Nem volt hosszú élettartamú kísérlet, mégis tanulságos volt figyelemmel kísérni az Erste Bank vergődését a blogoszférában. Az összesen három posztot jegyző Pénzügyi Ismeretek Fiataloknak kiötlői szerint vélhetően sem az oktatáshoz, sem a közösségi médiához nem szükséges különösebb szakértelem. A blogolás vajon mindenkié?

Kezdjük azzal, hogy alapvetően nagyon fontos kezdeményezés lehet egy ilyen oktató oldal létrehozása, sőt, egyenesen az Erste javára írható, hogy bár nem feltétlenül az ő dolga, legalább megpróbál valamit tenni a magyar fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért. A megvalósítás módja viszont kérdések egész sorát veti föl.

Az interneten garmadával találhatunk vállalati- és reklámblogokat. Érdekeseket, informatívakat, amelyeket szívesen olvasunk akár nap mint nap, és olyanokat is, amelyekről néhány bejegyzés után lesír, hogy nem húzzák sokáig. Ma már kellő mennyiségű szakirodalom is rendelkezésre áll a vállalatok által indított/támogatott blogokról, amelyek összefoglalják, hogyan érdemes csinálni, mik a kockázatai a blogolásnak, és hogyan NEM szabad elindítani egy ilyen típusú közösségi oldalt.
Nem árt végigböngészni ezeket a jó tanácsokat és néhány ajánlott illetve elrettentésként felhozott példát, mielőtt hasonló fába vágjuk a fejszénket, nehogy végül a worst practice-ek között találjuk magunkat.

Az idézett blog esetén a célcsoport elérésének eszköztára hagyja a legtöbb kívánnivalót maga után. A kommentelők többsége már felvetette a nyelvezeti problémákat a bloggal kapcsolatban, ezért inkább egy legalább ennyire fontos, ugyanezen problémakörhöz kapcsolódó kérdést tennék fel, még pedig a blog elhelyezésével kapcsolatban: valóban a legjobb ötlet volt egy tizenéveseknek szóló site-ot az Indexre bevásárolni? Bár kétségkívül mutatós eszköz az egyik leglátogatottabb magyar weboldalon megjelenni, kétlem, hogy a blog ötletgazdáinak előzetes kutatásai azt igazolnák, hogy a célközönséget alkotó tinédzserek ezen az oldalon fordulnának meg leggyakrabban.

A kivitelezés talán szintén megért volna némi többletráfordítást. Érthetetlen, hogy az interaktív technikai megoldások korában az oldal létrehozói komolyan gondolhatták, hogy az Indexre, majd onnan a blogra tévedő fiatalok közül bárki is fél percnél tovább időzzön a már design-jával is poros unalmat árasztó oldalon, nemhogy elolvasná „humorbankár” erőltetett, enyhén lekezelő stílusban megírt, érdektelen posztjait.

A blog készítői némi böngészéssel hamar ráébredhettek volna, hogy az általuk megcélzott korosztály egyszerűbben elérhető interaktív, játékos eszközökkel, amelyek a legkevésbé sem emlékeztetnek tankönyvre. Hogyan csinálják mások? A Visa által készített „pénzügyi foci” pl. futballmérkőzésen vizsgáztatja pénzügyi felkészültségünket, a CentsCity gyönyörűen kidolgozott, ingyenes játékával akár letöltésekre beváltható pontokat is szerezhetünk, míg a Budget Hero-val egy egész nagyváros pénzügyeit irányíthatjuk, és a sort folytathatnánk további példákkal, amelyek valóban vonzzák a fiatalokat, és vélhetően tényleg hasznukra válnak.

A világ nagyvállalatai szinte kivétel nélkül kísérleteznek már valamiféle webkettes jelenléttel. Bár a vállalati blogok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy ezek többnyire „buták, unalmasak, és nem ösztönözik a párbeszédet”, azért találhatunk üdítő kivételeket is, ahol az olvasókkal értékes tartalmakat osztanak meg, és ahol a fogyasztókkal, ügyfelekkel valódi, érdemi párbeszéd zajlik. Bízunk benne, hogy a hazai vállalatok inkább az ilyen példákat tartják majd szem előtt – és hogy a fentihez hasonlók nem veszik el a kedvüket a webkettővel való kísérletezéstől.

17 komment

Pár éve már az olvasható az Apple-termékeken, hogy “Designed by Apple in California Assembled in China”, így értelemszerűen elég sok kínai céggel dolgoznak együtt. Már többször lehetett hallani, hogy problémák vannak az egyes gyárakban, az előző héten például hatvankét munkás n-hexán mérgezést kapott.

