10/07/15 Web2 Panoráma, 1. rész

FLOW PR

Egy új sorozatot indítunk, melyben hétről hétre bemutatunk néhány, béta tesztszakaszban lévő újdonságot a közösségi média világából. Ki tudja, talán ezek között van a jövő Facebook-ja, vagy Twittere. Sorozatunkat laikusok számára készítjük, nem kell tehát megijedni attól, hogy valami köldöknézős, vagy csak kockásinges programozók számára érthető oldalra invitáljuk az olvasókat.

Az eheti első honlap, amelyet felfedezésre méltónak találtunk, a historypin. Ahogy a nevéből is látszik, ezt a honlapot a történelem kedvelőinek ajánljuk. Az oldalon a régmúltban készült fotókat tölthetünk fel, majd egy térképen bejelölhetjük a fotó készítésének helyét, illetve összehasonlíthatjuk az ugyanarról a helyszínről ugyanolyan szögből készült jelenkori fotóval.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sőt, megírhatjuk az általunk feltöltött fénykép történetét is.

A profik most legyintenek, hogy hiszen ilyen a Google Earth-ben is van. Igenám, de a historypin sokkal professzionálisabb a Google-nál és sokkal érdekesebb is. Az oldal egyébként a We Are What We Do mozgalom keretében jött létre; célja, hogy összehozza a fiatalabb és idősebb generációkat. Hiszen egy-egy ilyen fotó felkutatásához, a hozzá kapcsolódó történet megértéséhez generációk közötti párbeszédre van szükség. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európa és Ausztrália számos iskolájában a történelemtanítás része a historypin oldal használata. A gyerekek feltúrják nagyszüleik fotóalbumait, felkeresik az utcájukban lakó idős embereket vagy antikváriumokat, begyűjtik a történeteket és felteszik a webre. Így élvezetesebb a történelemtanulás, mint amikor csak évszámokat és hadvezérneveket kell bemagolni.

Kikapcsolódásképpen ugorjunk át a TwinkrBox csapat legújabb fejlesztésére, amely júniusban került béta állapotba, a TinkrRoulette - Video Jackpot oldalra. Az oldal nem jelent intellektuális kihívást sem az oda látogatónak, és a fejlesztőinek sem.

 

A weboldal véletlenszerűen kiválaszt négy vicces videót különböző videomegosztó-oldalakról és azt felajánlja megnézésre. Ha rákattintunk a Spin gombra, akkor mint a félkarú rablónál, újabb négy videotalálatot dob ki nekünk. De kapaszkodjunk! Ha a video helyén 2, 3 vagy 4 logoizé jelenik meg, akkor nyerhetünk! Na ettől Video Jackpot ez a dolog. Ha nagyon unjuk az életet, érdemes megnézni ezt is. Inkább, mint a Szomszédok ismétlését nézni.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/07/14 Az internet 2020-ban

Madalina Rita

Szeretem az infografikákat, még ha néha tényleg haszontalanságok formába öntésére használják is szegény tehetséges designerek tudását. Az alábbi anyag azt mutatja be, hogy milyen állapotban van jelenleg az internet és hogy milyen trendekre lehet számítani 2020-ban.

Néhány megállapítás Vint Cerftől, a Google evangelistájától már ismerős lehet, ilyen például a legkülönbözőbb eszközök netre való csatlakozása, vagy a bolygóközi internetprotokoll létrejötte. Érdemes végigböngészni. (Kattintás után nagyobb méretben is látható)

 

Internet_In_2010




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/07/12 Alapvető készségek - gépírás

Madalina Rita

Kicsit meglepődtem, amikor láttam, hogy Chris Brogan tud gépírni, mégpedig azért, mert amikor tinédzser volt, a szülei ragaszkodtak hozzá, hogy tanfolyamra járjon. Nagyon becsülendő hozzáállás, aminek az eredményét gondolom, nem is igazán kell ecsetelni: ha valaki gépelni tud, az nemcsak azt jelenti, hogy sokkal gyorsabban készül el a feladataival, hanem azt is, hogy sokkal kevesebb energiaráfordítással tudja kifejezni magát, továbbadni a gondolatait, kapcsolatot tartani, és még folytathatnánk.

Ez pedig egy pr-es és természetesen minden más kommunikációs szakma képviselője számára elengedhetetlenül fontos - lenne.

Nem tudom, hogy a jelenlegi oktatási rendszer mennyire van felkészülve a számítógép-, és internethasználat mértékének növekedéséből fakadó változásokra, de amikor még én voltam tinédzser, csak egyes szakközépiskolákban volt lehetőség a tízujjas gépírás megtanulására. (Igen, én is ilyen helyre jártam). Pedig nagyon fontos lenne ezt is alapvető tantárggyá tenni, a felnőtteknek pedig utólag elsajátítania ezt a készséget, mert máskülönben sokkal nehezebb tartani a munka által diktált iramot.

Vannak ilyen tanfolyamok, de lehet online gépírásoktató tanfolyamokat is keresni, bár magyar verzióban viszonylag kevés van. Szóval rajta, soha sem késő!

Szerintetek is alapvető készség a tízujjas gépírás?

 

Címkék: pr vélemény trend



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment



süti beállítások módosítása