14/10/01 Bret Easton Ellis és a Generation Wuss, avagy nyámnyila generáció

Sajti Botond

Az egyik legismertebb és legsikeresebb X generációs író, Bret Easton Ellis még idén februárban, a Vice magazinnak adott interjúban boncolgatta először hosszabb terjedelemben, hogy mit is jelent az általa kreált „Generation Wuss” kifejezés, amellyel az internet mellett felnőtt, 1989 után született, legfiatalabb generációt szokta jellemezni. A magyarra leginkább talán „nyámnyila generációként” fordítható (bár a Google Translate a „beszari” szót ajánlja fel) elnevezés használata szerinte azért indokolt, mert ezek a szuperérzékeny fiatalok a legenyhébb kritikát sem viselik el, és ha valaki kicsit is rossz véleménnyel van róluk vagy az általuk létrehozott tartalmakról, akkor simán összeomlanak, a kritikák megfogalmazóit pedig gyűlölködőnek, kötekedőnek vagy legalábbis trollnak nevezik.

bret_easton_ellis.jpg

Az író úgy látja, ez a generáció igyekszik magabiztosnak és minden esetben pozitívnak mutatkozni, de a legkisebb negatív impulzus is elég ahhoz, hogy lefagyjanak. Ellis ezzel együtt hangsúlyozza, hogy ő a legpesszimistább és legironikusabb generáció tagja, és így számára nehéz megérteni például a napjainkban sokszor emlegetett cyberbullying (elektronikus zaklatás) jelenséget, amelynek során a közösségi médiában közzétett csúfolódó, megalázó posztok hatására akár odáig is eljuthat a túlérzékeny fiatal, hogy öngyilkosságot követ el.

generationwuss2.jpg

Első alkalommal a lehető legjobb helyen járta körül az író a „Generation Wuss” témakört ahhoz, hogy a legtöbb támadást, legkeményebb ellenállást váltsa ki ezzel, hiszen a Vice olvasótábora – sőt, maga az interjút készítő fiatal is – nagyrészt az említett generáció tagja. Anélkül, hogy megpróbálnánk eldönteni, mennyiben van igaza Ellisnek ebben a kérdésben, azt leszögezhetjük, hogy ez a provokáció nagyon ügyes húzás volt: minél többen és minél vehemensebben támadta az internetes generáció az Amerikai pszicho szerzőjét a wuss-ozás miatt, annál inkább alátámasztották elmélete helytállóságát. Az interjút követően amúgy az írót leginkább azzal támadták, hogy egész egyszerűen megöregedett, és egy tipikus középkorú klisévé vált, aki az utána jövő generációt becsmérli. Az egyik legjobb példa az ilyen viszontválaszokra Theo Merz, a Telegraph fiatal újságírójának rövid publicisztikája. Szerinte az internet éppen hogy segített az ő generációjának a helyén kezelni a kritikus véleményeket.

bee-tw.jpg

Egy néhány napja megjelent írásában Bret Easton Ellis most a Vanity Fair-ben hosszabban is kifejtette véleményét a Generation Wuss-ról. A jelenség egyik oka szerinte az, hogy a kései baby-boom generációs, illetve X generációs szülők egyrészt a széltől is óvták gyermekeiket, mindig gondosan elrejtve előlük az élet árnyoldalalait. Az így felnőtt fiatalok aztán amikor először szembesülnek azzal, hogy az élet mégsem egy habostorta (vannak, akik nem szeretnek, akik elutasítanak; nem leszel mindig mindenben sikeres, nem vagy mindenben tehetséges, az emberek szenvednek, megöregednek és meghalnak), nagyon könnyen összeomlanak, a kritikákkal szemben pedig úgy védekeznek, hogy ilyen helyzetekben áldozatként tekintenek magukra.

generationwuss.jpg

A Facebook, a Twitter, az Instagram és a Tumblr Ellis szerint ráadásul tovább erősíti ezt a jelenséget, mert a Generation Wuss tagjai számára az a legfontosabb, első számú visszajelzés saját népszerűségükről, sikerességükről, hogy hány lájkot gyűjtenek be ezeken a felületeken posztolva, kétségbeesetten teperve az újabb és újabb pozitív visszajelzésekért. Az említett oldalak másik fontos hatása szerinte – egy, a Generation Wuss-hoz tartozó ismerőse megállapítására hivatkozva, hogy ebből a generációból már inkább tartalomkurátorok kerülnek ki igazi művészek helyett, és a felhasználókban nincs igazán igény saját, új alkotások előállítására, hanem inkább összelopkodnak ezt-azt innen-onnan, és saját magukra tekintenek műalkotásként.

Ellist aggodalommal tölti el az is, hogy az említett generáció kedvenc oldala, a Buzzfeed például bejelentette, már nem fog közölni negatív véleményeket, kritikákat, hanem kizárólag a pozitívumokra összpontosít. Az író felteszi a kérdést: a különböző vélemények ütköztetése hiányában, a kritikus attitűd tudatos háttérbe szorítása nyomán mi lesz majd a kultúrával, a párbeszéddel? Ezzel együtt fontosnak tartja kiemelni, hogy ő továbbra is szimpatizál az internetes generációval, és 9/11, az azt követő háborúk, meg az elmúlt évek kemény gazdasági recessziója után érthető, ha neurotikusak és nárcisztikusak. Szerinte ők ezért igénylik azt, hogy csak és kizárólag pozitív visszajelzéseket kapjanak a külvilágtól.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

18 komment



süti beállítások módosítása