11/05/16 Ki csekkol be?

Madalina Rita

Egy Beyond nevű cég készített egy kutatást a lokalizációs appok régi és új felhasználói körében, és pár érdekes megállapításra jutottak, amiket mindenáron pozitívan szeretnének értelmezni. (Ez érthető is, mert egy éppen erre a témára építő konferenciát szerveztek.)

Érdemes végigböngészni, itt csak néhány adatot emelnénk ki: az amerikai userek döntő részben a Facebook Placest használják (90 %), a Foursquare csak 22 százalékos arányt ért el. A megkérdezettek 49 százaléka nem érez késztetést a becsekkolásra, 48 százalék pedig a magánszférával kapcsolatos aggályokat említette akadályként. Hozzá kell viszont tenni, hogy 50 százalékuknak nincs okostelefonja.

Mind az első fecskék, mind a tömegfelhasználók leginkább a kedvezmények miatt használják ezeket a szolgáltatásokat, de sokan a helyről szeretnének többet megtudni, ahol éppen vannak. Érdekesség, hogy a felhasználók 99 százalékát nem motiválja különösebben a badge-ek és a mayorség megszerzése. Igaz, szerintem ezt érdemes szkeptikusan értelmezni, mert itt valószínűleg arról van szó, hogy míg az emberek nagy része bevallása szerint soha nem néz reklámokat, addig gyakran kívülről fújja a szlogeneket.

Fontos még, hogy másra használják az emberek ezeket a szolgáltatásokat, mint amikről később online eszmét cserélnek, ebből kifolyólag például a Foursquare jelentősége nagyobbnak tűnik, mint a Facebook Places-é, ami nem fedi a valóságot.

A legfontosabb eredmény talán ezzel a kutatással kapcsolatban, hogy még mindig nagyon kevesen csekkolnak be Amerikában is, amit persze kiváló lehetőségként is fel lehet fogni. Ezenkívül a Facebook Places valószínűleg le fogja tarolni a konkurenciát és itthon is ez hozhatja el a tömegessé válást. Viszont csak akkor, ha lesz elég vállalkozó szellemű cég, akik belefektetik a szükséges erőforrásokat a dolog fellendítésébe. Hogy ez meg fog-e valósulni, kérdéses.

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr112907604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása