Facebook oldaldoboz

A napi.hu legfrisebb hírei


10/12/08 Az amerikai politikai érdekképviselet tragédiája

FLOW PR

A Huffington Poston találtunk egy nagyon érdekes írást arról, hogy a legújabb kommunikációs és többségében online csatornák ugyan rengeteg állampolgári kezdeményezésnek adnak utat, azonban olyan mennyiségben zúdulnak az illetékesekre, hogy lehetetlen kezelni őket. Ez pedig komoly következményekkel jár, hiszen fontos ügyek nem találnak el a megfelelő helyre.

A parlamentáris demokrácia alapvetése, hogy a képviselők tisztában legyenek a választók akaratával, problémáival, kérdéseikkel és kéréseikkel. A kommunikációs lehetőségek kiszélesedésével a legkülönfélébb csatornákon üzenetek áradata érkezik, átláthatatlan és hosszú távon fenntarthatatlan állapot okozva az illetékeseknek. Napi 3000 ezer e-mailt, ellenőrizetlen beadványokat, Facebook és Twitter bejegyzések sokaságát címzik nekik.
Összesen 135 millió ember lépett kapcsolatba az Egyesül Államok Kongresszusával levélben, telefonon, vagy online petíció formájában az utóbbi években. Jogosan merül fel a kérdés, vajon hogyan lehet ebből az üzenetáradatból kiszűrni a valóban értékes információt? Sajnos könnyen megtörténhet, bármilyen jó is a kezdeményezés, mégis elkerüli a Kongresszus figyelmét.
A tragikus helyzet részben pont azoknak a modernkori vívmányoknak a számlájára irható, melyek emberek százmillióinak teszik lehetővé, hogy véleményt nyilvánítsanak és információt osszanak meg. A probléma forrása, hogy a megkeresések számának drasztikus növekedésére a hivatali szervek nincsenek felkészülve, kevés a szakember, így könnyen előfordulhat, hogy fontos ügyek nem jutnak el a megfelelő szintre. Egyes becslések szerint nagyságrendileg 2610 embernek kell meghallgatnia 307 millió amerikai panaszait, ami azt jelenti, hogy egy munkatársra 118 ezer lakos problémája jut. Az Egyesült Államokban a polgári akciók mintegy 82 százaléka olyan külső szervezeteken keresztül érkezik a Kongresszus irodáihoz, mint az AARP, a Greenpeace vagy a Focus on the Family.
A téma fontossággát jelzi az Egyesült Államokban egyre nagyobb hangsúllyal megjelenő lobbitevékenység, ami éves szinten mintegy 3,5 milliárd dolláros büdzsével rendelkező iparággá nőtte ki magát. El kell fogadni, hogy a kialakult helyzetben szükség van a rettegett lobbistákra, akiket ugyan nagyon szeretünk utálni, mégis gyakran támaszkodnak rájuk a Kongresszus alkalmazottai, hogy segítsenek kiszűrni az értékes jelet a keletkezett zajból.
A valódi megoldást egy releváns, nyilvánosan és átláthatóan működő, elszámoltatható érdekképviseleti rendszer jelentené, megtámogatva olyan intézkedésekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a petíciók közvetlenül jussanak el a Kongresszus irodáiba. Nagy reményeket fűznek az olyan kezdeményezésekhez, mint a Popvox névre keresztelt oldal, amely mögött valódi lobbisták, volt Kongresszusi munkatársak állnak, ami garantálja, hogy az itt véleményt formálók hangja valóban a meghallgattatik.
Az online aktivizmussal egyre több cikk foglalkozik, hiszen a jelenség szembetűnő, viszont még nem igazán tudjuk, mi lesz a kifutása a klikk-akcióknak. A fentiek alapján nem biztos, hogy ezeket ilyen formában erőltetni kell, de szofisztikáltabb, koncentráltabb megoldásoknak mindenképp fontos szerepe lesz a jövőben. 
  



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/09/27 Mit csinálnak a legkisebbek a neten?

FLOW PR

Talán már a köztudatban is benne van a pár éve alkotott elnevezés: digitális bennszülött. Így nevezik azokat a gyereket, aki beleszületettek abba a világba, aminek része az internet. A legidősebbek közülük most lépnek kamaszkorba, de összességében elmondható róluk: képviselőik, a legkisebbeket is beleértve, ismerik a web, e-mail, a mobileszközök, okos-kütyük fogalmát és használatuk mikéntjét.


