Brad felesége 11 éve dolgozott egy népszerű amerikai étteremláncnál, a Cracker Barrelnél, amikor egy szép napon minden különösebb indok nélkül kirúgták. Brad nem hagyta annyiban a dolgot, és egy rövid, de lényegre törő kérdést posztolt az étteremlánc Facebook-oldalára: "miért rúgtátok ki a feleségemet?"

Ekkor még ő sem sejtette, hogy rövidesen kommentelők ezrei állnak majd mögé, a választ követelve a Crackel Barreltől, az elmúlt idők egyik legszórakoztatóbb trollhadjáratát elindítva ezzel. Azóta az étteremlánc minden egyes posztja alá jut a trollkodó kommentekből, s a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a Crackel Barrel nem vesz tudomást a történtekről, és nem reagál a kérdésekre. A kommentelők egyébként erre a feltűnő csendre is kifejezetten viccesen reagálnak: "bárki is itt a közösségimédia-felelős, mondjon fel, és adja át a munkáját Brad feleségének. Nem válaszoltok a tömegeknek... Brad felesége válaszolna."

Azóta már saját hashtagje is van a mozgalomnak: #JusticeforBradsWife - amelyre kattintva csak az elmúlt órákból is rengeteg poszt bukkan fel a Facebook-on. Ezek a legváltozatosabb trollkodások: jöttek a szokásos mémek, sőt még dalokat is írtak Brad feleségének igazáért:

A kommentekben kifejezett felháborodás akkora méreteket öltött, hogy az már a média figyelmét is felkeltette, így azóta számos hírportál is foglalkozik az üggyel:

Az étterem amúgy az ételeivel, szolgáltatásaival kapcsolatban kifejezetten pozitív felhasználói visszajelzéseket kapott és kap még most is (tényleg nagyon jó ott a kaja), de a kommentelők ezeket a posztokat sem kímélik:

Az eset egy érdekes kísérletnek is felfogható arra vonatkozóan, hogy mi történik, ha egy közel 3 milliós követőbázisú oldalon hagyják elszabadulni az eseményeket - otthon azért ezt senki ne próbálja ki!

Szólj hozzá!

A Financial Times egyik munkatársa, akit történetesen Sarah O'Connornak hívnak, közzétett egy hírt a Twitter-csatornáján arról, hogy egy robot egy munkás halálát okozta az egyik német Volskwagen-gyárban.

— Sarah O'Connor (@sarahoconnor_) 2015. július 1.

Saját bevallása szerint Sarah nem látta a Terminatort, sosem hallott a Skynetről, így igencsak meglepődött, amikor a film rajongói elárasztották olyan vicces üzenetekkel, mint például:

"Jöjjön velem, ha élni akar!"

"Kérlek nagyon vigyázz John Connorra, már csak benne bízhatunk!"

"Ezek szerint a Skynet hivatalosan is beindult!"

és több mint hatezren retweetelték a posztját.

Sarah-t kellemetlenül érinti ez a hirtelen jött érdeklődés, mivel saját bevallása szerint amúgy általában olyan unalmas gazdasági témákról szokott írogatni a Twitteren, amivel a kutya sem foglalkozik.

Forrás

1 komment

Számtalan kutatás, felmérés jelent már meg arról, hogy az egyes közösségi csatornákat milyen arányban használják a tizenévesek, de a korosztály tagjaitól származó vélemények, meglátások alapján alkothatunk igazán átfogó képet arról, mi áll ezeknek az adatsoroknak a hátterében, és mi határozza meg az ő esetükben a különböző felületekkel kapcsolatos preferenciákat. Az alábbiakban a 19 éves, texasi Andrew Watts összefoglalójából idézünk, aki sorra vette napjaink legnépszerűbb közösségi oldalait, és mindegyiket a tizenévesek szemszögéből értékelte.

Facebook
A legnagyobb közösségi oldal Watts szerint gyakorlatilag halott a korosztálya számára. Kisiskolás korában még menőnek számított, de ma már saját szavai szerint „olyan, mint egy béna családi ebéd, ahonnan nem tudsz lelépni.” A tizenévesek számára a családtagok jelenléte mellett az is idegesítő a Facebook-ban, hogy minden hátránya ellenére egyszerűen muszáj itt fenntartani egy account-ot, különben mindenki azt kérdezgeti, hogy „miért nem vagy fent, hiszen mindenki ott van!” Mindemellett a három alábbi funkció kifejezetten népszerű a korosztály tagjai körében:

1. Csoportok: sokan csak azért mennek fel rendszeresen az oldalra, hogy csekkolják azon csoportok státuszfrissítéseit, amelyben tagok. Kifejezetten olyan tartalmakkal találkozhatnak így, amelyek érdeklik őket, és nem kell végiggörgetni a hírfolyam túlzsúfolt, bonyolult algoritmusok alapján megszűrt posztjait.
2. Messenger: egyszerűsége miatt közkedvelt, ugyanis így nem kell elkérni a telefonszámát azoknak, akikkel szeretnének kommunikálni, elég ismerősnek jelölni az illetőt, és máris kezdődhet a csevegés.
3. Új ismerősök felkutatása: ha egy fiatal megismerkedik valakivel egy buliban, elsőként nem az Instagram- vagy Twitter-accountjára fog rákeresni, hanem a Facebook-on néz utána annak, ki is az illető, mit lehet róla tudni. Ennek oka, hogy itt működik legjobban a keresőfunkció.

Instagram
Ez egyértelműen a leggyakrabban használt közösségi felület a tizenévesek körében Watts tapasztalatai alapján, és ennek számos oka van:

• több pozitív visszajelzés: Watts egyik barátjának 1500 ismerőse van a Facebook-on, de ha ott kitesz egy fotót, akkor kb. 25 lájkot kap, míg az Instagramon egy-egy képét tízszer ennyien belájkolják, holott ott csak 800 követője van.
• a Facebook-kal szemben itt nem kell amiatt aggódniuk, hogy ha egy-egy képet belájkolnak vagy kommentelnek, akkor erről mindenki értesül a hírfolyamon keresztül.
• minőségi tartalom: az esetek többségében a felhasználók jobban megválogatják, mit tesznek közzé az Instragramon, időt és energiát szánnak képeik feljavítására a különböző szűrőkkel és egyéb beállításokkal. 
• még nem árasztották el az idősebb generáció tagjai
• nem spammelik őket ugyanazokkal az idegesítő hirdetésekkel (és itt megint a Facebook a negatív ellenpélda), nem jelennek meg folyton irritáló bulvárhírek vagy a Buzzfeedről származó értelmetlen cikkek.

Az Instagram tehát még nincs annyira elüzletiesedve a fiatalok szerint, mint a Facebok, ezért is hajlamosabbak inkább a fotómegosztó oldal gyakoribb használatára.

