Dr. Kriskó Edina egyetemi adjunktus (Budapesti Gazdasági Főiskola, Külkereskedelmi Kar) régóta vizsgálja az újmédia eszközök alkalmazását a kommunikációban, a válsághelyzetekben. Évek óta hangoztatja ő is, hogy a közösségi média fejlődése és térnyerése következtében a katasztrófavédelmi szervek sem támaszkodhatnak csupán a hagyományos médiára és eszközökre a nyilvános kommunikációban.

A Budapesti Gazdasági Főiskolán október 4-én megrendezett, „A válság hatása az intézményi kommunikációra” című konferencián dr. Kiskó Edina két kommunikációs szempontból izgalmas eset kapcsán hasonlította össze a hazai és amerikai trendeket. Mivel a 2013. márciusi hóhelyzet kapcsán sok elemzés napvilágot látott, ezért minket elsősorban az érdekelt, hogyan látja a szakember az állami szervek közösségi média kommunikációját az áprilisban történt bostoni robbantás kapcsán. Természetesen a beszélgetés során kikerülhetetlen volt, hogy ne történjen meg a magyar és az amerikai helyzet összehasonlítása.

Miért pont a magyar hóhelyzet és az amerikai bostoni robbantásos merénylet kommunikációját hozta példaként előadásában?

Mert csak egy hónap különbség van a két eset között, és éppen ezért számomra is nagyon szembeötlő volt az a különbség, amennyivel az amerikai szervek előrébb tartanak az újmédia eszközök használatában.

A bostoni eset azért is nagyon érdekes, mert ha most eltekintünk a hagyományos és online sajtómegjelenésektől (csak a Boston Globe több mint 500 cikket jegyez a témában), akkor azt látjuk, hogy a Boston Police Department a merényletet követő 3 óra elteltével rendkívül tudatosan irányította kommunikációját az újmédia eszközök segítségével is.  Helyi idő szerint délután 2 óra 50-kor és 12 másodperccel később bekövetkező robbanásról szóló hír kapcsán kb. 3 óra elteltével került fel a szakszerű tájékoztatás a Facebookra és a Twitterre, és onnantól kezdve folyamatosan érkezett az információ. Az elkövetkező napokban (április 15-19.) 155 tweet indult útjára a Boston Police Department profiljában, és ezt mintegy 60 bejegyzés kísérte a Facebookon.

De számos más újmédia eszköz szerepet kapott a bostoni merénylet kommunikációjában. A Google Person Finder – alkalmazás, amelyet már a Haiti földrengéskor is használtak a szeretteiket felkutatni akaró netpolgárok - a bostoni robbantáskor külön témát indított: Boston Marathon Explosions címmel[1]. A YouTube ugyancsak külön csatornát szerkesztett Boston Marathon Bombings néven.[2]

Ugyanakkor előadásában arra utalt, hogy a közösségi média – bár megkerülhetetlen – mégsem a legmegbízhatóbb eszköz.

A közösségi média 3-5 évvel ezelőtt még az intimitást, bizalmat és személyességet jelentette a hírfolyam szempontjából. Az olyan microblogok, mint a Twitter az első kézből jövő információk, telefonnal készített fotók és hangfelvételek azonnali spontán közzétételét jelentették, ahol a tartalmat még nem szerkesztették médiamunkások és pr-esek. Ma ez változóban van, és ezzel együtt a kezdeti frissesség és vitalitás is csorbát szenved, a hírek késnek, tudatosabban konstruáltak.

Ezt látjuk Boston kapcsán is, ahol órák telnek el, mire a rendőrség profiljában megerősíti a robbantások tényét. De megteszi és ezzel óriási nyilvános hírfolyamot indít. Az alig fél órával az első bejegyzés után születő hírnek, amely a 2 halottról és a 22 sebesültről számol be, már 7400 megosztója van (retweet). Ez a szám emelkedik az olyan közléseknél, ahol az áldozatok vagy a feltételezett elkövetők letartóztatásának meg(nem)történte kerülnek középpontba (8000, majd 10000 fölé kúszik a megosztások száma).

Ugyanakkor a hírfolyamokban megjelent jó pár olyan hír, amely azóta sem bizonyult igaznak. A bostoni terrorcselekmény kapcsán erre is találunk példát szép számmal:

• a bostoni JFK Könyvtárban is volt egy robbantás összefüggésben a maratonival
• egy szaúdi személyt már letartóztattak a bombák miatt
• egy repeszgránátoktól sebesült muszlim férfit őriznek valamelyik kórházban, aki érintett a merényletben
• a megosztások pénzadományokat jelentenek a sebesültek számára, oszd meg…
• a célba ért futók tovább futottak egyenesen a kórházig, hogy vért adjanak a rászorulóknak stb.

Minden információ hitelesnek tűnő forrásból származott, azonosítható módon és egymástó függetlenül jelent meg, mindazonáltal egyetlen egy sem bizonyult belőle igaznak, ennek ellenére váltak tényekké a Twitter által.

Az interjú elején megemlítette, hogy nagy a különbség a hazai és az amerikai szervek közösségi média használata kapcsán. Miben látja a különbségeket?

A két eset, a hóhelyzet és a bostoni merénylet kommunikációs kezelése, mintha azt sugallná, más-más fejlődési fázisban járunk a válságkommunikáció terén.

Itthon még nem látjuk, vagy ha látjuk[3], nem merjük meglovagolni a közösségi média-eszközök előnyeit. A hóhelyzet kommunikációs kezelése világosan megmutatta, hogy a hatóságok, s érintett szervezetek éltek az online kommunikáció (első generációs) eszközével, de nem használták ki a lakosság sokkal közvetlenebb és gyorsabb elérését jelentő második generációs (web 2.0-ás) alkalmazásokat, a közösségi média eszközeit. Ahogy jómagam, évek óta hangoztatom (Kriskó, 2012a, 2012b, Kriskó, 2012c), és jelentésében az ombudsman is leszögezi „… megállapítható, hogy a „webkettes” technológia ugrásszerű fejlődése és elterjedése következtében a katasztrófavédelmi szervek sem a lakosságfelkészítés, sem pedig a kríziskommunikáció esetében nem támaszkodhatnak csupán a hagyományos médiára és kommunikációs eszközök használatára.”

A bostoni robbantásos merénylet pedig azt példázza, hogy a külföld, aki megint előttünk jár, már a hibák és nehézségek kiküszöbölésére hívja fel a figyelmet.

Az újságírók joggal látják a jelenségben a „médiatölcsér” fejre állítását, ahol az ő kapuőri szerepük megszűnik, és a hivatásosok által szelektált és szerkesztett tartalmak helyett áramolhat minden információ kéretlenül és igaztalanul is. Ez aláhúzza a klasszikus újságírás olyan alapvető tételét, minthogy a híreket legalább két független forrásból ellenőrizni kell.

Szervezeti oldalról az információk kontrollja igényel újabb és újabb felkészültségeket, a közösség, a szleng ismerete, a dinamikák helyes alakítása. Magyar oldalról az elhatározás bátorsága hiányzik talán még.

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.