Most bevallotta a vállalat, hogy több szerződéses partnerénél gyermekmunkásokat foglalkoztattak, legalább tizenegyet. Ma már elvileg nem dolgoznak a gyárakban, illetve lehet, hogy már elég idősek ahhoz, hogy ez ne ütközzön a jogszabályokba. 

Az Apple mindezt az éves beszállítói jelentésében írta le, számos más ténnyel együtt. Például a százkét gyárból ötvenötben dolgoztatták az embereket nemcsak a kínai munkajogi előírásokban foglalt heti negyvenkilenc, hanem az Apple szabályzatában meghatározott hatvan óránál is tovább, ráadásul heti hét napban.

Ezenkívül csak hatvanöt százalékuk fizetett korrekt munkabért, huszonnégynél például a minimálbért sem fizették ki. A vizsgálatok további eredménye volt, hogy kiderült, hatvanegy százalékuk tartotta be a biztonsági előírásokat, és csupán ötvenhét százalékuknak volt meg a környezetvédelmi engedélye. Találtak olyan gyárakat is, ahol meg kell oldani a szennyezett víz kezelését is.

A Nextweb, ahol a hírt találtam, nagyon szigorúan bánik az Apple-lel, amire meg is van az oka, viszont azt nem is méltányolja, hogy minderről neki azért van tudomása, mert a vállalat példásan transzparens módon kezeli a kérdést, és évről évre beszámol arról, mit tapasztalt a neki dolgozó beszállítóknál. A feltárt problémákat kezelni kell, ez nem kérdés. Viszont önmagában nagyon sokat jelent, ha egy cég utánajár annak, hogy a szabályokat betartva készülnek-e a termékei.

Szólj hozzá!

Egy korábbi sikertelen próbálkozás után, ahol a lap neves publicistáinak írásait lehetett pénzért elolvasni egy TimeSelect nevű szekcióban (2005-től 2007-ig működött, és csupán 210.000 előfizetőre tett szert), újra a fizetős modell bevezetését tervezi a New York Times.

Azt egyelőre nem határozták meg pontosan, milyen formában történne mindez, de valószínűleg a Financial Times állítólag jól bevált módszerét vetnék be 2011-től, miszerint bizonyos számú (mondjuk havi tíz) látogatás után már fizetni kell majd.

A TechCrunch bloggerének kalkulációja szerint ha ezt vesszük alapul, és mondjuk 10 dollárt kérnek havonta a korlátlan hozzáférésért, akkor 9 millió dollár folyhatna be a jelenlegi olvasói bázist alapul véve. Ez annak fényében, hogy a hirdetési bevételek 39 millió dollárt tettek ki a teljes portfolióban, viszonylag nagy összeg. Azonban a válság miatt szinte éppen ugyanennyivel csökkentek a bevételek, tehát annyit érnének el vele, ha ma vezetnék be, hogy ki tudnák egyensúlyozni a veszteségeket.

Kérdés, hogy megéri-e megkockáztatni az olvasótábor csökkenését egy kis pluszbevételért? Vajon valóban olyan lojálisak az olvasók, ahogyan a bejelentő sajtótájékoztatón a vezetőség kiemelte? Ezt illetően sokaknak vannak kétségei: inkább az a valószínűbb, hogy addig látogatják majd az olvasók az oldalt, ameddig ingyenesen tehetik. Ebből következik, hogy csökkenni fog az olvasottság, és természetesen a hirdetési bevételek is.

A saját tapasztalataim is azt diktálják, hogy kicsi az esély arra, hogy valóban számottevő bevételt tudnak majd generálni: egyrészt annak ellenére, hogy a New York Times a mai napig az egyik legjelentősebb lap, megkerülhetetlen viszonyulási pont, az utóbbi években számos olyan, főként a fiatal értelmiséget megszólító online site jött létre (pl. Huffington Post, Slate, Salon), melyek mellett már nem akkora létszükséglet a New York Times véleményének, sztorijainak megismerése.

Nem utolsósorban pedig a fontosabb, például a Gawker mediához tartozó blogok előreláthatólag továbbra is szemezgetni fognak a lap tartalmaiból, ráadásul rövidebb, szórakoztatóbb formában, hozzátéve újabb szempontokat és véleményeket az alapanyaghoz. Aki tehát nem szeretne fizetni, megkapja a New York Times anyagait más forrásokból.

