10/10/05 Lázadnak a kismamák a Porontyon

kiss.aniko

 

Mi történik, ha jól bejáratott blogunkon egyszercsak radikálisan változtatunk? Lehet, hogy a közösségünk berág ránk - ez történt a Poronty esetében is. Magyarország legolvasottabb mamás-babás-papás blogja pár héttel ezelőtt ünnepelte negyedik születésnapját. A szerkesztők ebből az alkalomból arra kérték a követőket, hogy segítsenek az oldal további fejlesztésében, osszák meg véleményeiket, ötleteiket. Ez önmagában jó húzás is lett volna, de valakinek merész ötlete támadt és az egész oldalt az addigi felületéről, a Velvetről áttette a Díványra. Így a korábban Győzike és Kiszel Tünde hírek övezte Velvet/Poronty immáron a lilás színvilágú, életmód profilú Díványon kapott helyet.
A történet akkor lett izgalmas, amikor a kommentelők egy látszólag jelentős része ezen felháborodott. Többen elhatározták, hogy tiltakozásul bojkottálják addigi kedvencüket és létrehoznak ideiglenesen egy saját blogot, az atmenetiallapot.freeblog.hu -t.   A felháborodás okait mintegy 2 ezer (részben még Poronty, részben már a lázadó blogon) komment átrágása alapján így lehet összefoglalni: előzmény nélküli a váltás; csúnya az új oldal; nem elfogadható a korábbi szerkesztő Tünde lefokozása mezei újságíróvá; gáz, hogy a Poronty valószínűleg a Dívány felfuttatásáért került át; rosszak a tartalmi változások.
A leszakadt közösség az átmeneti helyen várja meg, hogy mi lesz, azaz tiltakozó akciójuk eléri-e az eredményét és visszaáll-e az eredeti állapot. A korábbi Poronty „lelke” Tünde az átmeneti oldalon vett búcsút a közösségtől, amelyből kiderült, hogy az új helyre költözött Porontyát otthagyta és más munka után néz.
Az a jövő zenéje, hogy a leszakadt közösség új oldala mennyire lesz működőképes, meddig tart ki lelkesedésük. Jelenleg úgy tűnik sikeresek, mivel az átmeneti blogon az első héten minden nap háromezernégyszáz egyedi látogató volt, az olvasások száma pedig nem ment tizenötezer alá. Ha az oldal sikere töretlen marad, akkor pillanatok alatt jól profitáló, egyesek számára állandó munkahelyet biztosító vállalkozás lehet. Ez pedig egy potenciális kockázat is, mivel barátok, családtagok is könnyen összevesznek, ha üzleti vállalkozásba fognak, hát még egy több ezres közösség. A témában felvetett nonprofit működési formáról folyó diskurzus egy nehezen elképzelhető szcenárió, amikor egy jól működő blog akár többszázezres-milliós összegeket is hozhat havonta.
Kérdés az is, hogy az új Porontyot hosszabb távon mennyire rendíti meg, hogy törzsközönségének egy része elhagyta. Jelenleg az látható, hogy az új posztokra érkezett kommentek száma messze elmarad a korábbiakhoz képest. Ezek alapján valószínűleg komoly fejtörést okozhat nekik a jelenlegi helyzet. Az új szerkesztő bemutatkozásában elnézést is kért, amiért nem adtak kellő tájékoztatást a váltásról, valamit nem vonták be a közösséget, egyben továbbra is aktív részvételre és közös munkára kért fel mindenkit.A köszöntő posztban elhangzott mea culpát követően azonban láthatóan nem tettek további erőfeszítést a törzsközönség visszacsábítására. Sőt, néhány kommentelő azt állítja, hogy a negatív hozzászólásokat törlik, a rendszeres kritikusok IP címét blokkolják, azaz nem szólhatnak hozzá. Ha ez igaz, akkor ez a következő nagy baklövés, amit elkövethettek.
A közösségi média világában a sikeresség kulcsa magában a közösségben rejlik. Lényeges kérdés, hogy mekkora közösséget sikerül építenünk, ők mennyire aktívak és lojálisak. Hiba a platformon a közösség bevonása nélkül radikálisan változtatni. Ha aktív részvételt, közös építkezést várunk el, ahogyan a blogok is működnek, akkor a közösség életét befolyásoló lépésekről nem csak előre szólni kell, hanem meg kell nyernünk a tagokat a változtatáshoz. Ha ezt a lépést elmulasztjuk, komolyan veszélyeztetjük a blogunk további sikerességét. Hatalmas erőfeszítésekkel, állandó kommunikációval, gesztusokkal, alázattal lehet esélyünk arra, hogy visszaszerezzük a bizalmukat, lojalitásukat. Ha viszont hagyjuk, hogy a dolog majd magától lecsillapodik, illetve inkább erővel lépünk fel a kritikákkal szemben, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy virágzó közösségnek és egyben üzletnek inthetünk búcsút.



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

183 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr62347365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.10.05. 21:33:53

Mik vannak :-) Korrekt összefoglaló, és valóban az van, amit írsz: meglátjuk, mi lesz.

Rabbit · http://rabbitblog.hu 2010.10.05. 22:11:48

amit felvázoltál az sajnos csak elmélet, bár kétségtelen, hogy jól hangzik. sajnos látszik az is, hogy nincs mögötte a helyzet, illetve a piac ismerete. néhány észrevétel:

1. "jelenleg úgy tűnik, sikeresek" - mihez képest? a poronty (eredeti) látogatottságának ismerete nélkül ez legalábbis érdekes állítás.
2. a blognak a neve is az átmeneti jellegre utal, a régi porontyon való siránkozás hosszú távon nem valószínű, hogy közösséget formál.
3. "pillanatok alatt jól profitáló, egyesek számára állandó munkahelyet biztosító vállalkozás lehet", "egy jól működő blog akár többszázezres-milliós összegeket is hozhat havonta" - bárcsak így lenne, de nagyon nem ez a helyzet.
4. "ez a következő nagy baklövés, amit elkövethettek" - a gyalázkodó kommenteket moderálni kell, ez nem kérdés. az elfogadható szintet pedig mindig a blog gazdájának kell meghatároznia.

Veg_ 2010.10.05. 22:27:22

Hát igen, jól látod.
Egyébként a bemutatkozó utáni több száz hozzászólás törlésének 80%a arról szólt, hogy ha ezt itt egy hét késéssel benyögtétek, legalább kommunikáljatok, nem vagyunk szokva, hogy levegőnek néz minket a szerkesztőség &@#Đ! Egyszerübbnek találták törölni az egészet :D

epres négercsók 2010.10.05. 22:35:25

@Rabbit: Azt kérdezed, mihez képest sikeres az ÁÁ. Hát ahhoz, hogy a blog gazdája számított talán pár tucat emberre, de nem sok ezerre. A read only emberekről se feledkezzünk meg!

A blog már rég nem a régi Porontyon való siránkozásról szól. Abban rejlik a sikere, hogy a régi P-n megszokott témákat viszi tovább, pont azt a vonalat, amiért az eredeti P olyan látogatott volt. És pont azokat a témákat, amikről a kanapé szerkesztősége olyan szinten nem akart hallani, hogy még csak válaszra se méltatta a tisztelt olvasótábort, akik kattintásaiból mellesleg élnek.

Nem azért vonultunk el, mert a dívány alá akarunk tenni, és senki nem drukkol ökölbe szorított kezekkel, hogy mikor csődöl be a vállalkozás. Egyszerűen erre nem volt igény, az ÁÁ-on szereplő témákra meg igen.

Marketing részéhez nem értek, belekotyogni nem szeretnék, de én úgy látom, működhet ez hosszú távon is.

