Bajban vannak a gombamód szaporodó kézműves sörfőzdék az Egyesült Államokban, mivel mára szinte nem maradt használható, szabad név az új sörmárkák számára: a városok és tájegységek nevei, állat- és növényfajták, időjárási jelenségek szinte kivétel nélkül foglaltak. Az új alapítású főzdék a névválasztáson túl a képek és betűtípusok használatával kapcsolatos döntéseik során is komoly pereket kockáztatnak, mivel a már piacon lévő több mint 3000 sörkészítő jogi úton védi meg az általa már levédett neveket és arculati elemeket.
Nem csoda, hogy már a kézműves sörfőzdék közötti perekre szakosodott ügyvédek is működnek az USA-ban. Elmondásuk szerint a perek alapjául szolgáló névazonosságok vagy hasonlóságok szinte minden esetben a véletlen művei, a főzdék sosem szándékosan választanak olyan nevet, amelyet már levédett egy másik vállalkozás, csak a kézműves sörmárkák több tízezres száma miatt már nagyon nehéz nem belefutni ebbe a problémába.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy az amerikai védjegytörvény a sörfőzdéket egy kategóriába veszi a borászatokkal és a szeszfőzdékkel, egy „Yellow Tail Wines” néven működő borászat például eljárást indított egy sörfőzde ellen, mert az a „Yellowtail márkanéven dobta piacra egy új sörfajtáját.
Magyarországon nemcsak azért nem kell hasonló problémára számítani, mert a hazai piac méretéből adódóan jóval kevesebb főzde és sörmárka verseng a nevekért, hanem mert az eddigi névválasztásokat áttekintve a hazai sörfőzők nagy része eddig igen kreatívnak bizonyult e téren, s a klasszikus földrajzi neveknél vagy állat- és növényfajtáknál jóval változatosabb, távolabbi képzettársítások alapján nevezték el söreiket.
Az amerikai Fox csatorna letiltotta a SodaStream Super Bowl-ra szánt reklámját, mivel a spot végén az érzékien szódát kortyolgató Scarlett Johansson egy "bocs Coke és Pepsi!" mondattal fejezi be monológját. Nem először jár így a SodaStream, ugyanis tavaly a CBS tett hasonlóképp keresztbe a hirdetőnek. A cég igazgatója, Daniel Birnbaum tiltakozott az eljárás ellen, mivel Amerikában teljesen bevett szokás a versenytársak említése a reklámokban, de szerinte a csatorna fél a két nagy üdítőital-gyártó óriástól, akik jelentős összegeket költenek el a Foxnál. "Ilyesmi Kínában szokott történni, amerikaiként is csalódott vagyok" - kommentálta a történteket Birnbaum. A Fox és a Pepsi részéről nem nyilatkoztak az ügyben, a Coca Cola szóvivője viszont egyértelműen kijelentette, hogy ők nem gyakoroltak nyomást a csatornára.
Az ember első hallásra hajlamos automatikusan a kisebb, szerényebb lehetőségekkel rendelkező SodaStreammel szimpatizálni, de az, hogy már másodszor történik ilyen eset, némi gyanakvásra adhat okot, hogy valójában egy jól kitalált PR-fogásról van szó. A recept nem ismeretlen a Super Bowl történetében: készíts egy reklámot, amit várhatóan letilt majd a csatorna, és utána számos helyen nyilatkozhatsz majd a méltánytalan eljáráson! A SodaStream spotja amúgy csak egy lett volna a sok közül, de így jelentős további médiafelülethez is jutottak, névismertségük tovább javul, ráadásul a közvélemény nagy része várhatóan az oldalukra áll a nagyobb és hatalmasabb versenytársakkal szemben. A reklám ráadásul így is le fog menni a csatornán, csak a szöveg problémás utolsó sorát cserélik le.
Sajnos a legutóbbi elnökválasztás alkalmával jócskán elkoptatták azokat a kifejezéseket, amivel az amerikai elnökválasztási kampány online eszközeit és csatornáit illethetnénk. Pedig ezúttal még jelentősebb aktivitást produkáltak a jelöltek, a kampánycsapatok igazán kitettek magukért. Ez több mint kényszer volt számukra ezúttal, ha figyelembe vesszük, hogy 2008-ban, az előző kampány idején, a Facebooknak mindösszesen 120 millió regisztrált felhasználója volt az egész világon, miközben a 2006-ban alapított Twittert alig több, mint 6 millió egyedi látogató kereste fel naponta. 2012-ben ezzel szemben a Facebookon több mint 167 millió regisztrált amerikai felhasználó érhető el (ez a teljes népesség több mint 54%-a!), miközben 140 milliónál is többre becsülik a Twitter accounttal rendelkező amerikaik számát. (forrás: socialbakers)
A közösségi média ezúttal tehát nem csupán a forrásbevonás és a kampánycsapatokkal, önkéntesekkel való kapcsolattartás eszköze volt, hanem akár hagyományos kommunikációs csatornáknál is értékesebb felület. A kampány végeztével (bár az utolsó órákig folyó kampány a mai napon is sok érdekességet tartogat) vajon megállapítható-e, ki nyerte az online versenyt? Ki költött többet és ez kinek lesz inkább kifizetődő? Az online közvélemény hasonlóan megosztott, mint a közvélemény kutatások alapján a regisztrált választók? Ki mire használta a csatornákat és milyen tartalommal? Ez mennyiben volt integrált a hagyományos kommunikációjukba? Választási összefoglalónk következik.
