Facebook oldaldoboz

A napi.hu legfrisebb hírei


14/04/29 Kutatás: így használják okostelefonjaikat az újságírók

FLOW PR

Több alkalommal vizsgáltuk már, hányan és mire használják az újságírók közül a közösségi médiát, de most először arról is megkérdeztük őket, hogyan viszonyulnak az "okos" mobileszközökhöz, vagyis milyen szerepet tölt be életükben az okostelefon, illetve a táblagép. A válaszokból az derült ki, hogy napjaink tipikus újságírója rendelkezik okostelefonnal, amelyet nagyrészt a munkavégzéshez használ, segítségével naponta többször olvassa e-mailjeit és a legfrissebb híreket; készülékén Android operációs rendszer fut, és nem szívesen tölt le rá alkalmazásokat. A megkérdezettek élen járnak a mobileszközök használatában: tízből nyolc újságírónak van okostelefonja, amelynek penetrációja körükben jóval magasabb a magyar átlagnál. Többségük több mint két éve szerezte be első ilyen készülékét, és nem éri el a 7%-ot azok aránya, akik sem most, sem a jövőben nem kívánnak okostelefont használni. Jóval kisebb az okostelefonhoz képest a táblagépek elterjedtsége: jelenleg tízből mindössze hárman rendelkeznek tablettel.

mobileszkkep1.jpg

A megkérdezettek túlnyomó többsége mobilinternet-előfizetéssel is rendelkezik, de minden tizedik újságíró továbbra is csak wifin keresztül tudja használni készüléke internethez kapcsolódó funkcióit. Kétharmaduk okostelefonon és táblagépen egyaránt Android operációs rendszert használ, minden negyedik válaszadó viszont az iPhone-t választotta, a táblagépek közül pedig több mint 30%-uk vásárolt iPadet.

A mobileszközök munkavégzésben betöltött szerepének fontosságát jól mutatja, hogy az újságírók több mint 90%-a egy napra sem tudja nélkülözni okostelefonját: elmondásuk szerint arra is hajlandóak, hogy akár hazamenjenek érte, ha esetleg otthon felejtenék. Ennek oka, hogy válaszaik alapján a készülék nagymértékben megkönnyíti munkájukat, kétharmaduk használja például a telefont rendszeresen internetes információgyűjtésre cikkei megírása során.

mobileszkkep2.jpg

Jelentős eltérés mutatkozik ugyanakkor az okostelefon és a táblagép munkavégzés céljából történő felhasználásában: míg előbbire az újságírók döntő hányada részben vagy teljes mértékben munkaeszközként tekint, addig a tableteket a válaszadók közel kétharmada inkább szabadidős elfoglaltságokra használja.
Az okostelefon leggyakrabban használt funkciói közé tartozik az e-mailek olvasása és írása, illetve a hírek nyomon követése – tíz újságíróból kilenc napi rendszerességgel használja e célokra készülékét. Túlnyomó többségük rendszeresen okostelefonja segítségével keresi fel a közösségi oldalakat. A hanghívás használata a harmadik helyre szorult vissza, SMS-eket pedig a válaszadók alig háromnegyede küld rendszeresen. A legnépszerűtlenebb funkció egyértelműen a QR-kód leolvasása: 83%-uk ritkábban, vagy szinte soha nem él ezzel a lehetőséggel.

Az újságírók döntő többsége nem szívesen tölt le túl sok alkalmazást mobileszközeire: mind az okostelefonok, mind a táblagépek esetén azok aránya a legmagasabb, akik tizenegynél kevesebb alkalmazást töltöttek le. Minden tizedik megkérdezett viszont megszállott appgyűjtő: ők ötvennél is több alkalmazással rendelkeznek.
A felhőinformatikai megoldások a mobileszközök használata nyomán viszonylag gyorsan elterjedtek a médiában dolgozók körében: mára a válaszadók több mint fele használ ilyen szolgáltatást, harmaduk napi rendszerességgel.

Letölthető infografika




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

13/04/17 Kommunikáció katasztrófahelyzetben

Varjasi Viktor

A Wired nagyon jó és időszerű összefoglalót írt arról, hogyan érdemes kommunikálni katasztrófahelyzetben. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat, mert bárki teljesen leblokkolhat, vagy a rossz beidegződések miatt nem a megfelelő módját választja a kapcsolatteremtésnek. A teljesség igénye nélkül, íme a legjobb tanácsok, hogyan kommunikáljunk vészhelyzetben:

  • Ne indíts hívást! Hagyd szabadon a vonalat az elsőknek, akik életjelet adnak!
  • Írj SMS-t! A mobiltársaságok az üzenetírást javasolják a hanghívás helyett a hálózati torlódások elkerülésére. A kisebb adatcsomagok gyakrabban átcsúsznak a rendszeren, míg a nagyobb pakkok beragadhatnak.
  • Használj alkalmazásokat! A mobilhálózatok és a telefonvonalak korlátozottak, de az olyan applikációk, mint a GroupMe, a Twitter és Facebook Messenger több irányba is képesek kapcsolatot létrehozni.

Ha te vagy az, akit el akarnak érni:

  • Keress vezetékes internetet! Ha katasztrófa által érintett területen vagy, a kábeles csatlakozás lehet a legjobb választásod. Ezek szélessávú csatornák, amelyek úgy készültek, hogy kezeljék nagyobb forgalomingadozásokat. Bizonyítottan ellenállnak a legrosszabb forgatókönyveknek is.
  • Szólj hozzánk! Írj emailt anyukádnak, frissítsd a Facebook státuszod, tweetelj az állapotodról és a hollétedről! Akár sértetlen vagy, akár sürgős segítségre szorulsz, hagyd, hogy az internet virális természete érted dolgozzon! Meglepődnél, hány ember aggódik érted.
  • Frissítsd a hangpostafiókodat! Ha mindössze egyetlen hívást indíthatsz, tárcsázd a hangpostádat és változtasd meg a kimenő üzeneted! Így hozzátartozóid akkor is képben lesznek a helyzetedről, ha hangpostára kapcsol a telefonod, amikor hívnak.

