Az egyik legismertebb és legsikeresebb X generációs író, Bret Easton Ellis még idén februárban, a Vice magazinnak adott interjúban boncolgatta először hosszabb terjedelemben, hogy mit is jelent az általa kreált „Generation Wuss” kifejezés, amellyel az internet mellett felnőtt, 1989 után született, legfiatalabb generációt szokta jellemezni. A magyarra leginkább talán „nyámnyila generációként” fordítható (bár a Google Translate a „beszari” szót ajánlja fel) elnevezés használata szerinte azért indokolt, mert ezek a szuperérzékeny fiatalok a legenyhébb kritikát sem viselik el, és ha valaki kicsit is rossz véleménnyel van róluk vagy az általuk létrehozott tartalmakról, akkor simán összeomlanak, a kritikák megfogalmazóit pedig gyűlölködőnek, kötekedőnek vagy legalábbis trollnak nevezik.
Az író úgy látja, ez a generáció igyekszik magabiztosnak és minden esetben pozitívnak mutatkozni, de a legkisebb negatív impulzus is elég ahhoz, hogy lefagyjanak. Ellis ezzel együtt hangsúlyozza, hogy ő a legpesszimistább és legironikusabb generáció tagja, és így számára nehéz megérteni például a napjainkban sokszor emlegetett cyberbullying (elektronikus zaklatás) jelenséget, amelynek során a közösségi médiában közzétett csúfolódó, megalázó posztok hatására akár odáig is eljuthat a túlérzékeny fiatal, hogy öngyilkosságot követ el.
Első alkalommal a lehető legjobb helyen járta körül az író a „Generation Wuss” témakört ahhoz, hogy a legtöbb támadást, legkeményebb ellenállást váltsa ki ezzel, hiszen a Vice olvasótábora – sőt, maga az interjút készítő fiatal is – nagyrészt az említett generáció tagja. Anélkül, hogy megpróbálnánk eldönteni, mennyiben van igaza Ellisnek ebben a kérdésben, azt leszögezhetjük, hogy ez a provokáció nagyon ügyes húzás volt: minél többen és minél vehemensebben támadta az internetes generáció az Amerikai pszicho szerzőjét a wuss-ozás miatt, annál inkább alátámasztották elmélete helytállóságát. Az interjút követően amúgy az írót leginkább azzal támadták, hogy egész egyszerűen megöregedett, és egy tipikus középkorú klisévé vált, aki az utána jövő generációt becsmérli. Az egyik legjobb példa az ilyen viszontválaszokra Theo Merz, a Telegraph fiatal újságírójának rövid publicisztikája. Szerinte az internet éppen hogy segített az ő generációjának a helyén kezelni a kritikus véleményeket.
Egy néhány napja megjelent írásában Bret Easton Ellis most a Vanity Fair-ben hosszabban is kifejtette véleményét a Generation Wuss-ról. A jelenség egyik oka szerinte az, hogy a kései baby-boom generációs, illetve X generációs szülők egyrészt a széltől is óvták gyermekeiket, mindig gondosan elrejtve előlük az élet árnyoldalalait. Az így felnőtt fiatalok aztán amikor először szembesülnek azzal, hogy az élet mégsem egy habostorta (vannak, akik nem szeretnek, akik elutasítanak; nem leszel mindig mindenben sikeres, nem vagy mindenben tehetséges, az emberek szenvednek, megöregednek és meghalnak), nagyon könnyen összeomlanak, a kritikákkal szemben pedig úgy védekeznek, hogy ilyen helyzetekben áldozatként tekintenek magukra.
A Facebook, a Twitter, az Instagram és a Tumblr Ellis szerint ráadásul tovább erősíti ezt a jelenséget, mert a Generation Wuss tagjai számára az a legfontosabb, első számú visszajelzés saját népszerűségükről, sikerességükről, hogy hány lájkot gyűjtenek be ezeken a felületeken posztolva, kétségbeesetten teperve az újabb és újabb pozitív visszajelzésekért. Az említett oldalak másik fontos hatása szerinte – egy, a Generation Wuss-hoz tartozó ismerőse megállapítására hivatkozva, hogy ebből a generációból már inkább tartalomkurátorok kerülnek ki igazi művészek helyett, és a felhasználókban nincs igazán igény saját, új alkotások előállítására, hanem inkább összelopkodnak ezt-azt innen-onnan, és saját magukra tekintenek műalkotásként.