Twitter
Watts saját bevallása szerint nem igazán látja értelmét a Twitter használatának, és korosztályának számos tagja osztja ezt a nézetét. A legtöbb iskolában van ugyan egy-egy szűk közösség, amely ragaszkodik a Twitterhez, de a többség nem szereti: nem olyan egyszerű megtalálni itt az ismerősöket.

Snapchat
Az Instagram mellett ez is nagyon népszerű, de más funkciót tölt be a tizenévesek életében: míg az Instagramra mindenki csak a legszebb, legkedvesebb pillanatait tölti fel, addig a Snapchat-re jöhet minden, az előző éjszaka legkínosabb pillanatait is beleértve. Mivel a tartalmak megtekintés után törlődnek, nem kell attól tartani, hogy a jövőben egy-egy kínos kép vagy videó kellemetlenségeket okoz majd pár évvel később, például álláskeresésnél.

Tumblr
A Tumblr-t továbbra is szeretik a fiatalok nemcsak azért, mert az idősebb generáció még mindig elkerüli, hanem mert itt olyan emberekkel vehetik körül magukat, akiknek hasonló az érdeklődési körük, és mivel itt Watts tapasztalatai szerint a legtöbb felhasználó nem fedi fel tényleges kilétét, sokkal szabadabban kommunikálnak, nem tartva attól, hogyan fogják őket posztjaik, véleményeik alapján megítélni.

Yik Yak
A pofonegyszerű alkalmazás lényege, hogy a névtelen felhasználók posztjai egy 10 mérföldes körön belül láthatóak azok számára, akik szintén letöltötték telefonjukra a Yik Yakot. Ennek megfelelően ez elsősorban az amerikai gimnáziumok területén közkedvelt – és mivel kiváló táptalaja a bullying néven ismert jelenségnek (amiről egyébként pár hete bemutattuk Bret Easton Ellis sarkos véleményét), jópár botrányt is okozott már az Egyesült Államokban.

YouTube
A tévézést a tizenévesek körében a YouTube-nézés váltotta fel Watts szerint. Ennek oka, hogy ma már a legtöbb számukra érdekes anyag kiváló minőségben érhető el itt, és a választék is bőséges. A tévék népszerű show-műsorai mellett a fiatalok itt néznek tutorial videókat, a számítógépes játékok legjobb pillanatairól készített felhasználói összeállításokat és persze videoklipeket.

Reddit
Nagyon sokan használják a korosztály tagjai közül napi szinten a legizgalmasabb webes tartalmak begyűjtésére. Watts a Reddit előnyei között említi a kommentelés jól kitalált rendszerét, amelynek köszönhetően mindig a legjobb hozzászólásokat láthatja. Megjegyzi ugyanakkor, hogy a legtöbb tizenéves itt inkább csak olvasgat, de nem tesz közzé tartalmakat.

Swarm
A geolokációs alkalmazás felett Watts szerint már eljárt az idő, fő funkcióját bőven átvették egyéb közösségi oldalak, például az Instagramon is megjelölhetik a tizenévesek a fotóik alatt, merre járnak, így a Swarmra már nincs szükségük.

Google+
Watts nem ismer senkit, aki aktívan használná a Google közösségi oldalát. Túlságosan bonyolultnak találják, senkinek nincs kedve a tizenévesek közül azzal babrálni, hogy az ismerőseit különféle körökbe rendezze, és nem is látják ennek túl sok értelmét.

Forrás

10 komment

Az egyik legismertebb és legsikeresebb X generációs író, Bret Easton Ellis még idén februárban, a Vice magazinnak adott interjúban boncolgatta először hosszabb terjedelemben, hogy mit is jelent az általa kreált „Generation Wuss” kifejezés, amellyel az internet mellett felnőtt, 1989 után született, legfiatalabb generációt szokta jellemezni. A magyarra leginkább talán „nyámnyila generációként” fordítható (bár a Google Translate a „beszari” szót ajánlja fel) elnevezés használata szerinte azért indokolt, mert ezek a szuperérzékeny fiatalok a legenyhébb kritikát sem viselik el, és ha valaki kicsit is rossz véleménnyel van róluk vagy az általuk létrehozott tartalmakról, akkor simán összeomlanak, a kritikák megfogalmazóit pedig gyűlölködőnek, kötekedőnek vagy legalábbis trollnak nevezik.

Az író úgy látja, ez a generáció igyekszik magabiztosnak és minden esetben pozitívnak mutatkozni, de a legkisebb negatív impulzus is elég ahhoz, hogy lefagyjanak. Ellis ezzel együtt hangsúlyozza, hogy ő a legpesszimistább és legironikusabb generáció tagja, és így számára nehéz megérteni például a napjainkban sokszor emlegetett cyberbullying (elektronikus zaklatás) jelenséget, amelynek során a közösségi médiában közzétett csúfolódó, megalázó posztok hatására akár odáig is eljuthat a túlérzékeny fiatal, hogy öngyilkosságot követ el.

Első alkalommal a lehető legjobb helyen járta körül az író a „Generation Wuss” témakört ahhoz, hogy a legtöbb támadást, legkeményebb ellenállást váltsa ki ezzel, hiszen a Vice olvasótábora – sőt, maga az interjút készítő fiatal is – nagyrészt az említett generáció tagja. Anélkül, hogy megpróbálnánk eldönteni, mennyiben van igaza Ellisnek ebben a kérdésben, azt leszögezhetjük, hogy ez a provokáció nagyon ügyes húzás volt: minél többen és minél vehemensebben támadta az internetes generáció az Amerikai pszicho szerzőjét a wuss-ozás miatt, annál inkább alátámasztották elmélete helytállóságát. Az interjút követően amúgy az írót leginkább azzal támadták, hogy egész egyszerűen megöregedett, és egy tipikus középkorú klisévé vált, aki az utána jövő generációt becsmérli. Az egyik legjobb példa az ilyen viszontválaszokra Theo Merz, a Telegraph fiatal újságírójának rövid publicisztikája. Szerinte az internet éppen hogy segített az ő generációjának a helyén kezelni a kritikus véleményeket.

Egy néhány napja megjelent írásában Bret Easton Ellis most a Vanity Fair-ben hosszabban is kifejtette véleményét a Generation Wuss-ról. A jelenség egyik oka szerinte az, hogy a kései baby-boom generációs, illetve X generációs szülők egyrészt a széltől is óvták gyermekeiket, mindig gondosan elrejtve előlük az élet árnyoldalalait. Az így felnőtt fiatalok aztán amikor először szembesülnek azzal, hogy az élet mégsem egy habostorta (vannak, akik nem szeretnek, akik elutasítanak; nem leszel mindig mindenben sikeres, nem vagy mindenben tehetséges, az emberek szenvednek, megöregednek és meghalnak), nagyon könnyen összeomlanak, a kritikákkal szemben pedig úgy védekeznek, hogy ilyen helyzetekben áldozatként tekintenek magukra.