További tippek:

A mai mobilok nehezen bírják lemerülés nélkül egy teljes napig, ha folyamatosan hálózat után kutatnak. Használj külső akkumulátorokat, amelyekkel megduplázhatod vagy akár megháromszorozhatod az okostelefonod készenléti idejét! Ha nem tudod, mikor állnak helyre a stabil kommunikációs csatornák, a 4G-t és a Wifit kapcsold ki, hogy ezzel is energiát spórolj!

Legyen naprakész a vészhelyzetben hívható hozzátartozóid listája! Ha valami történik veled, a hatóságoknak vagy a munkahelyednek el kell érniük a családtagjaidat vagy a legjobb barátaidat. Jelöld a vész esetén tárcsázható kapcsolataid az ICE (in case of emergency) felirattal, így a mentésedre érkezők gyorsan kisegíthetnek, ha képtelen vagy használni a telefonod!




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

1 komment

13/03/12 A hét infografikája: bemutatkozik a mobinauta

FLOW PR

Ezúttal egy hazai, számunkra különösen kedves témával jelentkezik A hét infografikája rovatunk, melyből megismerhetitek napjaink tipikus okostelefon-felhasználóját, a mobinautát. A tipikus mobinauta olyan fiatal, magas státuszú és magas iskola végzettségű személy, aki gyakrabban olvas, sportol és hallgat zenét, mint a hagyományos telefonok tulajdonosai, valamint az átlagosnál nyitottabb az újdonságokra. Az okostelefon-használat a mobinauták egész napját végigkíséri. Legtöbbet reggel, mielőtt elindulnának otthonról, ebédszünetben, munkaidő végén és este interneteznek a telefonjukról. Az internetezés, böngészés mellett a telefonálás és a zenehallgatás is minden napszakban a legkedveltebb funkciók közé tartoznak. A reggeli órákban ezeken kívül még a hírolvasás és a játék, délben a Facebook és az emailezés, chat-elés, délután a Facebook és az SMS, este pedig a játék valamint a kapcsolattartást elősegítő funkciók, az email és a chat a legnépszerűbbek. A fenti tudnivalók, illetve az infografikában szereplő adatok az Ipsos és a Telenor közös kutatásából származnak.

mobinauta_infografika_02-01.png




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

12/10/03 Táblagépen többet olvasunk

Berkes Ákos

A Pew Research legújabb kutatásából kiderül, hogy a hírfogyasztás mértékére igen kedvező hatással van mobileszközök terjedése. Minden feltételezéssel ellentétben a kutatásból kiderül, hogy minél több eszközt használunk, annál több hírt fogyasztunk: nem az egységnyi idő oszlik meg az eszközök között, hanem a tevékenységre szánt idő bővül azoknál, akik több eszközt is napi szinten használnak. 

Ráadásul a felmérés arra is rámutat, hogy az eszközök beszerzésével általánosan bővült a felhasználók egyéni, hírfogyasztással töltött ideje is. 

tl2.png

A legtöbben hosszabb riportokat, beszámolókat, blogposztokat vagy oknyomozó riportokat olvasnak tableten, mindezt munkaidő előtt és után. Ezen felhasználók 72%-a egyáltalán nem tudatosan kereste ezeket a tartalmakat, azokat ismerőseik, kedvenc bloggereik ajánlásai révén találták meg. 

Azok akik fizetett tartalmat fogyasztanak digitális formában általában mélyebb elkötelezettséggel is rendelkezik az adott sajtótermék iránt. Erre abból lehet következtetni, hogy magasabb azok aránya, akik nem csak digitális, de print előfizetésekkel is rendelkeznek.

tl2_1.png

Mindebből az általunk már többször és több fórumon is hangoztatott következtetéseket lehet levonni. Online tartalmainkat - ma már - elengedhetetlen többféle mobil eszközre is optimalizálni. Hirdetési portfóliónkat is ki kell terjeszteni ezekre az eszközökre. Valamint az elkötelezettség mértékének magasabb szintjére építve exkluzív és csak ezeken az eszközökön is elérhető tartalmakat is elő kell állítanunk leghűségesebb ügyfeleinknek, olvasóinknak, felhasználóinknak. 

Forrás: journalism.org




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

12/07/18 Akkorát fog szólni, mint az első televíziós közvetítés?

Berkes Ákos

A jövő héten kezdődnek az ötkarikás játékok Londonban. Alig 9 nap múlva az emberiség döntő többsége az összes elképzelhető forrásból és minél gyorsabban szeretne majd hozzáférni a lehető legmegbízhatóbb információkhoz. Nem kell nagy tisztánlátás ehhez a megállapításhoz: 1936-ban az első élő televíziós közvetítés tárgya éppen a berlini játékok nyitóeseménye volt. (Ha máshonnan nem is, de a Robert Zemeckis 1997-es, Kapcsolat című filmjéből is tudhatjuk mindezt.) Azóta pedig minden egyes olimpia egyúttal forradalom a kommunikáció területén is: ha mást nem, legalább a nézettségi rekordot illik megdönteni.  

Az idei Olimpiát például már a Danny Boyle által rendezett nyitó eseménytől kezdődően 3D-ben nézhetjük, teljesen ingyenesen akár Magyarországon is, mivel a Magyar Televízió, követve hagyományait, úttörőként adaptálja az új technikai megoldásokat és digitális földfelszíni frekvencián sugározza a kísérleti M3D csatornát. 

A támogatók is nagy erőkkel készülnek brandelt tartalommal. A VISA például egy kiváló infografikát készített az Olimpia brit nemzetgazdaságra gyakorolt hatásairól. 

Azonban nem csak a televíziós közvetítésekben hoz újdonságot ez az olimpia. A mobil alkalmazások és közösségi csatornák területén is egy sor, a sportközvetítésekkel kapcsolatos újdonsággal készülnek világszerte. (Az appok döntő többsége egyaránt elérhető iOS-re és Android-ra.)

