11/07/07 Biciklivel se tévedj el! Itt az első magyar mobilapp kerékpárosoknak

FLOW PR

Az autósok életét már számos mobilalkalmazás segíti a különböző navigációs appoktól a forgalmi dugók elkerülését segítő megoldásokig. De mi a helyzet a bringásokkal? Az év minden szakában évről évre folyamatosan nő a kerékpárosok száma, ráadásul a nyár beköszöntével most még többen használják a biciklit közlekedési eszközként a városokban és hétvégi kirándulások alkalmával. Míg az autóban már megszokott helye van a mobiloknak, a kerékpár kormányára erősítve eddig csak ritkán láthattunk telefonokat, holott menetközben a bicikliseknek éppúgy hasznos segítséget jelenthet egy-egy hatékony alkalmazás, mint a sofőröknek. Végre ez a helyzet megváltozik, már a hazai bringások számára is elérhető egy kifejezetten a hazai viszonyokhoz igazított, magyar fejlesztésű kerékpáros app.

Az alkalmazás az útvonaltervezésen túl számos egyéb funkcióval is rendelkezik. Több mint 18 ezer érdeklődésre számot tartó hely (POI) áll rendelkezésünkre a célállomás meghatározásában. A megtett útvonalakat rögzíthetjük és meg is oszthatjuk a többi felhasználóval. A közösségi funkciók integrálásának révén az alkalmazás által használt adatbázisokat a felhasználók közössége szabadon egészítheti ki. Ezen felül választhatunk térképes és műholdas megjelenítés között, van benne iránytű és sebességmérő is, tehát valóban minden elképzelhető funkció adott, amire a kerékpárosoknak szükségük lehet, igaz a defektes belsőt nem cserélhetjük ki vele.

Az alkalmazás egyébként közkívánatra készült el: még decemberben indította útjára a Telenor az Androideák ötletpályázatát, melynek során bárki beküldhette ötleteit, s ezek közül közönségszavazás során választották ki a legjobbakat. Az így kiválasztott, győztes alkalmazásötleteket végül meg is valósították: a Magyar Alkalmazások és az S.O.S. Help után, már elérhető a szavazás második helyén végzett Kétkerék app is.  

Az alkalmazást a Flow PR alkalmazás fejlesztő partnere, a Stereobold készítette, együttműködésben a Magyar Kerékpárosklubbal. 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!



süti beállítások módosítása