10/03/03 Egy állatorvosi ló a vállalati blogok között

TakácsTímea

Nem volt hosszú élettartamú kísérlet, mégis tanulságos volt figyelemmel kísérni az Erste Bank vergődését a blogoszférában. Az összesen három posztot jegyző Pénzügyi Ismeretek Fiataloknak kiötlői szerint vélhetően sem az oktatáshoz, sem a közösségi médiához nem szükséges különösebb szakértelem. A blogolás vajon mindenkié?

Kezdjük azzal, hogy alapvetően nagyon fontos kezdeményezés lehet egy ilyen oktató oldal létrehozása, sőt, egyenesen az Erste javára írható, hogy bár nem feltétlenül az ő dolga, legalább megpróbál valamit tenni a magyar fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért. A megvalósítás módja viszont kérdések egész sorát veti föl.

Az interneten garmadával találhatunk vállalati- és reklámblogokat. Érdekeseket, informatívakat, amelyeket szívesen olvasunk akár nap mint nap, és olyanokat is, amelyekről néhány bejegyzés után lesír, hogy nem húzzák sokáig. Ma már kellő mennyiségű szakirodalom is rendelkezésre áll a vállalatok által indított/támogatott blogokról, amelyek összefoglalják, hogyan érdemes csinálni, mik a kockázatai a blogolásnak, és hogyan NEM szabad elindítani egy ilyen típusú közösségi oldalt.
Nem árt végigböngészni ezeket a jó tanácsokat és néhány ajánlott illetve elrettentésként felhozott példát, mielőtt hasonló fába vágjuk a fejszénket, nehogy végül a worst practice-ek között találjuk magunkat.

Az idézett blog esetén a célcsoport elérésének eszköztára hagyja a legtöbb kívánnivalót maga után. A kommentelők többsége már felvetette a nyelvezeti problémákat a bloggal kapcsolatban, ezért inkább egy legalább ennyire fontos, ugyanezen problémakörhöz kapcsolódó kérdést tennék fel, még pedig a blog elhelyezésével kapcsolatban: valóban a legjobb ötlet volt egy tizenéveseknek szóló site-ot az Indexre bevásárolni? Bár kétségkívül mutatós eszköz az egyik leglátogatottabb magyar weboldalon megjelenni, kétlem, hogy a blog ötletgazdáinak előzetes kutatásai azt igazolnák, hogy a célközönséget alkotó tinédzserek ezen az oldalon fordulnának meg leggyakrabban.

A kivitelezés talán szintén megért volna némi többletráfordítást. Érthetetlen, hogy az interaktív technikai megoldások korában az oldal létrehozói komolyan gondolhatták, hogy az Indexre, majd onnan a blogra tévedő fiatalok közül bárki is fél percnél tovább időzzön a már design-jával is poros unalmat árasztó oldalon, nemhogy elolvasná „humorbankár” erőltetett, enyhén lekezelő stílusban megírt, érdektelen posztjait.

A blog készítői némi böngészéssel hamar ráébredhettek volna, hogy az általuk megcélzott korosztály egyszerűbben elérhető interaktív, játékos eszközökkel, amelyek a legkevésbé sem emlékeztetnek tankönyvre. Hogyan csinálják mások? A Visa által készített „pénzügyi foci” pl. futballmérkőzésen vizsgáztatja pénzügyi felkészültségünket, a CentsCity gyönyörűen kidolgozott, ingyenes játékával akár letöltésekre beváltható pontokat is szerezhetünk, míg a Budget Hero-val egy egész nagyváros pénzügyeit irányíthatjuk, és a sort folytathatnánk további példákkal, amelyek valóban vonzzák a fiatalokat, és vélhetően tényleg hasznukra válnak.

A világ nagyvállalatai szinte kivétel nélkül kísérleteznek már valamiféle webkettes jelenléttel. Bár a vállalati blogok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy ezek többnyire „buták, unalmasak, és nem ösztönözik a párbeszédet”, azért találhatunk üdítő kivételeket is, ahol az olvasókkal értékes tartalmakat osztanak meg, és ahol a fogyasztókkal, ügyfelekkel valódi, érdemi párbeszéd zajlik. Bízunk benne, hogy a hazai vállalatok inkább az ilyen példákat tartják majd szem előtt – és hogy a fentihez hasonlók nem veszik el a kedvüket a webkettővel való kísérletezéstől.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr961805099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shammer72 2010.03.03. 11:07:08

