10/08/30 Alapvető készségek - keresés

Madalina Rita

Egy korábbi bejegyzésben a gépírást emeltem ki, mint a pr-esek egyik legfontosabb készségét. A sort a kereséssel folytatom.

Főként a kezdő munkatársaknál, illetve a kicsit alacsonyabb szintű számítógéphasználati ismeretekkel rendelkezőknél látható ugyanis, hogy számos feladat esetében nem igazán tudják, hol és hogyan találják meg a vonatkozó információt.

Ezzel az a gond, hogy egyrészt olyan dolgokat kérdeznek meg, megakasztva ezzel más munkáját, amiket egyébként egy perces munka lenne megtalálni, ha rendelkeznének az online keresés elemi ismereteivel. Ha pedig nem is kérdezősködik sokat, a keresni nem tudó kollega - lassú. Ez leginkább akkor probléma, ha egy megbízó nagyon gyorsan szeretne választ kapni egy kérdésre, illetve rövid időn belül szüksége van egy áttekintésre valamivel kapcsolatban.

Hogyan lehet fejleszteni ezt a tudást? (Igen, ez kevésbé készség) Egyrészt sok szeretettel ajánlom az Alapvető Tippek Hivatalos Google-tárát, másrészt azt a fő tanácsot tudom adni: a lényegre kérdezz/keress rá és próbálj ki több kombinációt! És barátod a "+" jel!

 

Címkék: pr tipp



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr542253073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.09.19. 12:33:06

... és remélhetőleg egyszer eljutunk oda is, hogy nem csak keresni, találni is segít a gugli. search + recommendation engine = experience the future!


süti beállítások módosítása