Mobil alkalmazások

bbc.png

Az angol BBC és az amerikai NBC televíziós csatornák, felismerve, hogy nézőik jelentős része akár a TV készülékek előtt, akár útközben igényli a hozzáférést az azonnali információkhoz, elkészítették a leginkább statikus és (szövegesen) informatív tartalomra építő alkalmazásukat. A BBC-alkalmazás esetében a világ legpatinásabb sajtóorgánumának újságírói által vezetett élő kommentár jelenti a többletet. Az NBC esetében, feltehetően a piaci igényekhez idomulva, az on-demand videós tartalmak vannak túlsúlyban. Az NBC emellett egy önálló appban az élő videóképet is elérhetővé tette, természetesen kizárólag kábeles vagy műholdas előfizetői számára, exkluzív tartalomként. (Az MTVA a Foci EB-re készült hasonló, kiválóan működő alkalmazással!)

teamusa.pngAz Amerikai Olimpiai Csapat is hivatalos applikációval készül, melyben az előzőekhez hasonlóan elérhető a teljes versenynaptár, az eredmények és azok újságírói kommentálása, és videós tartalom is, melyhez szintén valamely közvetítő csatorna előfizetése szükséges. Ezen felül természetesen teljeskörűen integrálásra került a Facebook és a Twitter is: a szurkolás funkcióval egy gombnyomással küldhetünk szurkolói üzenetet kedvenc sportolóinknak. 

A Lonely Planet a londoni appját frissítette az Olimpiára az események és helyszínek teljes tárházával. Tehát ők továbbra is ragaszkodnak a korábban a Trendlaboron már tárgyalt módszerükhöz, mely szerint szorosan szerkesztik saját tartalmukat és limitálják a felhasználói hozzájárulást. 

A hivatalos olimpiai alkalmazás is a fent felsorolt funkciókat tudja, csak nemzetközi felhasználásra tervezték. Elérhető benne a versenynaptár (amiből saját magunknak összeállítást is tudunk készíteni), videók, eredmények, beszámolók, de mindezt a saját időzónánkban, ami nem elhanyagolható mértékben segíti a nemzetközi használatot. Ezen felül pedig egy külön, csak az eredményeket közlő appot is készítettek a rendezők megrendelésére.

Facebook 

Érdemes arról vitázni, hogy milyen hatással van a Facebook használat a hírfogyasztási szokásokra általában, és hogy ez egy jó vagy káros folyamat-e, azonban egy dolgot kár lenne vitatni, mégpedig azt, hogy jelentős látogatottság érhető el az ismerősök ajánlásai és a saját oldal optimális üzemeltetése révén egyaránt. 

Az NBC hivatalosan is együttműködést kötött a Facebookkal az elérés maximalizálása és a minőségi tartalomszolgáltatás érdekében. Egyrészt kizárólagos hozzáférést kapnak a Facebook Talk Meter szolgáltatásához, mely révén a legnépszerűbb sportolók és versenyek buzz szintjét tudják majd mérni. Ez megmutatja, hogy a felhasználók milyen mértékben beszélnek vagy lépnek interakcióba egy-egy szó vagy kifejezés kapcsán, mennyire használják azokat a kommunikáció során. Ezen felül az NBC Olympics oldalon exkluzív tudósítások és tartalmak is elérhetőek lesznek. Az NBC a műsoraiba is minden korábbinál jelentősebb mértékben fogja integrálni az így szerzett információkat és véleményeket egyaránt, ehhez a sajnos hazánkban még nem teljesen elérhető Facebook App Centre egy appja is hozzájárul majd.

A hivatalos olimpiai Facebook oldal profin felépített, teljes Timeline-nal, játékokkal, videós és fényképes nyereményjátékkal, Flash-alapú közösségi játékkal gyúrt rá a rajongószámra. Tartalmát tekintve az olimpiai helyszíneket és azok hangulatát próbálják megragadni majd. Az Olympic Hub pedig a versenyzők közösségi média felületeit gyűjti össze egy helyen, toplisták, országok, sportágak szerint teszi böngészhetővé a több ezer sportoló saját csatornáját.

game.png

A hazai helyzet sajnos nem ilyen érdekes. A Magyar Olimpiai Bizottság Facebook oldalát alig 400-an likeolták, és a tartalma is kimerül a hivatalos oldal híreinek újraposztolásában. Az MTVA sem készül hasonló alkalmazással, mint az EB idején - legalábbis egyelőre ennek nyoma sincs. Pedig az Olimpia esetén sokkal nagyobb érdeklődésre tarthatnának számot, ez szinte borítékolható. 

Mindebből csak a mára már szokásosnak nevezhető következtetést lehet levonni: tömegek számára alakult át a hír- és tartalomfogyasztás mikéntje. Már nem csak azért érdemes jelen lenni saját, brandelt felülettel, mert modernitást és innovációt sugall, hanem szükséges, mert valóban növelhető az elért felhasználók száma. Vagy csak az internethasználat előretörésével elvesztett nézőket lehetséges visszacsábítani? Újakat nem szerezhetünk? Ezt a következő évek előtt már az olimpiai számokból is megtudhatjuk!




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

12/03/26 Közösségi mobilalkalmazások a vállalati kommunikációban

Sajti Botond

Az elmúlt héten a fenti témában adtunk elő a Barcamp Budapest Konferencián, egyrészt röviden áttekintve a mobilalkalmazások vállalati kommunikációs felhasználásának jelenlegi elterjedtségét, másrészt amellett érvelve, hogy ezek kialakítása során az egyirányú tartalomszolgáltatás helyett aktivitásalapú kommunikációban érdemes gondolkozni. Fontosnak tartjuk ezt a kérdést, mivel bár rohamosan nő az alkalmazásfejlesztési kedv a vállalatok körében is, ezzel együtt egyre nagyobb a letöltés után csak egyszer kipróbált, és aztán örökre elfelejtett alkalmazások aránya is. Ez pedig azt jelenti, hogy a hibás koncepciók következtében egyre több idő, pénz és energia vész kárba ezen a területen, előrevetítve a várt eredmények elmaradásából fakadó kiábrándulás lehetőségét.