A gyalázkodó kommentekről meg csak annyit, hogy ha legalább egyszer odaköptek volna valami normális magyarázatot, és mondjuk válaszoltak volna az olvasói kérdésekre ahelyett, hogy letiltják és törlik az összes hsz-t, akkor talán nem forrana sok embernek a vére.

kiss.aniko 2010.10.05. 22:46:29

Köszi mindenkinek a kommentet.
Rabbit, válaszolnék a felvetéseidre.
A sikert nem a Porontyhoz mérten fogalmaztam meg. Egy egy hete indult blog esetében ezek a számok igen jók.
A poszt megírásához átolvastam mindkét oldal minden cikkét és hozzászólását.
Úgy látom az átmeneti blog közössége már nem siránkozik, posztolnak rendszeresen és már ezekhez kapcsolódóan indultak el beszélgetések.
A népszerű blogok bevételeit ilyen számokkal együtt szokták emlegetni.
A kommentek moderálásánál negatív kommentekről, nem gyalázkodókról volt szó a cikkben. Ezt a kritikát mindkét oldalon lehet olvasni, nem tudom eldönteni igaz-e, ezért is a "ha ez igaz" kitétel. Mindenesetre, ha ez nem igaz, akkor érdemes rá reflektálni.
A helyzet nem ismerete azt gondolom, hogy nem jó perspektíva, a kérdés ebben az esetben nem a helyzet, hanem a nyilvánosságban lévő helyzet.

Puszpanya 2010.10.05. 22:48:17

Műbalhé és hiszti a köbön!
Ha valaki cikket ír egy jelenségről, hallgassa meg az érveket pro és kontra.

epres négercsók 2010.10.05. 22:52:01

Ja, még annyit, hogy egy freeblog látogatottságát - az eltelt időtől függetlenül - már csak azért is nehéz összehasonlítani más blogokkal, mert a blog.hu topikjai az index alatt futnak, tehát eleve magasabb a látogatottságuk is.
És nem akarom bántani a szerzőt, mert ez egy nagyon jó cikk, de egy komolyabb összeget rá mernék tenni, hogy ez a poszt nem fog kikerülni index címlapra :) (Pedig jó lenne.)

epres négercsók 2010.10.05. 22:56:08

@Puszpanya: Örömmel meghallgattuk volna a dívány véleményét, vagy legalább valami magyarázatot. De végülis törölni egy cikk összes hozzászólását és kitiltani olvasókat, az is egy vélemény...
Szerettük volna meghallgatni, vártunk rá napokig, aztán, mikor már egyértelműen látszott, hogy itt tojva vagyon a fejünkre, akkor adtuk fel, és távoztunk (végleg). Ettől persze még bárki odamehet olvasni, a két blog nem zárja ki egymást.
Meglepődnék egyébként, ha egy-két sértett mondaton túl a dívány pont itt kezdené el magyarázni a bizonyítványát...

Pandi 2010.10.05. 22:58:24

@Rabbit:

Rengeteg komment lett moderálva, nem kizárólag a gyalázkodóak vagy keményebb hangvételűek.
Olyan komment is "eltűnt", ami csupán egy arra irányuló kérdést tartalmazott, hogy x vagy y komment tényleg moderálva lett.
Illetőleg olyanok, amelyek a posztban szereplő állítások megalapozottságát, szakmaiságát kérdőjelezik meg, vagy az abban található konkrét veszélyekre hívja fel a figyelmet.

De ezt biztosan jobban tudja az előttem hozzászóló Puszpanya, akár bár tagadja, hogy a szerkesztőség tagja lenne, de minden poszthoz, illetve negatív véleményt megfogalmazó hozzászólóhoz van néhány keresetlen szava.

kiss.aniko 2010.10.05. 22:59:47

@Puszpanya: Az érvek az oldalakról származnak, a meghallgatás, az elolvasás volt. Mindent elolvastam. Az egyik oldalon több az érv, a másikon a hallgatás.

Pandi 2010.10.05. 23:00:04

@epres négercsók:

Ó, hagyd, tudod, ő csak egy mezei hozzászóló...

kiss.aniko 2010.10.05. 23:00:29

Örülnénk, ha az egymással való kommunikálás ügyében ez a cikk, az itt kialakuló diszkurzus előrehaladást jelentene.

epres négercsók 2010.10.05. 23:02:05

@Pandi: Jólvan, nem strapálom magam, igazad van :) Inkább megyek, és kialszom a dáthábat :D Azért holnap ide visszanézek.

Puszpanya 2010.10.05. 23:04:29

@kiss.aniko:
Szerintem meg nem biztos, hogy annak van igaza, aki hangosabban kiabál.

epres négercsók 2010.10.05. 23:05:34

@kiss.aniko: Ne legyen igazam, de szerintem nem lesz előrehaladás. A dívány a nem reagálással és a tömeges kibannolással lezártnak tekinti a témát (legalábbis én úgy látom), az ÁÁ olvasótábora pedig visszakapta, amire vágyott, fütyül a díványra, úgyhogy szintén.
Na, tényleg jóccakát.

Puszpanya 2010.10.05. 23:07:03

@Pandi:
Senkihez nem volt keresetlen szavam.
A feltételezésed pedig nem helytálló.

Pandi 2010.10.05. 23:07:11

@kiss.aniko:
Igazad van, örülni én is örülnék.
De azt láthattad, hogy a P.-on még senki sem ereszkedett le az olvasókhoz a szerkesztőség tagjai közül annyira, hogy reagáljanak a kritikákra, felvetésekre.
Aki meg leereszkedett, az meg letagadja.

Így azért, valljuk be, elég nehéz.

szellem a divanyon 2010.10.05. 23:07:33

Nem a gyalazkodo kommenteket modizzak.
A KRITIKAT modizzak.

Es kozben a foszerkeszto asszony sorra gyartja maganak a nickeket, melyekkel benyal sajat maganak.

No, itt moderalj ki Puszpanya :D:D:D

Puszpanya 2010.10.05. 23:09:22

@szellem a divanyon:

Ez csak feltételezésen alapuló rágalmazás.

Pandi 2010.10.05. 23:10:02

@Puszpanya:

Arra megkérlek, hogy legalább itt ne mondj valótlant. Ha csak erre futja, akkor én köszönöm, itt sem kérnék belőle.

Puszpanya 2010.10.05. 23:10:20

@szellem a divanyon:

A kommented nem engem minősít.

Pandi 2010.10.05. 23:12:19

@Puszpanya:

De a tetteid és a viselkedésed bizony téged minősítenek.

szellem a divanyon 2010.10.05. 23:16:49

Egyebkent Cozumel vaghyok.

Negy ev alatt egyszer sem moderaltak ki, egyetlen indexes oldalrol sem.

Ez itt egy mai cim az indexrol:

"Ez Kate Winslet új faszija, ha valakit érdekel"

Ez pedig egy mai komment az indexrol:

"HÚÚ MEKKORA HÍR ELÉLVEZTEM!!! GECI MÉG TÖBB ILYET VELVET NEKÜNK ERRE ÁLL FEL ÉS ERRE IS NEDVESEDÜNK!"

Ez pedig a KIMODERALT kommentem a Porontyrol:

"kisertet a divanyon
Zsuzsi az Atmeneti allapoton foz, heti menuvel var mindenkit szeretettel.

Ez a hozzászólásod fennakadt a szűrőn"

Csak hogy a szezonokat meg a fazonokat tisztan lassuk.

szellem a divanyon 2010.10.05. 23:19:32

Puszpanya

az az igazsag, hogy ha te keszen alltal arra, hogy betedd a csinos uloszerkezeteted mas kemeny munkajaval megformalt fotelba,
akkor latnod kellett volna
hogy ez vagy kiralyul elsul
vagy mocskos nagyot fogsz egni.

Latnod kellett volna, hogy ez a KET ut van.

ha te az elozovel szamoltal csak, akkor nem hogy szerkesztoi posztra nem vagy alkalmas (nem vagy az, ez titsztan latszik), de maximum olyan dontesi pozicioba szabad teged emelni, hogy a teszkoban a zoldborso konzervet toltsuk fel eloszor, vagy a babkonzervet.

Puszpanya 2010.10.05. 23:23:09

@szellem a divanyon:

Próbálj meg a TV2 oldalán az RTL-ről kommentelni....

szellem a divanyon 2010.10.05. 23:24:13

@kiss.aniko:

Kedves Aniko

megmondom neked oszinten, en nem akarok elorehaladni.
ezt annyira elgyurcsanyoltak, ha erted mire gondolok, hgoy nem lehet mar helyrehozni.

masreszt, szeretnem, ha az eletben egyszer a rosszak elnyernek a melto buntetesuket, tudod? mint a meseben.
mert en meg ilyen gyermeki finom lelek vagyok

hiszek abban, hogy akinek nem kepessege, az ne vallalja

foleg ne lopja el mastol

sha megis megteszi, csufosan bukjon bele

Gabor Nikoletta nem alkalmas erre a poziciora,
az index nem erdemli meg, hogy a jol profitalo oldala ujra beinduljon

keremszepen, lejart mar az az ido, hogy a fogyaszto eszi-nem eszi, nem kap mast.

az indexszel eszmeletlenul elszallt a lo, pedig istenemre mondom, sokaig voltam hu olvasojuk.

nem art, ha megtanuljak, hogy az olvaso nem sakkbabu, es nem art, ha az arroganciabol visszavesznek egy kicsit.

