Grúzia lakossága a napokban egy éles teszten tehette próbára higgadtságát és problémaelemző-képességét, miután a grúz Imedi televízió alaposan ráijesztett nézőire, egy képzelt orosz támadást igen élethűen ábrázoló (ál)riportjával. Ha hiszünk az MTI által is idézett helyszíni tudósításnak, sok tízezer embernél, akik a 30 perces riportot látták, vagy hallottak róla, a pánik győzött - amiben nyilván szerepe volt annak is, hogy a grúzok nemrég megéltek egy hasonló, csak éppen valós krízishelyzetet. A grúz tévések „éberségi tesztje” által okozott károk és egyéni tragédiák felmérése még folyamatban van – sokan például állítólag szívinfarktust kaptak, amikor meglátták a riasztó beszámolót.

 

Áltathatjuk magunkat azzal tehát, hogy az ember némi életbölcsességgel megtanul bánni a pánikhoz vezető kritikus helyzetekkel, mégsem kell pánikkutatónak lenni ahhoz, hogy valaki megértse: a tömeghisztéria józan gondolatot (és a másik embert is) elsöprő erejét nem szabad alábecsülni, játszani vele pedig több mint felelőtlenség.

 

Kutatással meg nem alapozott véleményem, hogy az indokolatlan (értsd álhírek nyomán kialakuló lehetséges) pánik annál kisebb, minél szabadabb az adott országban az egyének információhoz való hozzáférése, és nagyobb az internethasználat tudatossága. A 4,6 millió lakosú Grúziában az internetkapcsolattal rendelkezők száma kb. 1 millió fő, vagyis az utóbbi, képzeletbeli mutató igen alacsony.

 

Hogy Magyarországon, ahol a statisztikák szerint ma már minden második ember internetezik rendszeresen, lenne-e pánik? Ijedség lenne. A telefonvonalak meghalnának. De a második reakció hasonló helyzetben (reményeim szerint) egy hirtelen, nagyon erős kiugrás lenne a nagy híroldalak, hírkeresők és közösségi oldalak, népszerű blog-gyűjtőhelyek látogatottságában.

 

Abban bízom, hogy az internetnek mára van akkora beágyazottsága a magyar társadalmi nyilvánosságban, hogy egy - mondjuk piréz - támadás esetén nem a pánik, hanem a tudatos információfogyasztók kerekednének felül. Így az első, több forrásból is megerősített hírek megjelenéséig a többség egyszerűen nem lenne hajlandó kész tényként elfogadni egy ilyen televíziós riport állításait, sőt ideális esetben képes lenne csitítani közvetlen, hiszterizált környezetét is.

 

Ez persze az ideális eset, és tény az is, hogy minderre nem látok semmiféle garanciát. De talán mégsem elvetélt elképzelés, hogy az első rémhírekkel párhuzamosan, azokkal szinte egy időben az újság- és blogírók egész serege indulna a források felkutatására, a televízióban közöltek valóságalapjának ellenőrzésére. És mivel ma már (többek között a webkettőnek köszönhetően) praktikusan „mindenki olvas mindenkit”, annak az esélye, hogy a hazai sajtóban elterjedjen egy minden alapot nélkülöző „lerohanásos” rémhír, közelít a nullához. Sőt, talán ma már a mezei magyar médiafogyasztó is inkább ellenőrizne egy ilyen horderejű hírt az interneten, az általa ismert információs oldalak valamelyikén.

 

Na de inkább ne lássuk meg.