A Facebook, a Twitter, az Instagram és a Tumblr Ellis szerint ráadásul tovább erősíti ezt a jelenséget, mert a Generation Wuss tagjai számára az a legfontosabb, első számú visszajelzés saját népszerűségükről, sikerességükről, hogy hány lájkot gyűjtenek be ezeken a felületeken posztolva, kétségbeesetten teperve az újabb és újabb pozitív visszajelzésekért. Az említett oldalak másik fontos hatása szerinte – egy, a Generation Wuss-hoz tartozó ismerőse megállapítására hivatkozva, hogy ebből a generációból már inkább tartalomkurátorok kerülnek ki igazi művészek helyett, és a felhasználókban nincs igazán igény saját, új alkotások előállítására, hanem inkább összelopkodnak ezt-azt innen-onnan, és saját magukra tekintenek műalkotásként.

Ellist aggodalommal tölti el az is, hogy az említett generáció kedvenc oldala, a Buzzfeed például bejelentette, már nem fog közölni negatív véleményeket, kritikákat, hanem kizárólag a pozitívumokra összpontosít. Az író felteszi a kérdést: a különböző vélemények ütköztetése hiányában, a kritikus attitűd tudatos háttérbe szorítása nyomán mi lesz majd a kultúrával, a párbeszéddel? Ezzel együtt fontosnak tartja kiemelni, hogy ő továbbra is szimpatizál az internetes generációval, és 9/11, az azt követő háborúk, meg az elmúlt évek kemény gazdasági recessziója után érthető, ha neurotikusak és nárcisztikusak. Szerinte ők ezért igénylik azt, hogy csak és kizárólag pozitív visszajelzéseket kapjanak a külvilágtól.

18 komment

Közzétettek a napokban egy, a hazai lakosság körében készített kutatást a közösségi platformok használatáról, amelynek egyik nem meglepő megállapítása, hogy a felhasználók leginkább ismerőseikkel szeretnek kapcsolatot tartani e felületek segítségével. Erre nyilván senki nem kapja fel a fejét, hiszen a legnépszerűbb közösségi oldalt, a Facebookot tulajdonképpen eredetileg erre találták ki. A kutatást bemutató cikkekben ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy „a hazai felhasználók nem igazán aknázzák ki a közösségi média rejtette lehetőségeket”, utalva ezután például a munkakeresésre, de megemlítik azt is, hogy az eredmények alapján a megkérdezettek fele nem kíváncsi a cégek, szervezetek megnyilvánulásaira, s ezért „a marketingesek számára sem Kánaán már ez az oldal.”

Érdemes itt elgondolkozni az ok-okozati összefüggéseken: biztos, hogy felhasználókkal van a baj, nem pedig a közösségi médiában kevésbé sikeres céges oldalakkal?

 Egyrészt problémás ez a kérdésfeltevés: a felhasználókban elsősorban a közösségi élmény megélésére alkalmas tartalmak iránt van igény, tehát ha arról érdeklődünk, kíváncsi-e valaki a cégek, szervezetek közléseire, akkor a pozitív válaszok alacsony aránya borítékolható. A külföldön készített felmérések hasonló kérdéseire is ilyen vagy még negatívabb eredményt hoznak, így ebben nincs számottevő különbség a hazai lakosság és az egyéb országokban élők között.

Másrészt számos céges, szervezeti közösségi felületen találkozhatunk a mai napig a következő, alapvető hibákkal:

• Már az oldal alapkoncepciója rossz
  Lehet, hogy egy vásárló évek óta kitart például egy jól bevált wc-papírmárka mellett, de kicsi rá az esély, hogy elköteleződését a márka Facebook-oldalának lájkolásával is ki szeretné fejezni
  
  
• Egyoldalú, reklámjellegű közlések
  Gyakran még mindig az óriásplakáttal és az újsághirdetéssel van egy polcon a cégek fejében a közösségi média, így a Facebook-oldalon sorakozó posztok is az egyoldalú, felhasználói visszajelzéseket nélkülöző tartalmakra korlátozódnak
  
  
• Unalmas, érdektelen tartalom
  Többen ugyan megtanulták már, hogy párbeszédet kell kezdeményezni a követőkkel, de nagyon sokan nem találták még meg az ehhez szükséges hangot. Közben a buzzjellegű tartalmak terjedésével a verseny e téren csak egyre erősödik
  
  
• Ritka, rendszertelen frissítés
  A legizgalmasabb posztok sem érnek sokat, ha egy oldal csak eseti jelleggel frissül, elérésszáma drasztikusan visszaesik – ez olyan, mint a testedzés: egy többhetes kihagyás után lehet kezdeni mindent elölről

Ha csak a fenti problémák egyike érvényes egy szervezeti Facebook-oldalra, akkor azt az aktív felhasználók jó eséllyel elkerülik. Érdemes tehát inkább ezek kiküszöbölésére törekedni ahelyett, hogy a céges oldalakkal szembeni közönyt adottságként kezelnénk!

Szólj hozzá!

Világszerte nagy vihart kavart múlt hét végén a Facebook kísérlete, melynek során több mint 600 ezer felhasználó üzenőfalán módosították a pozitív, negatív tartalmak arányát. Ezzel azt szerették volna kideríteni, hogyan hat a közösségi oldal a tagok hangulatára. A legnagyobb közösségi oldal azóta már magyarázkodott az ügyben, de úgy tűnik, az etikailag megkérdőjelezhető kutatásnak további következményei lesznek, az Egyesült Királyságban ugyanis a britek információs jogokkal foglalkozó hatósága, az ICO (Information Commissioner's Office), Írországban pedig az Ír Adatvédelmi Hivatal indított vizsgálatot az ügyben.

A vizsgálat célja annak megállapítása, mennyiben felel meg a jogi előírásoknak az említett kísérlet. Ha esetleg arra a következtetésre jutnak, hogy a kutatás nem sértette meg a jelenleg érvényben lévő szabályokat, akkor könnyen lehet, hogy módosítani fogják a vonatkozó törvényeket, mivel egy brit politikus nyilatkozata szerint "ha még nincs erre vonatkozó megfelelő rendelkezés, akkor mindenképp szükség van ilyenre."

Források: hír, kép

Szólj hozzá!

Ez az eddigi „legközösségibb” focivébé, ami nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy mind a digitális csatornák, mind a felhasználók, mind az okostelefonok száma nőtt az elmúlt négy évben. De pontosan mire és hogyan használjuk a közösségi felületeket a vb idején? A GlobalWebIndex felmérésének eredményei erre a kérdésre adnak választ, alább összefoglaltuk a legfontosabb eredményeket.

A focirajongók harmada a meccsek idején folyamatosan közzéteszi véleményét a látottakról a közösségi felületeken, a nézőközönség fele pedig meccsnézés közben is időt szakít ismerősei státuszfrissítésének elolvasására.

A legnépszerűbb témák a közösségi médiában a vb idején természetesen a gólok, illetve a meccsek eredményei: a felhasználók háromnegyede ezekről posztol. Sokan foglalkoznak ezen túl az egyes játékosokkal, minden második poszt valamely focistával kapcsolatos. Ha figyelembe vesszük, hogy a vb eddigi meccsei során milyen indulatokat generáltak a játékvezetői döntések, akkor meglepően alacsony ezekhez képest a bírói ítéleteket, illetve a sárga- és piroslapokat minősítő posztok 20%-os aránya. 

A szelfiőrületből persze a foci vb sem maradhat ki, a felhasználók minden tizedik posztban meccsnézős szelfit tesznek közzé.

 A focival kapcsolatos hírek és vélemények megosztásának, illetve nyomon követésének legnépszerűbb felülete nem meglepő módon a Facebook, amelyet gyakorlatilag minden néző (94%) használ a vb idején. Ezt követi a Twitter, amelyet a focibarátok kétharmada használ, és említésre méltó helyezést ért el még az Instagram is közel 30%-kal.

A felmérés legérdekesebb eredményei talán a szponzorokkal kapcsolatos ismeretek és tévhitek. Ezekből kiderül, hogy a válaszadók harmada – tévesen – a vb hivatalos FIFA partnerei, szponzorai közé sorolja a Mastercardot és a Nike-t. A tényleges partnerek közül amúgy a Coca Colára és az Adidasra emlékeznek a legtöbben.

A vb-vel kapcsolatos friss hírek elsődleges forrását a haverok, kollégák jelentik a válaszadok 52%-a számára. Ezt követi a Facebook, minden második focibarát a legnagyobb közösségi oldalon keresztül tájékozódik a világbajnokság aktualitásairól, közel harmaduk pedig a Twittert használja erre a célra.

A meccseket a legtöbben - 77% - továbbra is az élő tévés közvetítésen keresztül követik figyelemmel, de az online streaming terjedésének jele, hogy a megkérdezettek negyede már ezt a megoldást használja. Ugyan csak a válaszadók harmada nézi kocsmában vagy egyéb nyilvános helyen a meccseket, de hogy a vb igazán közösségi esemény, azt jól mutatja, hogy 60% barátokkal közösen ül a képernyő elé.

Szólj hozzá!

A legjobb reklámfogás mindig az, ami két egymástól távolinak tűnő dolgot kapcsol össze egyszerű, de nagyszerű módon. Legyen szó egy csésze kávéról és az on-off gombról, az úttestre festett zebra fehér csíkjának a mosószerrel való szimbiózisáról és még sorolhatnám. Az alább ecsetelt gerillakampányban nem csak hogy két egymástól mérföldekre álló dolgot hoznak össze, hanem a közösségi oldalak legelcsépeltebb jelenségeivel apellálnak. És milyen jól teszik!

Magam is nagy állatbarát vagyok és lelkesen osztom meg hétről hétre a „fogadj örökbe” tekintetű kiskutyák és macskák fotóit, mélyen magamba nézve azonban be kell vallanom, engem is idegesít néha, ha a huszadik szomorú tekintetű kisállat köszön rám a Facebook falamról. De megosztom. És reménykedem.

A másik jelenség, a számomra érthetetlen szelfi, natúr szelfi, winter szelfi és társai, amiket egy éve még szinte senki nem ismert, ma azonban már Obamától kezdve Ferenc pápáig, mindenki használja. Sőt a hogyan csinálj olyan szelfit amivel kitűnhetsz a többi szelfi közül című történet is kezdetét vette nemrégiben.

Mindezt kihasználva indított zseniális kampányt a Dallas Pets Alive nevű csoportosulás, akik a helyiek Instagram szelfijére montírozzák rá a gazdira váró kiskutyákat, majd megosztják a képeket saját oldalukon. Hihetetlenül ötletes és kedves megmozdulás ez, ami szerethető módon lovagolja meg a szelfi-dömping hullámait.

A fotókban pedig a non plus ultra, hogy a kisállatok nemcsak megjelennek, hanem kommentben meg is indokolják, hogy miért érdemes őket örökbe fogadni. Végre nem a szokásos bűntudatkeltő szöveg megy, hanem humorral és szimpátiával próbálnak az emberekre hatni. Az alábbi kis fülesnek például kiválóan passzol a nyakörve a leendő gazdi fülbevalóihoz. Egyszóval önportré ide vagy oda: engem megvettek kilóra. Reméljük másokat is.

Szólj hozzá!

Ez a hét a Facebook személyre szabott "Look back" videóiról szólt, nem is kellett sokat várni az első paródia elkészültére: Stephen Parkhurst alkotása arra mutat rá, hogy az automatikus válogatáson alapuló összeállítás láttán sokan inkább elborzadtak, nem pedig elérzékenyültek.

Az alábbi paródiában ennek megfelelően a Look back videó nem a legtöbbet, hanem a legkevesebbet lájkolt posztokat idézi fel, emlékeztet arra a napra is, amikor a család legkellemetlenebb tagja regisztrált a Facebook-ra, és elkezdett üzengetni, előkerülnek az utólag kínos politikai viták, aztán jön egy válogatás a mások profilján suttyomban megtekintett fotókból illetve a saját részeg képekből. Vagyis megnézhetjük, milyen volt valójában az átlagos felhasználó elmúlt néhány éve.

A lényeg viszont, hogy nem kell izgulni, állítólag hamarosan szerkeszthetővé válnak a véletlen folytán kínosra sikerült videók is!

Forrás: Business Insider

Szólj hozzá!

A Facebook-robbanás és szinte ezzel egyidőben a válság elmélyülése óta szórakoztató számomra annak megfigyelése, hogy milyen nagy mértékben tevődött át a fogyasztás a virtualitásba. Az embereknek hirtelen nem volt pénze, volt viszont egyre több olyan platformja, ahol azonban pénz nélkül is, csupán like-ok és megosztások, esetleg blogposztok segítségével továbbra is (sőt növekvő mértékben) meg tudták mutatni a világnak, hogy kik ők.

