12/07/20 Greenpeace vs. Shell, avagy a trollkodás művészete

Berkes Ákos

Már több helyen is találkozhatunk Bódi Sylvi (már-már sokkoló) videójával, melyben a Greenpeace Magyarország felkérésére a Shell olajipari óriás északi-sarki nyersolaj kitermelésének beindítására, a környezetre és az élővilágra jelentett veszélyeire hívja fel a figyelmet. A videót a GreenpeaceHungary töltötte fel saját Youtube csatornájára és a nemzetközi kampány lokalizált, magyar változatára mutató link került elhelyezésre a videó leírásában. Mindehhez Sylvi majd 10 litert fogyasztó autója bizonyára abszolút nélkülözhetetlen kellék volt. (Ezzel kapcsolatban az Addict blog véleményével teljesen egyetértünk).

Nemzetközi szinten a Greenpeace jelentősen erősebb tartalommal töltötte fel a kampányt, melynek keretében egyébként több benzinkutat torlaszoltak el London és Edinburgh környékén is. Elkészítettek például egy honlapot, mely teljes egészében a Shell hivatalos honlapjának megjelenését másolja. 

Itt a felhasználóknak lehetősége volt, hogy szlogeneket írjanak a plakát tervekhez. Ezek finoman fogalmazva nem a legelőnyösebb üzenetek a Shell számára, de a látogatók egy részét is sikerült abban a hitben tartani, hogy a Shell honlapján vannak, erről nem egy kép tanúskodik a galériában. Mindezek felett a @ShellisPrepared Twitter account nevében folyamatosan reagáltak a megosztásokra a környezetvédő szervezetet aktivistái:

  • We're glad you're excited by the campaign but please do not share offensive ads.
  • The site will be down for maintenance until we remove all offensive ads.
  • Our team is working overtime to remove inappropriate ads. Please stop sharing them.
  • Please don't share offensive ads. We're working to remove them.
  • Please, please, please stop sharing inflammatory ads
  • Our tech team is working to remove subversive ads.

Lényegében tehát fenntartották azt a látszatot, hogy mindez egy hivatalos aktivitás, viszont egyetlen plakátot sem távolítottak el. Ez utóbbi már végleg kiverte a biztosítékot a Shell jogászainal - már nem is elérhető a Twitter account. A honlap viszont még él, és bár nem lehet most éppen újabb szlogeneket írni a képekhez. Mindezeken túl kamu sajtóközleményt adtak ki a Shell nevében, amelyet sok médium le is hozott a vállalat hivatalos közléseként. (Ennek kapcsán érdemes elgondolkodni azon, milyen könnyű meghekkelni így a médiát, és milyen jelentős károk fakadhatnak ebből).

Mindenesetre jól mutatja a kampány sorsa, hogy az interneten a trollkodás nagyvállalatokkal szemben olyan népszerű téma, amely könnyen adhat egy amúgy is nagy elérést produkáló kampánynak további megjelenési lehetőséget. 

shell1.jpg

shell2.jpg

shel3.jpg




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

26 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr194666151

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Greenpeace megmenteni komplett sarkvidék 2012.07.20. 11:40:01

Az olvadó Északi-sarkvidéket olajfúrások, ipari halászat és háborúk fenyegetik. * Az olvadó Északi-sarkvidék: Eltűnőben van az Északi-sarkvidék jege, amelytől mindannyiunk élete függ. Az elmúlt 30 évben elvesztettük a sarkvidéken úszó jégsapka háromne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnfive 2012.07.20. 14:22:30

A "You can't..." SZVSZ teljesen vállalható lenne a Shell számára. :)

magyar ember teli szájjal 2012.07.20. 14:25:57

Neten böfög a sok idióta troll, különösen kiemelve az állatvédő luxuskurvákat.

Ne legyen fogyasztói társadalom hanem tocsogjatok a földutakon, idióták. Gondolom az már nem tetszene, csak Macbookról toljátok a kreatívot a Starbucksból.