Az Erste kísérletében az tetszett számunkra a legjobban, hogy az EPIF blogjában kommentelők többsége a kommunikációs iparból jött. Szeretnénk látni a Privy pénzügyi szektor számára kidolgozott megoldásait, aztán majd írunk mi is fikázó posztot (de sajnos nem tudunk, mert nincs ilyen). Külföldi példát linkelhetünk garamadával, aki dolgozik ebben a szektorban, pontosan tudhatja, hogy a budget és a belső döntési mechanizmusok határozzák meg a végső produktumot. A pénzügyi blog posztjainak íróját pedig - lőn meglepetés - az Index szerkesztőségében tessék keresni kedves kommunikációs "szagértő".

TakácsTímea 2010.03.03. 12:33:18

@Shammer72: Kedves Kommentelő! Éppen az bizonyítja a blog kudarcát, hogy szinte kizárólag kommunikációs „szagértők” írtak bele, a megcélzott célcsoport rá sem nézett. Nem fikázni akartunk, hanem negatív kritikát mondani. A fikázás és a kritika között az a különbség, hogy az utóbbi tényekkel támasztja alá az érvelést. Szerintünk rossz döntést hozott az Erste, amit nem ment semmilyen belső döntés, vagy budget vagy akármi.
A Privy pénzügyi szektorból érkező referenciái a cég weboldalán megtekinthetők. Mi adjuk a nevünket a munkáinkhoz, kár, hogy a vitatott blogot senki nem vállalja fel. Talán nem véletlen.

Shammer72 2010.03.03. 13:33:40

És melyik munka az a pénzügyi szektorból? A Generali nagyívű webes megoldásai? Esetleg az Aranykor Nyugdíjpénztáré? Vagy a Skandia nem létező magyar weboldala? Én ezeket nem látom, hogy blogolnának vagy bármiféle web2.0-t használnának. De ha kapunk egy linket szívesen megszakértjük ezeket a munkákat.

Külföldi linkekkel bárki tud dobálozni, a saját munka tesz egy véleményt hitelessé.

Az EPIF-hez olyannyira adja a nevét az ügynöksége, hogy benne figyel a teljes program a Kreatív PR-könyvében. Szóval kedves "szagértő", előbb tájékozódunk azután írogatunk véleményt.

Egyébként pedig nem tartom szerencsésnek, ha az ügynökségek blogolás címszó alatt elkezdik egymás munkáit véleményezni, asszem a Privy-nél is lehetne miről véleményt írni... Belekezdjünk?

will 2010.03.03. 13:46:38

A CIB-nek több éven át ment nagyon színvonalas pénzügyi oktató blogja allatibolcs.hu címen. Közérthető cikkek általános és aktuális témákban, szakszójegyzék, kérdés-válasz rovat, pdf-ben letölthető itinerek, stb. és abszolút nem volt CIB-termékpromo. Alábbi bajai voltak csak:
- erőltették a kapcsolatot a hagyományos médiában futó állatorvosos kampányhoz. Márpedig neten egy pénzügyi tanácsokat osztó állatorvos nem hitelesebb, mint a táncot oktató kőműves.
- önálló domain neve volt, ahelyett, hogy nagy bloggyűjtőn (blog.hu, blogter, freeblog, bármi) futott volna.
- fölösleges állatkás matricás kampány.
- időközben háromszor változó külalak.

De a tartalom, az jó volt. Azóta is várjuk, hogy valaki újra megbízzon minket a tartalomgyártással. :) Annak szívesen elmondjuk a kontenten túli hibák orvoslási módját is, sőt, ha van kedvük, akár közvetlen nekünk cikkíróknak is fizethetik a súlyos szaktanácsadói díjakat. Sőt, ha kell szósölmédiát is rakunk mögé, ha azon múlik...

Mikor veszi már valaki észre, hogy egy kampányban a textet illik megfizetni, nem pedig a powerpoint prezentációt???

TakácsTímea 2010.03.03. 14:00:36

@Shammer72: Ne haragudj, de szakmai vitát szívesen folytatunk, ám személyeskedő, emocionális vagdalkozásba nem megyünk bele. Azonban nagyon rossz iránynak tartjuk, ha már szakmai véleményt sem lehet mondani semmiről.

Shammer72 2010.03.03. 14:10:16

Szakmait igen, de ez nem az. Kíváncsi lennék, ha a Privy BB-nek végzett valamelyik munkáját nekiállnánk részletesen kielemezni egy blogon, a kedves ügyfél olyan jó néven venné-e...