A legnagyobb márkák döntő hányada mára a közösségi médiában is sikeresen kommunikál: a Fortune Top 50 márkák listája és az Alterian Top 50 márkák a közösségi médiában rangsorának közös metszete egyre nagyobb. Ezek a márkák már több közösségi felületen vannak egyszerre jelen, jellemző rájuk a tudatos csatornaválasztás és kommunikációjukra a közösségi szemlélet. Érdekes viszont megfigyelni, milyen hasonlóságokat fedezhetünk fel a közösségi oldalakon néhány évvel ezelőtt megtett kezdeti, márkaépítésre irányuló lépések hibái, illetve a mobilplatformban rejlő lehetőségek kiaknázása során mostanában felmerülő buktatók között. Ahogy az első vállalati Facebook-oldalakon gyakoriak voltak (de sajnos még ma sem példa nélküliek) az egyirányú közlések, híradások, úgy manapság is sok olyan alkalmazással találkozunk, amely nem több egy mobilra optimalizált termékkatalógusnál, vagy a vállalati honlapon található információk mobilos feldolgozásánál. Holott a felhasználói szokásokat vizsgáló kutatások szerint mobilon az első helyen állnak a legkedveltebb tevékenységek listáján az olyan aktivitások, mint a social networking, és csak utolsó helyen szerepel a tartalomfogyasztás vagy éppen a termékinformációk begyűjtése. A másik gyakori hiba, hogy a mobilalkalmazás nem a márkaépítés integrált elemeként funkcionál, nem kapcsolódik egyéb vállalati kommunikációs aktivitásokhoz.

 

Ezekből a típushibákból okulva érdemes tehát az aktivitást erősítő, ösztönző és a közösségépítés irányába mutató megoldásokban gondolkozni, mivel ez nemcsak a felhasználók bevonását, aktivizálását és az alkalmazásunk terjedését segíti, de a márkaépítés egészét is támogatja. Érdemes emellett hosszú távra tervezni, például egy kampányhoz kapcsolódó alkalmazás esetén a kifutást követően annak magára hagyása helyett új funkciókat hozzárendelni. Kiemelten fontos továbbá ezeket az alkalmazásokat a vállalati kommunikáció szerves részeként kezelni, azokat az egyéb eszközökkel és aktivitásokkal összekötni. Alább megtekinthető az előadás során bemutatott prezentáció, a végén néhány konkrét példával, amelyek esetén ezeket az alapelveket sikerült jó eredménnyel érvényesíteni.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

1 komment · 1 trackback

11/07/07 Biciklivel se tévedj el! Itt az első magyar mobilapp kerékpárosoknak

FLOW PR

Az autósok életét már számos mobilalkalmazás segíti a különböző navigációs appoktól a forgalmi dugók elkerülését segítő megoldásokig. De mi a helyzet a bringásokkal? Az év minden szakában évről évre folyamatosan nő a kerékpárosok száma, ráadásul a nyár beköszöntével most még többen használják a biciklit közlekedési eszközként a városokban és hétvégi kirándulások alkalmával. Míg az autóban már megszokott helye van a mobiloknak, a kerékpár kormányára erősítve eddig csak ritkán láthattunk telefonokat, holott menetközben a bicikliseknek éppúgy hasznos segítséget jelenthet egy-egy hatékony alkalmazás, mint a sofőröknek. Végre ez a helyzet megváltozik, már a hazai bringások számára is elérhető egy kifejezetten a hazai viszonyokhoz igazított, magyar fejlesztésű kerékpáros app.

Az alkalmazás az útvonaltervezésen túl számos egyéb funkcióval is rendelkezik. Több mint 18 ezer érdeklődésre számot tartó hely (POI) áll rendelkezésünkre a célállomás meghatározásában. A megtett útvonalakat rögzíthetjük és meg is oszthatjuk a többi felhasználóval. A közösségi funkciók integrálásának révén az alkalmazás által használt adatbázisokat a felhasználók közössége szabadon egészítheti ki. Ezen felül választhatunk térképes és műholdas megjelenítés között, van benne iránytű és sebességmérő is, tehát valóban minden elképzelhető funkció adott, amire a kerékpárosoknak szükségük lehet, igaz a defektes belsőt nem cserélhetjük ki vele.

Az alkalmazás egyébként közkívánatra készült el: még decemberben indította útjára a Telenor az Androideák ötletpályázatát, melynek során bárki beküldhette ötleteit, s ezek közül közönségszavazás során választották ki a legjobbakat. Az így kiválasztott, győztes alkalmazásötleteket végül meg is valósították: a Magyar Alkalmazások és az S.O.S. Help után, már elérhető a szavazás második helyén végzett Kétkerék app is.  

Az alkalmazást a Flow PR alkalmazás fejlesztő partnere, a Stereobold készítette, együttműködésben a Magyar Kerékpárosklubbal. 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/03/21 Mobilalkalmazások baj esetére

Madalina Rita

Az egyik legjobb amerikai közéleti site, a Slate készített egy áttekintést azokról az appokról, amik jól jöhetnek vészhelyzet esetén. Természetesen a Japánban történtekre reflektálva született a cikk, de érdemes sorra venni, miket találtak.Ezek mind iPhone alkalmazások, ezért mi utánanéztünk, hogy az Android Marketen milyen hasonló dolgok érhetők el, ingyenesen:

 

1. Elsősegély
- Pocket First Aid elsősegély és újraélesztés: a legfontosabb teendők témakörönként felsorolva, részletes leírásokkal, illusztrációkkal. A Haiti földrendgésben egy ember életét dokumentáltan megmentette. 
 
Android verzió
- iTriage: hasonló, de talán nem annyira széleskörű. 
 
- Hands Only CPR - ez is az, de az ingyenes verzió csak az újraélesztéssel kapcsolatos:
 
2. Orvosi infók
- Close call: a telefonod háttérképén fontos egészségügyi információkat oszthatsz meg, így például az egészségi állapotodról, a szedett gyógyszerekről, allergiákról, értesítendő telefonszámokról. 
 
Android verzió
- e-Mergency: kombinálja ezt, valamint az itt lentebb ajánlott alkalmazást.
 
3. Helymeghatározás
- Here I am: egyszerűen küldhetsz e-mailt a tartózkodási helyed megjelölésével, ha valami bajod esne. 
 
- Megvan az Androidos verziója is.
 
4. Túlélés
- SAS Survival Guide: túlélési tanácsok minden szituációra.
 
- wikiHow Survival Kit: szintén túlélési tanácsok, ingyenesen.
 
Android verzió
- U.S. Army Survival Kit – ugyanez, csak egyértelműen ingyenes.
 
 
Van ilyesmi a telefonotokon? Szerintem érdemes lehet egyet-kettőt használni. Nekem az itt felsoroltakból egyébként az e-Mergency tetszik a legjobban.

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

11/01/12 Mit használunk 2011-ben?

