13/01/23 Helló Kanada!

Madalina Rita

Az utóbbi napok egyik legbizarrabb híre volt a kanadai nagykövetség által indított kampány Miskolcon. Mivel először a Tumblr-en találkoztam vele, azonnal arra gondoltam, hogy ez valami rossz photoshop-vicc, így nem is foglalkoztam vele. Később kiderült, hogy valakik tényleg azt gondolták, hogy adekvát kommunikációs választ találtak egy problémára, mégpedig az alaptalanul menedékjogot kérő magyar állampolgárok tájékoztatására.

Az valóban jó gondolat volt, hogy a jogszabályi változásokról helyben is informálni kellene a lakosságot, hogy ne egy kanadai repülőtéren derüljön ki a dolog, viszont a megvalósítás katasztrofális. És nemcsak az: végtelenül lenézi azokat az embereket, akikhez szólni kíván.

Nem tudom, tervezett-e a kanadai nagykövetség pr-aktivitásokat, de önmagában az, hogy hirdetésekben és szpotokban tervezték közölni a változást - ráadásul ezzel a szöveggel -, arra enged következtetni, hogy teljesen biztosra akartak menni és a lehető legalacsonyabbra tették a lécet. Ennél már csak az lett volna megalázóbb (és félelmetesebb), ha hangosbeszélővel felszerelt autók járták volna a várost.

Az is nagy hiba volt, hogy nem egyeztettek az önkormányzattal, már csak azért is, mert akkor talán le tudták volna őket beszélni erről. Másrészt egy diplomáciával foglalkozó szervezetnek tisztában kellene lennie azzal, hogy ilyen jelentőségű ügyekben nem lehet a helyi vezetők kihagyása nélkül lépéseket tenni.

A kampányt végül leállították, eleve több olyan médium volt, mely jó érzékkel visszautasította az anyagok megjelentetését. A célt mindenesetre elérték, legalább is az egész ország tudomást szerzett a megváltozott kanadai jogszabályokról. Viszont többet veszítettek a réven, és káros is volt a tevékenységük: a kanadai nagykövetség reputációja rendkívül negatív lett, másrészt mindenféle álhírek kezdtek el terjedni Miskolcon a hazatoloncolásra váró, állítólag négyezer ember jövőbeni sorsáról.

A károkat csak fokozta, hogy a követség részéről senki nem szólalt meg, elérhetetlenné váltak ahelyett, hogy kezelték volna a helyzetet. Csupán annyit tettek, hogy leállították a kampányt, pedig egy bocsánatkéréssel mindenképpen tartoznak még főként a miskolciak, de az egész ország felé is.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr415038174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

na4 2013.01.23. 21:49:45

Szerintem meg jól csinálták. Mindjárt a probléma gyökerét ragadták meg, Nekik is nagyon megalázó lehetett, hogy a jóhiszemüségüket, és a nagyvonalú szociális rendszerüket sokan így kihasználták. Ezt a piszkos játszmát nem a kanadaiak kezdték. Nekem szimpatikus, hogy az országuk és a polgáraik védelmében ilyen határozottan felléptek. Jártam Kanadában, és elmondhatom, hogy nagyon korrektek voltak a beutazásnál. Aki tiszta szívvel közelít ahhoz az országhoz, annak semmi félnivalója nincsen, de itt nem ez volt a helyzet, így ezen a reakción semmi csodálkoznivaló nincsen.

Elijah_Baley 2013.01.24. 10:20:48

szerintem annyira nem tették alacsonyra a lécet, végülis írott szöveg, feltételezi h a célközönség nem teljesen analfabéta.
egyébként én nem ezt érzem zsenánsnak, hanem az országot a kanadai bevándorlási hatóság szemében degradáló rasszizmus vádját- amiről a plakát tanulsága szerint már a kanadai kormány is tudja h alaptalan.
szal hogy ki-kitől és miért kéne elnézést kérjen, eléggé nyitott kérdés :)

Madalina Rita 2013.01.24. 10:37:54

Nem látom, hogy a plakát miért tanúskodna erről, és igazából a rasszizmus vádját sem egyértelműen.

A polgármester kommunikációja egyébként tényleg megérne egy külön posztot, de annyira össze-vissza, hogy nem éri meg vele foglalkozni. Ezért szorítkoztam inkább a kampányra.