Szerintetek mikor fog megbukni a modell? Adnak neki három évet, mint a korábbi próbálkozásnak, vagy már egy év után leállítják?

2 komment

Már Magyarországon is egyértelműen érződik az igény a megbízók részéről, hogy megjelenjenek a közösségi médiában, vagy legalább tanácsokat kapjanak arról, hogyan lenne érdemes megtenni az első lépéseket. A munka során az alapoktól kezdve egészen a szükséges szemléletváltásig sok témát érinteni kell, de a Mashable vendégbloggere, B.L. Ochman szerint három szempontot kevésbé emelnek ki a tanácsadók még a sok social media megoldást látott USÁ-ban is.

Az egyik, hogy mindenkinek együtt kell dolgoznia. A vállalaton belül valamennyi osztálynak, divíziónak hozzá kell járulnia a projektek sikeréhez, és hozzátenném, hogy értenie, látnia kell az elérendő célokat is. A poszt szerzője kiemelt például egy olyan esetet, ahol az IT osztály nem volt hajlandó egy kampány microsite-jára mutató linket elhelyezni a vállalati site-on, mert a microsite-ot külső cég készítette. Így tényleg nehéz.

A második fontos szempont, hogy a felső vezetésnek is támogatnia kell a munkát - sőt, a legjobb, ha belőlük indul ki a kezdeményezés, bár kevés ilyen van sajnos. Ha a középvezetők nem érzékelik a támogatást, határozatlanok lesznek, inkább ragaszkodnak majd a korábbi megoldásokhoz. Kell tehát egy egyértelmű zöldjelzés ahhoz, hogy mindenki fel merje vállalni, hogy a közösségi médiába időt és pénzt fektet.

A harmadik - és talán a legfontosabb - dolog, hogy nincs gyors siker. Ez az a szempont, amit minden alkalommal hangsúlyozottan elmondunk az ügyfeleinknek, mert még mindig előfordul, hogy a közösségi médiát csodaszerként értelmezik. Ochman példaként a Fiskars site-ját, az immár hatéves Fiskateers.com-ot emelte ki, ahol a fogyasztók maguk válnak a márka követeivé. Ráadásul a tőlük kapott tippeket felhasználják a termékfejlesztés során, ami még tovább növeli a márka iránti lojalitást.

Nagyon fontos, hogy a megbízók tudatában legyenek annak, hogy a közösségi média alapos szemléletváltást kíván meg tőlük, az említett szempontokon túl ráadásul egyáltalán nincs ingyen. Ezt még talán az eredeti posztban is ki lehetett volna emelni, mert viszonylag gyakori félreértés. Lehetne még sorolni az alapfeltételeket, de a fenti szempontokat valóban nem szeretik hallani a megbízók. Mivel azonban fontosak, sajnos nem lehet elégszer hangsúlyozni őket.

Szólj hozzá!

„Újságíró ne járjon sajtótájékoztatóra! Ha megtudom egy kollégáról, hogy sajtótájékoztatóra ment munka helyett, kirúgom." Pallagi Ferenc, a Bors főszerkesztője (In: Első HÍRes Könyv)

A vállalati kommunikáció megújítására vonatkozó, az újmédia eszközeit és technikai megoldásait előtérbe helyező kommunikációs javaslatok fogadtatása a kezdeti bizalmatlanság után ma már kedvező: az ügyfelek érdeklődőek, sőt lelkesek, ha ezek bevezetéséről esik szó. Csak egy kivétel akad, ez pedig a sajtótájékoztatók online közvetítése.  

7 komment

Brian Solis szokásához híven egy elképesztő hosszú bejegyzést írt nemrég, ezúttal a közösségi médiában végzett B2B kommunikációról. A Business.com ugyanis készített egy felmérést, mely kifejezetten azt vizsgálta, hogy milyen eszközöket hogyan használnak a vállalatok, ha éppen nem margarint szeretnének eladni.

Szólj hozzá!

A Twitteren már korábban megírtuk, hogy a Time Tablet szerintünk egy totális félreértés, és pozitív meglepetésünkre a Slate szerzője is hasonlóképpen gondolkozik. Ő egy olyan könyvre hagyatkozik véleményének alátámasztásához, amelyben végigvették a nyomtatott média igen költséges, de sikertelen próbálkozását a tartalmaik digitalizálására. A címe: Digitizing the News: Innovation in Online Newspapers.