FLOW PR

Az év két időszakára különösen jellemző, hogy teli van jóslatokkal: a legelejére és a legvégére. Szinte minden szakértő, aki él és mozog, feltételezéseket gyárt, és természetesen megosztja közönségével biztos vagy kevésbé biztos sejtéseit. A rosszmájúak aztán ezeket előszedik egy év múlva, és szétszedik őket. A legrosszabb kekeckedők pedig még ennél is tovább mennek: típusokba sorolják a haszontalan jóslatokat. A legcsúnyább vád szerint a jóslatok egy része igazából üzleti érdekből születik.

Most akkor ne is olvasgassunk ilyeneket? Szerintünk igen, és válasszunk egy különösen kötekedő és a jóslatok iránt szkeptikus szerzőt, mint amilyen például a Mobilopportunity blog gazdája. Ő talán kisebb valószínűséggel ír önbeteljesítő jóslatokat vagy nyilvánvaló, magától értetődő következtetéseket.

Nézzük az állításait, a magyar valóságra vonatkozó apró kiegészítésekkel!

1.    A mobil adatforgalmi piac telítődik.
Az időpontot mindenki messzire teszi, tekintve, hogy egyelőre Európában az emberek csupán harmada rendelkezik okostelefonnal. Viszont kérdés az, hogy ha a fennmaradó kétharmad is bevásárol, fogja-e használni a telefont adatforgalmazásra, miután meglátta az első számlát. A blogger áttekintett egy fogyasztási kutatást, amely azt mutatta, hogy az emberek 40 %-a fizetne pluszban az okos telefonos szolgáltatásokért, illetve a piacot 75 %-os telítettségűnek tartja. Az eladások alapján arra következtet, hogy a piac 2011 végére telítődik.
 

Érdekes az adatforgalommal kapcsolatos felvetés, mikor külföldön már tényleg nagyon kedvező csomagok érhetők el. Magyarországon pedig ettől függetlenül is a piac telítődéséről idén még nem, talán két, de inkább három év múlva elmélkedhetünk.

2.    A Facebook meghaladottá válik.
Természetesen nem hal meg a legvalószínűbb forgatókönyv szerint, sőt, növekedni is fog, azonban egyértelmű véleményvezér- és viszonyítási pont szerepe gyengül. Ebben a szerző nem lát semmi meglepőt: mindenkit letaszítanak ugyanis a tróntól, az IBM-et 25 év alatt, a Microsoftot 15 év alatt, míg a Google-t kevesebb, mint 10 év alatt sikerült. A „Tech Overlord”-ok királysága tehát mind rövidebb és rövidebb. Izgalmas ugyanakkor, hogy nem látni, a Facebook mellett mely szereplők erősödnek majd. A szerző a tizenévesek közösségi média, és ezen belül facebook-használati szokásaiból következtet arra, hogy a kamaszok számára a Facebook már most nem a leg-leg, csupán egy a számos felület között. Szerinte azok között, akik információk, ötletek helyett többet/mást: érzelmeket, személyes dolgokat posztolnának döntően, és az identitásukat mutatnák meg, a Facebook-nál máris kedveltebb lehet a Tumblr. És egyáltalán: a szerző szerint minden olyan dolog menő lesz, ami egyes társadalmi igényeket jobban kiszolgál, mint a Facebook. A jövőben ezen igények felmérésében, azonosításában látja a siker kulcsát sokkal inkább, mint a Facebook-kal való versengésben.
 

Bár bizonyos körökben a Tumblr már most hihetetlen népszerűségre tett szert, a Facebook szerintünk továbbra is megőrzi vezető pozícióját. Talán annyi változással, hogy az emberek kevésbé szívesen és kevésbé kritikátlanul követnek majd márkákat. Ez még itthon is jellemző lesz várhatóan.

3.    A könyvkiadás haldoklik.
A szerző korábbi kutatásaira hivatkozva azt állítja, hogy amint az e-book olvasók és tabletek együttes penetrációja eléri a 20 százalékot, a befutott szerzőknek megéri váltani a nyomtatottról a kizárólag elektronikus kiadásra. 2011-re várhatóan nem lesz meg a 20 százalék, de 2012-13-ra biztosan. Elismeri azonban, hogy ebben a kérdésben elég nagy a bizonytalansági tényező.
 

Nemzetközi tekintetben a nyomtatott könyvek csökkenő eladási számai valószínűsíthetők. Itthon azonban még jó darabig nem várható, hogy tömegesen terjednek el az e-bookok és a tabletek.

4.    A tablet-lufi kipukkanása.
A 2010-ben piacra dobott tabletek jelentős része eltűnik a süllyesztőben, mert nem kínálnak többet-jobbat, mint az elsőként megjelentek.
 

Véleményünk szerint a tablet-lufi valóban kipukkanhat, viszont nem feltétlenül a versenytársak iránti érdektelenség miatt. A kérdés leginkább az, hogy a konkurensek valóban tudnak-e olyan árszinten kínálni egy megközelítő minőséget, ami miatt sokan vásárolnak majd ilyen eszközöket. Szerintünk nagy felvevőpiaca van a tableteknek, csak az emberek még kivárnak.

Kedves Olvasók! Ti mit jósoltok 2011-re?




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/12/06 Az Angry Birds jó a szervezetnek

Madalina Rita

A Wall Street Journal utánajárt az Angry Bird és társai sikerének. Ez a szög-egyszerűségű játék ugyanis több mint 12 milliós letöltést produkált, és tavaly év vége óta szerepel az eladási listák élén. Hogy mi is ez? Itt egy trailer:

 

A casual game kategóriába sorolt mobiljáték tipikusan arra való, hogy a szabad ötpercekben foglalkozzanak velük a felhasználók, akiknek az életkora egyébként 45 év, és hasonló arányban található meg közöttük nő és férfi. Fontos személyiségek is Angry Birds-hívők lettek: így például David Cameron angol miniszterelnök, Salman Rushdie vagy Conan O'Brien.

Az Angry Birds, a Bejeweled Blitz, és más hasonló játékok közös eleme az egyszerűségen és a bármikor folytathatóságon túl (legalábbis a cikk írója szerint), hogy a sikert mindig hangos dícséret vagy hurrá kíséri, amit imádnak a játékosok. További jellemző, hogy az átlagos játékidő 15 perc, az érdeklődés pedig akkor múlik el általában, ha már minden szintet megugrott a user.