Elijah_Baley 2013.01.24. 11:14:17

ott a webcím, szépen leírja.
néha nehéz megállni a politkorrektség olyan szintjén, hogy ne látsszunk teljesen buggyantnak :)

Madalina Rita 2013.01.24. 11:18:54

Hűha, menjek utána pontról pontra? Tőlem pontosságot kívánsz meg, magaddal szemben viszont eléggé elnéző vagy.

roqfort 2013.01.24. 12:53:54

Hát nehéz elképzelni a kanadi kormánynál korrektebb rendszert a világon. A bevándorlási rendszerük humánus a négyzeten + csillagos ötös. A mi bevándorlási rendszerünk, beleértve az anyanyelvünket beszélőket fogadó rendszert is, elbújhat a sunyiba mellette. Náluk nyilvánosan toleranciára szólítják fel az embereket a bevándorlók irányába, munkavállalási engedélyt, segélyt jogi képviseletet és emberi bürokráciát kapnak az érkezők. Nálunk ilyenről még csak nem is hallottunk. Örülünk végre a kinnt rekedt magyarok állampolgári befogadásának. Ez is valami. Na és mi most meg vagyunk sértődve a romák vagy kint romának valló magyarok nevében,hogy egy államnak 10 év után tele lett a hócipője hazug, képzetlen, bevándorlókkal. Nálunk már bombát robbantot volna a jobbik és mindenki hallgatólagosan támogatná őket. Aki ezen a kampányon meg van sértődve, az szálljon magába, nézzen szembe saját nyomorúságunkkal. Ja, és még mindig nem kell vízum hozzájuk. Térj már észhez posztoló. Én egyet hiányolok ebben a történetben már régóta. Miért nem keresik meg a "fehérgalléros" bűnözőket a háttérben? Ezek civilben főleg ügyvédek meg jogászok. Ugyan honnan tudná egy analfabéta vagy csak magyarul beszélő rome és nem roma, hogy mit hogyan kell csinálni a kijutásért ill. ott utána? Ezeket az embereket itthonról és kintről is sok pénzt kaszáló szervezők és ügyvédek koordinálják, irányítják. Talán ez az egy hiányzik a kampányból.

Madalina Rita 2013.01.24. 13:07:19

Érdemes lenne még egyszer elolvasni a posztot. A kanadai kormánnyal és az intézkedésével nincs semmi bajom, csupán a kommunikációról van szó, semmi másról.

Elijah_Baley 2013.01.24. 13:45:37

ok, akkor fordítsuk meg a dolgot, hogyan kellett volna ezt adekvátan kommunikálni?
Standard a követség konzuli osztályának hirdetőtáblája, de ilyen nálunk fizikailag nem létezik.
Ez egy felettébb kellemetlen ügy, nem tudom, van-e szofisztikáltabb megoldás rá...

Madalina Rita 2013.01.24. 13:55:32

Sajtókommunikációval kellett volna megoldani a dolgot, és itt klasszikus pr-re gondolok. Közleményt kiadni, interjúkat szervezni TV-ben, rádióban, újságokban, szponzorált cikkeket elhelyezni. Tehát olyan felületeket választani, ahol lehetőség van a fő üzenetek átadására. Ebben a formában csak annyi jöhetett át, hogy az embereket "gyorsabban hazaküldik". A dolog hátteréről, az okokról és a változásokról értelemszerűen egy szó sem esik. Az is vicces, hogy egy URL feltüntetésével akarták elintézni a tájékoztatás lényegi részét, mondván: olvasd el, ha érdekel! A kampány egy részén esetleg hirdetések is beléphettek volna a képbe, de semmiképp nem ebben a formában. Nem ezzel a szöveggel, és például nem óriásplakátokon.

Elijah_Baley 2013.01.24. 14:43:37

ok, így érthető, én valahogy elsőre a tartalmi részre koncentráltam, de ha a a megvalósítást nézzük, tényleg otromba kampány... ilyen szempontból nézve, elgondolkoztam azon, biztos-e hogy a billboardot egy ország nagykövetsége rendelte, és nem valami kisebb érdekcsoport, akit nem kötnek különösebb etikai szabályok?

Madalina Rita 2013.01.24. 14:48:10

Sajnos valószínűleg a nagykövetség rendelte, mert ha nem így lett volna, akkor már minden bizonnyal hallottunk volna erről.

Györfi András · www.ujkurir.blog.hu 2013.03.06. 16:43:47

Kedves Rita

Nagyon tetszik a blogotok, Te pedig egy nagyon csinos és borzasztó értelmes nő benyomását kelted.

Viszont a poszt majd a kommentekre adott válaszaid átolvasása után nem tudtam megállni, hogy ne szóljak hozzá én is.

Természetesen megértem amit mondasz és egyet is értek, egy ilyen "kampány" kellemetlen lehet a helyieknek.

Előre kell bocsájtanom, hogy távol áll tőlem a rasszizmus minden formája, a legenyhébb is.

Tudjuk kiknek szól az üzenet. Egyet értek, sokkal elegánsabb lett volna a helyi médiában, újságokban ezt közzétenni.

Viszont minden jó marketing szakember tudja, hogy a célközönséget olyan eszközökkel kell megszólítanod, mely eszközök el is jutnak hozzá.

Hidd el esetünkben az újság nem igazán jöhet szóba. A TV esélyes, ez tény.

Rövid gondolkodás után maradt az óriásplakát. Ez van, szomorú, ilyne világban élünk...

Nem, nem vagyok fröcsögő rasszista... adódott egy probléma, ennél jobb megoldást nem találtak.

Hidd el, a helyiek is pontosan tudják, hogy kiknek üzent a plakát. Ennek megfelelően nem is vették magukra.


süti beállítások módosítása