14/05/21 Az olcsóság ára - második felvonás

Heiszki László

Két részes cikksorozatunk második ópuszában arra keressük a választ, hogy az értékesítési struktúrán, a sajátos kommunikáción és a kockázatos, ámbár sikeres termelési stratégián túl minek köszönhető, hogy a kínai készülékek lassan, de biztosan letarolják az európai piacokat is. Kicit cípősz, kicit szósz cikkünkben most a kiegészítő hype és a terméktámogatás képezik a menüt, s megosztjuk veletek azt is, mi hogyan vélekedünk az ázsiai okostelefonok beszerzéséről.

Pete Lau, a OnePlus első embere is megerősítette, hogy nagytudású készüléküket a közösségi médiára épülő kommunikációnak, a kis szériás gyártásnak és az avantgard értékesítésnek köszönhetően tudják 300 dollár alatti áron adni. "A készüléket a gyártási költségével megegyező áron értékesítjük. Erre a költségek fogyasztóközpontú elosztása ad lehetőséget. Ahelyett, hogy jelentős összegeket pumpálnánk a marketing büdzsébe, az online marketingre és a közösségi interakcióra építünk. Kereskedelmi partnerek bevonása helyett pedig az online értékesítésre támaszkodunk" - mondta el Pete Lau. 

OnePlus_One.jpg

Szót érdemel ugyanakkor a OnePlus által bevezetett értékesítési mechanizmus is, amely az elmúlt hónapokban ugyan kapott hideget és meleget, mindazonáltal erősíti a készülék unikális mivoltát. A márka csak és kizárólag meghívásos alapon ad lehetőséget arra, hogy megvásároljuk a hőn áhított masinát, ehhez természetesen regisztrálnunk kell a honlapjukon. Megjegyzendő, hogy ez nem csak a birtoklási vágy felkorbácsolásában kap szerepet, de hosszú távon értéktartóbbá is teheti a OnePlus One-t, amelynek alacsony nyitó ára egyébként gyors értékvesztést vetít elő.

Kiegészítők

Noha már eddig is sok mindenről esett szó, érdemes elgondolkodni a kiegészítőkön is. A burkolatok, tokok és kijelzővédő fóliák óriási hasznot hoznak, hiszen a vásárlók jellemzően nem egy-két darabot, hanem egy rendeléssel nagyobb tételszámot vásárolnak, tudván, hogy a készülékükhöz passzoló darabokat itthon nem kapni a sarki boltban. A kiegészítő mizéria egyik legjobb példája a Xiaomi, amely gyártó készülékei már már Apple szintű kultusznak örvendenek hazájukban, így nem csoda, hogy a készülékeikhez passzoló sportcipő is a rajongók kedvence lett, nyugaton is.

Canvas_shoes.jpg

Terméktámogatás

A költségek lefaragásában azonban meghatározó pont a készülékek mögött álló szoftverfejlesztés és terméktámogatás. Az android térnyerésével ugyanis olyan fegyverhez jutottak a kisebb gyártók, amely nélkül elképzelhetetlen lett volna számukra, hogy ilyen színvonalú készülékeket gyártsanak. Bár sok az egykaptafa megoldás az ázsiai piacon, az olyan ismert gyártók, mint a Meizu vagy a Xiaomi komoly figyelmet fordítanak a termékek szoftveres gondozására. Saját, jól felismerhető romot, launchereket alkotnak. Sőt, sok esetben nem állnak meg a kapuban, s fejlesztéseiket más gyártók termékei számára is elérhetővé teszik, ingyenesen. Noha ez ablakon kidobott lovettának tűnhet, abból csak profitál a márkanév, ha más készülékek fedélzetén is őket látja a felhasználó.

Meizu.jpg

Konklúzió

Az olcsóságnak tehát ára van, méghozzá egy jól eltalált piaci stratégia, amely számos mechanizmus együttes hatására, de igen kockázatos működésére épít. Természetesen mindig lesznek olyan versenyzők, akik vesztesen lépnek ki ebből az orosz rulettből, de egy-egy jól bejáratott kínai márka a jövőben is biztos, hogy képes lesz borsot törni a nagy brandek orra alá. S az alacsony árakon túl a felhasználók hogyan profitálhatnak mindebből? Az ökoszisztéma egyre színesebbé válik, amely komoly árversenybe taszíthatja a legnagyobb piaci szereplőket, s ez ösztönzően hathat a szolgáltatások és a minőség fejlesztésére; az alacsonyabb árszegmensekben is.