Persze nem fognak belebukni a mi akcionkba, ez tiszta sor, ahhoz ok tulsagosan tokeerosek, mi meg nem.
De egy kis maflas nem art nekik.

Puszpanya 2010.10.05. 23:24:17

@szellem a divanyon:
Ez a komment sem engem minősít...

szellem a divanyon 2010.10.05. 23:25:37

@Puszpanya:
hat igen, latszik, hogy nem eltel meg demokraciaban...
es uzleti erzeked sincs, semmi
de nekem nyo'c, erted, ba'josan bizonygatod minden kommenteddel, mennyire nincs vezetoi erzeked.

szellem a divanyon 2010.10.05. 23:26:45

@Puszpanya:

nem, teged a sajat kommentjeid minositenek :D:D:D

meg az, hogy mar mindenki tudja, hogy te vagy G. N.
mindenki tudja, hiszen elmentettuk a kimodizott kommenteket

es meg mindig probalkozol

:D:D:D

Pandi 2010.10.05. 23:27:51

@Puszpanya:
Puszpanya, ha itt van valaki, akinek szégyellnie kell magát valamiért, az te vagy, nem azok, akik a tálcán felkínált fekáliádat nem fogyasztották el mosolyogva.

Az meg végképp a gerinctelenség netovábbja, hogy bár már sokszor "lebuktál" a P.-on a bennfentes információkkal, csak állítod magadról, hogy te egy egyszerű kis kommentelő vagy, mint bárki más, de ezt már senkinek nem fogod bemagyarázni.

Puszpanya 2010.10.05. 23:28:42

@szellem a divanyon:

Azért G.N. egy kicsit meglepődne...

szellem a divanyon 2010.10.05. 23:29:30

@Pandi:

De nem vicces?

egyik kommentben kezzel-labbal tagadja, hogy neki barmi koze van az egeszhez

aztan a kovetkezoben kitesz egy belso infot

:D

Puszpanya 2010.10.05. 23:30:35

@Pandi:

Vigyázz, a kritika és a gyalázkodás két külön műfaj...

szellem a divanyon 2010.10.05. 23:30:58

@Puszpanya:

meg hanyszor mondjuk el, hogy LEBUKTAL???

edesistenem, nincs neked egy baratnod, aki megszanna, es szolna, hogy ne csinald mar??
ne egesd mar magad?

Puszpanya 2010.10.05. 23:32:21

@szellem a divanyon:

Én úgy látom, te égeted magad...

Pandi 2010.10.05. 23:34:22

@Puszpanya:
A műfajokat talán neked kellett volna tanulmányoznod, mielőtt ilyen nagy fába vágod a fejszédet...

Pandi 2010.10.05. 23:35:46

Coz, gyere, hagyjuk, majd legfeljebb bosszúból kiszedet még 1-2 kommentet a sezlonyon.
:D

szellem a divanyon 2010.10.05. 23:47:39

@Pandi:
Igazad van, hagyjuk dolgozni, ugyis kommenteltem az oldalara, van mit moderalnia...

Puszpanya 2010.10.05. 23:55:21

Nektek is szép éjszakát!

szellem a divanyon 2010.10.05. 23:58:03

@Puszpanya:

neked meg gondolatokkal teli ejszakat kivanok.
peldaul idezd fel magadban, milyen volt az a pillanat, mikor tundet kilokted a szekebol
eszedbe jutott e edesanyad into szava, hogy kislanyom, legy jo mindhalalig?

mar ha erted az utalast, de hat hogyne ertened, hiszen _magyar_ tanar vagy....

Puszpanya 2010.10.06. 00:00:45

@szellem a divanyon:

Te meg gondolkodj el azon, h rossz embernek címzed.
Tündét nem az új szerkesztő lökte ki a székből. Annál is inkább, mert önként állt fel.

Hűbele 2010.10.06. 00:02:28

Rabbit:
"sajnos látszik az is, hogy nincs mögötte a helyzet, illetve a piac ismerete."

Azért egy kis adalék arról, hogy Rabbit mennyire elfogulatlanul kommentel:

Rabbit jelenlegi pozíciója:

* head of sales support at Index.hu / CEMP Sales House

Az infót a blogja kapcsán lehet megtalálni.

Milyen érdekes, hogy egy Indexes próbál dezinformálni (", a régi porontyon való siránkozás hosszú távon nem valószínű, hogy közösséget formál." - már rég nem erről van szó, illetve "a gyalázkodó kommenteket moderálni kell" - ugye nem csak gyalázkodó oldalak lettek moderálva.)
Vajon ezeket Gábor Nikoletta hitette el vele, vagy a mundér becsületét mentené?

Puszpanya 2010.10.06. 00:09:05

@Hűbele:

Miért érdekes, h kicsoda Rabbit?

szellem a divanyon 2010.10.06. 00:11:17

@Puszpanya:

hopp, jajj, megint egy belso infocska...
jajj, csak nem G.N.-tol szemelyesen?

szellem a divanyon 2010.10.06. 00:12:46

Nicsak, most kuldtem el nikit a porontyra moderalni, es jeeee, atneztem, hat mit latok?

"szellem a divanyon
A vilag legszanalmasabb dolga talan egy baba-mama blogon putyini szigorral moderalni.
Ez mar a szolasszabadsag megserteset jelenti.

Lehet igy is, csak vegtelen naivitasra vall, ha a szerkeszto elhiszi, hogy az internet vilagaban elhallgattathat barkit.

Ez a hozzászólásod fennakadt a szűrőn."

Hűbele 2010.10.06. 00:12:55

Puszpanya, nos, ha egy poszt egy Indexes oldalról szól, akkor bizony fontos tudni egy kommentelőről, hogy Indexes. Máshogy olvasod, és mást jelentenek a szavai.
Neked magyarázzam:-))))

Hűbele 2010.10.06. 00:15:00

Cozumel, látod, Puszpanya még fent van;-)

Mondjuk egy szavunk se lehet, korábban pont az vetettük a sezlony szemére, hogy nem ülnek ott állandóan a poszt felkerülése után és nem reagálnak a kommentekben megfogalmazódó kérdésekre, hát, most van reakció ;-)))))

Puszpanya 2010.10.06. 00:15:27

@Hűbele:
Szerintem akárhonnan olvasod, Rabbit szavai mindenhonnan ugyanazt jelentik.

horadi 2010.10.06. 00:19:09

@Pandi:
"hagyjuk, majd legfeljebb bosszúból kiszedet még 1-2 kommentet a sezlonyon."

Csodálom, hogy kiszedi, így is alig vannak hsz-ek, annyira nyilvánvalóan bukta... :DDD

horadi 2010.10.06. 00:21:00

@Puszpanya:
"Tündét nem az új szerkesztő lökte ki a székből. Annál is inkább, mert önként állt fel. "

Ettől könnyebb a lelkiismereted?
Amúgy elég gusztustalan ezzel érvelni!

Puszpanya 2010.10.06. 00:25:01

@horadi:

A kijelentésnek semmi köze a lelkiismeretemhez.

szellem a divanyon 2010.10.06. 00:29:17

Hat igen, felallt "onkent", miutan kozoltek vele, hogy a negyeves munkajat ezutan talcan atnyujtjak
Gabor Nikolettanak

szellem a divanyon 2010.10.06. 00:30:34

Hat igen, felallt "onkent", miutan kozoltek vele, hogy a negyeves munkajat talcan atnyujtjak Gabor Nikolettanak.

Hűbele 2010.10.06. 00:32:04

Tünde szerkesztői posztja megszűnt, amikor áttették a rovatot a sezlonyra - ez a Dívány első beköszöntő cikkéből kiderült (amúgy meg Tünde: "A helyzet a következő: új szerkesztő van, én maradok szerzőként, Vakmacska is marad, és azok az olvirok is, akik akarnak maradni." - ott van a kommentek között). Innentől azt állítani, hogy Tündét nem lökték ki a székéből, szimpla hazugság. Szégyelld magad!