Természetesen már készült kutatás is ezekről a játékokról, ami azt mutatta, hogy meglehetősen pozitívan hatnak a szervezetre, mert elterelik a figyelmet a napi gondokról, csökkentik a stresszt.

Személy szerint nem vagyok a játékok nagy híve, mert haszontalanságnak tartom az ilyesmit. Az viszont látható, hogy teljesen elfogadott a drága szabadidő ilyen formában történő elvesztegetése. Hát egészségükre!

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/09/24 Mi lesz a Nokiával?

Madalina Rita

A teljes okostelefon-őrületben nagyon könnyen megfeledkezhetünk a mobilpiac egyik legfontosabb szereplőjéről, a Nokiáról. Mutatja ezt, hogy az Interbrand kutatása szerint bár egyetlen európai márkaként még benne van a top 10-ben, az ötödikről a nyolcadik helyre csúszott.

A Nokia World 2010 nevű eseményen viszont elég egyértelműen jelezték, hogy ők viszont látnak potenciált a maguk számára a növekedésre, mégpedig a fejlődő országokban. Ennek oka, hogy a világ népességének nyolcvan százaléka a mobiltelefon-tornyok hatókörén belül él, és várhatóan nem számítógéppel, hanem a mobiltelefonjával fog a netre kapcsolódni.

Nagy lehetőségekkel kecsegtet India, ahol hatvanmilllióan rendelkeznek internetkapcsolattal, viszont hatszázmillió mobiltelefon-tulajdonos van. Ez persze a jövő, de már a jelenre vonatkozóan is vannak olyan adatok, melyek arra engednek következtetni, hogy ebbe az irányba fognak elmozdulni a fogyasztói szokások és egyúttal ez az a terület, ahol majd profitálhatnak a távközlési vállalatok. A kínai polgárok 38 százaléka ugyanis már most a mobiltelefonját használja elsődlegesen az internetezésre.

Tehát ha nem is annyira izgalmas jelenleg a Nokia, korántsem bizonytalan a jövője, legalábbis abban az esetben, ha a fejlődő országokban lévő potenciált megfelelően ki tudja aknázni.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

3 komment

10/09/06 Az okostelefonok nyaralás közben sem hagynak pihenni?

Sajti Botond

– Képzeld, kaptam egy Blackberry-t a főnökömtől – mesélte egy ismerősöm bánatosan. Ez nagyon jó, de miért vagy ettől így elkeseredve? – kérdeztem. – Ezentúl akkor is néznem kell az e-mailjeimet, ha szabadságon vagyok – válaszolta.

Az újgenerációs telefonok egyik előnye a napi munka során, hogy már jó ideje nem csak az íróasztalnál ülve tudunk e-mailezni – ez főleg azok számára különösen hasznos, akik sokat jönnek-mennek, irodán kívül tárgyalnak napközben. Ez az előny azonban – alkattól és munkahelytől függően – akár nyomasztó teherré is válhat, amikor a megfáradt dolgozó végre szabadságot vesz ki, nyaralni megy, de telefonjával együtt a munkahelyi levelezést is magával viszi.

Egy amerikai felmérés szerint a smart phone-nal rendelkező személyek 95 százaléka készülékével a bőröndben indul vakációra, a TripAdvisor kutatása szerint pedig a britek kétharmada rendszeresen ellenőrzi is az e-mailjeit. A CNN-től nemrég Richard Quest Londonban kérdezte erről az utca emberét, és a legtöbb válaszadó magától értetődőnek tartotta, hogy nyaralás közben is folyamatosan nyomon követi levelezését – naponta akár többször is. Ennek oka leggyakrabban nem is a kifejezett főnöki utasítás, hanem sokan úgy érzik, nem engedhetik meg egy vagy két hétre sem, hogy kiszálljanak az információs körforgásból. A válság erre rátett egy lapáttal: egyre többen a munkahelyük elvesztésétől félve még a vakáció idején is igyekeznek válaszolni a munkahelyi levelekre. Abban már megoszlottak a vélemények, mennyire jó dolog ez: néhányan szükséges rosszként beszéltek a tengerparti blackberryzésről, mivel így nem tudnak nyugodtan pihenni, mások számára viszont épp az jelentene stresszhelyzetet, ha napokig nem tudnának róla, mi folyik az irodában, amíg ők napoznak.

A vállalatvezetők véleménye már egyöntetűen az volt, hogy számukra a munkahelyi levelezés folytatása nyaralás közben nem lehet kérdés. Egyikük kiemelte: munkája lehetőségek kiaknázásából és krízishelyzetek kezeléséből áll, s ezek egyike sem várja meg, hogy ő hazaérjen, úgyhogy pár napra sem lehet leállni. Egy másik CEO úgy látta, hogy azok az idők rosszabbak voltak, amikor a nyaralás utolsó napjaiban már előre attól rettegett, mihez fog kezdeni a több száz felgyülemlett olvasatlan levéllel. Volt viszont egy válaszadó, aki elmondása szerint olyan munkatársakkal vette körül magát, akik gond nélkül megoldják egy-egy kolléga távollétét, s így mindenki maga döntheti el, nézi-e az e-mailjeit, amíg szabadságon van, vagy nem.

A cégek tevékenységi körétől, az iparágtól, a vezetői elvárásoktól, illetve a dolgozók hozzáállásától, alkatától tehát egyaránt függ az, ki milyen gyakran olvassa a szabadság ideje alatt a munkahelyi leveleit, de az biztos, hogy az okostelefonok elterjedésének hatására egyre többen búcsút inthetnek a klasszikus, 100 százalékig offline nyaralásnak.

 

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

10/04/19 Játékfejlesztési trendek - interjú az Artex Studios vezetőjével

Madalina Rita

Az iPhone vs. Android konferencián írt élő közvetítésemben elégedetlenkedtem, hogy a játékfejlesztők részvételével szervezett panelbeszélgetésen sok kérdésre nem születtek kielégítő válaszok. Pedig a téma izgalmas, és a moderátor, Kőszegi András által feltett kérdéseknek köszönhetően a program egy jó kis bevezetés is lehetett volna a témába. Most lehetőségem nyílt rá, hogy utólag újra feltegyem a legfontosabb kérdéseket az egyik résztvevőnek, Trencsényi Józsefnek az Artex Studiostól.

