Facebook oldaldoboz

A napi.hu legfrisebb hírei

12/02/08 Ígéretes hazai startupok III.

Berkes Ákos

Az ügyfelekkel, érdeklődő látogatókkal való kapcsolattartás területén folyamatosan újabb és újabb lehetőségek nyílnak meg. Ezek egy jelentős része meglévő szolgáltatások kreatív felhasználásával, integrálásával jön létre, elég csak azokra a weboldalakra gondolni például, ahol Skype-on keresztül is elérhetjük az adott vállalkozást.

Az IngyenHívó megoldása ezzel szemben egy jóval gördülékenyebb megoldást kínál, amely használatával ráadásul személyes adatunkat, Skype azonosítónkat, sem kell kiadnunk. A komplex szolgáltatás lényege, hogy a regisztráció után kapunk egy kész felületet, melyet honlapunkon el tudunk helyezni, és amelyen keresztül látogatóink ingyenesen elérhetnek bennünket. 

Regisztráció után fel kell tölteni az egyenlegünket, hiszen a hagyományos zöldszámokhoz hasonlóan, a hívás költségeit nekünk kell majd megtéríteni. A honlapon elhelyezett felületen az érdeklődők kezdeményezhetik, hogy telefonon vegyék fel velük a kapcsolatot, vagy számítógépükre kötött mikrofonjuk használatával azonnal indíthatják is a hívást, ha épp félfogadási időben tévednek az oldalra. A rendszer használatához csupán Flash-re van szükség ügyféloldalon, tehát valóban minimalizálták a követelményeket, ami nagymértékben növeli a szolgáltatás sikerességének esélyeit.

A holvegyekautót egyértelműen hiánypótló startup. Megszámlálhatatlan helyen kereshetünk használtautókat, azonban újautó vásárlás esetén csupán a márkakereskedések oldalairól letölthető árlistákból lehetett igazán teljes körűen tájékozódni, ami valljuk be őszintén, nem könnyítette meg az tájékozódást. Gyors regisztráció után a Magyarországon elérhető szinte összes márka kínálatából válogathatunk. Van lehetőség árajánlat kérésére, ugyanakkor saját igényeink megadásával várhatjuk kereskedők jelentkezését is, országosan, vagy megyei szinten, mind a két esetben. Ezek után az autóvásárláskor megszokott adatok megadásával indíthatunk keresést. Keresésünket az extrák és a finanszírozási formák alapján is pontosíthatjuk. Ezen felül márkánként az ország összes kereskedésének akcióját is böngészhetjük, ami külön hasznos.

Valójában azok értékelhetik igazán ezt a könnyedséget, akik már próbáltak újautó-ajánlatokat keresni. Semmilyen forradalmi nincs a holvegyekautót szolgáltatásában, azonban annak egyszerűsége és hasznossága vitathatatlan, és ez már egy igazán egyedi és ígéretes startuppá teszi az oldalt. A kereskedőknek külön regisztrációs felület áll rendelkezésükre, de nem látjuk okát, ebből miért maradna ki bármelyikük is! 

Az IQRS sportolók számára kínál saját gyártású, innovatív technológián alapuló telemetriai adatokat figyelő rendszereket. Ezekhez analizáló szoftvereket is fejlesztenek, amelyek részben mesterséges intelligencián alapuló, valós idejű elemzéseket is közölnek. Az évek óta egyre tökéletesebb technológiát kezdetektől nemzetközi piacra szánják és szép számmal emlékeztek meg róla külföldi portálokon is. Mindenesetre örömteli, hogy nem csak online szolgáltatásokat nyújtó startupok tudnak sikeresek lenni hazánkban. 

A közeljövőben két konferencia is lesz külön a startupok kapcsán. Az egyik a Startup Underground Konferencia, amely március 8-án kerül megrendezésre, a másik pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem rendezvénye, a Startup Weekend, amelyet február 17-19. között látogathatnak az érdeklődők. Mind a kettőt figyelni fogjuk, hátha feltűnik majd egy-egy érdekes vállalkozás. Addig is várjuk Tőletek a hazai startupokról szóló bármilyen híreteket, információtokat!




