Egy szakmabeli ismerősöm szerint most mindenki a magáénak érzi a közösségi médiát. Legyen szó média-, reklám-, online-, vagy pr-ügynökségről, egytől egyig azt gondoljuk magunkról, hogy jobb helyen nem is lehetne a kezelése, mint nálunk. Hogy kinek van igaza, az talán mindegy is, hiszen a közösségi média több kommunikációs szakma találkozási pontjánál helyezkedik el, ezért nincs egyértelmű átmenet. Ezenkívül jól sejthető, hogy a jövőben mindenkinek a munkaköri kötelessége lesz a közösségi média – vagy ahogyan majd hívni fogják – ismerete.

Mi is emellett tettük le a voksunkat, mert úgy látjuk, hogy nem korszerű az olyan pr-es tudása, aki nem tudja, mire jó a Twitter és mire a Facebook, hogyan érdemes kommunikálni az egyiken és a másikon, mit lehet javasolni az ügyfélnek, ha el akar indulni ezen a területen. Az ugyanis elkerülhetetlen, hogy felmerüljön egy meetingen, hogy ugyan nincs-e valami a pr-ügynökség tarsolyában ezzel kapcsolatban? Ilyenkor persze lehet azt mondani, hogy majd megkérdezzük a digitális divíziót, de ez elég kevésnek tűnik, hosszú távon legalábbis. Természetesen a személyi állománytól, a munkatársak hozzáállásától és felkészültségétől is függ, milyen tempóban lehet haladni, de az egyértelműen látszik, hogy már a közeljövőben alapelvárás lesz az ügynökségekkel és kollegáival szemben a klasszikus pr-feladatok mellett a közösségi médiával kapcsolatos stratégia és gyakorlati kivitelezés.
Ma még nem késett el (nagyon) az, aki most regisztrál a Twitterre, Facebookra és társaira, a legfontosabb, hogy ezt meg kell tenni és meg kell ismerni ezeket a csatornákat, mert a jó pr-es napi szinten használja, és érti az itt érvényes mechanizmusokat. Ez már csak azért is alapvető, mert úgy látom, hogy leginkább a pr-esek tudják, hogyan működik a hosszú távú imázsépítés, és milyen szabályszerűségek mentén érdemes kommunikálni a közösségi site-okon.
Ettől függetlenül is valamennyi szektorban érdemes arra törekedni, hogy felsővezetőtől az asszisztensekig mindenkinek legyen fogalma arról, mit ad el éppen az ügyfeleinek. Már csak azért is, hogy ne hagyja erodálódni a közösségi média és az ezzel foglalkozó cégek hírnevét.
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!
Tetszik
0
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/2000656
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal