Facebook oldaldoboz

A napi.hu legfrisebb hírei

12/07/18 Akkorát fog szólni, mint az első televíziós közvetítés?

Berkes Ákos

A jövő héten kezdődnek az ötkarikás játékok Londonban. Alig 9 nap múlva az emberiség döntő többsége az összes elképzelhető forrásból és minél gyorsabban szeretne majd hozzáférni a lehető legmegbízhatóbb információkhoz. Nem kell nagy tisztánlátás ehhez a megállapításhoz: 1936-ban az első élő televíziós közvetítés tárgya éppen a berlini játékok nyitóeseménye volt. (Ha máshonnan nem is, de a Robert Zemeckis 1997-es, Kapcsolat című filmjéből is tudhatjuk mindezt.) Azóta pedig minden egyes olimpia egyúttal forradalom a kommunikáció területén is: ha mást nem, legalább a nézettségi rekordot illik megdönteni.  

Az idei Olimpiát például már a Danny Boyle által rendezett nyitó eseménytől kezdődően 3D-ben nézhetjük, teljesen ingyenesen akár Magyarországon is, mivel a Magyar Televízió, követve hagyományait, úttörőként adaptálja az új technikai megoldásokat és digitális földfelszíni frekvencián sugározza a kísérleti M3D csatornát. 

A támogatók is nagy erőkkel készülnek brandelt tartalommal. A VISA például egy kiváló infografikát készített az Olimpia brit nemzetgazdaságra gyakorolt hatásairól. 

Azonban nem csak a televíziós közvetítésekben hoz újdonságot ez az olimpia. A mobil alkalmazások és közösségi csatornák területén is egy sor, a sportközvetítésekkel kapcsolatos újdonsággal készülnek világszerte. (Az appok döntő többsége egyaránt elérhető iOS-re és Android-ra.)

Mobil alkalmazások

bbc.png

Az angol BBC és az amerikai NBC televíziós csatornák, felismerve, hogy nézőik jelentős része akár a TV készülékek előtt, akár útközben igényli a hozzáférést az azonnali információkhoz, elkészítették a leginkább statikus és (szövegesen) informatív tartalomra építő alkalmazásukat. A BBC-alkalmazás esetében a világ legpatinásabb sajtóorgánumának újságírói által vezetett élő kommentár jelenti a többletet. Az NBC esetében, feltehetően a piaci igényekhez idomulva, az on-demand videós tartalmak vannak túlsúlyban. Az NBC emellett egy önálló appban az élő videóképet is elérhetővé tette, természetesen kizárólag kábeles vagy műholdas előfizetői számára, exkluzív tartalomként. (Az MTVA a Foci EB-re készült hasonló, kiválóan működő alkalmazással!)

teamusa.pngAz Amerikai Olimpiai Csapat is hivatalos applikációval készül, melyben az előzőekhez hasonlóan elérhető a teljes versenynaptár, az eredmények és azok újságírói kommentálása, és videós tartalom is, melyhez szintén valamely közvetítő csatorna előfizetése szükséges. Ezen felül természetesen teljeskörűen integrálásra került a Facebook és a Twitter is: a szurkolás funkcióval egy gombnyomással küldhetünk szurkolói üzenetet kedvenc sportolóinknak. 

A Lonely Planet a londoni appját frissítette az Olimpiára az események és helyszínek teljes tárházával. Tehát ők továbbra is ragaszkodnak a korábban a Trendlaboron már tárgyalt módszerükhöz, mely szerint szorosan szerkesztik saját tartalmukat és limitálják a felhasználói hozzájárulást. 

A hivatalos olimpiai alkalmazás is a fent felsorolt funkciókat tudja, csak nemzetközi felhasználásra tervezték. Elérhető benne a versenynaptár (amiből saját magunknak összeállítást is tudunk készíteni), videók, eredmények, beszámolók, de mindezt a saját időzónánkban, ami nem elhanyagolható mértékben segíti a nemzetközi használatot. Ezen felül pedig egy külön, csak az eredményeket közlő appot is készítettek a rendezők megrendelésére.

Facebook 

Érdemes arról vitázni, hogy milyen hatással van a Facebook használat a hírfogyasztási szokásokra általában, és hogy ez egy jó vagy káros folyamat-e, azonban egy dolgot kár lenne vitatni, mégpedig azt, hogy jelentős látogatottság érhető el az ismerősök ajánlásai és a saját oldal optimális üzemeltetése révén egyaránt. 

Az NBC hivatalosan is együttműködést kötött a Facebookkal az elérés maximalizálása és a minőségi tartalomszolgáltatás érdekében. Egyrészt kizárólagos hozzáférést kapnak a Facebook Talk Meter szolgáltatásához, mely révén a legnépszerűbb sportolók és versenyek buzz szintjét tudják majd mérni. Ez megmutatja, hogy a felhasználók milyen mértékben beszélnek vagy lépnek interakcióba egy-egy szó vagy kifejezés kapcsán, mennyire használják azokat a kommunikáció során. Ezen felül az NBC Olympics oldalon exkluzív tudósítások és tartalmak is elérhetőek lesznek. Az NBC a műsoraiba is minden korábbinál jelentősebb mértékben fogja integrálni az így szerzett információkat és véleményeket egyaránt, ehhez a sajnos hazánkban még nem teljesen elérhető Facebook App Centre egy appja is hozzájárul majd.

A hivatalos olimpiai Facebook oldal profin felépített, teljes Timeline-nal, játékokkal, videós és fényképes nyereményjátékkal, Flash-alapú közösségi játékkal gyúrt rá a rajongószámra. Tartalmát tekintve az olimpiai helyszíneket és azok hangulatát próbálják megragadni majd. Az Olympic Hub pedig a versenyzők közösségi média felületeit gyűjti össze egy helyen, toplisták, országok, sportágak szerint teszi böngészhetővé a több ezer sportoló saját csatornáját.

game.png

A hazai helyzet sajnos nem ilyen érdekes. A Magyar Olimpiai Bizottság Facebook oldalát alig 400-an likeolták, és a tartalma is kimerül a hivatalos oldal híreinek újraposztolásában. Az MTVA sem készül hasonló alkalmazással, mint az EB idején - legalábbis egyelőre ennek nyoma sincs. Pedig az Olimpia esetén sokkal nagyobb érdeklődésre tarthatnának számot, ez szinte borítékolható. 

Mindebből csak a mára már szokásosnak nevezhető következtetést lehet levonni: tömegek számára alakult át a hír- és tartalomfogyasztás mikéntje. Már nem csak azért érdemes jelen lenni saját, brandelt felülettel, mert modernitást és innovációt sugall, hanem szükséges, mert valóban növelhető az elért felhasználók száma. Vagy csak az internethasználat előretörésével elvesztett nézőket lehetséges visszacsábítani? Újakat nem szerezhetünk? Ezt a következő évek előtt már az olimpiai számokból is megtudhatjuk!




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr714659323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.