 Pontosabban, hogy mit szeretnek, mi tetszik nekik, illetve hogy hogyan élnének, ha egy bizonyos életszínvonalat meg tudnának engedni maguknak. Ha mutatok egy képet egy dizájnos táskáról, már majdnem olyan, mintha az én kezemben látnád, nem? A közösségi média egy hatalmas frusztrációs szeleppé vált, mert általa nem kell igazi költekezésnek kapcsolódnia a rólunk kialakított képhez, ezáltal kicsit enyhítheti a valóság fölött érzett elégedetlenségünket.

A Mashable szerint ráadásul az állásvadászatban is segíthet a tartalomfogyasztás, illetve ha erről látható bizonysággal tudunk szolgálni megosztások formájában. A content curation-nek köszönhetően elhitetheted magadról, hogy ismered az iparágat, innovatív vagy (hiszen ismered a menő csatornákat, forrásokat), szívesen segítesz másoknak, tudod, ki számít, és akár még el is tudod érni őket.

Ma tehát már nem kell blogot sem írni ahhoz, hogy kompetensnek tűnj. Persze azért ebben is sok munka van, mert mindig képben kell lenni. Egy kétnapos link megosztása ciki. :)

Szóval megosztásra fel, ha nem csak azt szeretnétek megmutatni, hogy jó az ízlésetek, hanem hogy még okosak is vagytok.

Szólj hozzá!

Kétségtelen, hogy Ferenc pápa megjelenése a poszton, illetve kommunikációja friss levegővel árasztotta el a Vatikánt és általában véve a keresztény egyházat: közvetlen, már-már bohókás, korábban teljesen ismeretlen eszközökkel operál, és sokat mosolyog. Neki tényleg elhiszik sokan, hogy komolyan veszi, amit prédikál és aszerint is él.

A különbség annyira látványos az elődeihez képest, hogy sokan tűnődnek azon, mennyi ebből a teljesen őszinte megnyilvánulás, és mennyi írható fel a pápa amerikai pr-esének, Greg Burke-nek a számlájára?

Érdekes módon épp a Vice magazin készített egy háttércikket az új gururól, aki gyerekkorától vallásos volt, ma pedig az ellentmondásos, többek között cölibátust hirdető Opus Dei tagja. Ő azt mondja magáról, hogy a feladata csupán az, hogy a Vatikán megtalálja a fő üzenetet, és hogy ezt mindenki következetesen képviselje.

A Vatikán ugyanis alapvetően olyan, mint egy kis olasz falu – szerinte -, ahol mindenki a maga ura. Ezt kell neki összefognia. Amikor kérdezték tőle, hogy Ferenc pápa mennyiben tudatos kommunikátor, azt válaszolta: „Nem mondanám, hogy Ferenc pápa jó kommunikátor, ez inkább pejoratív megnevezés szerintem. Én inkább azt mondanám, hogy jó keresztény.”

Ha érdekel titeket Ferenc Pápa Twitter-feedje, kövessétek a @Pontifex usert. 

Szólj hozzá!

A pr-esek számára nagyon érdekes és kicsit megmosolyogtató, ahogyan mindenki (de leginkább a reklámos szekció) megtalálta magának az utóbbi időben a tartalommarketinget. Arról születik ma világszerte többszáz lelkes blogposzt és cikk, hogy hogyan készítsünk jelöletlen fizetett megjelenést, hogy boldog legyen az olvasó, a médium és a hirdető is, mert jó a tartalom.

Annyi nagyon pozitív hozadéka ennek az alapokhoz való visszakanyarodásnak mindenképpen van, hogy az ügyfelek/hirdetők végre hajlandóak a puszta hirdetésektől eltérő tartalmakra is áldozni, és nyitottá váltak arra, hogy kifejezetten egy adott médiumra szabott megjelenést kreáljanak. Ezzel könnyebb lett a pr-esek dolga is, mert bár nem feltétlenül tűnik úgy, ők alapvetően tartalmat állítanak elő a lehetőségeikhez mérten. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a megcélzott kiadványok már nem feltétlenül akarják x-szel vagy öles betűkkel szedett „HIRDETÉS” szóval jelölni a fizetett megjelenéseket.

A tartalommarketing istenítését tehát továbbra is jó ötletnek tartom, mindenképp erre biztatnám a kommunikációs szakembereket. Csak az lenne a fontos, hogy kicsit tegyék helyre magukban a dolgot: nem találták fel a langyos vizet, hanem egyszerűen máshogyan tálalják azt a közösségi média hajnalán gyakran hangoztatott, a pr-nek is integráns részét képező szakállas, de örök érvényű tételt, hogy „content is king.” 

2 komment

Dr. Kriskó Edina egyetemi adjunktus (Budapesti Gazdasági Főiskola, Külkereskedelmi Kar) régóta vizsgálja az újmédia eszközök alkalmazását a kommunikációban, a válsághelyzetekben. Évek óta hangoztatja ő is, hogy a közösségi média fejlődése és térnyerése következtében a katasztrófavédelmi szervek sem támaszkodhatnak csupán a hagyományos médiára és eszközökre a nyilvános kommunikációban.

A Budapesti Gazdasági Főiskolán október 4-én megrendezett, „A válság hatása az intézményi kommunikációra” című konferencián dr. Kiskó Edina két kommunikációs szempontból izgalmas eset kapcsán hasonlította össze a hazai és amerikai trendeket. Mivel a 2013. márciusi hóhelyzet kapcsán sok elemzés napvilágot látott, ezért minket elsősorban az érdekelt, hogyan látja a szakember az állami szervek közösségi média kommunikációját az áprilisban történt bostoni robbantás kapcsán. Természetesen a beszélgetés során kikerülhetetlen volt, hogy ne történjen meg a magyar és az amerikai helyzet összehasonlítása.

Miért pont a magyar hóhelyzet és az amerikai bostoni robbantásos merénylet kommunikációját hozta példaként előadásában?

Mert csak egy hónap különbség van a két eset között, és éppen ezért számomra is nagyon szembeötlő volt az a különbség, amennyivel az amerikai szervek előrébb tartanak az újmédia eszközök használatában.

A bostoni eset azért is nagyon érdekes, mert ha most eltekintünk a hagyományos és online sajtómegjelenésektől (csak a Boston Globe több mint 500 cikket jegyez a témában), akkor azt látjuk, hogy a Boston Police Department a merényletet követő 3 óra elteltével rendkívül tudatosan irányította kommunikációját az újmédia eszközök segítségével is.  Helyi idő szerint délután 2 óra 50-kor és 12 másodperccel később bekövetkező robbanásról szóló hír kapcsán kb. 3 óra elteltével került fel a szakszerű tájékoztatás a Facebookra és a Twitterre, és onnantól kezdve folyamatosan érkezett az információ. Az elkövetkező napokban (április 15-19.) 155 tweet indult útjára a Boston Police Department profiljában, és ezt mintegy 60 bejegyzés kísérte a Facebookon.

