Egy karácsonyhoz közeli, munkanapra eső szombat kiváló alkalom, hogy nosztalgiázzunk kicsit, és felidézzük a 80-as évek legendás szombat reggeli rajzfilmjeit, amelyek nagy részéről sokan nem is tudják, hogy az ún. toyetic kategóriába tartoznak, vagyis kifejezetten játékok eladásának ösztönzése érdekében készültek. Vagyis nem arról volt szó, hogy a gyártók a megfelelő jogok megvásárlása után készítettek a rajzfilmek alapján különböző játékokat, hanem épp fordítva: a játékok alapján írták és rajzolták meg a történeteket, és sugározták aztán világszerte a legnagyobb nézettségű műholdas csatornákon.

Ez a gombhoz a kabátot megoldás első hallásra furcsának tűnhet, az okok feltárásához egészen a hetvenes évek végéig kell visszamennünk. Ekkor a Mattel szerette volna megvásárolni a Csillagok Háborúja filmen alapuló játékok gyártásához és forgalmazásához szükséges jogokat, azonban az üzlet csak nem akart létrejönni. George Lucas nem volt hajlandó 750 ezer dollár alá menni, amit viszont a játékgyár akkori igazgatója, Ray Wagner sokallt, így végül nem állapodtak meg. Ez óriási hibának bizonyult, ugyanis 1977 karácsony előtti slágertermékei a Star Wars játékok voltak, olyan ütemben fogytak, hogy sok családban csak egy-egy voucher került a fa alá, amivel a gyerekek januárban vehették át a várva várt ajándékot. A Mattel játékai pedig nem kellettek senkinek, és a megállapodás kihagyásával több mint 400 millió dollárt buktak. Ezt követően döntöttek úgy a játékgyár vezetői, hogy befektetnek egy saját rajzfilm készítésébe, ami eleve a saját játékaik értékesítésének ösztönzésére lesz kitalálva. Ez lett a He-Man and the Masters of the Universe, a világ első játékalapú rajzfilmje.

Megállapodtak az amerikai ABC csatornával egy barter keretében a sugárzásról, és két évvel a játékfigurák kidolgozása után, 1983-ban bemutatták az első epizódot.

A modell sikeresnek bizonyult: egy évvel később az Egyesült Államok 120 TV-csatornáján, és a világ további 30 országában gyerekek milliói nézték hétről hétre He-Man és a többi rajzfilmhős kalandjait – és persze nyaggatták szüleiket a nagyméretű játékfigurák megvásárlásáért.

A Mattel sikerét látva a többi játékgyártó sem akart lemaradni, így a Hasbro például 1984-ben útjára indította a Transformers rajzfilmsorozatot, ezt követte 1985-ben a G.I. Joe: A Real American Hero, szintén a Hasbro-tól, és a M.A.S.K. a Kennertől.

A lányoknak 1986-ig kellett várni egy kifejezetten nekik szóló toyetic-rajzfilmsorozatra, ez lett a Hasbro fésülhető hajú pónilófiguráit népszerűsítő My Little Pony. Az ilyen típusú televíziós mesék gyors felfutásához persze kellett az is, hogy az Egyesült Államokban 1984-ben jelentősen enyhítették a gyermekeket megszólító promóciós tartalmakra vonatkozó előírásokat.

Ha megvizsgáljuk a parabolaantennák terjedésével a nyolcvanas évek közepétől Magyarországon is egyre több gyerek által nézett Sky Channel szombat délelőtti matinéját, nagyrészt ilyen típusú rajzfilmeket találunk benne. Ez maga volt a marketingesek álma: a gyerekek még a játékfigurákon alapuló mesefilmek között is a játékgyártók reklámfilmjeit szívták magukba. Én is ezeket néztem 7-8 évesen, 1987-től (ekkortól láthattam a műholdas adást) minden szombat reggel ott ültem a tévé előtt a He-Man és a M.A.S.K. aktuális epizódjait bámulva.

Egy probléma volt csak, hogy ezeket a játékokat Magyarországon akkoriban nem lehetett kapni, úgyhogy csak azoknál az osztálytársainknál találkozhattunk az akciófigurákkal, akiknek a szülei kamionos vagy külkeres vonalon dolgoztak.

Szólj hozzá!