NemNick 2012.07.20. 14:47:05

@magyar ember teli szájjal:

Milyen jól mondod - neten böfög a sok idióta troll :))))

ubu1 2012.07.20. 15:06:50

Tököm tele van már a sok hülye sötétzölddel. Még szerencse, hogy változik a Btk., így egy ilyen magánterületes akciót, mint a tegnapi, már egy kicsit jobban meg fognak gondolni.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.07.20. 15:27:11

@ubu1: Ezt a mostani szerint is rendesen büntetni lehetne, de valószínűleg kapnak egy 10.000 forintos büntetést. Sylvike meg inkább a naptárfotózásával foglalkozzon.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.07.20. 15:38:52

de elfogy az olaj, véget ér a jólét, a "civilizált" világ polgárai pedig állatokká változnak...

Nem taggyűlés volt · http://coub.com/view/3zq19 2012.07.20. 15:43:43

Én azért nem tankolok a shellnél mert fizetéskor mindig át akartak baszni. Ez a punetti viszont iszonyú idegesítő.

sulcus (törölt) 2012.07.20. 16:20:26

Még szerencse,hogy egy olyan "hiteles" lukkal csinálják a környezetvédelmi kampányt akinek legalább 5 liter szilikon lötyög a csöcsében.

sulcus (törölt) 2012.07.20. 16:24:17

Arra azért kíváncsi lennék hány milliárd dollár üti a markát a Greenpeace nevű maffiának az ellen reklámért a konkurrens olajcégektől.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.07.20. 16:28:18

vajon mennyit kapott a greenpeace az exxontol v a bp-tol?
esetleg mindkettotol?:-)

es mit gondolnak ezek a csicsokak, a szerver amin basszak az anyjukat az mivel megy?

az nem zavarja oket, hogy mennyi energiafelhasznalast generalnak ezzel?:-)

hipokrata majmok.

◄ ► 2012.07.20. 17:07:03

Inkább ne járj autóval szejpike... :D

Tűzgolyó 2012.07.20. 17:18:46

Itt a magyar benzinkútfoglalásról van egy rakat kép és videó. Volt dolguk a tűzoltóknak rendesen. Egyesével vadászták le a tüntetőket:
www.langlovagok.hu/kepek/7101_benzinkutak-tetejere-maszott-kornyezetvedoket-hoztak-le-a-ix-keruletben

dukeekud 2012.07.20. 17:21:24

@magyar ember teli szájjal:"
Ne legyen fogyasztói társadalom hanem tocsogjatok a földutakon, idióták."

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: "es mit gondolnak ezek a csicsokak, a szerver amin basszak az anyjukat az mivel megy?"

Ez kurva nagy mellebeszeles. Senki sem a kokorszakba akar visszamenni, boven eleg lenne csak esztelen, felesleges pazarlast megszuntetni. Peldaul, hogy az atlag barom, ne akarjon mar 3 tonnas teherauto meretu terepjaroval paradezni a varosban. Aminek csak a legkondija, meg a hifi rendszere tobb energiat fogyaszt, mint amennyi egy normalis meretu, takarekos auto meghajtasahoz eleg lenne.
Arrol van szo, hogy amig a vilag egyik fele esztelenul tobzodik a joletben,(itt magyarorszagon is) addig mashol, masoknak, embernek, allatnak, lassan mar nem jut egy negyzetmeter fold, egy korty viz, egy lelegzetnyi levego sem.

Joe84 2012.07.20. 17:59:41

Kretén sötétzöldek. Remélem kifizettetik velük a tűzoltók vonulási költségét. Ennyi erőt lefogni pár idióta miatt, ha valahol meg tűz van akkor azok dögöljenek meg, mert pár barom felmászott a benzinkútra.

2012.07.20. 18:01:55

:) Tetszik a cím, a trollkodás művészete. Amúgy a troll eredetileg erdei ember, a természetben él, ott, ahol mi már nem tudunk élni, mert félünk tőle, de ő még figyelmeztet arra, hogy ne féljünk, mert a hiedelmeink nem mások, mint a saját félelmeink.
Annyi reklám van, amely értelmetlen, pazarló túlfogyasztásra buzdít, feléljük a következő nemzedékek tartalékát is, miért ne lehetne egy kis ellenreklám is? Miért ne nézhetnénk kicsit távolabbról a dolgokat, nem annyira belesüllyedve saját kis önös érdekünkbe? Miért ne gondolhatnánk a jegesmacikra is?
Nekünk embereknek az a jó, ami jó az egész Földnek, beleértve minden élőlényét. Persze ezt nehéz belátni, ha csak a napi kis kényelmünkben gondolkodunk, és még a wc-re is kocsival megyünk. :D És akkor miért ne jelenhetne meg Sylvi ez ügyben, megszólítván másokat is?