Természetes tehát, hogy több oldalról igyekeznek kutatni a kérdést: melyik korosztály hogyan, mire használja az internetet. Sok kutatás foglalkozik azzal, mennyi időt töltenek a gyerekek a nettel kapcsolatos elfoglaltságokkal, és az eredmények rendre növekvő tendenciát mutatnak. Ez egyértelműen a szülők, nevelők felelőssége, a hosszú távú hatások között a pozitívak mellett biztosan számos negatív is található.
A legérdekesebbek azonban a gyerekekkel folyó vizsgálatok között azok, amelyek a használat minőségi jellemzőit igyekeznek megragadni. Az egyik kvalitatív kutatás fő megállapítása például az, hogy a gyerekek sokkal inkább használják a megszokott és kedvelt oldalaikat, főként kikapcsolódnak a neten, és minél kisebbek, annál kevésbé keresés-pártiak. Ennek persze a nagyon kézenfekvő oka az, hogy 6 éves kor alatt csak relatíve kevesen tudnak olvasni.


Aki körülnéz gyerek ismerősei, hozzátartozói között, az jól tudja, hogy a kicsik nem a netről, hanem külső forrásokból szereznek információt arról, hogy mit érdemes megnézni a neten. Leggyakrabban a szülők mutatnak nekik oldalakat, hogy lekössék őket, másodsorban pedig a kortársak ajánlanak nekik érdekességeket. Egyre nagyobb szerepe van az intézményeknek is, például az óvónőknek, és nem utolsósorban a gyerekcsatornán futó reklámoknak, amelyek egyrészt a csatornák weboldalát népszerűsítik, másrészt játékgyártók oldalait is hirdetik. A képlet tehát egyszerű: mivel a gyerek nem tud írni, megkér valakit, hogy varázsolja elő neki a kért oldalt. Ha tetszik, a kedvencek közé kerül, így a kicsiknek nem kell keresniük (nem is tudnak). Minél nagyobbak azonban, és együtt azzal, hogy bekerülnek az iskolarendszerbe, megtanulnak keresni is.
Szintén ez a kutatás egyértelműen kimutatta, hogy a gyerekek sokkal fogékonyabbak a hangokra, képekre és karakterekre, mint a felnőttek, ezek sokkal inkább keltik fel a figyelmüket. Erre jó tapasztalati példa, hogy a Youtube mellett egy pillanatra sem szabad magukra hagyni a gyerekeket, mert percek alatt a legvadabb 18+-os oldalakra navigálnak.
Az érintőképernyős eszközökkel kapcsolatban még kevés adat áll rendelkezésre, de az biztos, hogy az írni-olvasni nem tudók között hatalmas sikerre számíthatnak majd a tabletek, ezt mutatja egyébként az óvodás korúakra fejlesztett alkalmazások hatalmas száma is.


A legtöbb szülőnek persze nem kell kutatás ahhoz, hogy képet alkosson arról, milyen ismeretekkel rendelkezik egy gyerek a témában, és mi az, ami felkelti az érdeklődését. Az óvodások például a játékokon túl már intenzíven érdeklődnek minden olyan információ iránt, ami befolyásolhatja kedvenc időtöltéseiket. Ismerik a port.hu-t, a tévécsatornák műsorismertetőit. Van, aki megnézi reggelente az időjárás-jelentést a neten (értik az ábrákat és el tudják indítani a beágyazott videókat), mert érdekli, tud-e aznap focizni. Van, aki virtuális partnerként felnőttekkel sakkozik. És, bár ez inkább a kamaszok sajátja, az ovisok közül is megjelentek az első fecskék - persze szülői segítséggel - a közösségi oldalakon, saját tartalmakkal.

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

10/09/06 Az okostelefonok nyaralás közben sem hagynak pihenni?

Sajti Botond

– Képzeld, kaptam egy Blackberry-t a főnökömtől – mesélte egy ismerősöm bánatosan. Ez nagyon jó, de miért vagy ettől így elkeseredve? – kérdeztem. – Ezentúl akkor is néznem kell az e-mailjeimet, ha szabadságon vagyok – válaszolta.