De számos más újmédia eszköz szerepet kapott a bostoni merénylet kommunikációjában. A Google Person Finder – alkalmazás, amelyet már a Haiti földrengéskor is használtak a szeretteiket felkutatni akaró netpolgárok - a bostoni robbantáskor külön témát indított: Boston Marathon Explosions címmel[1]. A YouTube ugyancsak külön csatornát szerkesztett Boston Marathon Bombings néven.[2]

Ugyanakkor előadásában arra utalt, hogy a közösségi média – bár megkerülhetetlen – mégsem a legmegbízhatóbb eszköz.

A közösségi média 3-5 évvel ezelőtt még az intimitást, bizalmat és személyességet jelentette a hírfolyam szempontjából. Az olyan microblogok, mint a Twitter az első kézből jövő információk, telefonnal készített fotók és hangfelvételek azonnali spontán közzétételét jelentették, ahol a tartalmat még nem szerkesztették médiamunkások és pr-esek. Ma ez változóban van, és ezzel együtt a kezdeti frissesség és vitalitás is csorbát szenved, a hírek késnek, tudatosabban konstruáltak.

Ezt látjuk Boston kapcsán is, ahol órák telnek el, mire a rendőrség profiljában megerősíti a robbantások tényét. De megteszi és ezzel óriási nyilvános hírfolyamot indít. Az alig fél órával az első bejegyzés után születő hírnek, amely a 2 halottról és a 22 sebesültről számol be, már 7400 megosztója van (retweet). Ez a szám emelkedik az olyan közléseknél, ahol az áldozatok vagy a feltételezett elkövetők letartóztatásának meg(nem)történte kerülnek középpontba (8000, majd 10000 fölé kúszik a megosztások száma).

Ugyanakkor a hírfolyamokban megjelent jó pár olyan hír, amely azóta sem bizonyult igaznak. A bostoni terrorcselekmény kapcsán erre is találunk példát szép számmal:

• a bostoni JFK Könyvtárban is volt egy robbantás összefüggésben a maratonival
• egy szaúdi személyt már letartóztattak a bombák miatt
• egy repeszgránátoktól sebesült muszlim férfit őriznek valamelyik kórházban, aki érintett a merényletben
• a megosztások pénzadományokat jelentenek a sebesültek számára, oszd meg…
• a célba ért futók tovább futottak egyenesen a kórházig, hogy vért adjanak a rászorulóknak stb.

Minden információ hitelesnek tűnő forrásból származott, azonosítható módon és egymástó függetlenül jelent meg, mindazonáltal egyetlen egy sem bizonyult belőle igaznak, ennek ellenére váltak tényekké a Twitter által.

Az interjú elején megemlítette, hogy nagy a különbség a hazai és az amerikai szervek közösségi média használata kapcsán. Miben látja a különbségeket?

A két eset, a hóhelyzet és a bostoni merénylet kommunikációs kezelése, mintha azt sugallná, más-más fejlődési fázisban járunk a válságkommunikáció terén.

Itthon még nem látjuk, vagy ha látjuk[3], nem merjük meglovagolni a közösségi média-eszközök előnyeit. A hóhelyzet kommunikációs kezelése világosan megmutatta, hogy a hatóságok, s érintett szervezetek éltek az online kommunikáció (első generációs) eszközével, de nem használták ki a lakosság sokkal közvetlenebb és gyorsabb elérését jelentő második generációs (web 2.0-ás) alkalmazásokat, a közösségi média eszközeit. Ahogy jómagam, évek óta hangoztatom (Kriskó, 2012a, 2012b, Kriskó, 2012c), és jelentésében az ombudsman is leszögezi „… megállapítható, hogy a „webkettes” technológia ugrásszerű fejlődése és elterjedése következtében a katasztrófavédelmi szervek sem a lakosságfelkészítés, sem pedig a kríziskommunikáció esetében nem támaszkodhatnak csupán a hagyományos médiára és kommunikációs eszközök használatára.”

A bostoni robbantásos merénylet pedig azt példázza, hogy a külföld, aki megint előttünk jár, már a hibák és nehézségek kiküszöbölésére hívja fel a figyelmet.

Az újságírók joggal látják a jelenségben a „médiatölcsér” fejre állítását, ahol az ő kapuőri szerepük megszűnik, és a hivatásosok által szelektált és szerkesztett tartalmak helyett áramolhat minden információ kéretlenül és igaztalanul is. Ez aláhúzza a klasszikus újságírás olyan alapvető tételét, minthogy a híreket legalább két független forrásból ellenőrizni kell.

Szervezeti oldalról az információk kontrollja igényel újabb és újabb felkészültségeket, a közösség, a szleng ismerete, a dinamikák helyes alakítása. Magyar oldalról az elhatározás bátorsága hiányzik talán még.

1 komment

Miután bejelentették, hogy szabad a pálya a LinkedInen a 13 évesek számára is, elérhetővé tettek kifejezetten a gimiseknek szóló lehetőségeket is a site-on. A cél az, hogy az egyetemi felvételik előtti információkeresést és a kapcsolatteremtést könnyebbé tegyék a 14-18 évesek számára a minél korábbi kötődés megteremtése érdekében.

Van, aki szerint az ötlet jó, de nem a LinkedInnek kellene erről szólnia, vagy legalább be kellene határolni, hogy milyen oldalakon böngészhetnek a "gyerekek". (Elég érdekes felvetés - mintha a munka világa egy olyan dolog lenne, amitől meg kell védeni őket.)

Várhatóan hosszú távon fut csak fel a dolog, és valószínűleg csak akkor, ha további - kifejezetten a gimiseknek kedvező - akciók és funkciók lesznek számukra elérhetők. A LinkedIn elözönlésétől valószínűleg nem kell tartani, a használati mintázat viszont biztosan fog változásokat indukálni, ha sikerül elérni a kritikus tömeget ebben a korosztályban. Attól sem kell tartani, hogy majd jön a sok szemtelen tinédzser és kommentekben oktatja ki a felnőtteket - egyszerűen nem életszerű, hogy egy gimis önszántából keveredjen olyan helyekre, amik számára érdektelenek. A munka világa pedig egyelőre az - az egyetem mellett végezhető állásokat egyébként sem a LinkedInen fogják megtalálni.

Az pedig hosszú távon mindenképp előny, ha pályakezdőként már olyan LinkedIn profilt tud felmutatni egy fiatal, ami tele van kapcsolatokkal. Persze ezek minősége is fontos, de például néhány egyetemi oktató közöttük sokat dobhat majd az elhelyezkedési esélyeken.