Hűbele 2010.10.06. 00:32:50

az előző Puszpanyának ment.

Hűbele 2010.10.06. 00:33:49

az előző Puszpanáynak ment

ez ciki niki 2010.10.06. 00:34:43

@Hűbele:

szerintem ez semmi ahhoz kepest, hogy honapokig-evekig kommentelt a porontyon, latta, mit melozott ossze tunde, es utana siman beletette a hatsojat a szekebe.
es meg valoszinuleg egy ponton a szemebe is nezett.

szerinted az ilyen szegyelli, hogy hazudik (mint a vizfolyas?)

ez ciki niki 2010.10.06. 00:35:59

Kemenyen gondolkodom, hoyg az utobbi idoben ki irant ereztem ilyen melyseges megvetest, es hat nem talalom a valaszt...

Puszpanya 2010.10.06. 00:37:23

@ez ciki niki:
ez a hozzászólás valóban ciki, niki. Mivel egyetlen helytálló kijelentés sincs benne.

Hűbele 2010.10.06. 00:38:09

ez ciki niki - ez milyen jó nick :-)))

Sezlonyra való;-)

Puszpanya 2010.10.06. 00:39:53

@ez ciki niki:
Esetleg szabad tudni, kit tisztelhetünk egy ma regisztrált nick mögött?

Puszpanya 2010.10.06. 00:45:52

:D Egy élmény volt Veletek...

Puszpanya 2010.10.06. 00:46:47

:D Egy élmény volt veletek...

ez ciki niki 2010.10.06. 00:55:59

@Puszpanya:
hogyne, en nem kamuzok, tudod, nekem nem kell szegyellnem magam, barmikor felvallalom, ki vagyok.

az elejen megmondtam, h cozumel vagyok, csak mivel mar a szellemet is letiltottad, meg a kisertetet is, hat kenytelen voltam meg egy nicket krealni.

nem tart sokaig, de hat neked nem kell magyarazni, hiszen az utobbi napokban mast sem csinaltal.

Veg_ 2010.10.06. 05:57:55

@kiss.aniko:
Én is örülnék neki. Csak sajnos a diványos vezetőség eddigi viselkedése alapján teljes mértékig esélytelennek látom a dolgot...
Viszont a tojnak ránk, és szórakoznak velünkből adódó mérgem már megszünt, csak nagyon sajnálom, hogy elvették a kedvenc játszóterem...
Mióta Pusszpanya beazonositotta magát véletlen valahol (izé... természetesen ő csak egy mezei kommentelő :) azóta az se izgat, hogy folyamatosan ellenünk van, érthető részéről, nem vagyunk elég lila fuszeklik, pedig azt hitték :D

Veg_ 2010.10.06. 06:05:35

@Puszpanya:
A szerkesztői székből? Fura, de az indexes nyilatkozatok és a nyitó áthelyezés alapján nem. Max nem akart a diványra több cikket irni táskafül és arcostányér témakörökben a korábbi szerkesztői munkája után.
Nem sajnálom, belevaló csaj, nélkületek totál jól megtalálja a számitását :)

Veg_ 2010.10.06. 06:07:47

@Hűbele: Főleg, hogy kikerült egy, már moderált belső info is, miszerint a sales ötlete volt az átpakolás, felhuzni a diványt :)

Abra 2010.10.06. 07:11:38

Olyan kommentek is eltntek amik szimplán rákérdeztek, hol végzett az állítása szerint középiskolai "magyar tanár"(sic!) szerkesztő.
Mert a nyilvánosan elérhető adatok szerint szakdolgozatát a Kodolányi főiskolán írta, ahol középiskolai magyartanárt nem képeznek..
Nekem azzal sincs bajom ha valaki 6 gimnáziummal szerkesztő, mint Kormos István, na de furcsállom, hol adhattak erre a helyesírásra egyetemi diplomát.

Veg_ 2010.10.06. 07:17:49

@Abra:
Ugyan, te is tudod, hogy a magyar tanár sose volt ott... Leglábbis miután két nap elteltével kijavitották, gyorsan felháborodtak miatta :D

Abra 2010.10.06. 07:18:17

Egyébként, én azt gondolom T. díványszerkesztők, hogy ez bizony nem úgy sült el ahogy terveztétek... és bizony a kommunikációtok a törzsgárda felé a veszteség legalább 50%-át tette ki.
Nem itt kell ám magyarázkodni álnickek mögé bújva, a mindenkori főnökeiteknek tartoztok igazán elmés magyarázattal. Szerintem jó lesz kigondolni valami hihetőt, mert az ember ám nem fekszik a végtelenségig remekül semmilyen szereposztó díványon.

Abra 2010.10.06. 07:19:50

@Veg_: magam részéről annak is örülök ha javították.
Úgy látszik célszerűbb lett vonln nem a női lapok stílusváltozatait hanem a női lapok helyesírási változatait tanulmányozni :D

Abra 2010.10.06. 07:25:47

@Rabbit:
A léböjt veszélyes állítás nyilvánvalóan gyalázkodó, valóban.
Eddig a sok kattintást a pörgős topikok miatt is kapta a blog, miért gondolod - szakmai válaszod érdekelne - hogy a jelenlegi érdektelen, összeollózott!!! (lásd könyvajánló) cikkeitek, néhány bólogatással magas kattintásszámot fog generálni?

Veg_ 2010.10.06. 07:27:49

@Abra: Arról biztos rövidebb szakdolit lehet irni :D

Pandi 2010.10.06. 08:10:56

@Hűbele:
Nahát, tegnap, amikor belassult kicsit a rendszer, inkább elmentem aludni. De ma reggel, ezért az infóért, amit leírtál, érdemes volt ismét benéznem.:)

És a mondandód többi részével is egyetértek.:)

@horadi:
Ezen már én is gondolkodtam, hogy ha minden olyan hsz-t kiszednek, ami nem tetszik, akkor mi marad.:)
Marad az, hogy hirtelen sok-sok nick(i)kel regelni és alaposan benyaldosni. Mert egyáltalán nem feltűnő.
:D

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2010.10.06. 08:44:50

Kedves Anikó!

Én csak a józan ítélőképességedre bízom a választ, de kérlek, gondolkodj el azon, hogy amikor egy az olvasók feje fölött teljesen titokban tartott váltás akkora felháborodást okoz, hogy nagyon sokan egy új blog alá "menekülnek" kivárni, amíg valaki informálja őket arról, hogy mi történt, akkor hihető-e számodra az, hogy a felhevült indulatok idején erre a posztra: divany.hu/poronty/2010/09/29/kedves_porontyosok_irok_olvasok_kommentelok/ egy darab hozzászólás sem érkezett.

Most én mondhatom azt, hogy biza több száz volt, a P szerkesztő meg az ellenkezőjét.
De szerintem érdemes végiggondolni.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2010.10.06. 08:46:17

Miért nem jelenik meg, amit írtam?

Puszpanya 2010.10.06. 08:47:30

"Mióta Pusszpanya beazonositotta magát véletlen valahol"

Szerinted. A hülyeség meg gyorsan terjed.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2010.10.06. 08:53:54

Puszpanya, te hogy emlékszel, mint aktív hozzászóló, voltak ott hozzászólások?

Veg_ 2010.10.06. 09:07:21

@Puszpanya: Szerintem? Már hgoy szerintem magyaráztál belső emberként divány müködést? Hát amig ki nem szeded ezt is, addig biza látható... De nem mondom, hol van, próbáld megtalálni :D

Puszpanya 2010.10.06. 09:11:32

@Veg_:
Szerinted, szerinted, szerinted. Ezen van a hangsúly.

kiss.aniko 2010.10.06. 09:21:44

Jó, hogy itt is esélyt adtok annak, hogy elmondja mindenki a véleményét. Bár az egymás megértésében látom nincs áttörés. De ezeket elmondani szerintem fontos, aztán ez meg is határozza, merre megy a dolog tovább. Bár azt hiszem most már elég egyértelmű.:)

A komment moderálásban a "hol az igazság"-ba nem ítélkeznék, azt gondolom, ha a kritikai megjegyzések kimoderálása igaz, akkor az egy nagy baklövés.
Mindesetre mi itt a kritikai hozzászólásokat nem moderáljuk ki.:)

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2010.10.06. 09:26:28

Akit érdekel, többek között milyen hozzászólásokat tüntettek el, azon a sok "Mi történt itt?" típusún kívül, az elolvashat párat itt: atmenetiallapot.freeblog.hu/archives/2010/09/23/A_dolgok_valtoznak/
Az 1338. számú hozzászólástól kezdődően.
És persze simán volt pár beszólós is.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2010.10.06. 09:35:56

Szerintem itt közös nevező nem várható, mivel az áttelepített olvasókat a kezdetekben sem informálták, ami egyre nagyobb felháborodást váltott ki, ez lett fokozva azzal, hogy később egyszerűen kimoderálták azokat a hozzászólásokat, amik nem voltak szimpatikusak.

