

Grúzia lakossága a napokban egy éles teszten tehette próbára higgadtságát és problémaelemző-képességét, miután a grúz Imedi televízió alaposan ráijesztett nézőire, egy képzelt orosz támadást igen élethűen ábrázoló (ál)riportjával. Ha hiszünk az MTI által is idézett helyszíni tudósításnak, sok tízezer embernél, akik a 30 perces riportot látták, vagy hallottak róla, a pánik győzött - amiben nyilván szerepe volt annak is, hogy a grúzok nemrég megéltek egy hasonló, csak éppen valós krízishelyzetet. A grúz tévések „éberségi tesztje” által okozott károk és egyéni tragédiák felmérése még folyamatban van – sokan például állítólag szívinfarktust kaptak, amikor meglátták a riasztó beszámolót.
 
Áltathatjuk magunkat azzal tehát, hogy az ember némi életbölcsességgel megtanul bánni a pánikhoz vezető kritikus helyzetekkel, mégsem kell pánikkutatónak lenni ahhoz, hogy valaki megértse: a tömeghisztéria józan gondolatot (és a másik embert is) elsöprő erejét nem szabad alábecsülni, játszani vele pedig több mint felelőtlenség.
 
Kutatással meg nem alapozott véleményem, hogy az indokolatlan (értsd álhírek nyomán kialakuló lehetséges) pánik annál kisebb, minél szabadabb az adott országban az egyének információhoz való hozzáférése, és nagyobb az internethasználat tudatossága. A 4,6 millió lakosú Grúziában az internetkapcsolattal rendelkezők száma kb. 1 millió fő, vagyis az utóbbi, képzeletbeli mutató igen alacsony.
 
Hogy Magyarországon, ahol a statisztikák szerint ma már minden második ember internetezik rendszeresen, lenne-e pánik? Ijedség lenne. A telefonvonalak meghalnának. De a második reakció hasonló helyzetben (reményeim szerint) egy hirtelen, nagyon erős kiugrás lenne a nagy híroldalak, hírkeresők és közösségi oldalak, népszerű blog-gyűjtőhelyek látogatottságában.
 
Abban bízom, hogy az internetnek mára van akkora beágyazottsága a magyar társadalmi nyilvánosságban, hogy egy - mondjuk piréz - támadás esetén nem a pánik, hanem a tudatos információfogyasztók kerekednének felül. Így az első, több forrásból is megerősített hírek megjelenéséig a többség egyszerűen nem lenne hajlandó kész tényként elfogadni egy ilyen televíziós riport állításait, sőt ideális esetben képes lenne csitítani közvetlen, hiszterizált környezetét is.
 
Ez persze az ideális eset, és tény az is, hogy minderre nem látok semmiféle garanciát. De talán mégsem elvetélt elképzelés, hogy az első rémhírekkel párhuzamosan, azokkal szinte egy időben az újság- és blogírók egész serege indulna a források felkutatására, a televízióban közöltek valóságalapjának ellenőrzésére. És mivel ma már (többek között a webkettőnek köszönhetően) praktikusan „mindenki olvas mindenkit”, annak az esélye, hogy a hazai sajtóban elterjedjen egy minden alapot nélkülöző „lerohanásos” rémhír, közelít a nullához. Sőt, talán ma már a mezei magyar médiafogyasztó is inkább ellenőrizne egy ilyen horderejű hírt az interneten, az általa ismert információs oldalak valamelyikén.
 
Na de inkább ne lássuk meg.
 



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!



süti beállítások módosítása