2 komment

Mára közhelynek számít, hogy a közösségi felületek vállalati kommunikációs alkalmazása során (is) kulcsfontosságú az általunk kezelt oldalak, csatornák rendszeres frissítése. Az egyéb teendők feltorlódásából vagy akár a jelenlegi nyári időszakban különösen aktuális szabadságolásokból fakadó időhiánynak esetenként mégis épp ez az alapelv esik áldozatául. Ennek megelőzésében segít az alábbi infografika, melynek segítségével hetente ellenőrizhető, sikerült-e kellő gyakorisággal ellátni friss információkkal követőinket a különböző felületeken. Természetesen ez csak egy elnagyolt ajánlás, amelyet a digitális stratégiánk vonatkozó irányelvei, illetve a helyi sajátosságok mindenkor felülírnak, ráadásul továbbra is azt valljuk, ebben a kérdésben nincsenek általános érvényű szabályok, de ezzel együtt hasznos segítség lehet a közösségi kommunikációnk rendszerességének ellenőrzésében.

Forrás

Szólj hozzá!

Fizikai valójukban jeleníti meg a Facebook like-okat a francia Smiirl nevű cég Fliike nevű számlálója. A kereskedők így nemcsak online büszkélkedhetnek el rajongóik számával, hanem a reptéri kijelzőkre hajazó szerkentyűvel akár üzletük kirakatában is megmutathatják, hányan követik a Facebook oldalukat – írja a Viralblog.

A Facebook rajongó (vagy „like”) számlálót elsősorban a kisebb vállalkozásoknak és közösségi tereknek tervezte a Smiirl, a hosszabb távú céljuk pedig az, hogy minél több üzletet „digitalizáljanak”.

A Fliike 100,000 like-ig képes számolni a követőket, e felett már csak külön megrendelésre gyártanak majd le berendezést.

Az eszköz beüzemelése egyáltalán nem nehéz. Először is elhelyezhetjük például a bárpultunkon, a boltunk bejárata fölött vagy a kirakatunkban. Ezután a számlálóra bármilyen hordozható eszközzel felcsatlakozhatunk wifin keresztül, majd a Facebook fiókunkat - a Smiirl weboldalának iránymutatásait követve - összeköthetjük a fizikai kijelzővel.

A Facebook legutóbbi adatai szerint eddig 16 millió vállalkozás nyitott saját oldalt a legnépszerűbb közösségi hálón. Ezzel itt gyakorlatilag megduplázódott a kereskedelmi profilok száma tavaly óta.

A hasonló típusú online szolgáltatásokkal az a legnagyobb probléma, hogy a digitális megjelenést bonyolult összekötni  a mindennapi, valós tevékenységgel – mutat rá a Viralblog szerzője. Ezt a zavaró tényezőt hivatott áthidalni a Smiirl terméke azzal, hogy közelebb hozza a fizikai kijelzőt a virtuális falhoz.

A terméket a cég 2013 novemberében dobja piacra.

Szólj hozzá!

Ki sem merem számolni, hogy hány millió forintnak megfelelő összegért vásárolt az amerikai külügyminisztérium lájkokat. 630 ezer dollár mindenesetre nagyon sok pénz, és a nagy költekezésnek mindössze annyi lett az eredménye, hogy a követők száma kétmillió, illetve egy másik oldal esetében 450 ezer lett. A valódi, aktív követők viszont csak két százalékot tesznek ki. 

Ez egyébként a többi, nagyra duzzadt követőtáborral rendelkező Facebook oldal esetében is hasonlóan alakul. Mégis jobb lett volna, ha inkább hagyják, hogy organikusan nőjön a követőszám, mert úgy sokkal magasabb lehetne a bevonódás mértéke.

A fejetlenség egyébként nem csak a lájkvásárlásban mutatkozik meg a hírek szerint: a különböző állami szerveknek 150 közösségimédia-csatornája van, melyek gyakran átfedésben vannak egymással. Kellene oda egy tanácsadó...

A lájkvásárlás mindig rossz ötlet, ahogyan a mesterséges seedelés is. Szerencsére minket ezek egyelőre elkerültek. Mindenesetre ha esetleg lesz olyan ügyfelünk, aki lájkokat szeretne vásárolni, meg fogom mutatni neki ezt a cikket, hogy lebeszéljem róla.

Szólj hozzá!

Friss statisztikák szerint az Instagram videó megjelenésével egyidőben drasztikusan csökkent a Twitter által indított Vine videók megosztása. Míg azt megelőzően 2,5 millió volt ez a szám, addig másnapra már csak 1,5 milliót regisztráltak, sőt azóta már csak napi 900.000 megosztás történik.

Sok különbség a két szolgáltatás között nincs, de a Twitter máris igyekszik új funkciókkal gazdagítani a Vine-t, hogy előnyt nyerhessen. Kérdéses, hogy sikerülni fog-e: az Instagram és a Twitter két új platformjával nem szűz tömegek találkoznak, már mindkettőnek van stabil felhasználótábora. Ezek ugyan átfedésben vannak egymással, de a két felület által diktált eltérő szemlélet mindenképpen befolyásolja a felhasználói összetételt ia.

Az Instagram már eleve a képekről szólt, a Twitter viszont a szövegekről. Az Instagramhoz képest az Instagram videót használni már csak részletkérdés, a Twitterezők viszont nem feltétlenül fognak késztetést érezni Vine videók elkészítésére.

Természetesen lehet turbózni a dolgot marketinggel és felhasználói élményekkel, de már most arra tippelek, hogy az Instagram video fog győzni.

3 komment

A PR Daily-n találtunk egy cikket, illetve egy blogbejegyzés újraközlését, ami egy kisebb kutatás eredményeit vizsgálja. A lényege az volt, hogy a válaszadók szerint tíz éven belül eltűnnek a specializált kis digitális, közösségi médiás ügynökségek. Ezzel egyébként abszolút egyetértek, bár szerintem inkább a kifejezetten közösségi médiára fókuszáló cégeknek kell gyorsan újabb területek után nézniük. 

Vicces viszont, hogy ha megnézitek, egy közösségi médiával foglalkozó cég vezetője a szerző. Valószínűleg nevet és tevékenységet kell majd váltania az ügynökségének tíz éven belül. :)

Szólj hozzá!

A korábbi, a Nők Lapja Café 33 kívánságáról írt poszt után azért még mindig érdemes körülnézni a non-profit crowdfunding terén, főként mert bár kevés ilyen projekt van, azok nagyon sikeresek. Nézzük viszont őket olyan szemmel, hogy alkalmasak-e arra, hogy egy jó ügyre indítsunk gyűjtést, egy harmadik fél számára? 