Ellist aggodalommal tölti el az is, hogy az említett generáció kedvenc oldala, a Buzzfeed például bejelentette, már nem fog közölni negatív véleményeket, kritikákat, hanem kizárólag a pozitívumokra összpontosít. Az író felteszi a kérdést: a különböző vélemények ütköztetése hiányában, a kritikus attitűd tudatos háttérbe szorítása nyomán mi lesz majd a kultúrával, a párbeszéddel? Ezzel együtt fontosnak tartja kiemelni, hogy ő továbbra is szimpatizál az internetes generációval, és 9/11, az azt követő háborúk, meg az elmúlt évek kemény gazdasági recessziója után érthető, ha neurotikusak és nárcisztikusak. Szerinte ők ezért igénylik azt, hogy csak és kizárólag pozitív visszajelzéseket kapjanak a külvilágtól.
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!
Aki még nem látja a Google kereső mellett mikrofon jelet az Androidos telefonján, az az alábbi 
A torrent fájlok használatával történő megosztás során a felhasználók szerepe pontos analógiája a véradók szerepének a véradás rendszerében. Erre építve nem csak a szakmai blogok számára tették érdekessé a kampányt, hiszen a torrentezők többsége pontosan érti a megosztás, a közösség iránti felelősség fontosságát. Azok pedig, akik egy rendszerrel kapcsolatban már magukévá tették ezt a mentalitást, feltehetően könnyebben megértik majd, miért is fontos a társadalom szempontjából a rendszeres véradás. 
Az oldal szerkesztői ügyesen kihasználják a Demokraták egy nemrég elkövetett bakiját – kiszivárgott ugyanis Obama egyik kampánymenedzserének egy március 13-i e-mail-je, melyben arra hívja fel a demokrata-pártiak figyelmét, hogy egy friss közvélemény kutatás szerint ha Romney és Obama között most kéne dönteni, a jelenlegi elnök veszítene. Romney Facebook oldalán egy petícióhoz csatlakozhatnak azok a rajongók, akik egyetértenek a fenti állítással és úgy gondolják, hogy konzervatív elnökjelölt-aspiráns ki tudná ütni Obamát. A petíció aláírását megkönnyítendő az oldal a Facebook-on megadott adatok alapján automatikusan kitölti a szükséges mezőket, így csak egyet kell klikkelnie a felhasználónak ahhoz, hogy támogatását ily módon kifejezze. Rendszeres, napi aktuálpolitikai eseményekre reagáló Twitter posztjai és naponta olykor több tucatnyi fényképpel bővülő Flickr oldala mellett figyelemre méltó Romney YouTube csatornája is, ahol külön csoportba gyűjtik többek között a vele készített interjúkat, az Obamát támadó videókat (’’Obama Isn’t Working’’) és azokat, amelyek Newt Gingrich vezetői képességeit kritizálják (’’Unreliable Leader’’). 
A kampány hatására a vezér neve közismert lett, viszont az IC nem feltétlenül azt a cél érte el, amit szeretett volna. Egyre többen állítják: többet árt ez a kampány, mint használ. Sok téves információ kering, valamint az IC szervezetét rengeteg támadás éri a hitelességét illetően. Kritikusok gyanús saját érdekek meghúzódását hangsúlyozzák több fórumon is, mi szerint az IC a hozzá érkező anyagi támogatásoknak közel 70%-át saját szervezetük fenntartására fordítja, és nem az afrikai gyerekekre, ahogyan ezt megszólalásaikban hirdetik. 
Az 
Egy, a magányos, idős emberek megajándékozására minden évben gyűjtő alapítvány is a közösségi médiához fordult idén. Az elmúlt években rendszeresen merült fel problémaként, hogy nem találtak kellő számú felajánlót: az elmúlt években összesen 60 ezer ajándékot tudtak szétosztani. Ezért találták ki a 
Az egyik legjobb amerikai közéleti site, a Slate készített egy 
A munkamegosztás az egyes platformok között pedig így alakul:
Nagy lehetőségekkel kecsegtet India, ahol hatvanmilllióan rendelkeznek internetkapcsolattal, viszont hatszázmillió mobiltelefon-tulajdonos van. Ez persze a jövő, de már a jelenre vonatkozóan is vannak olyan adatok, melyek arra engednek következtetni, hogy ebbe az irányba fognak elmozdulni a fogyasztói szokások és egyúttal ez az a terület, ahol majd profitálhatnak a távközlési vállalatok. A kínai polgárok 38 százaléka ugyanis már most a mobiltelefonját használja elsődlegesen az internetezésre.