Facebook oldaldoboz

A napi.hu legfrisebb hírei

13/06/12 Non-profit kickstarterek

Madalina Rita

A korábbi, a Nők Lapja Café 33 kívánságáról írt poszt után azért még mindig érdemes körülnézni a non-profit crowdfunding terén, főként mert bár kevés ilyen projekt van, azok nagyon sikeresek. Nézzük viszont őket olyan szemmel, hogy alkalmasak-e arra, hogy egy jó ügyre indítsunk gyűjtést, egy harmadik fél számára? 

 A Kiva.org már 2005 óta gyűjt kis összegű kölcsönöket a rászorulóknak, akik szeretnének valamit kezdeni az életükkel. Általában kezdőtőkét gyűjtenek mikrovállalkozásukhoz, például rizset, burgonyát vagy ruhát, gépeket szeretnének vásárolni ahhoz, hogy boltot nyithassanak és ezáltal kézbe vehessék az életük irányítását. Ezen a site-on a kapott kölcsönt alapvetően vissza kell fizetni, és azt is feltüntetik, hogy ez sikerült-e. Meglepő módon sokkal kevesebb projekt veszteséges, mint amennyit teljes egészében visszafizettek, így elmondható, hogy nagyon sikeres a site működése. Viszont nem tudnánk rajta mások számára gyűjtést indítani.

 

Non-profit crowdsourcing szintén, de elég kötött az Egyesült Királyságban indult JustGiving oldal, mely alapítványokat fog össze, és az ő ügyeikhez irányítja a támogatók utalásait. A feltétel viszont az, hogy regisztrált alapítványnak kell lennie a kiválasztott célpontnak. Magánszemélyt pedig egyáltalán nem lehet rajta keresztül támogatni.

Ehhez már sokkal közelebb áll a Crowdrise, ami szintén egy-egy ügyet támogat, viszont nem kell az adott összeget visszafizetni. Sikerességét a jó felépítés mellett a jó kommunikációnak is köszönheti, ami azért is megy olyan simán, mert az egyik alapító és ötletgazda maga Edward Norton (főszereplő pl. a Fight Club-ban). Sokat segített a felfuttatásán, hogy a kezdetek óta több fontos celebritás állt egy-egy ügy mögé, így tényleg nagy összegeket tudnak gyűjteni például elhanyagolt orvostudományi területek kutatására. A legfontosabb viszont, hogy bárki kezdeményezhet gyűjtést. Ez tehát akár jó is lehet az eredeti cél megvalósításához.

 

Itthon csak egy, nyomaiban hasonló site működik jelenleg, az ad6kap6, ami alapvetően tárgyak, szolgáltatások adományozására szolgál. A honlap a szférában tevékenykedők körében ismert, azon kívül viszont kevésbé, és sajnos már nem igazán korszerű a struktúrája és a megjelenése. Ráadásul itt nem harmadik félnek gyűjtünk, hanem "csak" adunk-kapunk. Szintén itt lehet megemíteni a Telenor Addoda mobilappját, ami tárgyi adományokat, adófelajánlásokat gyűjt és a véradási lehetőségekről tájékoztat, és az adományok begyűjtésében és megfelelő helyre juttatásában megbízható non-profit szervezetek segítenek.

A fenti lehetőségek közül csak a Crowdrise biztosít harmadik fél számára történő gyűjtést, de angol nyelvű, ami mondjuk egy itthoni akció sikerét nagyban gátolná. Jó lenne egy olyan crowdfunding oldal itthon is, ahol lehet akár egy ember számára is kölcsönt/adományt gyűjteni! Mit gondoltok?




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr675303351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.