Milyen játéktípusokra koncentráltok?

A hardcore és casual játékosok számára is készítünk játékokat, de az
utóbbi időben elsősorban a második csoport a célközönségünk. Elsősorban logikai és ügyességi játékokat készítünk, mert ezzel egy szélesebb játékos réteget tudunk kiszolgálni.

Valóban megnőtt a játékok iránti érdeklődés az utóbbi másfél évben?

Ez a folyamat úgy 2006 óta tart, de mobilon valóban az elmúlt másfél-két évben indult meg ez a tendencia, az iPhone AppStore-nak köszönhetően, amihez mostanában próbál csatlakozni a többi gyártó is.

 A játékletöltések hogyan alakulnak?


Sajnos pontos számokat nem mondhatok, de jól jellemzi a dolgot, hogy egyre kevesebb gondunk van a játékaink eljuttatásával a játékosokhoz. Korábban ez volt az eladásokat gátló egyik legkomolyabb tényező. Azonban a gyártók által központosított online boltok nagyban megkönnyítik a mi munkánkat is. A verseny azonban egyre nagyobb.

Mekkora a piac itthon és nemzetközi viszonylatban?

Azt már a konferencián is említettem, hogy sajnos jelenleg Magyarország gyakorlatilag egy nem létező piac. Jól jellemzi a helyzetet, hogy míg az USÁ-ban egy játékból napi 15e-20e darabot kell eladni ahhoz, hogy valaki vezesse az iPhone eladási listákat, addig ez Magyarországon bizonyos esetekben 10-15 eladással már abszolválható. Az Android AppStore ettől nagyságrendekkel kisebb piac egyelőre.

Egyetértesz a panelbeszélgetés moderátorának, Kőszegi Andrásnak a felvetésével, miszerint a zseniális ötlet csak egy százalékot számít a sikerben? Milyen fontos tényezőket emelnél még ki?

Sokan lehurrogtak és "legarázscégeztek" twitteren bennünket, amikor azt mondtam, hogy a szerencsének óriási szerepe van. Egy jó részük marketing szakember volt. :) Azt azonban sokan nem tudják, hogy az iPhone - és úgy általában a mobil - esetén nem működnek a hagyományos online marketing stratégiák. Nem működik az, hogyha valami nem fogy, akkor hirdessük, vegyünk bannereket, nyomjuk a terméket az AdSense-en keresztül. Mobilon az egyetlen igazán működő marketingmódszer, hogy ügyes árstratégiával, frissítések kiadásával a top 100-ban kell tartani a terméket az után is, miután lekerült a friss megjelenések listájáról. Amint valaki elveszti ezt a fajta "láthatóságát" (kikerül a listákról), nagyon nehéz dolga lesz, ha vissza akar kerülni. Tehát továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy a nagyon jó ötlet, annak 100%-os kivitelezése és a tökéletes időzítés mellett nagyon fontos szerepe van a véletlennek is, hogy hogyan fogadja a közönség, mennyire működik éppen akkor a "word of mouth" marketing.

Kifulladóban az aranyláz?

iPhone-on? Egyértelműen. Számos olyan fejlesztő van, aki óriási sikereket ért el az AppStore indulásakor és ma már nem tudja kiaknázni úgy a lehetőségeket, mint anno. Jó példa az első nagy sikerjátékot, a Trism-et készítő Steve Demeter esete. Az első játékával közel egy millió amerikai dollárt keresett, aminek még csak a közelébe sem tudott jutni azóta. De számos példát és ellenpéldát lehetne még mondani. Az aranyláz azonban egyértelműen kifulladóban van.

Milyen életgörbéje van ezeknek a játékoknak?

Ez sok mindentől függ. Ha egy sikeres játékról beszélünk, akkor hirtelen felfutás figyelhető meg a kiadás környékén, ami relatív gyorsan visszaesik és beáll egy bizonyos szintre (napi 30-50 eladás), ami akár hónapokon át is stagnál. Ha a fejlesztő ügyes és rendszeresen frissítéseket és plusz tartalmat ad ki, akkor újabb "eladási hegyet építhet" a görbére és akár napi 200-500 darabra is feltornázható a stagnáló eladási darabszám. Jellemző, hogy a megjelenő játékok nagy száma miatt ezek a ciklusok egyre rövidebbek, de még mindig inkább hónapokban, mint hetekben mérhetők.

Milyen játékok a legnépszerűbbek általában?

Vegyük az éppen aktuális heti eladásokat! Ha csak az eladási darabszámot nézzük, akkor jól látható, hogy főleg az olcsó ($0.99-os) casual game-ek fogynak jól. Azonban ha a sokkal fontosabb bevételi oldalról közelítjük a dolgot, akkor jól látszik, hogy a nagy kiadók (Electronic Arts, Gameloft, Activision, stb.), más platformokról már jól ismert játékai viszik el a bevétel nagy részét.


Valakitől elhangzott, hogy az Androidra kell figyelni. Hogy látod, tényleg akkora benne a potenciál?

Figyelni kell rá, de egyre inkább úgy gondolom, hogy nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeinket. Mégpedig azért, mert ugyan a felhasználói bázis robbanásszerűen nő, a felhasználók vásárlási kedve azonban nem. Ez pedig távol tartja a kereskedelmi terméket fejlesztőket a platformtól. Ez persze változhat, de amíg iPhone-on egy-egy játék 3-5 millió dollárt hoz a fejlesztők konyhájára, addig a hasonlóan sikeres Androidos társaik 30e-70e dolláros bevételt produkálnak.

Mi kell ahhoz, hogy valaki bejusson a Top 50-be?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Kell egy remek termék. Jó árstratégia, némi marketing és közösségépítés a termék köré jó időzítés, valamint egy adag szerencse.

Csak az öröm kedvéért szoktál még játszani?

Mostanában egyre ritkábban. Még ma is lekötnek a játékok, de már sokkal rövidebb ideig, mint régebben. Elég sokat játszom csak azért, mert ismernem kell a konkurens termékeket és keresnem, hogy hol van piaci rés, hol lehetne többet, jobbat biztosítani a játékosaink
számára.