Az újgenerációs telefonok egyik előnye a napi munka során, hogy már jó ideje nem csak az íróasztalnál ülve tudunk e-mailezni – ez főleg azok számára különösen hasznos, akik sokat jönnek-mennek, irodán kívül tárgyalnak napközben. Ez az előny azonban – alkattól és munkahelytől függően – akár nyomasztó teherré is válhat, amikor a megfáradt dolgozó végre szabadságot vesz ki, nyaralni megy, de telefonjával együtt a munkahelyi levelezést is magával viszi.

Egy amerikai felmérés szerint a smart phone-nal rendelkező személyek 95 százaléka készülékével a bőröndben indul vakációra, a TripAdvisor kutatása szerint pedig a britek kétharmada rendszeresen ellenőrzi is az e-mailjeit. A CNN-től nemrég Richard Quest Londonban kérdezte erről az utca emberét, és a legtöbb válaszadó magától értetődőnek tartotta, hogy nyaralás közben is folyamatosan nyomon követi levelezését – naponta akár többször is. Ennek oka leggyakrabban nem is a kifejezett főnöki utasítás, hanem sokan úgy érzik, nem engedhetik meg egy vagy két hétre sem, hogy kiszálljanak az információs körforgásból. A válság erre rátett egy lapáttal: egyre többen a munkahelyük elvesztésétől félve még a vakáció idején is igyekeznek válaszolni a munkahelyi levelekre. Abban már megoszlottak a vélemények, mennyire jó dolog ez: néhányan szükséges rosszként beszéltek a tengerparti blackberryzésről, mivel így nem tudnak nyugodtan pihenni, mások számára viszont épp az jelentene stresszhelyzetet, ha napokig nem tudnának róla, mi folyik az irodában, amíg ők napoznak.

A vállalatvezetők véleménye már egyöntetűen az volt, hogy számukra a munkahelyi levelezés folytatása nyaralás közben nem lehet kérdés. Egyikük kiemelte: munkája lehetőségek kiaknázásából és krízishelyzetek kezeléséből áll, s ezek egyike sem várja meg, hogy ő hazaérjen, úgyhogy pár napra sem lehet leállni. Egy másik CEO úgy látta, hogy azok az idők rosszabbak voltak, amikor a nyaralás utolsó napjaiban már előre attól rettegett, mihez fog kezdeni a több száz felgyülemlett olvasatlan levéllel. Volt viszont egy válaszadó, aki elmondása szerint olyan munkatársakkal vette körül magát, akik gond nélkül megoldják egy-egy kolléga távollétét, s így mindenki maga döntheti el, nézi-e az e-mailjeit, amíg szabadságon van, vagy nem.

A cégek tevékenységi körétől, az iparágtól, a vezetői elvárásoktól, illetve a dolgozók hozzáállásától, alkatától tehát egyaránt függ az, ki milyen gyakran olvassa a szabadság ideje alatt a munkahelyi leveleit, de az biztos, hogy az okostelefonok elterjedésének hatására egyre többen búcsút inthetnek a klasszikus, 100 százalékig offline nyaralásnak.

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

10/06/15 "Nagyapád a barátod akar lenni a Facebook-on!"

Sajti Botond

Legtöbbünknek még nem kell attól tartani, hogy egyik reggel ilyen értesítést kap, de az Egyesült Államokban ez már egyre gyakrabban előfordul: az ötven feletti amerikaiak több mint negyede, 27%-a használja a közösségi médiát a Mashable! cikke szerint. Kedvencük a Facebook, amit elsősorban a családtagokkal való rendszeres kapcsolattartásra használnak. Az oldalról és annak használatáról minden második időskorú felhasználó valamelyik családtagjától hallott. Leggyakrabban a gyermekek és az unokák hívják fel a szülők, nagyszülők figyelmét a közösségi médiára. Az újdonságok iránti nyitottságukat jól mutatja, hogy 83%-uk hallott már az iPad-ről, és 11-14%-uk tervezi, hogy be is fog szerezni egy táblagépet.

 

De mi a helyzet idehaza? Nem meglepetés, hogy az Egyesült Államokhoz képest a magyar nagyszülők le vannak maradva az NRC májusban közzétett adatai szerint. Az ötven felettiek körében nálunk már az internethasználat is mindössze 15% (a 60. életév jelent komoly vízválasztót: az 50-59 közöttieknek még harmada használja a netet, de ez az arány 60 felett 8%-ra esik vissza).