2012.07.20. 18:11:32

Amúgy, kifizettetni a tűzoltók felvonulási költségét? Ki fizeti ki mindazt a kárt, amelyet az olajfúró tornyok meg a zátonyra futott olajszállító hajók okoznak? Mennyit érnek az elpusztult állatok százezrei? Mennyibe kerül a maradék olajos madarak megtisztítása? Mekkora kár az elpusztult halak tömege? Mekkora kár éri az ott élő halászokat és családjaikat? Hogy éreznek azok,akik ott szerettek volna fürdeni nyaralás közben, az mekkora kár? Mekkora kár a sarki jéghegyek olvadása, hogy nem temperálják a Föld hőmérsékletét? Mi lenne, ha másra is gondolnánk, ha nem a pénz lenne a mi istenünk?

qwertzu 2012.07.20. 18:37:09

@dukeekud: És ha minden magyar összehúzza magát, és suzukival jár, attól máshol, másoknak hogy lesz több földje, levegője és vize?

Zoonekrofil 2012.07.20. 18:54:43

@dukeekud:
Csak akkor ezt kéne kommunikálni, nem pedig a valóban "sötétzöld" ostobák alá adni a lovat.
Tessék alternatív megoldásokat keresni meghajtásban, támogatni az egyetlen reális, de tiszta villamosenergia előállítását, az embereket pedig okosítani.
De az ilyen kampányokkal csak a primitív tömegeknek generálnak ellenségképet, és amíg ezek egymással vannak elfoglalva, a háttérben ellenőrizetlen dollármilliárdok áramlanak a Greenpeace bankszámlájára. Ez is csak a pénzről szól!

¿Qué tapas hay? 2012.07.20. 19:03:00

Úgy tűnik a Shell elfelejtette a védelmi pénz esedékes részletét megfizetni a Greenpeace-nek.

Alonee 2012.07.20. 19:11:49

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Jaj hát mondd meg akkor Te, ó nagy ember, mivel megy a szerver, ahol ugye, már megbocsáss, az anyádat baszod. Esetleg két csodaposzt vö. anyabaszás között elgondolkodhatnál azon is, hogy van e alternatíva. Üdvözlettel.
Amúgy más blogokon bírom a hozzászólásaidat, ezt nem is értem. Muszáj volt beállni ezek közé a birkák közé?

eßemfaßom meg áll 2012.07.20. 19:58:38

Alapvetően kerülöm a Shell kutakat, de ez a kampány rávett arra, hogy párszor ott töltsem meg a verdát.

dukeekud 2012.07.21. 00:10:10

@qwertzu:
A varosi terepjaro, az inkabb csak jelkepe, a mindent leigazo nyugati fogyasztoi tarsadalmaknak. Annak, hogy a semmiert pusztitunk el felbecsulhetetlen ertekeket. Kivagjuk az esoerdot, hogy Japanban es Amerikaban egyszer hasznalatos olcso kertibutor keszuljon belole. Most pedig kiirtjak a megmaradt par ezer jegesmedvet, csak azert, hogy par evig legyen meg olcso kornyezet pusztito olaj a terepjarokba.
Nem arrol van szo, barkinek is a sajat vagy a jegesmedve elete kozott kene donteni. Nagyon kevesrol kene csak lemondani az embereknek, hogy peldaul most epp, ezek az allatok eletben maradhasanak.

eßemfaßom meg áll 2012.07.21. 09:26:01

@dukeekud: "pedig kiirtjak a megmaradt par ezer jegesmedvet"

Nemmondod, nekiáll a shell jegesmedveirtani?

sulcus (törölt) 2012.07.21. 10:21:37

@dukeekud: Te nagyonhülye, szerinted, ha kipusztulnának az emberek, hiányoznánk-e nekik?!
Na, nekem meg nem hiányoznak a jegesmedvék.

sulcus (törölt) 2012.07.21. 10:29:38

Egyébként,ha az őskorban lettek volna sötét zöldek, most mondjuk a dino,bronto,tirannosaurusokkal,kéne együtt élni?
Kurva jó lenne! :-)

phaszfej 2012.07.24. 10:06:30

Miért ráng a nő keze a videó elején?


süti beállítások módosítása