Az egyik ilyen próbálkozás a Newsweek CD Rom-on való kiadása volt 1992-ben, Newsweek Interactive néven. Volt ebben minden: felvett interjúk, videók, grafikák, és sztorik a testvérlapból, a Washington Postból. Mivel akkoriban még nem igazán volt elfogadott technológiai standard, a Newsweek új kiadványát csak egy 999 dolláros Sony multimédia lejátszóval lehetett csak használni. Nem csoda, hogy ez a formátum végül nem váltotta be a reményeket és nem indult el a versengés a kiadók között ennek felfuttatására.

Több lap, például a New York Times, a People, a Wired, a USA Today vagy a Washington Post is próbálkozott televíziós, illetve rádiós jelenléttel, a Time Warner pedig lapjainak online verzióitól várta a csodát úgy, hogy egyetlen site-ba, az azóta megszűnt pathfinder.com-ba sűrítette őket.

A nyomtatott lapok már 1996-tól keresik a megoldást a digitális verziók nyereségessé tételére, de egyelőre nem jártak sikerrel. Sokan a táblaeszközöktől várják ezt, de ezzel kapcsolatban kétségeink vannak.

A Time Tablet és társai azzal próbálkoznak, hogy digitális formában, kicsit más és bővített tartalommal juttassák el cikkeiket az olvasókhoz, akik ugyan meglehetősen látványos eszközön fogyaszthatják azokat, ezen felül azonban nem kapnak semmit. Ha már digitális a tartalom és elektronikus az eszköz, óhatatlanul is eljön az igény a linkekre, továbbkattintásra, céltalan szörfölésre, akár az adott médiumon belül.

Éppen ezért meglehetősen nagy erőforráspazarlás olyasmivel foglalkozni, ami félúton van a nyomtatott és az online tartalmak között. A jelenleg kísérleti stádiumban levő tabletek fejlesztése a mesterséges létrehozása egy olyan formátumnak, melyen már régen túlléptünk, legalábbis a hírek fogyasztása terén.

Az igazi megoldás egy olyan tablet lesz, ami számítógépként működik, egybecsomagolva e-readert, alkalmazásokat, akár telefont is. Külön-külön is lehet fejleszteni ezeket a kütyüket, de az emberek egyre kevésbé lesznek hajlandók géplerakatot hurcolni nap mint nap a táskájukban.

A jelek szerint még várnunk arra, hogy ez létrejöjjön, addig is marad a próbaverziók és drága kütyük elindítása és gyors mennybe menetele.
 

Szólj hozzá!

A médiavállalatok nagy részének fogalma sincs a tinédzserek médiafogyasztási szokásairól, és egyáltalán a tartalmi preferenciáikról.

Talán ezért nem meglepő, hogy amikor nyáron a londoni Morgan Stanley kiadta az egyik 15 éves gyakornokának anyagát, nagyon sokan rávetették magukat a benne fellelhető információkra, és aztán komolyan elgondolkoztak azon, jó ötlet volt-e elindulni a Twitteren. A főbb kijelentések között ugyanis az is szerepelt, hogy a fiatalok számára ez a site nem jelent semmit.

Nemrég a Forrester is készített egy felmérést több európai ország (Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia és Svédország) fiataljainak megkérdezésével, és a következőkre jutott:

- A tinédzserek még mindig több időt töltenek tévézéssel, mint internetezéssel.

- Ez főleg a 12-17 évesekre igaz, akik a 18 évnél idősebbekhez képest jóval kevesebbet interneteznek.

- Csupán a 41 százalékuk használja legalább hetente a közösségi site-okat (tehát számukra az igazi barátságok fontosak).

- Ahogy a Morgan Stanley gyakornoka is megállapította, a tinédzserek körében nagyon népszerűek a videójátékok. Azonban nem a konzolon, hanem a számítógépen játszanak többségében.

- Egy ponton tökéletes az egyetértés a Forrester és a gyakornok között: a tinédzserek egyáltalán nem olvasnak újságot.

Mindezek alapján elmondható, hogy a tinédzserek médiafogyasztási szokásaiban nincs sok váratlan elem, kivéve talán azt, hogy még mindig sokat tévéznek, és annyira még nem elvakult felhasználói a közösségi site-oknak.

De azok lesznek.

Szólj hozzá!

A Financial Times nagyon hosszú cikkben járja körül a MySpace villámgyors letörlődését a térképről. Persze nem temetnénk még, de egyelőre úgy néz ki, hogy új utakat kell keresnie, ha túl akarja élni a Facebooktól kapott hatalmas csapást.

