Hetek óta a cafetéria-rendszer „reformjától” hangos minden – kivéve a közösségi média. Bár első ránézésre is elképesztő büdzsét fordít az állam a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány reklámozására, ebbe a közösségi média nem fért bele. Hiába folytat egyre késhegyre menőbb vitát az állami kibocsátó például a külföldi szupermarket láncokkal, és ugyancsak hiába néz értetlenül a legtöbb munkáltató és még több munkavállaló, sem az új állami (szinte monopol)szereplő, sem a régi nagy kibocsátók nem érzik fontosnak, hogy a sokaknál már szinte kizárólagos közösségi média bármely felületén megszólaljanak. A történet tipikusnak mondható: belevágtak, több csatornán is, majd inkább magára hagyták a továbbra is élő felületeket.
Először a Széchenyi Pihenő Kártya kapott egy személyes profilt a Facebook-on, bátran ismerősnek jelölhetjük „őt”. Van is neki 11. Az egyetlen posztot is sikerült a következő formában kitenni: "Elindult az "Igazi" Széchenyi Pihenő Kártya facebook oldala. Keressenek bennünket a www.szechenyipihenokartya.hu oldalon is, ahol hasznos információkat talál a kialakulóban lévő kártyáról.”
Majd kreáltak egy FB-oldalt is, eddig nulla poszt tölti meg azt. Ami súlyosabb, hogy ez az oldal van becsatornázva a SZÉP Kártya honlapjára is.
Ott vannak ám a Twitteren is, de minek, hiszen kommunikáció itt sem történik.
Ráakadtunk egy másik, eleinte még úgy ahogy kezelt FB-oldalra is, amely az elfogadóhelyek listázására jött létre, de tavasz környékén lassan ez is elhalt.
Erzsébet szegény nem kapott semmit a honlapon kívül. Ám ha valaki nem ismeri az új étkezési kártya pontos nevét (Erzsébet-utalvány), ember legyen a talpán, aki simán egy google kereséssel eljut az oldalra. Az evidens keresőszavakra semmilyen optimalizáció nem látszik, az index.hu-ra elhelyezett bannerről találtunk csak oda.
A korábbi szereplők közül az Edenred rendelkezik magyar FB-oldallal, (régi nevén Accor Services), sőt, igen tetemes, 40.000 fölötti követőtáborral, ugyanakkor egy december 31-i BÚÉK óta mély csend és hallgatás uralkodik ezen az oldalon is. Ami a jelenlegi kiélezett versenyhelyzetben kevéssé érthető, még ha minden valószínűség szerint nem is a oldal üzemeltetése a vállalat legnagyobb gondja most.
A Multi-Pay Cafeteria is elkezdett FB-oldalt üzemeltetni, de ott már 2010-ben otthagyták az oldal-kezdeményt egyetlen poszt után.
Itthon tehát nem fordítanak túl nagy hangsúlyt a cafetéria forgalmazók a közösségi médiában történő közvetlen jelenlétre. Ez az új állami szereplő esetében probléma különösen, hiszen felfokozott az érdelődés az új rendszer iránt, az esetleges elfogadóhelybővülést, a rendszer kiépülését, működését itt (is) célszerű lenne terjeszteniük. Ugyanakkor a közvetett, szemléletformáló jelenlétre kiváló példa a Sodexo amerikai kommunikációja, a Twitteren és a FB-on is aktívan jelen levő vállalat a termékek erőszakos tukmálása nélkül mutatja be szertegázó tevékenységét.
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!
Tetszik
0
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr223542234
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
NemetAndras 2012.01.13. 15:27:46
Hasonló kérdésként azt is feltehetnénk, hogy jelen szerencsétlen esetben miért hirdet még az Edenred adwordscel az "étkezési utalvány" keresésre. Várnak még vendégeket? :)
TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.16. 13:57:36
Ez is egy szép Ork bános megoldás. Csináljunk valamit kapkodva, oszt majd lesz belőle valami. Vagy visszavonjuk! Vagy megváltoztatjuk, vagy átnevezzük. A lényeg, hogy Giro-Szász azt mondja, hogy mekkora siker volt!