Elsőször is, egy egyértelműnek tűnő, de mindenképpen szükséges megállapítást kell tennünk. A közösségi médiában és az online térben való kommunikáláskor, azok karakterisztikájából fakadóan, az ilyen kampányoknak is fel kell készülniük arra, hogy nem csak a saját felületeiken keletkező aktivitásokra kell reagálniuk. Ilyen volt például, amikor a republikánus konvención Clint Eastwood egy üres székkel készített elképzelt interjút, mintha ott ülne Barack Obama. (Be kell vallanom, hogy ez az egyik legmenőbb belépő, amit konvención valaha láttam.)
A fiatal, iróniára és humorra éhes online felhasználók számára az alábbi tartalmak azok, amik a megfelelő formáját jelentik a reakcióknak és nem egy beszédben egy frappáns beszólás, amit az esti híradóba be lehet vágni, hogy egy közleményről már ne is beszéljünk. Obamaék a Facebook és Youtube tartalom tekintetében is jobb érzékkel alakították ki a tartalom hangnemét. Ilyen például Will Farrel személyes üzenete:
Jogosan vethető fel, hogy minden felmérés alapján Obama a színes bőrű és alacsonyabb átlagkeresetű szavazók mellett a fiatal választók között kiemelkedően népszerű, tehát számukra az efféle tartalom előállítása nem feltétlen az online tér megértéséből, hanem (várható) szavazóik igényeinek valós és helyes értékeléséből ered. De Mitt Romney videói szemmel láthatólag nem voltak képesek túllépni a jól megszokott televíziós kliséken. Döntő többségében kizárólag az érzelmeinkre próbálnak, egyébként nem sikertelenül, hatni. Azonban a napi motivációt elhanyagolható esetben várja bárki egy politikai hirdetéstől, míg egy jót derülni azért bárki ráér 3 percben, munkaidőben is.
Teljesen felesleges a brandelt felületek elemzésére, akár szakmailag is, kitérni, nyilván mind a két jelölt sok pénzt ölt a grafikai elemek kidolgozásába, szépek és igényesek, tartalmasak is lettek. A Youtube csatorna szépen kialakított és áttekinthető mind a két esetben. (Itt kell azonban megjegyezni, hogy az elnök a saját csatornáját használja és nem az elnökit, ami mondjuk nálunk biztosan nem ilyen kizárólagossággal történne bármilyen választás esetén.) Mind a ketten rengeteg képpel kommunikálnak Facebookon, napi szintű tartalmaikat mini-infografikák és egyszerű üzeneteket hordozó képek teszik ki. Természetesen mind a ketten vendégeskedtek a Google főhadiszálláson legalább egy-egy Google Hangout erejéig, bár állítólag Romney-é kicsit rosszul sikerült.
Mégis a Pew Research kutatásai szerint az Obama kampány 4-szer hatékonyabb az online kommunikációban, sokkal több embert értek el az elmúlt hónapokban. Míg az Obama stáb átlagosan 29 tweetet közölt naponta, addig Romney-é egyet például - korábban már említettük a reagálás szükségességét. Mégis, a Romney stáb sokat tett a lemaradás behozására, a 4 évvel ezelőtti Obama kampány elemei mind megtalálhatóak. Így mobil appok a támogatásra, önkéntesek szervezésére és a legfrissebb információk azonnali kézhezvételére mind a két jelölt esetében rendelkezésre állnak már. Azonban a technológiai fölény egyértelműen Obamánál állapítható meg, ahogy 4 évvel ezelőtt is. Egészen elképesztő rendezvényeket tartott például a Tech4Obama nevű, természetesen szilikonvölgyi kezdeményezés, amelyek eredménye képpen a mindennapi felhasználói tapasztalatokat sikeresen ültették át a sokat látott geekek a politika területére. Ilyen az egyszerű felhasználó interfészek szükségessége például (és persze az adathalászat szükségessége, de erről talán majd máskor.)
De vajon mennyi pénzt költöttek minderre a jelöltek? Természetesen erre is készített valaki egy kiváló infografikát. Bár sajnos az nem derül ki belőle, mennyit költöttek a tartalom előállítására, de az mindenképp érdekes, hogy mennyit fordítottak hirdetésekre, amivel a forgalmat generálták ezeken a csatornákon. Természetesen Obama viszi a prímet.
Mindezek alapján annyit állapíthatunk meg nagy bizonyossággal, hogy a 4 évvel ezelőtti kampánnyal ellentétben, már közvetlenül a választókkal is kommunikáltak a jelöltek, rendkívül sokat költöttek az online tartalomfejlesztésre és saját választói célcsoportjaiknak megfelelően alakították jelenlétüket. A kérdés persze az, hogy a hagyományos célcsoportigények az online térben vajon változnak-e, ha erre egyértelműen válaszolhatnánk igennel és csak ezen múlna a választás, akkor Obama simán nyeri 2012-t.