Inside-R 2010.03.03. 14:58:10

Esetleg nem az új főnök volt az elkövető? A CV-je szerint az ügyfele között volt az Erste Bank is. LOL. Tímea, a főnöködet fikázod? Nem lesz ebből bajod?

2010. január 1-jétől Varga Zita Hella lett a Privy Council Communications igazgató-helyettese. A szakember 2005-ben került a kommunikációs ügynökséghez, és 2006-tól tanácsadóként, 2007-től pedig ügyfélkapcsolati igazgatóként tevékenykedett. Tavaly óta két csapat és tizenöt projekt tartozott az irányítása alá. Olyan projekteken dolgozott eddig az ügynökségnél, mint a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola intézményi kommunikációja. Ügyfele volt emellett a Rába Nyrt., az Erste Bank és a Hell is.

www.marketinginfo.hu/hirek/article.php?id=16097

Mantra 2010.03.03. 15:14:36

Hoppá! És a Budapest Bank vajon mit szól ahhoz, hogy a Privy az Erstének is dolgozik? Nincs kizárólagosságuk? Vagy simán eladják ugyanazt 2 helyre is? Elég korrektnek tűnik...

Madalina Rita 2010.03.03. 15:31:27

@will: A leírásod alapján kár, hogy megszűnt. :))

Inside-R 2010.03.03. 15:37:04

@Mantra: Mondjuk mit vár az ember egy olyan cégtől, amelynek tulajdonosai között évekig ott figyelt a Dunaholding?

will 2010.03.03. 15:37:24

Rita, majd a BarCamp-en jól elsírhatjuk egymásnak bánatunkat!

kicsinadal 2010.03.03. 20:06:52

Láttam párszor a hivatkozott blogot, én az igyekezetet bírtam díjazni, a gyerekbetegségeket meg lehetett volna polírozni. Külföldi példákkal persze mindig lehet jönni, csak túl sok relevanciája asszem nincsen ezeknek most se, mivel ez itt Magyarország 2010, nem pedig Ámerika. Majd eljön a Kánaán, az biztos, de egyelőre még messze az alagút vége, és csak reménykedünk, hogy nem a vonat jön szembe. Szerintem.

matthaus 2010.03.03. 21:16:52

Akkor - ha már szakértősködünk - én is adok egy szakmai tanácsot:)

Szóval nem reagálunk olyan kommentekre amikkel pl. elkezdődött ez a sokunk számára méltatlan beszélgetés. Ezek egy része öncélú, a másik része provokáció.

M

Shammer72 2010.03.03. 21:35:01

Idézet a Magyar Public Relations Szövetség etikai kódexéből:

"A public relations szakembernek tartózkodnia kell a társaival szembeni tisztességtelen versenytől. Nem cselekedhet vagy szólhat olyan módon, mely csökkentheti egy kolléga jóhírét, vagy ronthatja annak üzletmenetét, azonban mindig tiszteletben kell tartania a jelen kódex 19.b) bekezdésében foglalt kötelezettségeit."

Ennyi a dolog, nem több. A szakma többsége ehhez tartja magát, az ilyen kivételek miatt meg szólni kell. Alapszabály, amig az ember pr-ügynökségnél dolgozik, nem minősíti egy másik ügynökség munkáját. Minden ügynökségnél vannak jól és rosszul sikerült projektek, de nem fikázzuk egymást nyilvánosan.

Ennyi. Részemről a topikot lezártam.

A privy-s kolleginának meg a kreativos csapatnak ajánljuk olvasgatásra a többi részletet itt:

www.mprsz.hu/ContentShow.aspx?Name=LisszaboniSzabalyzat

Rabbit · http://rabbitblog.hu 2010.03.04. 00:13:36

Annyi kiegészítést hadd fűzzek a témához, hogy a blog.hu-n összességében sokkal több fiatal van, mint az Indexen, az exkluzív látogatók nagy része pont a fiatalabb korosztályból kerül ki. Ebből a szempontból inkább az az érdekes, hogy honnan próbáljuk a látogatókat a blogra terelni. Pénzügyi edukáció témában egyébként itthon sem kell(ene) messzire menni, a Honfoglalón erre remek megoldások vannak, és ha valahol, ott a tinik tobzódnak :) (A kommentet félig indexes sapkában írtam.)


süti beállítások módosítása