11/04/29 Sufnituning hirdetések

Madalina Rita

Egy holland cég, a Marvia, mely eddig alapvetően online nyomtatási szolgáltatásokat nyújtott, elindította a Marvia.ads-et, ami elsősorban kis- és középvállalatoknak teszi lehetővé, hogy teljesen egyszerűen, online készíthessenek és helyezhessenek el hirdetéseket nyomtatott lapokban. 

Később ezt ki fogják terjeszteni más platformokra, így online felületekre is, de egyelőre megmaradnak a napilapoknál, folyóiratoknál, magazinoknál. 

Nem nehéz belátni, hogy mennyivel egyszerűbbé teszi a hirdetések elhelyezését főként a kisvállalatok számára, hogy nem kell ügynökséget megbízni, tárgyalni, de még designert sem kell alkalmazni. Jogos ellenvetés lehetne viszont, hogy így valószínűleg nem tudnának olyan jó árat kialkudni maguknak, mint amit az ügynökségek kapnak, illetve a lapok sales-eseinek kiiktatásával is valószínűleg kevesebb kedvezmény érhető el.

Nem beszélve arról, hogy kevesebb információ is jut el a hirdetőhöz, nem kap tippeket például arról, hogy épp a tervezett kampány utáni hétre tervez a lap kiadni egy tematikus válogatást a potenciális hirdető szakterületéhez kapcsolódóan, tehát esetleg érdemes még arra is félretenni egy kis pénzt a büdzséből.

Ezek a finomságok nem minden esetben hiányoznak, gondoljunk csak egy tetőcserép-forgalmazóra, aki egyetlen akcióját szeretné szélesebb körben megismertetni a legegyszerűbb módon. Ezenkívül az is elképzelhető, hogy valamilyen formában már beleépítették a rendszerbe a választ a bizonytalanabb kérdésekre, csak jelenleg nem sok részlet ismert. 

A kiadók számára az lehet aggasztó, hogy kevésbé tudják kontrollálni a folyamatot, de ettől eltekintve valószínűleg jó bevételnövelő lehetőség egy ilyen megoldás - erre pedig minden nyomtatott lapnak és persze az online kiadványoknak is nagy-nagy szüksége van. 

Egyelőre meghívós a rendszer, csak tegnap mutatták be a szolgáltatást, ezért nem lehet túl sokat tudni róla. Mindenesetre egy ilyen rendszer itthon is megbolygatná a viszonyokat.

(via The Next Web)

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!



süti beállítások módosítása