Ha az elején észrevették volna, hogy ez nem az az olvasóközönség, aki ezt a bánásmódot igényli, akkor nem lennének ekkora veszteségek.

Ha már gyerekekről van szó.
Egy jó szülőnek fel kell ismernie, ha a módszere kudarcot vallott és talán más módszert kellene választania.
De ha valaki túlkésőn ébred, akkor a kapcsolat egy idő után menthetetlen.

Pandi 2010.10.06. 09:36:10

@kiss.aniko:
Nagyon örülünk, hogy azért akadnak még helyek, ahol szabad véleményt nyilvánítani.:)

Természetesen megértem, hogy nem akarsz állást foglalni, de bízom abban, hogy kezd körvonalazódni benned is, hogy hányadán is állnak a dolgok.
Puszpanya megnyilvánulásaihoz (szigorúan mint egy egyszerű kommentelő) azt hiszem, hogy nem szükséges további magyarázat.:)

Abra 2010.10.06. 10:53:08

@Rosa Rugosa:
nem egészen, Rosa, a poszt alatt ugyanis látszik hogy volt 278 hozzászólás, a konkrét kommenteket törölték, a számot nem.

Puszpanya 2010.10.06. 11:19:49

@Pandi:

Megkérnélek, h ne hivatkozz rám.
Olvasd el RR hozzászólását, s fogd fel, mi a különbség a két hozzászólás között...

Az a baj, h egy ideje ez a háború 10 ember vs. Puszpanya között zajlik.

Veg_ 2010.10.06. 11:29:17

@Puszpanya: Nem nyert.
1. nincs háboru, csak szeretnéd, de nagyon
2. ami van, az a divány és a régi poronty olvasói közt van, tehát ha magadra veszed, akkor ugye ismét bizonyitod, hogy közöd van a sezlonyhoz.
3. Márpedig magadra huzod a 2. pontot, mert első perctől imáidba foglaltad a diványt, csak akkor még nem tudtuk, ki vagy :)

Pandi 2010.10.06. 11:38:24

@Puszpanya:

Én meg megkérnélek, hogy ne kérd azt, hogy ne hivatkozzak olyasmire, amit te egy nyilvános fórumon/blogban írtál.

Azt pedig, hogy kinek és mit is kellene felfogni, inkább ne firtassuk.

De moderálj még ki pár hsz-t, mintha ott se lettek volna soha, hátha akkor könnyebben tudod védeni az igazadat.
:D

A legnagyobb baj pedig az, hogy itt nem háborúról van szó, csak te veszed annak (ld. Veg_ hsz-át), ráadásul a 10 emberrel is tévedtél néhány nagyságrendet.:)

Puszpanya 2010.10.06. 11:45:56

@Pandi:

Van önálló véleményed is? Szívesen meghallgatnám.

Pandi 2010.10.06. 11:48:46

@Puszpanya:

Még annyit, hogy ha hasonló vehemenciával törődnél a P. színvonalával és a posztok minőségével, akkor talán többre is juthatnál. De neked fontosabb, hogy szigorúan nem hivatalosan, csak kommentelőként, így "a háttérből" próbáld védeni a mundér becsületét.

drlucifer 2010.10.06. 12:12:17

@kiss.aniko:
A Dívány szerkesztőségének beköszönő posztja alól egész pontosan 278 kommentet töröltek. Pár napja a kommentszám még látszott, nem tudom, azóta mia a helyzet, nem járok arra.

És jó, hogy valaki objektíven leírta, mi zajlik.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2010.10.06. 12:44:38

@Abra: Igazad van!
Gondolom azért nem láttam, mert magára a posztra kattintva nem jelent meg a szám.
De amikor a P-n kerestem a cikkek között, ott valóban látszik.:)
Kicsit benéztem.:)

Brumibaby 2010.10.06. 14:01:34

Csütörtök délelőtt még kommenteltem valamit a "kedves Olvasók..."-hoz kb. a 200. komment táján, de délben elutaztam, s négy napig internetnek közelében se jártam. Amikor visszatértem, már ki voltak végezve a kommentek. Valaki megtenné nekem, hogy összefoglalja, mi volt? (Hiába van az ÁÁ-n, most nincs időm bogarászni, de ha kaphatnék egy emilt a nickem gmail comra, hogy valamennyire lássam, mi történt, megköszönném)

Brumibaby 2010.10.06. 14:08:05

Egyébként meg, tételezzük fel, hogy netán a rossz-rossz-rossz kislányok csak rémhíreket terjesztenek. Akkor is le kéne vonni a sezlonynak a konzekvenciákat, mert a rémhírterjesztésnek elejét lehet(ett volna) venni a normális kommunikációval.

Két hét után meg azt kell mondjam, hogy a Poronty nem azért rossz, mert a törzsközönség lelépett, hanem mert pocsékok a cikkek, műanyagok a karakterek, unalmas, egysíkú az egész, a régi terhesbarbim is unta volna.

Pandi 2010.10.06. 14:44:31

@kiss.aniko:

Nagyon köszi.:)
Remélem, az illetékesek is olvassák.
Egyébként meg maradok, mert az iszapkatasztrófáról szóló poszt is tetszett.

Temptation 2010.10.06. 14:47:04

@Puszpanya: oh, Puszp-Terézanya, olyan jó, hogy Te vagy a sezlonynak.És olyan, jó hogy nem vagy az ÁÁ-nak.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2010.10.06. 14:49:53

Köszönjük a cikket!
A szerkesztőség tojik ránk, viszont az ÁÁ statisztikái egyre szebbek, a facebook rajongótábor pedig növekszik! :)

Nem adjuk fel! :)
Anyamadár

Temptation 2010.10.06. 14:50:50

@Puszpanya: "Van önálló véleményed is?"

Hát Neked?

csutkababa 2010.10.06. 14:58:50

@Puszpanya:
Drága csillag, megtennéd, hogy szólsz bent a spanjaidnak, ugyanis basznak az e-mailjaimra reagálni, hogy a cikkem Díványos közléséhez nem járulok hozzá?
Segítségül:
Tanuld meg újraéleszteni a gyereked!
Ez a cikk címe.
Sürgősen vegyék le.
Előre is nagyon köszönöm.

csutkababa 2010.10.06. 14:59:57

@csutkababa:
Ja, és azért ITT kérlek meg rá, és nem a Pén, mert veletek ellentétben még van bennem tapintat, valamint tudom, hogy hipp-hopp kiszedétek.

Puszpanya 2010.10.06. 15:07:10

@Temptation:

Mivel nem zártkörű, még lehetek...

cozumel 2010.10.06. 15:08:00

Egyebkent, Aniko, azt szeretnem elmondani, hogy itt NEM CSAK KISMAMAKrol van szo.

A P-n pont az volt a plusz, hogy a mar hormongozbol kiemelkedett, gugyogesbol felgyogyuld :D, iskolas gyerekek, kamaszok, felnott gyerekek szulei, sot, nagymamak es szinglik, tovabbfokozom, pasik is irtak.

Ezt csak azert irom, mert nem arrol van szo, hogy unatkozo, seggvakaro gyeses anyukak-akik Zappe ur felszolitasa ellenere se huztak vissza dolgozni-nem tudnak mit kezdeni unalmukban.

Puszpanya 2010.10.06. 15:08:01

@csutkababa:

Írj nekik, nincs kapcsolatom a szerkesztőséggel.

cozumel 2010.10.06. 15:10:14

Es itt kernem fel en is Gabor Nikoletta foszerkeszto asszonyt, hogy a posztjaimat surgosen vegye le a Divanyrol.

Semmilyen korulmenyek kozt nem vagyok hajlando a szakmai nevem olyan helyre adni, ahol egy majdnem 4ikszes, tulsulyos, vetelt no LEBOJTkurazik.

Meg a vegen valaki azt hinne, ha az egyik poszt hulyesegeket beszel, a masik is biztosan...

csutkababa 2010.10.06. 15:11:50

@Puszpanya:
hehehe. Bocs.

Gábor Nikoletta, kérem, vegye le a cikkem. Nem óhajtok közösséget vállalni a Dívánnyal. semmilyen formában.

Temptation 2010.10.06. 15:17:15

@Puszpanya: lehetsz, persze.Csak felesleges lenne olyan helyre járnod, ahol nem kedvelnek.

Temptation 2010.10.06. 15:18:59

@Puszpanya: lehetsz, persze.Csak szar olyan oldalra járni, ahol nem kedvelnek.

kiss.aniko 2010.10.06. 15:21:08

@cozumel: Abszolút jogos, a címben nem szerencsés, hogy leszűkítettem kismamákra. De persze ez semmiféleképpen nem jelző, hanem egy a mindenki számára egyből érthető blogtípus leírásnak szántam.
Kismamaként. :)

epres négercsók 2010.10.06. 15:24:52

Látom, továbbra sem sikerült dűlőre jutni :)
Azért ez nem semmi, Amazon Anyák az ÁÁ-ról szépen kifejtik, érvekkel, tényekkel, hogy mi is volt itt a gebasz tárgya.
Puszpanya meg egy-egy semmitmondó mondatban védekezik. Anya, ha te a bíróságon is így védenéd az igazadat, komoly bajban lennél :D

Egyébként, esküszöm, nem értem. Valaki világosítson már fel :) Ha Puszpanyának nincs köze a sezlony szerkesztőségéhez, akkor miért jár ide védeni őket? Miért nem azok jönnek, akiknek tényleg van valami közük hozzá? Attól, hogy én szeretek egy oldalt, ha abban semmilyen érdekeltségem nincs a kommentelésen túl, nem fogok odamenni, és húzogatni az oroszlán bajszát, és direkt idegesíteni azokat az olvasókat, akik eléggé más véleményen vannak. És megnyugodhatsz, Puszpanya, nem tíz emberről van szó.

epres négercsók 2010.10.06. 15:26:07

@kiss.aniko: Abszolút off, megkérdezhetem, hány gyereked van? :)

Puszpanya 2010.10.06. 15:28:14

@epres négercsók:

Nem védekezem, reagálok... Különbség...

kiss.aniko 2010.10.06. 15:30:49

@epres négercsók: Persze. Egy kislány. Egyelőre. :)

epres négercsók 2010.10.06. 15:35:49

@Puszpanya: Biztos az értő olvasásommal van a baj (amit kétlek), de mutasd már meg légyszíves, hogy hol reagáltál érdemben az itteni felvetésekre? Azon kívül, hogy te állítólag nem GN vagy, meg hogy szerinted tíz ember és közted dúl a háború. Aztán ilyen informatív dolgok, hogy a kijelentésednek semmi köze a lelkiismeretedhez, meg Tünde önként távozott. WTF?! Tudod, előfordult már a történelemben, hogy az emberek azért távoztak "önként" a munkahelyükről, mert ellehetetlenítették a munkájukat. És ha Tünde a három gyereke mellett fel mert állni a fizető állásából, akkor ott már nyakig ér a sz@r.

De tudod mit? Itt vagyok, figyelek. Győzz meg engem, hogy miért jó a Poronty, mit ad annak a törzsközönségnek, akik az eredeti P témáit szerették. Engem meg lehet győzni... de csakis észérvekkel, abból pedig ide sem nagyon jutott.

epres négercsók 2010.10.06. 15:36:25

@kiss.aniko: Hmm. Még a végén kiderül, hogy ismerlek személyesen is :D

epres négercsók 2010.10.06. 15:49:07

@Puszpanya: Ez nagyon meggyőző érvelés volt, köszi.

Temptation 2010.10.06. 15:53:42

@Puszpanya: Te értelmes kérdéseket is tudsz feltenni, vagy csak ilyen visszakérdezős-semmitmondóst?
Hát azért Puszpanya, mert aki nem mazochista hajlandóságú, az inkább olyan oldalakra jár, ahol a közösség egy része legalább kedveli.Vagy Neked jó, ha kinéznek valahonnan?

Puszpanya 2010.10.06. 16:00:46

@Temptation:

Ezt az ÁÁ (ahol mindenkit szívesen látnak), vagy a magad nevében nyilatkoztad?

cozumel 2010.10.06. 16:05:10

@Temptation:
kedvenc vuk-os hasonlatomat hoznam, tudod, Puszpanya most olyan, mint Vahur kutya a meseben... nem erti, meg mindig nem erti...

Temptation 2010.10.06. 16:10:07

@Puszpanya: nem nyilatkozhatom az ÁÁ nevében, én nem szívesen látnálak, mert nem tartalak korrekt embernek ( annyi info alapján, ami itt a neten átjött rólad).
De ha óhajtod csinálhatunk egy szavazást odaát, hogy tisztában legyél az ÁÁ-t alkotók nagyobb részének véleményével rólad.

epres négercsók 2010.10.06. 16:13:55

@Puszpanya: Az oldal nyilvános, tehát jöhetsz - lelked rajta. De ezzel a hozzáállással ugye te sem fogsz meglepődni, ha nem látnak szívesen?

epres négercsók 2010.10.06. 16:15:35

@kiss.aniko: Remélem, nem ijesztettelek meg... Ha az vagy, akinek gondollak, privátban szívesen bemutatkozom :)

marcangoló 2010.10.06. 16:16:59

Pusszpanya, ne haragudj már meg a kérdését, de te most mégis mit szeretnél kifejezni? Hogy a díványosokkal igazságtalanság történt, hogy rágalmazzák őket?
Írtad, hogy ezt csak a saját jogodon teszed, nem az ő megbízásukból, de miért jó neked, hogy képviseled az érdekeiket, és veled vitatkozik mindenki? Komolyan nem értem!
Ha az én kedvenc blogomat bántanák igaztalanul, lehet, hogy odaállnék teljes mellszélességgel egyszer- kétszer. De hogy minden fórumon nekiálljak az igazukat bizonygatni csak azért, mert az az én kedvenc blogom, hát a francnak hiányozna. Egyedül, mindenki ellen, miközben a szerkesztőség, meg a "hivatalos szervek" a fülük botját sem mozdítják... Tudodmikor...

Temptation 2010.10.06. 16:17:57

@Puszpanya: hajrá mi? Neked tényleg nem megy az értelmes, bővített mondatok alkotása?

Puszpanya 2010.10.06. 16:17:59

@epres négercsók:
Milyen hozzáállással? Írd már le légyszi...

Temptation 2010.10.06. 16:18:49

@marcangoló: ő egy új, női Don Quijote.Azért.

Puszpanya 2010.10.06. 16:23:44

@marcangoló:
Marcangoló, sok mindenben igazad van.
Kifejezni annyit csak, hogy született egy cikk, ahol megszólal az egyik(sértett) oldal.
Nekem, mint bármelyik oldaltól független kommentelőnek hiányzik a másik fele a történetnek.

Puszpanya 2010.10.06. 16:24:50

@Temptation:
"De ha óhajtod csinálhatunk egy szavazást odaát, hogy tisztában legyél az ÁÁ-t alkotók nagyobb részének véleményével rólad. "

Hajrá.

epres négercsók 2010.10.06. 16:28:04

@Puszpanya: Most írhatnám azt, hogy ezzel, amit itt, meg a sezlonyon előadsz, de azzal hasonlóan informatív lennék, mint te.