De kezdjük az elején: Rupert Murdoch 2005-ben úgy döntött, hogy az internetre fókuszál, és erősíti a kiadványainak online jelenlétét is. Az új elképzelés megvalósítására akkoriban mi sem lehetett alkalmasabb, mint a MySpace, aminek felhasználói közössége hihetetlen mértékben növekedett nap mint nap.

Minden ígéretesen is alakult egy darabig, mert ráadásul a Google-lel aláírt 900 millió dollár értékű hirdetési szerződés tényleg úgy tűnt, hogy beváltja a reményeket. Azonban 2008-ban azzal kellett a vezetésnek szembesülnie, hogy az éves kitűzött célokat nem tudják elérni.

Egyre csökkent a felhasználók száma, míg az oldal tele lett hirdetésekkel, melyek ráadásul nem feltétlenül illettek abba a környezetbe. A fejlesztéseket, például a Facebook esetében nagyon bevált Ajax-használatot azzal utasították vissza az új tulajdonosnál, hogy a kevesebb oldalletöltés kevesebb bevételt hoz. A felhasználói élményt tehát beáldozták a hirdetésekért.

Sok-sok vád repked a MySpace bukásával kapcsolatban, többen a tulajdonos és az eredeti gárda vállalati kultúrájának összeférhetetlenségét említették, így például, hogy a News Corp, azaz Murdoch csapata bürokratikus és lassú. A MySpace-t illetően pedig az esetlegességet, kapkodást említették a másik oldalról.

Most egy új vezérigazgatóval, Owen Van Nattával és az online piac kiemelkedő szereplőivel próbálják meg kitalálni, hogyan tovább. A vezér nyilatkozata szerint mostmár nem a Facebookkal való versengésre fognak összpontosítani, hanem a zenére és a filmre. Ennek egyik első, és a Facebook hasonló akciójánál sikeresebb akciója volt az Alkonyat premierje, amit közel hárommillióan láttak.

Én nem látom az újdonságot a koncepcióban, hiszen eddig is elsősorban a zenészek és a zeneszeretők használták az oldalt. Újdonság legfeljebb a mozgóképes tartalom beemelése lehetne. Mindenesetre felfoghatjuk úgy is az "új irányt", hogy végül fejet hajtottak a felhasználói igények előtt. Kár, hogy nem tették ezt meg korábban.

Szólj hozzá!

A Startup School rendezvényén Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója is részt vett egy beszélgetésen, amit a TechCrunch le is jegyzett. Ebből fogunk most szemezgetni:

A Facebook eleinte csak arra volt képes, hogy a felhasználók meg tudták nézni egymás profilját és megbökhették egymást. Mindent további funkciót ezt követően építettek be a site-ba.

Elmondása szerint sok hibát követtek el, mert fogalmuk sem volt sem az üzletről, sem arról a környezetről, amiben a Facebookot fejlesztették. Például olyan egyetemeket céloztak meg eleinte, melyek nem igazán érdeklődtek a szolgáltatás iránt, mert már megvoltak a saját közösségi site-jaik. Ilyen volt a Stanford, a Columbia, vagy a Yale. De aztán mégis megtérült az energiabefektetés, mert egy idő után mégis elkezdték használni a Facebookot az egyetemek hallgatói.

A felhasználók számának a növekedését a saját kontatktok importálásának lehetősége dobta fel, majd az, hogy olyan helyeken tették elérhetővé a Facebookot, ahol nagy volt rá az igény. Így például Dartmouthban a hallgatók fele egy éjszaka alatt regisztrált.

Hogy mit csinálna másképp? Mark Zuckerberg azt emelte ki, hogy a megfelelő domain nevet regisztrálta volna, ugyanis eleinte a cím TheFacebook volt, és a facebook.com-ot már csak dollárezrekért tudták megszerezni.

A Facebook, mint cég sikere pedig abban rejlik szerinte, hogy meglehetősen technológiaorientált emberek alkotják. Ez a Google-nél is hasonlóan alakult, ott viszont tudományos jellegű vállalati kultúra a jellemző: elegáns megoldásokat szállítanak komplex problémákra. A Facebook ezzel szemben erősen táplálkozik a hacker kultúrából.

Egy kérdésre válaszolva említette még, hogy eleinte problémát jelentett a Facebook gyors növekedése, mert nem volt pénzük szerverekre. Ezt követően főleg a fotók kezelése jelentett gondot, két hónapon keresztül mindenki őrülten dolgozott a cégnél a helyzet megoldására.

