12/06/18 A Tripadvisor sikere és a Lonely Planet elszalasztott nagy esélye

Sajti Botond

A Lonely Planet megjelenése és gyors elterjedése korszakváltást jelentett az utazásban: megnyitotta az utat az irodák által szervezett programoknál jóval nagyobb szabadságot és kalandot jelentő hátizsákos turizmus előtt. Egyre többen cserélték le a kockás bőröndöket hátizsákokra, a városnéző sportcipőket kétéltű Teva-szandálokra. A jelenség az ezredfordulót követő első években élte virágkorát, ekkorra a Lonely Planet-turisták egyfajta világméretű közösséget alkottak: kb. ugyanott szálltak meg, és ugyanazokat az éttermeket próbálták ki, a könyv útmutatásait követve. Ennek tudatában nyugodtan nekiindulhattak akár egyedül is: ha például valaki Bangkokba utazott, elég volt a LP által ajánlott Khao San Road-on szállást keresnie, s egyből kapott a szobájához barátokat is. Vagyis a Lonely Planetnek már a mai értelemben vett közösségi média elterjedése előtt volt világszerte egy erős közösségi jellege.

lp-books.jpg


Az utazási tippek, látnivalók, útvonalak és szálláshelyek véleményezése és értékelése mindig is erőteljesen megmozgatta és folyamatosan pörgette az online közösségeket, 10-12 éve még elsősorban a témával foglalkozó fórumokon, ma pedig erre épül a legnépszerűbb utazással foglalkozó közösségi oldala, a Tripadvisor. A Lonely Planet pedig eközben bár továbbra is szorgalmasan bővítette és fejlesztette könyvsorozatát, az online jelenlétet illetően kicsit elaludt. Fórumokat ugyan már a kezdetektől üzemeltetett, de olyan közösségi alapú, jól kereshető, az utazáshoz minden téren - a szálláshelyek előzetes kiválasztásától az aznap esti vacsora helyszínének megválasztásáig - hatékony és főleg naprakész segítséget nyújtó felületet nem hozott létre, mint a Tripadvisor.

TripAdvisor-iPad.jpg


Ezen az sem változtat, hogy a mobileszközök penetrációját már időben észlelte, és valóban kiváló, a geolokációt is a lehető legjobban kiaknázó alkalmazásokat készített, amelyek egyfajta mobilos idegenvezetőként működnek. Komolyabb közösségi funkciókkal ugyanis ezek sem rendelkeznek.

Innentől pedig az a veszély fenyegeti a Lonely Planetet, hogy hosszú távon úgy jár majd, mint az Encyclopedia Britannica a Wikipédiával szemben. Félreértések elkerülése végett: a LP-könyvek ma is nagyon jók, és kiváló tempóban fogynak, de az információk frissességét tekintve még a legújabb kiadások sem tudják felvenni a versenyt a Tripadvisorral. Az Egyesült Államokban például rendkívül gyorsan jelennek meg és tűnnek el a vendéglátóhelyek, így az utazók gyakran találnak üres bolthelyiségeket a könyv által ajánlott étterem vagy kávézó helyén. A másik egyre növekvő hátránya a Lonely Planetnek a hitelesség kérdése. Kezdetben ez volt az egyik nagy előnye a régi típusú útikönyvekkel szemben: a szerzők arccal, névvel, személyes hangvételű bemutatkozás mellett tették közzé ajánlóikat. Mára azonban - a LP erejéből fakadóan - egyre többekben merül fel a gyanú, hogy az étterem- és szállásajánlók nem teljesen függetlenek, hiszen bekerülni egy ilyen könyvbe többet ér bármilyen reklámnál, vagyis ez sok pénzt megérhet a vendéglátósoknak. A Tripadvisoron ezzel szemben értékelések százai, ezrei alapján alakul ki az a rangsor, amelyből a szállást vagy éttermet keresők kiválaszthatják, hová menjenek. Csak összehasonlításul: a Lonely Planet könyveken kb. 200-an dolgoznak világszerte, a Tripadvisorra ezzel szemben több mint 20 millióan írnak ajánlókat. 

thailand-lonely-planet2.jpg


A szálláshelyeken sok országban már mindenhol kiteszik a közösségi oldaltól kapott kis zöld táblákat, amelyen fel van tüntetve, hány pontot kaptak az eddigi vendégektől. A távozó vendégek pedig kis emlékeztető kártyát kapnak, amelyen arra kérik őket, értékeljék az oldalon a helyet. Más utazókkal beszélgetve is az derült ki, hogy csak a Tripadvisor alapján választanak. Nemcsak a húszévesek, de a nyugdíjasok is! Persze ennek is megvannak a maga hibái (pl. az egyik város fő nevezetessége az ajánlások alapján a helyi stadion volt, mert ott olyan jók a meccsek), de ezek a felhasználók számának növekedésével egyre inkább kisimulnak. Végül a könyvben tartalmi korlátok miatt nem lehet akármennyi étterem- és szállásajánlót feltüntetni egy-egy városhoz, míg a Tripadvisoron szinte mindenről találhatunk felhasználói véleményeket.

Természetesen a Tripadvisor továbbra sem alkalmas a LP-könyvek kiváltására, hosszabb utak megtervezésében ezek máig verhetetlenek, de sok olyan fontos funkciót már átvett a közösségi oldal a kiadóóriástól, amelyeket az amúgy megtarthatott volna saját portfoliójában, ha időben nyit ebbe az irányba.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!



süti beállítások módosítása