De amire én gondolok: önmagában nem lenne azzal semmi baj, hogy véded a Porontyot, csak ezt én nem tudom hova tenni. Emlékeim szerint, aktív részese voltál az eredeti oldal közösségének, ismerős a neved. Ezen kívül nem látom, hogy milyen kapcsolatban vagy a mostani Poronttyal, mert ha igaz, hogy nem te vagy GN (amihez hozzászólni nem tudok, mert megmondom őszintén, lemaradtam az ominózus árulkodó hsz-odról), akkor miért jó neked szembe menni azzal a közösséggel, aminek magad is részese voltál? Ennek a magyarázatát sehol nem találom. Csak az látszik, hogy egyértelműen sezlony-párti vagy. Ha csak azért jönnél az ÁÁ-ra, hogy ezt hangoztasd, felesleges. Ha pedig tényleg közöd van a szerkesztőséghez, akkor kedves egészségedre (én becsülöm azt, aki az adózott jövedelméből tartja el magát), de ha egyszer ki lettek tiltva a Porontyot leszóló, magyarázatot váró kommentek, akkor ugye a sezlonyos érdekeltségeddel te sem számítasz másra?
Az én szememben te elárultad ezt a közösséget, és senki nem fogja megtiltani neked, hogy oda gyere, de szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ott senki nem kíváncsi rád.
Ha valamit még ki szeretnél fejteni a sezlony védelmében, írj róla egy szerkesztői posztot, vagy olvírt, amilyen pozícióban vagy, aztán megnézzük, mit lehet vele kezdeni. De figyelembe véve az elmúlt két hét eseményeit, hogy az ÁÁ-tól független oldalak is leírták, mennyire pocsék az index stratégiája, én már nem reménykedem semmiben.
(Most pedig lelépek egy kicsit, úgyhogy, ha nem válaszolok egy darabig, azt nem kell megfutamodásnak venni.)

Temptation 2010.10.06. 16:28:34

@Puszpanya: bocs, ez még mindig nem egy mondat részedről.
De végül is csodákat nem várok.Van aki megelégszik a másol-beilleszt funkcióval.

csutkababa 2010.10.06. 16:31:45

@Puszpanya:

Oh, köszönöm, hogy szóltál, levették:))
Coz, nézd meg te is!

Temptation 2010.10.06. 16:34:16

@Puszpanya: Nem vagy és nem is voltál független.
Az ősP-n szép csendben ellavíroztál, sok vizet nem zavartál, szóval ha elmaradsz is, senkinek nem tűnt volna fel.
Neked a nagy kitörési lehetőséget a sezlony hozta, most, ott végre VALAKI lehetsz, Te vagy a sezlony felkent papja, védőügyvédje, a főkommentelő, a higgadt pártoló.
De ezek után ne röhögtesd ki magad azzal, hogy független vagy.

cozumel 2010.10.06. 16:36:33

Fuggetlen kommentelo, my arse.

Total hihetetlen a szcenario.
A logikus gondolkodas legkisebb morzsajat sem lehet benne talalni.

Egy vadiuj szerkesztoseget vedeni szeles mellkassal, elso pillanattol kezdve, MINDEN letezo webfeluleten, ehhez 0-24ben kell mukodni.
Ezt senki nem teszi fuggetlen kommentelokent.

Mi, a tuloldalon sokan vagyunk.
Megosztjuk ennek a posztnak a linkjet, itt a feszbukon, az iwiwen.
Megosztjuk a masik poszt cimet, meg a harmadiket

Egy kattintas, meg a barataimnak is egy kattintas, meg az o barataiknak is egy kattintas lajkot meg share gombot nyomogatni.

Puszpanya meg MINDEN kommentre reagal, kiveve, amiket torol, ja, vegulis azokra is reagal.

Nem, ugyanmar, ezt mezei kommentelo NEM teszi, egy olyan gardaert, akikrol semmit nem tud, akikhez semmi koze.

Cogito ergo ezt vezetem le ket lepesben :)

Puszpanya 2010.10.06. 16:48:01

@cozumel:

"Csak" annyi hibádzik, h teljes mellszélességgel védem az új szerkesztőséget...
Viszont az ÁÁ-val sem értek mindenben egyet. Pl. az itt megjelent kommentek nagy részével.

kiss.aniko 2010.10.06. 17:13:17

@epres négercsók: Nem ijedtem meg, miért tettem volna? Írj nyugodtan.

cozumelvagyok 2010.10.06. 17:20:36

@Puszpanya:
akkor lassan mondom, hatha megerted. bar diplomas embernek mar illene, dehat ezek a mai diplomak ennyit is ernek...

Szoval:

MINDEN
EGYES
KOMMENTRE
VALASZOLSZ

AMI
AZ
UJ
SZERKESZTOSEGET
KRITIZALJA

MINDEN
EGYES
FORUMON
AHOL
A
TEMA
FELJON

Csak szolok, hogy onkentes uttoro ilyet nem csinal.

cozumel 2010.10.06. 17:24:00

Egyebkent ezt tettem ki az iwiwre is, feszbukra is.

Hogy a szolasnak szabadsaga legyen.
Az olvasonak megbecsulese legyen.
A hozzaertonek dicserete legyen.
Az inkompetens pedig alljon fel a masok altal kifaragott kenyelmes szekbol.

avagy, igy lazad a tudatos fogyaszto

trendlabor.blog.hu/2010/10/05/lazadnak_a_kismamak_a_poronty_on#comment-form
web2panorama.wordpress.com/2010/10/06/balhe-fellazadtak-a-kismamak-az-index-ellen/#comment-35
baudolino.freeblog.hu/archives/2010/10/03/Kill_rugk_a_dvnyon/

Puszpanya 2010.10.06. 18:22:18

@cozumelvagyok:

Te ideges vagy, hogy kiabálsz?

S neked mi kell, h felfogd:
nem vagyok szerkesztőségi tag,
nem vagyok magyartanár,
nem vagyok Niki?

Olyan vagy, mint egy elakadt lemezjátszó.

cozumel 2010.10.06. 18:38:45

@Puszpanya:
kellemetlen lehet, hogy amerre jarsz, mindenutt ezt a lemezt jatszak :D

Puszpanya 2010.10.06. 18:54:25

@cozumel:
Érezze magát kellemetlenül, aki nem ért a szóból...

epres négercsók 2010.10.06. 19:26:25

@Puszpanya: Na, akkor én most elhiszem neked (tényleg!) a következő kommentedig, hogy nem vagy sem Nikolett, sem szerkesztőségi tag (utóbbi, mint mondtam, nem szégyen, azért fizetés jár, abból pedig az ember él és adózik, jó esetben).

De akkor mondd már el légy szíves (minden irónia nélkül kérdezem), hogy MIÉRT csinálod ezt? Miért jó neked, hogy szembemész egy közösséggel, aminek te is részese voltál? Miért az teszi ki az életedet, hogy akár itt, akár más fórumon próbálsz... nem is tudom, mit próbálsz. Nem meggyőzni, mert ahhoz azért nem kell nagy IQ, hogy pontosan azt folytatod, amiért kivonultunk onnan. De most komolyan, nincs jobb dolgod, mint azt figyelni, ki mit kommentel?
Egyébként, teljesen függetlenül attól, hogy Nikolett vagy, vagy Juliska a szomszédból, rettentő bénán csinálod, már ne is haragudj. Szerinted, a semmitmondó egy-egy mondatoddal mit fogsz elérni?
Ne fáradj a válasszal. Egy ködös értelmetlen félmondat nekem nem minősül válasznak. Inkább menj, keress valami hasznosabb elfoglaltságot, ha van gyereked, játssz vele. Szerintem mindenki jobban fog járni.

Puszpanya 2010.10.06. 21:11:36

@epres négercsók:

Nem értek egyet a közösséggel, ennyi.
A gyerekemet pedig hagyd ki akármilyen összefüggésben is a kommentedből! Köszi...

epres négercsók 2010.10.06. 21:25:32

@Puszpanya: Azt tudjuk, hogy nem értesz egyet a közösséggel. Azt viszont változatlanul nem értem, hogy miért kell ettől még megszállottan védeni a porontyot/díványt, és miért kell megragadni minden alkalmat (fórumot), hogy ezt elmondd. Persze nem tartozol magyarázattal, meg nem tilos, csak nem látom az értelmét annak, hogy hergeled a többieket, mert szerintem te is tudod, hogy nem vezet sehová. Engem pl. különösen bosszantanak az értelmetlen dolgok, de persze ez én vagyok, egy a sok közül.

A gyerekeket pedig nagyon szeretem, MINDEN gyereket. És minden, a gyerekét tisztességesen nevelő anyára felnézek, bármilyen ember is legyen egyébként. Eszembe se jutna bántani egy gyereket vagy az anyját. Remélem, hogy egyszer majd nekem is részem lehet ebben az örömben.

