Facebook oldaldoboz

A napi.hu legfrisebb hírei


11/05/30 Na és mihez kezdenek majd a civilek?

Berkes Ákos

Nicolas Negroponte 1995-ben megjelent könyvében, sok más mellett, egy már a 70-es évek óta őt foglalkoztató gondolatot fejt ki: a telekommunikáció fejlődésével mindennapjaink egyre jelentősebb mértékben válnak majd digitálissá. Akkor még csak prognosztizálni lehetett a fejlődés további felgyorsulását, azonban az internethasználat rohamos terjedésével Negroponte jóslatai közül egyre több válik valósággá. 

Azt is felvetette például, hogy amennyiben a digitális hálózat terjedése elér egy szintet, a felhasználókban meg fog jelenni egy természetes igény a perszonalizációra. Ma már a tartalom személyre szabásának rengeteg módja van. Egy sor szolgáltatás használatával van lehetőségünk saját igényeinket, érdeklődési köreinket szűrőként használva szemezgetni az internetes tartalmakból, sőt az automatizált perszonalizáció is realitássá vált. A Google ugyanazon keresőszavak esetén is más találatokat ad ki két regisztrált felhasználónak – a böngészési szokásaikat és Google kapcsolataik ajánlásait is figyelembe véve.

A közösségi elven működő oldalak átütő elterjedésével a személyes tartalom fogyasztása természetessé vált mindenki számára. A követett ismerősök és márkák csak addig számíthatnak érdeklődésre, amíg az általuk közölt tartalom releváns az ismerősök, követők számára. Minden statisztika és felmérés azt mutatja, hogy a perszonalizáció iránti igény, ha nem is tudatosan, de nagyon is felmerül minden felhasználó esetében.

Az internetes tartalomfogyasztás jellege újabb átalakuláson ment tehát keresztül az utóbbi időben és ezt Negroponte hajszálpontosan látta előre. Ennek a folyamatnak rengeteg előnye van, és valóban megkönnyíti a tájékozódást a gyakorlatilag végtelen rendelkezésre álló tartalom erdejében. 

Azonban a perszonalicáziónak vannak jelentős hátrányai is, és ezeket próbálja meg valahogy feldolgozni Eli Pariser új könyve (What the internet is hiding from you). Hisz gondoljunk csak bele: magunk szabhatjuk meg, hogy milyen tartalom jut el hozzánk, milyen oldalakról, hírportálokról olvassa be az RSS-t a hírolvasónk. Ismerőseink közül is azokat nem „hide-oljuk” a Facebookon, akik általában olyan tartalmat osztanak meg, ami bennünket is érdekel. Az egyoldalú médiafogyasztással persze nem csak a civil szférának kell kezdenie valamit, hanem minden szereplőnek, aki eredményes kommunikációs eszközként tekint az internetre. 

Ennek megfelelően szerveződnek a közösségi oldalakon a különböző csoportok is. Valamilyen ügy mellett kiálló emberek csoportosulnak egy-egy Facebook rajongói oldal köré. Eli Pariser arra hívja fel a figyelmet, hogy míg a 20. század jelentős és sikeres civil mozgalmainak élére hamar egy emblematikus és provokatív vezető állt, aki az ügyet az azzal egyet nem értők felé is képviselni tudta, és aki mögé fel tudott sorakozni a közösség, addig ez a közösségi oldalakkal nagyjából véget ért. Hiszen csak azok fogják követni a Greenpeace oldalát a Facebookon, akik egyébként egyet értenek az ismert környezetvédő szervezettel. Azok, akikkel vitázni lehetne, vagy meg lehetne győzni őket, hogy álljanak ki az ügy mellett, nyilvánvalóan nem fogják felkeresni a Facebook oldalukat, ott nem fognak tartalmat generálni, nem lesznek se ellenfelei a tagoknak, sem aktív részesei a közösségnek.

A könyv alapján kijelenthetnénk, hogy a civil szféra egyértelmű válságban van az online térben. És talán valami hasonlót láthatunk Magyarországon is, ha az elmúlt egy év Facebook-politikai mozgalmainak online jelenlétét elemezzünk, hiszen azon túl, hogy hamar, jelentős tábort tudtak maguk mögé toborozni, valódi eredményt, társadalmi hatást semmilyen szinten nem tudtak elérni – és valódi vitának sem nevezhető az, ami például a Milla falán folyik.

Ami pedig a harmadik világot illeti: itt azért tudnak mégis átütően sikeresek lenni a civil szféra megszervezésében az új technológiákon alapuló közösségi oldalak (gondoljunk csak az észak-afrikai arab országokban szervezett tüntetésekre), mert lényegében nem volt korábban közösségi élménye ennek generációnak sem. (A vezető hiánya pedig ezekben az esetekben is egyértelműen megállapítható.)

A civilmozgalmak közösségi média-menedzsereire hatalmas kihívások várnak. Egy jól működő önkéntesekből álló csapatot tudnak toborozni, ahogy például arra a közösségi média sztár amerikai elnök, Barack Obama ismét készül. Azt azonban látni kell, hogy a kampány fő terepe nem a közösségi media lesz, azt a harcot hagyományos módszerekkel kell megnyerni.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

1 komment