A legfőbb kérdés mégis az, hogy merjünk-e kínai telefont venni? A válaszunk erre az, hogy ezt mindenki mérlegelje saját maga. Az utólag felmerülő költségek (ÁFA, szállítás), valamint az a tény, hogy ha gond van a termékkel, akkor hetekre, akár hónapokra is búcsút inthetünk neki nehézzé teszik a döntést. Ha valaki viszont kész arra, hogy szembe nézzen a kockázatokkal, nem riad vissza attól, hogy szoftveresen esetleg bele kell nyúlnia a telefon működésébe, akkor körültekintő tájékozódás után ne bizonytalanodjon  el, sok sikert kívánunk a választásához!

Forrás: Gizchina.com; Gizmochina.com; Pinterest; OnePlus One




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr596189901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

frede 2014.05.21. 20:03:39

ebayen emil küldés ha rossz a gép.erre a válasz küldje a kijelölt címre garancia 1 hét oda kina shenzen (2500 ft) 1 hét vissza (ingyenes garancia) itt volt az új nem gányolt egy az egyben kicserélték nekem ez a tapasztalatom.

frede 2014.05.21. 20:06:30

Magyarországon nálunk tapasztalat szinte mindenben :nem rendeltetésszerű használat a garanciális szöveg 50.000 ft-os mobilnál és az elengedhetetlen gányolás. és az ügyfél leszarása.

inebhedj - szerintem 2014.05.21. 20:14:25

@frede:

Sajnos - legalábbis a mobiltelefonoknál - kivétel nélkül hasonlóak a közvetlen és közvetett tapasztalataim.

Mondjuk a Xiaomi ráadásul az android alapú telefonok felső kategóriájában dolgozik (Mi3S), ahova azért a "nagy" gyártók (Samsung S*) se igen kapaszkodnak fel.

frede 2014.05.21. 20:41:53

@inebhedj - szerintem: volt alkalmam kipróbálni iphone 4 , samsung s3,s4 tip mobilokat ezután próbaképpen vettem cubot gt99 et mivel bevált ezért rendeltem most egy kicsit komolyabbat ZOPO ZP980+ Smartphone 2GB 16GB MTK6592 Octa Core 5.0 Inch FHD Screen GPS Black vám nélkül 55000 ha bekapom a vámot akkor 70.000 ft(remélem nem :)) nézd meg mit kapsz 70000 ft ért ja és dupla simes ami ismeretlen itthon a szolgáltatóknál.

frede 2014.05.21. 20:43:44

semmivel nem tudnak kevesebbet mindenn napi használatban mint a nagynevű márkák slowmotion nincs bennük viszont 3d fényképet lehet velük készíteni

Heiszki László 2014.05.22. 09:59:54

Kedves Mindenki!

Tény és való, hogy számos kínai márka kínál kiváló áron, felső / felső-középkategóriás tudást, ugyanakkor márkától függetlenül az a javaslatom egy-egy masina beszerzése előtt: olvassatok utána alaposan, mások milyen tapasztalatokkal rendelkeznek az adott készülék kapcsán, van-e támogatás hozzá, van-e olyan felhasználói bázis, akik fejlesztenek / tudnak segíteni, ha szoftveres probléma merül fel. Érdemes odafigyelni a GPS-szel kapcsolatos információkra, mert ez sokszor problémás, jellemzően a gyenge minőségű vevő miatt. Számos készülék küzd lokalizációs problémával, amely jellemzően néhány lépésben, szoftveres úton orvosolható, de nem minden esetben!

Mit sem ér a magas processzor órajel, több giga ram és rom, ha a rendszert nem optimalizálták megfelelően.

Szóval informálódjatok körültekintően, olvassatok alaposan utána, honnan szabad rendelni.

Ennek a blognak viszont az elsődleges célja a kommunikációs / üzleti aspektusok feltérképezése, így a márkákkal kapcsolatos tapasztalatokat kérlek, ne itt osszátok meg.

Köszönöm szépen,
Üdv,
Laci


süti beállítások módosítása