Puszpanya 2010.10.06. 22:05:55

@epres négercsók:

Hergeljem? Mutass egy kommentet, amivel hergelek bárkit is!
Max. azokat tudom hergelni (Veg és Cozu), akik egyébként is ugranak bármire.
Olvasd vissza a kommenteket úgy, hogy elhiszed, semmi közöm az indexhez.

Amit viszont bennetek nem értek, hogy miért van az, hogy a legjobbat tettétek amit tehettetek, leléptetek. Szinte egy emberként. Azóta azt jelentettek meg, amit akartok. Nincs főnökség aki megszabja, előírja, szabályozza mit, hány sorban hová ..stb. publikálhattok.
Ez miért nem elég?
Kicsit kitekert hasonlattal, ha lerohad a reggeli busz és elkésel a munkából, ezért biztosan a sofőr a hibás?

Több kérdés is motoszkál bennem:

Tünde egyébként is abbahagyta volna a porontyot?
Ki a gazdája most az ÁÁ-nak?
S ki lesz, mikor profitot hoz majd?
Azok az emberek, akik hetek óta sértegetnek bocsánatot kérnek majd?

cozumel 2010.10.06. 22:16:41

"Amit viszont bennetek nem értek, hogy miért van az, hogy a legjobbat tettétek amit tehettetek, leléptetek. Szinte egy emberként. Azóta azt jelentettek meg, amit akartok. Nincs főnökség aki megszabja, előírja, szabályozza mit, hány sorban hová ..stb. publikálhattok.
Ez miért nem elég?"

Mert azt akarom, hogy az osszes dilettans megszivja, es elmenjen vegre dolgozni, olyan pozicioba, ami a kvalitasaibol kitelik, mert kurva orszag azert tart ott, ahol, mert gabor nikikek a kozepes kepessegukkel 4-6 evet elmaszatolnak egy egyszakos diplomaval, es utan sosem hasznaljak, ergo,
elszarjak az orszag penzet
es kozben meg utana sem termelnek gdp-t

es ennek veget kell vetni

valamint ennek az urambatyam, kikinek a csokosa, mikszathi vilagnak is veget kell mar vetni vege

mert beledoglik az orszag.

belefalcol az orszag a dilettans lusta dogokbe.

AZERT.

cozumel 2010.10.06. 22:18:04

"Tünde egyébként is abbahagyta volna a porontyot?
Ki a gazdája most az ÁÁ-nak?
S ki lesz, mikor profitot hoz majd?
Azok az emberek, akik hetek óta sértegetnek bocsánatot kérnek majd?"

Te komolyan belso titkokat probalsz kiszedni belolunk?

hat, te ostobabb vagy, mint gondoltam. pedig nem gondoltam sokra, hiheted.

Puszpanya 2010.10.06. 22:30:15

@cozumel:
Belső titok, ki jegyez egy oldalt?
Azért ez így komolytalan.

cozumel 2010.10.06. 22:36:23

@Puszpanya:
tudod mi a komolytalan?
hogy tegnap este lehozta Gereb ugyet az MTI
es a dilettans foszerkeszto asszony
MA DELUTAN VETTE CSAK AT

mikozben ugye tudjuk jol, hogy ez a porontyon ilyenkor minimum 500 hsz, foleg ha az index alatartja a praclijat es kiemeli a fooldalra

nos az AA enelkul az alanyulas nelkul 300 kommentet hozott ossze

na, beszelgessunk meg arrol, hogy mi a komolytalan?

Puszpanya 2010.10.06. 22:39:36

@cozumel:
Spec engem már nem lehet GÁval felizgatni, lerágott csont, s különben is minden félévben beviszik...

cozumel 2010.10.06. 22:44:15

@Puszpanya:

kit erdekel, hogy teged mivel lehet felizgatni????
az OLVASOT, tudod, amelyik kattint(ana), azt fel lehet izgatni!!!

DI LET TAN TIZ MUS

Puszpanya 2010.10.06. 22:47:17

@cozumel:
Abból gondoltam, h érdekel, mert nekem címezted...

cozumel 2010.10.06. 22:49:16

@Puszpanya:
Nem neked cimeztem
neked magyaraztam, hogy mi a komolytalan

egyebkent ketsorosnal hosszabb fogalmazasst kepes vagy osszehozni?

nehez lehetett megirni az a bemutatkozo szoveget, na

Puszpanya 2010.10.06. 22:50:26

@cozumel:
Minek strapáljam magam? úgyis neked van igazad, nem??? :D

Pandi 2010.10.06. 22:52:58

@Puszpanya:

És még te kéred számon másokon a saját véleményt? Te?
Amikor mindvégig csak maszatolsz vagy próbálsz beszólogatni.

De egyetlen felvetésre nem adtál érdemi választ.

Ez a legutolsó tényleg gyönyörű volt. Arra a szarvashibára, hogy egy baba-mama blog ekkora késéssel hozza le a GÁ-s hírt azt mondani, hogy téged ez már nem izgat fel, az több mint nevetséges.

Puszpanya 2010.10.06. 22:53:45

@cozumel:

Miért strapáljam magam?
Úgyis neked van igazad, nem? :D

cozumel 2010.10.06. 22:59:36

@Puszpanya:

na ezert akarom, hogy csufosan megbukjon a P.
ezert az attitudert.

Puszpanya 2010.10.06. 23:00:20

@Pandi:
Én...
Akkor halljuk a véleményed a GÁ ügyről...

Puszpanya 2010.10.06. 23:02:32

@cozumel:
Azt hittem azért, h "Mert azt akarom, hogy az osszes dilettans megszivja, es elmenjen vegre dolgozni....".

Pandi 2010.10.06. 23:03:49

@Puszpanya:

Megint terelsz, ezt nem hiszem el. A kutya nem kíváncsi a véleményedre (és az enyémre sem, azt pedig elmondom ott, ahová való) GÁ-ról, hanem arról a jelenségről, hogy miközben itt bújod a különböző bloghozzászólásokat, a P. egy napos késéssel adta le a hírt.

Ne csináld, hogy ennyire sügér vagy, mert komolyan nagy bajban a P.

Puszpanya 2010.10.06. 23:05:59

@Pandi:
Hogy a P mikor ad le egy cikket, annak semmi köze ahhoz én mit bújok.
Egyébként bújok még 1-2-t nem csak ezeket...

cozumel 2010.10.06. 23:12:36

@Puszpanya:

a ketto ugyanaz

de hogy PONT MOST jottel at az AA-ra kukuccss alneven, ez mar patologias

Veg_ 2010.10.07. 00:19:23

@Puszpanya: Hát te tényleg abszolut hülye vagy :-DDD Amugy nem tudja elolvasni a kommentjeidet, mert egy csomó eltünt a többivel együtt, amikor a majd 280 hozzászólást levették a köszöntőből. Meg pár másik is, ahol rájöttél, hogy lebuktál.

Annipanni 2010.10.07. 00:36:05

@drlucifer: mar toroltek a hsz-ek szamat is. Tenyleg 278 hsz. volt.

Veg_ 2010.10.07. 04:50:51

@Annipanni: Nem törölték, legalábbis nekem a főmenüből még látszik...

Veg_ 2010.10.07. 05:05:03

@csutkababa: Rossz hirem van: a vészhelyzet mind a 19 oldalával megvan, és betöltődött az ujraélesztős cikk is. Elöbbi azért is tuti, mert mai napig olvasgatom...

drlucifer 2010.10.07. 10:10:04

Én is kértem, hogy szedjék le, amit írtam, de úgy látszik, tojnak rá. Ez végképp gyönyörű.

mspoppy 2010.10.07. 22:04:24

Kedves Anikó, egyetlen észrevétellel egészíteném ki az amúgy roppant frappáns posztot:

az Átmeneti Állapot jelenleg bevallottan egy jól bevált receptet követ, a Tünde által kidolgozott sémát.

az új Porontynál pedig nem világos, hogy milyen rendezőelv szerint működ(né)nek: Gábor Nikoletta elhatárolódott a korábbi (Tünde-féle) gyakorlattól, ugyanakkor a témaválasztásai meglehetősen ÁÁ-utánérzésesek.


süti beállítások módosítása