13/08/28 Igazi vagy nem? - Ashton Kutcher beszéde

Madalina Rita

Ha valaki lemaradt Ashton Kutcher Teen Choice Awards-os beszédéről, nem kell rosszul éreznie magát, hiszen nem tinédzser. Viszont annyira jól sikerült, hogy azóta folyamatosan köröz az interneten, mert nagyon jó példája a közönségre szabott megjelenésnek. 

Ugyanis mind formailag, mind tartalmában rendkívül jól illeszkedik a nézők preferenciáihoz: laza és direkt, nagyon őszintének és kendőzetlennek tűnik és még értelme is van. A színész ugyanis arról beszél, hogy sokat kell dolgozni a lehetőségekért, a szexiség az igazából az okosság (körülbelül így fejezte ki magát), és hogy építeni kell az életünket, nem pedig csak egyszerűen tapasztalni. Ez angolul nagyon jól hangzik, és egy tinédzser számára is sokat jelenthet. 

A PR Daily megkérdezett pár szakembert, illetve körülnézett a reakciók között, és arra jutott, hogy alapvetően mindenki pozitívan értékeli Kutcher szereplését. Egy kommentár viszont kiemeli, hogy valószínűleg egyszerű pr-jellegű megjelenésről van szó, amivel a Jobs-filmet készítették elő, és szövegíróknak köszönhetjük az anyagot.

Nekem is ez volt a benyomásom, ezért kicsit körülnéztem az interneten. A beszéd során ugyanis nagyon magas, őszintétlennek tűnő a színész hangfekvése, míg más szituációkban sokkal mélyebb hangon beszél. (Igen, még úgy is, hogy szinte kiabál) Az alábbi Elle DeGeneres showműsorban például elég egyértelmű a különbség:

Nem olyan egyszerű azonban a dolog: egy Startup eseményen már nagyon sokat felvillantott ugyanebből a stílusból, csak idősebb célcsoportra szabva: itt már hasonlóan szuggesztív és élénk, mint a Teen Choice Awardson.

Az ítélet tehát részemről: igazi a szöveg, még ha valóban része is a Jobs-film kampányának.

Ti mit gondoltok?




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr835478047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rabbit · http://rabbitblog.hu 2013.08.29. 18:51:43

Most komolyan összehasonlítasz egy stúdióbeszélgetést egy előadással? Ne már, teljesen más a két dolog :)

Egyébként jöhet bármikor :D

Madalina Rita 2013.08.30. 09:03:29

Igen, mert jobban hallatszik az eredeti hangszín. Meg érdekelt, hogy hogyan változik a hangja az alkalmaktól függően. A végén pedig újra stúdióbeszélgetés van. :)


süti beállítások módosítása