A beszélgetésből egyértelműen látszik, hogy sok akadállyal kellett megküzdenie az alapító csapatnak, hiszen fogalmuk sem volt a dolog üzleti részéről, de alapvetően az a legfontosabb a cég fellendítése szempontjából, amit Mark Zuckerberg a beszélgetés egy pontján is említett: egyszerűen ő volt a legelkötelezettebb, ő hitt a leginkább a projektben, és volt bátorsága változtatni, amikor szükségesnek látta.

2 komment

A Harvard Business Journal blogján jelent meg egy érdekes írás, amelyben a szerző, Umair Haque arról ír, hogy a jelenleg használatos innováció fogalmának is innovációra lenne szüksége. Hogy mi is lenne az? A klasszság. Mielőtt elszörnyülködnénk, hogyan lehet egy lapon említeni ezt a két fogalmat, hallgassuk meg a szerzőt:

Az innováció abban a formában, ahogy általában beszélünk róla, egy indusztriális korszak maradványa, amit meg kellene újítani. Ennek három oka van:

   1. Az innováció az elavuláson alapszik. Az eredeti innováció koncepció atyjának, Joseph Schumpeternek a kreatív rombolásra vonatkozó elméletét elfogadva a tegnap termékei és szolgáltatásai feleslegessé válnak az innováció által, tehát az innováció ára a recesszió és a hanyatlás. Ez a ciklus pedig minden alkalommal egyre nehezebb. Umair Haque szerint mára az elavulás vált elavulttá.

   2. Az innováció felszárítja a kreativitást (az eredetiben költőibben van megfogalmazva: our seedcorn) – nagyon kevés, fundamentálisan új dolgot alkotunk, ugyanazt adjuk el, csak ügyesebben. A szerző szerint a kihívás ma már nem vállalkozói, üzleti jellegű, hanem a kreativitással függ össze –fundamentálisan jobb dolgokat kellene létrehoznunk.

   3. Az innováció gyakran nem az, amit annak mondunk. A mai gyakorlatban azt nevezik innovációnak, ami kereskedelmi szempontból új. A válság azonban arra mutatott rá, hogy amit ma innovatívnak neveznek, gyakran romboló hatású, és társadalmilag is káros.

A szerző szerint tehát felmerül a kérdés, hogy az innováció hátrányai nem szárnyalják-e túl annak előnyeit? A válasza erre, hogy a klasszság egy jobb innováció-koncepció kulcsa.

Hogy mi kell a klasszsághoz?:

Etikus gyártás – ez elengedhetetlen.

Elképesztően jó termékek –kreativitással a középpontban. Teljesen új, váratlan kialakítás, a megszokottnál sokkal jobb működés: ez a varázsa az Apple termékeinek is.

Szeretet – a cikk szerzője szerint igazi értéket csakis úgy teremthetünk, ha szeretjük, amit csinálunk.


Összegezve: klasszságról (azaz innovációról) akkor beszélhetünk, ha valódi értéket teremtenek olyan emberek, akik szeretik, amit csinálnak, elképesztő jó termékeken dolgoznak, melyeknek olyan közösségek viszik hírét, akiket mindez inspirál, mert hiteles. Ez az innováció jobb, korszerűbb formája.

A cikk szerzője bevallottan nem vitte teljesen végig a klasszság koncepcióját, inkább gondolatébresztőnek szánta ezt a manifesztót. Bár alapvetően nem mond mást, mint amit a közösségi média hívei már a kezdetektől skandálnak a szerethető, közvetlen és kollaboratív módon alakított márkákról, valóban fontosnak tűnik, hogy ez a szemlélet ne csupán a közösségi web, hanem az üzleti működés és az innováció koncepciójában is megjelenjen.

Mindenképp érdemes átgondolni, hogy egy-egy vállalat hogyan, milyen formában és milyen elképzelések mentén alakítja ki innovációs tevékenységét – komoly erőfeszítéseket tesz-e, végiggondoltan, a fenntarthatóság szempontjait is figyelembe véve viszi-e véghez céljait, és mindeközben valódi kapcsolatot épít-e ki a fogyasztókkal.

Az olyan cégek, mint az Apple töretlen sikere, sőt a jelenlegi helyzet ellenére javuló eredménye is azt mutatja, hogy csak így érdemes fejlesztésekbe invesztálni – és kommunikálni.

Szólj hozzá!