Ahogy egyre inkább teret nyer a közösségi média, úgy egyre több ügynökség építi be tevékenységébe az ezzel kapcsolatos szolgáltatásokat. Leginkább az a jellemző, hogy létrehoznak egy divíziót csupa lánglelkű, okos szemű szakértővel és rájuk hárítják az összes ezzel kapcsolatos feladatot.
Teljesen érthető és egyszerűen indokolható ez a gyakorlat, hiszen sokkal átláthatóbb és talán könnyen is kezelhető ez a felépítés - legalábbis annak tűnik. Mert valójában mi történik?
Azzal, hogy nem építjük be a napi működésünkbe, munkafolyamatainkba az új szakterületet, lényegében elodázzuk a valódi fejlődést és lemondunk arról, hogy munkatársaink képzettebbek, naprakészebbek legyenek. Ahogyan az AdAge szerzője, David Teicher írta, ez olyan, mintha belátnánk, hogy a szervezet fennmaradó része túl lusta és buta ahhoz, hogy lépést tartson - ez nem egy olyan dolog, amit ő szívesen bevallana, ha egy céget vezetne.
Az újabb divíziók felállítása ezenkívül csak egy újabb, felesleges elemet iktat be a munkafolyamatokba. Szerinte ezek leginkább brandépítésre és bevételgenerálásra szolgálnak, nem igazán van létjogosultságuk.
A FLOW-nál nem jött létre önálló divízió a közösségi média és általában az újmédia kezelésére, az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra. Ahogyan már korábban is írtunk róla itt, úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan területe a kommunikációnak, amit minden pr-esnek ismernie kell. Ha külön divízióban dolgozna erre ráállítva néhány ember, teljesen elzárnák a tudást és az információkat a többi munkatárstól, akik a hagyományos pr-munka mellett sosem kapnának alkalmat arra, hogy bármit is kipróbáljanak ezen a területen, azaz fejlődjenek.
Kétségtelen, hogy nehéz és a divízió-alapításnál hosszabb folyamat átadni ezt a tudást és tréningezni a kollégákat, mégis hosszú távon alapérdeke a kommunikációs cégeknek, hogy valamennyi munkatársuk tisztában legyen vele, ismerje és használja is a közösségi médiát.
Az AdAge cikkben egyébként egy újabb posztra is elegendő hosszú rész szól még arról, hogy a McCann Worldgroup a médiaügynökségét jelölte ki közösségimédia-központnak, ami azért elég sok kérdést felvet: miért pont a médiaügynökség, mikor a vállalatcsoportban még számos, erre alkalmasabb cég van? És lehetne még folytatni.
A linkért köszönet a Médiainfónak.
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!
3 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pollner · http://soreo.biz 2010.07.23. 12:31:46
Madalina Rita 2010.07.23. 15:13:07
Bitter Brunó · http://www.nextwave.hu/blog 2010.07.26. 23:25:42
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal