10/07/12 Alapvető készségek - gépírás

Madalina Rita

Kicsit meglepődtem, amikor láttam, hogy Chris Brogan tud gépírni, mégpedig azért, mert amikor tinédzser volt, a szülei ragaszkodtak hozzá, hogy tanfolyamra járjon. Nagyon becsülendő hozzáállás, aminek az eredményét gondolom, nem is igazán kell ecsetelni: ha valaki gépelni tud, az nemcsak azt jelenti, hogy sokkal gyorsabban készül el a feladataival, hanem azt is, hogy sokkal kevesebb energiaráfordítással tudja kifejezni magát, továbbadni a gondolatait, kapcsolatot tartani, és még folytathatnánk.

Ez pedig egy pr-es és természetesen minden más kommunikációs szakma képviselője számára elengedhetetlenül fontos - lenne.

Nem tudom, hogy a jelenlegi oktatási rendszer mennyire van felkészülve a számítógép-, és internethasználat mértékének növekedéséből fakadó változásokra, de amikor még én voltam tinédzser, csak egyes szakközépiskolákban volt lehetőség a tízujjas gépírás megtanulására. (Igen, én is ilyen helyre jártam). Pedig nagyon fontos lenne ezt is alapvető tantárggyá tenni, a felnőtteknek pedig utólag elsajátítania ezt a készséget, mert máskülönben sokkal nehezebb tartani a munka által diktált iramot.

Vannak ilyen tanfolyamok, de lehet online gépírásoktató tanfolyamokat is keresni, bár magyar verzióban viszonylag kevés van. Szóval rajta, soha sem késő!

Szerintetek is alapvető készség a tízujjas gépírás?

 

Címkék: pr vélemény trend



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr242144147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petyaaaa · http://susnya.hu/ 2010.07.12. 08:27:43

Szia Rita!

Ha most még nem is, de valószínűleg alapvető készségnek fog számítani egy idő után.

Én fiatalként azért azt látom, hogy a középiskolákból már meglehetősen jó gépírási készséggel kerülnek ki azok a lányok/fiúk, akik rendszeresen csetelnek. Persze, ők inkább nem a "jó tanuló" kategória, hanem a közepes ("átlagos") képességűek. Akik a tanulásra koncentrálnak, azok sok más egyéb mellett az internetezést/csetelést is többnyire háttérbe szorítják, így nem igazán tudnak gyorsan gépelni.

Egy egyszerű asztalosnak egyébként pedig nem hiszem, hogy ez létfontosságú lenne az életében.

Madalina Rita 2010.07.12. 09:14:59

@Petyaaaa: Szia, tényleg ez biztosan így van. Több médiakutató is kiemeli egyébként, hogy az internetnek köszönhetően még soha nem olvastunk vagy írtunk annyit, mint most.


süti beállítások módosítása