13/11/25 Témakiajánlás – az elvárások és a valóság

Madalina Rita

Minden pr-es tudja, hogyan érdemes megcélozni egy-egy sztorival a potenciálisan érdeklődő újságírókat, mégis előfordul, hogy nem sikerül betalálni a kapuba. Ennek számos oka van: az adott téma, a hozzá kapcsolódó elvárások, a pr-es médiaismerete és kapacitásai, és még sorolhatnánk, mi minden ronthat a végeredményen.

Nekem például volt olyan tapasztalatom, hogy egy kommunikációs partner mindenáron a nagyon rosszul megírt pitch-eivel szeretett volna jelentkezni az újságíróknál,  melyek inkább szóltak lelkes laikusoknak és potenciális fogyasztóknak, mint a téma szakértőinek. Nehéz volt lebeszélni.

Sokat tudnának mesélni az újságírók a félresikerült pr-es megkeresésekről, ebben biztos vagyok. Ezt tette a Forbes egyik szerzője, Cheryl Conner is, aki publikációk írása mellett egy pr-ügynökséget is vezet. Azonban egy Forbes-eseményhez kapcsolódóan felkerült sajtólistákra. Ügynökségi vezetőként nagyon érdekelte, hogyan keresik majd meg a pr-esek.

 

Voltak hosszú, rövid, barátságos, ismétlődő, és általában véve teljesen irreleváns megkeresések. Egyetlen egy kapcsolatfelvétel volt, aminek értelme is volt, és érződött rajta, hogy a rövid, lényegre törő levél szerzője valóban tisztában volt azzal, kinek ír és valóban illeszkedett az általa ajánlott téma a megcélzott újságíró munkájához.

 

A tanulságos eset alapján nyolc jótanácsot fogalmazott meg Cheryl Conner, melyeket kicsit mi is kiegészítettünk néhány ponton:

 

  1. A megfelelő célszemélyt válaszd ki - Azt, aki valóban foglalkozott már hasonló témákkal. A Google keresés mindig segít.

 

  1. Olvasd el az újságíró korábbi cikkeit - Szóval ne csak azt nézd meg, milyen témákkal foglalkozott, hanem hogy pontosan hogyan dolgozik – mi érdekelheti, mi lehet számára fontos – ezeket a kérdéseket kell feltenned magadnak közben.

 

  1. Történetet ajánlj, ne céget – magát a témát hangsúlyozd és ajánld a maga komplexitásában, ne csak az általad képviselt céget. Úgy sokkal kevesebb esélyed van rá, hogy az újságíró érdeklődését fel tudod kelteni.

 

  1. Tiszteld az újságíró döntését – az újságíró joga eldönteni, hogy mivel foglalkozik és mivel nem. A pr-es csak annyit tehet, hogy erős érvekkel meg próbálja indokolni számára, hogy miért is lenne érdemes egy témának utánajárni. Ilyenkor érdemes lehet például kiemelni, hogy a lehetőség exkluzív vagy máshol még nem foglalkoztak a témával ilyen szempontból, teljesen új az információ, stb.

 

  1. Térj azonnal a tárgyra – ne mismásolj, hanem mondd el már a beszélgetés, illetve a levél legelején, hogy miért vetted fel vele a kapcsolatot.

 

  1. Legyél korrekt – semmiképp ne hallgass el fontos információkat a felkérés hátteréről, így például ne akarj olyan személyes találkozót kezdeményezni, ami nem is a témához kapcsolódik, hanem mondjuk csak az ügyfél szolgáltatásait mutatná be.

 

  1. Ne hívogasd folyamatosan – ha nem éred el az újságírót, ne hívogasd egymás után többször is, hanem akkor írj e-mailt vagy hívd fel máskor (a hét másik napján)

 

  1. Használd a Twittert – sok újságíró használja a Twittert, legalább is vannak olyan témák, melyekkel ott is sikerrel meg lehet őket keresni, főleg az IT-szektorban. Reply vagy levél megteszi. 



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/05/25 Konferenciás ajándéktáska: még mindig érdemes adni?

Madalina Rita

Minden szakmában számtalan konferencia és más, hasonló jellegű esemény szerveződik évről-évre, sőt úgy tűnik, hogy egyre több van belőlük. Az ilyen rendezvények támogatása - okosan kihasználva - jó eszköz lehet a B2B kommunikációban, viszonylag jól targetált célcsoportot lehet elérni vele. Sokféle megjelenési módot biztosítanak a szervezők, ezek közül az egyik leggyakoribb az események végeztével a szóróajándékokkal megtömött táskák osztogatása.

Sokunk tapasztalata azonban, hogy ha meg is nézzük a táskák tartalmát, nagy részük a kukában vagy egy elhagyatottabb sarokban végzi. Ez pedig egyértelműen a támogatók pénzének kidobása az ablakon. Mivel érdemes akkor próbálkozni? A Mashable vendégszerzője írt néhány tippet ezzel kapcsolatban.

Azzal az alapintelemmel kezd, hogy olyasmit adjunk, amit az emberek tényleg szeretnének birtokolni. Másrészt ez egy olyan dolog kell, hogy legyen, amiből nincs már tíz másik az illető lakásában. Tehát kiesik a bögre, a baseball sapka és társai, de egy diszkréten márkázott névjegykártyatartó például jó ötlet lehet - én legalábbis egyetlen egyet kaptam 4-5 éve, és azóta sem találkoztam ezzel az ajándéktípussal újra.

Lehetséges megoldás az ajándékok digitalizálása - viszont ha nem egyértelműen szexi a csomag, valószínűleg nem keresik fel a site-ot, amire feltöltötték. Így még azt az esélyt sem adtuk meg magunknak, amit egyébként egy konferencia unalmasabb perceiben megkaptunk volna a látogatóktól. Kivétel lehet persze, ha egy kifejezetten technológia-orientált rendezvényről van szó.

Érdemes lehet zöld ajándékokat adni, azaz minimum újrafelhasználható vagy újrafelhasznált alapanyagok felhasználásával készült dolgokat, amiket a későbbiekben, a mindennapok során is elővehetnek a vendégek. Ilyen lehet például egy jó nagy táska, amit bevásárláshoz lehet majd használni, kurblis telefontöltő vagy elemlámpa, fából készült töltőtoll, újrapapírból készült jegyzetfüzet - ha már muszáj papír alapú tárgyakat említeni.

Jó ötlet még a cikk szerzője szerint a vicces, popkulturális utalásokat tartalmazó dolgok, például stickerek terjesztése, bár én ezzel óvatosan bánnék. Igaz, ha egy cég mondjuk egy New Tech meetupot támogat, lehet ilyesmire kereslet.

A tapasztalatok alapján a leggyakoribb szóróajándékok a következők:

- jegyzetfüzet

- toll

- nyakpánt

- brosúrák

- magazinok és egyéb kiadványok

- pendrive (ez egyébként mindig jól jön, és zöldebb, mint a sok nyomtatvány)

- naptár

Kétségtelenül unalmas lista, ezért ha emlékezetessé szeretnénk tenni a rendezvényünket, illetve annak támogatását szeretnénk a meghívottak agyába vésni, érdemes kicsit túllépni a megszokott kereteken. Én például egy tollas-szettet őrizgetek jó ideje, és tökéletesen emlékszem arra, hogy hol, melyik cégtől kaptam. :) 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

1 komment



süti beállítások módosítása