Érdekes különbség a hazai felmérés alapján, hogy míg az idős férfiak jellemző módon inkább maguktól tanulták meg az internetet használni, addig a nők szívesebben szerezték meg ezeket az ismereteket egy tanfolyam keretében vagy családtagjaik segítségével. Az amerikai adatokhoz képest fontos különbség, hogy nálunk az időskorúak inkább hírek olvasására és információszerzésre használják az internetet, jellemzően nem kapcsolattartásra, tehát a közösségi médiában is jóval kisebb arányban vannak jelen: saját bloggal például az ötven feletti felhasználók alig 10%-a rendelkezik, de heti rendszerességgel közülük is csak minden második frissíti azt.

A ti nagyszüleitek már fent vannak a Facebook-on?

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/03/22 Az internet a barátod - Avagy mennyi idő alatt lepleződne le nálunk a háborús hoax?

DávidSándor

A pánik kétségbeesett rémület, amiben a menekülési kényszer felülbírálja a józan észt - szól a tömör definíció a Wikipedián, és a jelenséget ennél részletesebben talán nem is kell bemutatni senkinek.

Grúzia lakossága a napokban egy éles teszten tehette próbára higgadtságát és problémaelemző-képességét, miután a grúz Imedi televízió alaposan ráijesztett nézőire, egy képzelt orosz támadást igen élethűen ábrázoló (ál)riportjával. Ha hiszünk az MTI által is idézett helyszíni tudósításnak, sok tízezer embernél, akik a 30 perces riportot látták, vagy hallottak róla, a pánik győzött - amiben nyilván szerepe volt annak is, hogy a grúzok nemrég megéltek egy hasonló, csak éppen valós krízishelyzetet. A grúz tévések „éberségi tesztje” által okozott károk és egyéni tragédiák felmérése még folyamatban van – sokan például állítólag szívinfarktust kaptak, amikor meglátták a riasztó beszámolót.
 
Áltathatjuk magunkat azzal tehát, hogy az ember némi életbölcsességgel megtanul bánni a pánikhoz vezető kritikus helyzetekkel, mégsem kell pánikkutatónak lenni ahhoz, hogy valaki megértse: a tömeghisztéria józan gondolatot (és a másik embert is) elsöprő erejét nem szabad alábecsülni, játszani vele pedig több mint felelőtlenség.
 
Kutatással meg nem alapozott véleményem, hogy az indokolatlan (értsd álhírek nyomán kialakuló lehetséges) pánik annál kisebb, minél szabadabb az adott országban az egyének információhoz való hozzáférése, és nagyobb az internethasználat tudatossága. A 4,6 millió lakosú Grúziában az internetkapcsolattal rendelkezők száma kb. 1 millió fő, vagyis az utóbbi, képzeletbeli mutató igen alacsony.
 
Hogy Magyarországon, ahol a statisztikák szerint ma már minden második ember internetezik rendszeresen, lenne-e pánik? Ijedség lenne. A telefonvonalak meghalnának. De a második reakció hasonló helyzetben (reményeim szerint) egy hirtelen, nagyon erős kiugrás lenne a nagy híroldalak, hírkeresők és közösségi oldalak, népszerű blog-gyűjtőhelyek látogatottságában.
 
Abban bízom, hogy az internetnek mára van akkora beágyazottsága a magyar társadalmi nyilvánosságban, hogy egy - mondjuk piréz - támadás esetén nem a pánik, hanem a tudatos információfogyasztók kerekednének felül. Így az első, több forrásból is megerősített hírek megjelenéséig a többség egyszerűen nem lenne hajlandó kész tényként elfogadni egy ilyen televíziós riport állításait, sőt ideális esetben képes lenne csitítani közvetlen, hiszterizált környezetét is.
 
Ez persze az ideális eset, és tény az is, hogy minderre nem látok semmiféle garanciát. De talán mégsem elvetélt elképzelés, hogy az első rémhírekkel párhuzamosan, azokkal szinte egy időben az újság- és blogírók egész serege indulna a források felkutatására, a televízióban közöltek valóságalapjának ellenőrzésére. És mivel ma már (többek között a webkettőnek köszönhetően) praktikusan „mindenki olvas mindenkit”, annak az esélye, hogy a hazai sajtóban elterjedjen egy minden alapot nélkülöző „lerohanásos” rémhír, közelít a nullához. Sőt, talán ma már a mezei magyar médiafogyasztó is inkább ellenőrizne egy ilyen horderejű hírt az interneten, az általa ismert információs oldalak valamelyikén.
 
Na de inkább ne lássuk meg.
 



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!