12/01/13 Cafetéria-káosz a közösségi médiában (is)

Polyák Zsuzsa
Hetek óta a cafetéria-rendszer „reformjától” hangos minden – kivéve a közösségi média. Bár első ránézésre is elképesztő büdzsét fordít az állam a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány reklámozására, ebbe a közösségi média nem fért bele. Hiába folytat egyre késhegyre menőbb vitát az állami kibocsátó például a külföldi szupermarket láncokkal, és ugyancsak hiába néz értetlenül a legtöbb munkáltató és még több munkavállaló, sem az új állami (szinte monopol)szereplő, sem a régi nagy kibocsátók nem érzik fontosnak, hogy a sokaknál már szinte kizárólagos közösségi média bármely felületén megszólaljanak. A történet tipikusnak mondható: belevágtak, több csatornán is, majd inkább magára hagyták a továbbra is élő felületeket.
 
Először a Széchenyi Pihenő Kártya kapott egy személyes profilt a Facebook-on, bátran ismerősnek jelölhetjük „őt”. Van is neki 11. Az egyetlen posztot is sikerült a következő formában kitenni: "Elindult az "Igazi" Széchenyi Pihenő Kártya facebook oldala. Keressenek bennünket a www.szechenyipihenokartya.hu oldalon is, ahol hasznos információkat talál a kialakulóban lévő kártyáról.
 
 
Majd kreáltak egy FB-oldalt is, eddig nulla poszt tölti meg azt. Ami súlyosabb, hogy ez az oldal van becsatornázva a SZÉP Kártya honlapjára is.
 
 
 
Ott vannak ám a Twitteren is, de minek, hiszen kommunikáció itt sem történik. 
 
 
 
 
 
Ráakadtunk egy másik, eleinte még úgy ahogy kezelt FB-oldalra is, amely az elfogadóhelyek listázására jött létre, de tavasz környékén lassan ez is elhalt. 
 
Erzsébet szegény nem kapott semmit a honlapon kívül. Ám ha valaki nem ismeri az új étkezési kártya pontos nevét (Erzsébet-utalvány), ember legyen a talpán, aki simán egy google kereséssel eljut az oldalra. Az evidens keresőszavakra semmilyen optimalizáció nem látszik, az index.hu-ra elhelyezett bannerről találtunk csak oda.  
 
 
 
 
A korábbi szereplők közül az Edenred rendelkezik magyar FB-oldallal, (régi nevén Accor Services), sőt, igen tetemes, 40.000 fölötti követőtáborral, ugyanakkor egy december 31-i BÚÉK óta mély csend és hallgatás uralkodik ezen az oldalon is. Ami a jelenlegi kiélezett versenyhelyzetben kevéssé érthető, még ha minden valószínűség szerint nem is a oldal üzemeltetése a vállalat legnagyobb gondja most. 
 
A Multi-Pay Cafeteria is elkezdett FB-oldalt üzemeltetni, de ott már 2010-ben otthagyták az oldal-kezdeményt egyetlen poszt után. 
 
Itthon tehát nem fordítanak túl nagy hangsúlyt a cafetéria forgalmazók a közösségi médiában történő közvetlen jelenlétre. Ez az új állami szereplő esetében probléma különösen, hiszen felfokozott az érdelődés az új rendszer iránt, az esetleges elfogadóhelybővülést, a rendszer kiépülését, működését itt (is) célszerű lenne terjeszteniük. Ugyanakkor a közvetett, szemléletformáló jelenlétre kiváló példa a Sodexo amerikai kommunikációja, a Twitteren és a FB-on is aktívan jelen levő vállalat a termékek erőszakos tukmálása nélkül mutatja be szertegázó tevékenységét. 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

12/01/12 FIGYELMEZTETÉS - Újabb Facebook-vírus indult útjára!

