Az amerikaiak szabad fegyvervásárlási és korlátlan fegyverviselési jogáért évek óta kiálló Nemzeti Lőfegyver Szövetség (National Rifle Association) közösségi felületei minden csatornán elnémultak a connecticuti Newtonban történt tragédiát követően. A Twitteren három accounttal is rendelkező szervezet utoljára az első hírek megjelenése előtti percekben volt aktív, azóta teljes a csend. Természetesen a nekik címzett, felháborodott tweetek száma jelentős, de ezek kivétel nélkül megválaszolatlanok maradtak.
Fegyverbarátok a Facebook-on - felfüggesztve
Facebook-oldalukat – amely múlt csütörtökön ünnepelte az 1,7 milliós követőszám elérését – felfüggesztették. Nem ez az első eset, hogy a szabad fegyvertartással összefüggő tragédiák kapcsán a Nemzeti Lőfegyver Szövetség önszántából kiszorult a közösségi médiából: az idén nyáron egy moziban történt lövöldözést követően Twitter-accountjaik egyikét egyszerűen törölték.
Ezzel együtt a szervezet vezetői a médiaszerepléseket is kerülik – kivéve az olyan tagokat, akik a történtek hatására már úgy látják, változtatni kell az iskolai mészárlás során használt fegyvertípusra vonatkozó jogszabályokon. Egy részvétnyilvánító közleményt leszámítva minden újságírói megkeresést elutasítottak, legfrissebb bejelentésük szerint december 21-én tartanak majd egy sajtótájékoztatót.
From my cold dead hands
A teljes csend a történtek után bizonyos szempontból érthető. Mivel ez már a sokadik ilyen jellegű tragédia, és az eset nemcsak az amerikaiakat, de az egész világot megrázta, a szabad fegyverviselés fenntartásáért harcoló szervezet végképp nehéz helyzetbe került, álláspontjuk ezek után minden korábbinál nehezebben védhető. Nem lelkesítően, hanem sokkal inkább sokkolóan hangoznának ezek után az azóta elhunyt Charlton Heston szavai, aki 2000 májusában azt mondta, csak a kihűlt, élettelen kezéből vehetik el tőle a puskáját:
Ezt szlogenként "I'll give you my gun when you take it from my cold, dead hands" amúgy a Szövetség egy kampányában autómatricákon is használta.
Fegyvert a tanároknak!
Nem minden fegyverbarát szervezet burkolózott azonban némaságba, a Gun Owners of America és a Second Amendment Found például egyaránt aktívan kommunikál az üggyel kapcsolatban, továbbra is támogatva a korlátlan fegyverviselés jogát. Az utóbbi szervezet képviselője például még a CNN-en is nyilatkozott az ügyben, szenvtelen szavai még a műsorvezetőt is felháborították.
Különösen sokkoló a Second Amendment Found egyik Facebook-posztja, amely a tragédia kapcsán olyan javaslatot fogalmaz meg, mely szerint ez az eset is arra hívja fel a figyelmet, hogy hiba volt fegyvermentes övezetekké tenni az iskolákat és fel kellene fegyverezni a tanárokat.
Természetesen mindezzel további olajat öntöttek a tűzre, amely a lövöldözés miatt felháborodott tiltakozók és a fegyverpártiak közötti vitában múlt péntek óta soha nem látott erővel lobbant fel.
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!