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/04/12 Mobilstratégiák

Madalina Rita

Az előző heti iPhone vs. Android konferencián az egyik kerekasztal beszélgetésen a nagyobb tartalomszolgáltatók: Origo (Novák Péter), RTL Klub (Kolosi Péter), Sanoma Budapest (Szépvölgyi Tamás) vezetői beszéltek a mobilplatform lehetőségeiről és jövőjéről, ezt foglalom össze röviden.

A mobilplatform még nem olyan elsöprő itthon, mint külföldön, az alkalmazások használata is viszonylag alacsony még. Kolosi Péter szerint ezen lendíthet a helyi tartalom, mert ennek hiánya az részben, ami egyelőre megnehezíti az új eszközök felfedezését.

Ami az üzleti modellt illeti: az interneten mindenki megszokta, hogy ingyenes a tartalom, és a fizetési hajlandóságot csak nem olyan régen kezdték el tesztelgetni a tartalomszolgáltatók. A mobilon elég egyértelmű a helyzet: itt fizetnek az emberek a tartalomért, ami nagyon jó a médiavállalatok számára, csak ki kell találni, hogyan működjön a dolog. Kolosi Péter szerint egyébként még nincs eldöntve a neten sem, hogy az ingyenes vagy a fizetős modell fog érvényesülni. 

Felmerült a kérdés, hogy ez a mobildolog - és itt főként a különböző alkalmazások és egyebek fejlesztésére gondoltak - nem csak egy hype-e? Novák Péter szerint ezt nem hype-nak kellene felfogni, hanem útkeresésnek, amit elkerülhetetlenül meg kell tennie mindenkinek, aki üzletet fejleszt. Szerinte lassan beérkeznek a fogyasztók, a technológia és a hirdetők is - ez a három dolog kell, hogy összhangban legyen ahhoz, hogy sikeres lehessen egy tartalomtípus. Novák Péter azt is elmondta, hogy a weben sikeres márkák előnyben vannak a mobil platformon, ezt ki kell használniuk. Szépvölgyi Tamás azt emelte ki, hogy a Google is a "mobile first" mottóval jelölte ki az irányt a maga számára.

Arra a kérdésre válaszul, hogy ki mióta foglalkozik a mobillal, Kolosi Péter elmondta, hogy már a webizódok és mobizódok idején is ott volt már az RTL Klub, de végül egyik sem lett olyan nagy siker. Ennek ellenére minden lehetséges platformon minél gyorsabban ott szeretnének lenni, de természetesen eközben értékelik az erőforrásokat, hogy megéri-e a befektetést egy-egy új megoldás. Mindez jobban menne, ha nem ütött volna be a válság - hangsúlyozta.

Novák Péter is kiemelte, hogy ők is benne vannak már a mobilplatformra való fejlesztésben, sőt újat léptek előre és beintegrálják az M-Factory-t az Origóba, és más márkáknak is tudnak majd segíteni. Folyamatosan fognak applikációkat is fejleszteni.

Ezzel így van a Sanoma is, bevallottan a kísérletezés fázisában vannak. Szépvölgyi Tamás elmondta, hogy arra törekszenek, hogy könnyen, intuitív és kézvezérelt módon jussanak el a tartalmak a felhasználókhoz. Ez rímel arra, amit a konferencia második prezentációjában emelt ki Menno Biesiot, a holland Sanoma mobil üzletfejlesztési igazgatója. Ő azt mondta, hogy teljesen mindegy, hogy iPhone vagy Android, őket nem az érdekli. Ami fontos, az a multitouch technológia, erre koncentrálnak.

 

A héten még lesz egy poszt erről: az egyik játékfejlesztő, az Artex Studios vezetője, Trencsényi József fogja megválaszolni azokat a kérdéseket, amikre úgy láttam, hogy ott helyben nem válaszoltak a meghívott vendégek. :)

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/02/16 Tévézés mozgásra hangolva

Sajti Botond

Mivel egyre kevesebben tudnak huzamosabb ideig otthon a tévé előtt ülni, s így az elmúlt tíz évben az Egyesült Államokban negyedével csökkent a nézők száma, egyre több amerikai csatorna kezdi meg mostanában a mobil eszközökre optimalizált műsorszórást – írja a New York Times. A műsorszórók helyi szövetségének (NAB) szóvivője szerint ez a lépés országszerte elhozza majd a földfelszíni műsorszórás reneszánszát, s a mobiltelefonon, laptopon, autóban és egyéb hordozható készüléken tévét nézők számának emelkedésével együtt növekednek majd a helyi adók reklámbevételei is. (A hagyományos hordozható tévék használata korábban, az analóg műsorszórás idején még nem volt probléma, azonban a digitális átállást követően ezek a lehetőségek beszűkültek, mivel a digitális műsorszórás jelenlegi formáját az otthoni tévézésre találták ki.)

A fejlesztések bevezetésével párhuzamosan tavasszal fokozzák az újfajta műsorsugárzás vételére alkalmas mobiltévék, illetve az iPhone-hoz, iPodhoz, Blackberry-hez és egyéb eszközökhöz használható jelátalakítók forgalmazását. Ha a mobil eszközökre optimalizált műsorszórás – mely nem összetévesztendő a 3G vagy 3G/HSDPA hálózaton keresztül elérhető mobilTV-vel – kezdeti bevezetése sikeres lesz, a televíziók tematikus csatornákat (sport, időjárás, stb.) is elérhetővé tesznek majd ebben a formában. Mivel a digitális televíziózás segítségével a kommunikáció kétirányú lehet, a nézők egy gombnyomással véleményt nyilváníthatnak vagy szavazásokon vehetnek részt.

Kérdés, hogy ez az újdonság önmagában elegendő-e a nézők visszanyerésére? Az amerikai műsorszolgáltatók bizakodása ugyanis láthatóan azon az előfeltevésen alapul, hogy a nézőszám visszaesésének fő oka az otthoni tévézésre fordítható idő csökkenése, azaz ha megoldják, hogy az autóban vagy bárhol máshol is nézhetőek legyenek a műsorok, máris megoldották a lankadó tévézési kedv problémáját. A baj csak az, hogy nem a helyhez kötöttség a jelenleg elterjedt televíziózás legfőbb gyengesége, hanem a nézők passzivitásra ítélése – ezen pedig a tévézés mobilitásának fokozása önmagában nem fog változtatni.

 

Címkék: média mobil tv usa trend



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!