Berkes Ákos

A legújabb hírek szerint ismét terjed egy Facebook-vírus a legnépszerűbb közösségi oldalon. A poszt formájában, nem a felhasználók által megosztva terjedő féreg azt ígéri, hogy megváltoztathatjuk a Facebook kék színét rózsaszínre, pirosra vagy feketére - azonban ez teljesen nyilvánvalóan nem igaz. 

Ahogy korábban, ezúttal is csak annyit érünk el, hogy akaratunktól függetlenül posztolunk saját Üzenőfalunkra, Timeline-unkra vagy ismerőseink nyilvános felületeire. Ezen kívül ismeretlen harmadik fél jut hozzá adatainkhoz, ráadásul a Facebook színe sem fog megváltozni, csak egy unalmas online marketing teszthez jutunk a végén. 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

12/01/10 WiFi a fényképezőgépben - CES 2012

Berkes Ákos

Nagy érdeklődéssel figyelem egyik kedvenc blogom, az engadget jelentéseit a CES-ről, a világ talán legnagyobb, elektronikai termékeket bemutató kiállításáról. A technikai újdonságok és fejlesztések mellett bemutattak egy terméket, mely a közösségi média szempontjából is igen érdekes. 

A Samsung piacra dobott pár új fényképezőgépet és egy videókamerát, amelyek integrált WiFi modemet is kaptak. (A technikai paraméterek most másodlagosak, nyilvánvalóan nem alsóbbkategóriás eszközökről van szó.) Ennek köszönhetően az elkészített képek és videók nem csak a távoli szerverekre menthetőek el, hanem azonnal továbbíthatóak a Youtube-ra, a Facebook-ra és a Picasa-ra is. Ezért lényegében végtelen mennyiségű képet és videót készíthetünk az eszközökkel. 

Ez persze nem áttörés, korábban is voltak már hasonló készülékek. De szívesen fogadnánk arra, hogy hasonlóan az okostelefonok piacához, rövid időn belül a többi világmárka is a Samsung termékeinek szolgáltatásait és interfészét fogja másolni. (És itt most határozottan nem a termékek formatervére gondolunk, ahol épp fordított a helyzet...)

kép forrása: engadget.com




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

12/01/09 Ígéretes hazai startupok I. - Parasztnet, az őstermelők hálózata

Berkes Ákos

2012-ben új sorozatot indítunk a Trendlaboron: érdekes hazai startupokat fogunk időről időre bemutatni. Az induló vállalkozások bemutatásakor nem csak az infokommunikációs ágazat friss szereplői közül szeretnénk válogatni. Ehhez pedig a Ti segítségetek is kérjük: ha bármilyen érdekes és innovatív ötleten alapuló szolgáltatást kínáló vállalkozással találkoztok, osszátok azt meg velünk!

Elsőként a Parasztnetet ajánljuk a figyelmetekbe. A honlapon magyarországi termelők termékeit közvetlenül, maguktól az előállítóktól rendelhetjük meg. A rendelkezésre álló termelők körét közösségi alapon folyamatosan bővítik: az oldal szerkesztői várják az ajánlatainkat. Mivel kizárólag házhozszállítással lehet rendelni termékeket, ezért saját címünk alapján tudunk keresni az adatbázisban. 

Több oka is van, amiért megtetszett nekünk a Parasznet. Az egyik, hogy hiánypótló szolgáltatást nyújt: hiába van Budapesten is több remek piac, biztosak vagyunk benne, hogy a házhozszállítás miatt az Y-generáció tagjai is inkább hajlani fognak a vásárlásra. Ráadásul a gasztronómiai jártasság és az egészséges életmód is egyre menőbb, így valószínű, hogy a kínálati oldal kellő sokszínűsége esetén fel fogják kapni az oldalt a blogoszférában is. A harmadik pedig, hogy piacot teremt a magyar mezőgazdasági termékeknek, amelynek fontosságát nem kell magyarázni. 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

1 komment



süti beállítások módosítása