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

12/02/06 Tárgyalás stílusosan

Sajti Botond

Irodai tárgyalók, kávézók és éttermek – ezek a legtöbb esetben az ügyfelekkel és partnerekkel folytatott megbeszélések helyszínei, és nincs is ezzel semmi baj, ha a fő cél a praktikum. Néha azonban előfordulhat, hogy szeretnénk rendkívüli benyomást gyakorolni valakire vagy kifejezetten emlékezetessé tenni egy találkozót. Ebben nagy segítséget nyújthat a tárgyalás alapos tartalmi előkészítése mellett a helyszín és a program stílusos megválasztása is. Egy rendhagyó hely vagy szituáció már önmagában jó alapot teremthet az egyeztetés sikeréhez.

Korai időpontban: találkozó a borbélyszalonban

Sokunknak már csak régi filmekből lehet ismerős az a jelenet, ahogy az urak a borbélynál ülve beszélgetnek fontos kérdésekről. Itthon a borbélyok ugyan már évtizedek óta szinte teljesen eltűntek, de a Belvárosban található Első Pesti Borbélyműhely tavaly áprilisban visszahozta ezt a szép hagyományt. A 30-40 perces procedúra, melynek során először forró törölközőt tesznek a vendég arcára, majd valódi, kézzel vert hab felvitele után egy ma már félelmetesnek tűnő, tradicionális borotvakéssel megborotválják, emlékezetes élményt jelenthet mindenkinek, aki amúgy otthon pár perc alatt esik túl ezen egy villanyborotva segítségével. Közben pedig nyugodt hangulatban beszélgethetünk a borbélyműhely csendjében. Arra persze mindenképp ügyeljünk, hogy bizalmas témákról ne itt egyeztessünk! Ez a diszkréció megőrzése mellett azért is fontos, mert kéretlen titkokat a borbélyra bízni illetlenségnek számít.

 

Délelőtt: reggeli egy stílusos villában

Szerencsére az elmúlt években ismét elterjedőben vannak a reggelivel összekötött megbeszélések, nehézséget csak a megfelelő vendéglátóhely kiválasztása jelent: elég egy rossz kávé, egy kellemetlen modorú pincér vagy a zajos környezet ahhoz, hogy rossz szájízzel álljunk fel az asztaltól. Reggelizőkből ugyan már egész sok van, de valamelyik hibába jó eséllyel a legtöbb helyen belefuthatunk. Pozitív példa szerencsére több is akad, az egyik ilyen a Villa Bagatelle: könnyen megközelíthető (az Alkotás utca közelében van), a stílusos épületnek és enteriőrnek köszönhetően mégis olyan nyugodt hangulatú, mintha egy vidéki házban lennénk, az étel-italkínálat és a felszolgálás pedig egyaránt kiváló.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Napközben bármikor: golfmeccs a Hajógyári szigeten

Ha mindenképp szeretnénk elkerülni, hogy a megbeszélés résztvevői elálmosodjanak egy ingerszegény tárgyalószobában, akkor a legjobb egy kis testmozgással egybekötött szabadtéri egyeztetést szervezni. A harmadik James Bond film óta tudjuk, hogy a legjobban bevált program erre a golf. Budapesten a városközpontból is gyorsan elérhető pálya található a Hajógyári szigeten, Golftanya néven. Játék közben a zöld környezetben, madárcsicsergés mellett zavartalanul meg lehet beszélni mindent, s a pálya végigjátszása még annak is maradandó élményt nyújt, aki először próbálja ki ezt a sportot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Délután: fogadás helyre, tétre, befutóra a Kincsem Parkban

Izgalmas fogadásokkal lehet feldobni a megbeszélést, ha a Kincsem Park igényesen felújított épületében található panorámás VIP páholyainak egyikét választjuk helyszínül. A 6-8 fős tárgyalókban a tárgyalás zavartalanul lebonyolítható, és ha az időpontot az aktuális futamok valamelyikéhez igazítjuk, közben még néhány versenyt is végignézhetünk. Egy-egy ilyen futam nem túlságosan hosszú, köztük viszont elég sok a szünet, így mindez nem vesz el sok időt a lényegi kérdésektől, de kiválóan alkalmas a figyelem fenntartására.

 

Képek forrása: Első Pesti Borbélyműhely; Kincsem Park Rendezvényközpont; Visualphotos.com




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!