 A Kiva.org már 2005 óta gyűjt kis összegű kölcsönöket a rászorulóknak, akik szeretnének valamit kezdeni az életükkel. Általában kezdőtőkét gyűjtenek mikrovállalkozásukhoz, például rizset, burgonyát vagy ruhát, gépeket szeretnének vásárolni ahhoz, hogy boltot nyithassanak és ezáltal kézbe vehessék az életük irányítását. Ezen a site-on a kapott kölcsönt alapvetően vissza kell fizetni, és azt is feltüntetik, hogy ez sikerült-e. Meglepő módon sokkal kevesebb projekt veszteséges, mint amennyit teljes egészében visszafizettek, így elmondható, hogy nagyon sikeres a site működése. Viszont nem tudnánk rajta mások számára gyűjtést indítani.

Non-profit crowdsourcing szintén, de elég kötött az Egyesült Királyságban indult JustGiving oldal, mely alapítványokat fog össze, és az ő ügyeikhez irányítja a támogatók utalásait. A feltétel viszont az, hogy regisztrált alapítványnak kell lennie a kiválasztott célpontnak. Magánszemélyt pedig egyáltalán nem lehet rajta keresztül támogatni.

Ehhez már sokkal közelebb áll a Crowdrise, ami szintén egy-egy ügyet támogat, viszont nem kell az adott összeget visszafizetni. Sikerességét a jó felépítés mellett a jó kommunikációnak is köszönheti, ami azért is megy olyan simán, mert az egyik alapító és ötletgazda maga Edward Norton (főszereplő pl. a Fight Club-ban). Sokat segített a felfuttatásán, hogy a kezdetek óta több fontos celebritás állt egy-egy ügy mögé, így tényleg nagy összegeket tudnak gyűjteni például elhanyagolt orvostudományi területek kutatására. A legfontosabb viszont, hogy bárki kezdeményezhet gyűjtést. Ez tehát akár jó is lehet az eredeti cél megvalósításához.

Itthon csak egy, nyomaiban hasonló site működik jelenleg, az ad6kap6, ami alapvetően tárgyak, szolgáltatások adományozására szolgál. A honlap a szférában tevékenykedők körében ismert, azon kívül viszont kevésbé, és sajnos már nem igazán korszerű a struktúrája és a megjelenése. Ráadásul itt nem harmadik félnek gyűjtünk, hanem "csak" adunk-kapunk. Szintén itt lehet megemíteni a Telenor Addoda mobilappját, ami tárgyi adományokat, adófelajánlásokat gyűjt és a véradási lehetőségekről tájékoztat, és az adományok begyűjtésében és megfelelő helyre juttatásában megbízható non-profit szervezetek segítenek.

A fenti lehetőségek közül csak a Crowdrise biztosít harmadik fél számára történő gyűjtést, de angol nyelvű, ami mondjuk egy itthoni akció sikerét nagyban gátolná. Jó lenne egy olyan crowdfunding oldal itthon is, ahol lehet akár egy ember számára is kölcsönt/adományt gyűjteni! Mit gondoltok?

Szólj hozzá!

Sokan sokféle indokkal akarták temetni a rádiózást, ami nem csoda, hiszen mára, a 3D televíziók, az okostelefonok és az online közösségi oldalak korában nehezen megfogható, vajon mi igazolja egy több mint 100 éves technológián alapuló, több évtizede változatlan formátumú médiaszolgáltatás létét. Viszont elég csak arra gondolnunk, a reggeli dugóban, az unalmasabban telő munkaórák idején, utazáskor vagy éppen a hétvégi telken kertészkedés közben szinte az egyetlen szórakozást továbbra is a hangszórókból szóló zene, a rövid, tartalmas hírek és nem utolsó sorban a műsorvezetők többé-kevésbé szellemes dialógusai jelentik.

A XXI. században a rádiók komoly küzdelmet folytatnak a talponmaradásért. A digitális átállás viszonylagos sikertelensége után talán a saját online felületek és a közösségi szolgáltatások bővítésén keresztül vezethet vissza az út az elpártolt hallgatókhoz. Utóbbira remek példa a Svéd Rádió legújabb interaktív lejátszója, melyet a Viralblog mutatott be egy korábbi bejegyzésében.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a rádiók amúgy elég régóta támaszkodnak a közösségi élményszerzésre. Az első betelefonálós műsorok például a ’60-as években indultak el. Azóta a műsorvezetők a legkülönfélébb kommunikációs csatornákon – például SMS-ben, chaten vagy Facebook-kommentben is - fogadják a hallgatók kívánságait, megjegyzéseit és információit - játszanak, beszélgetnek velük.

SR Plus by Society 46 from Society 46 on Vimeo.

A Svéd Rádió Plus nevű programja, amely PC-ken, tableteken és az okostelefonokon is fut, egészen új alternatívákra nyit ajtót. Az alkalmazás lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók interakcióba lépjenek kedvenc műsorukkal, mégpedig élőben, egy virtuális idővonal segítségével. Ha meghallják például a közlekedési hírekben, hogy baleset történt a környékükön, akkor akár fotót posztolhatnak vagy tudósíthatnak is a helyszínről. Az alkalmazás segítségével reagálhatunk a többiek bejegyzéseire vagy visszakereshetjük kedvenc műsorrészleteinket is, ha lemaradtunk valamiről. Az pedig, hogy a Plus funkcióit a legnagyobb közösségi oldalakkal is összekötötték, csaknem magától értetődő. Ti mit gondoltok: a hasonló fejlesztések új lendületet adhatnak a rádiózás fejlődésének? Használnátok az alkalmazást mondjuk a Petőfivel?

Szólj hozzá!

Úgy tűnik, a forgalomcsökkenés egyre extrémebb megoldásokra sarkallja a legnagyobb könyvkiadókat is, akik szinte bármit megtesznek, hogy eladásaikat szinten tartsák – különösen, ha jól bejáratott bestseller-szerzőikről van szó.

Nemrég járta be a hír a médiát, miszerint a Da Vinci-kód szerzője, Dan Brown új könyvét hat hét alatt fordították le egy olaszországi földalatti bunkerben, fegyveres őrök felügyelete mellett. A fordítóktól minden, személyes kommunikációra alkalmas eszközt is elvettek erre az időszakra. A rendkívül szigorú intézkedések célja a hír szerint az információk kiszivárgásának megakadályozása volt. Hm… Talán nem én vagyok az egyetlen, akiben felmerült, hogy az egyébként mértékadó médiumokban is megjelent információ akár egy „igaz vagy hamis” játék része is lehetne, de mindenesetre igencsak jól illik Dan Brown titokzatos, rejtélyekkel teli világához. Nos, akármit tartsunk is a műfordítók megbízhatósága felől, annyi bizonyos, hogy a megjelenést néhány nappal megelőző hírverés nem ártott meg az Inferno-nak.

A könyvet egyébként az egyik legnagyobb amerikai kiadó, a Doubleday jegyzi, amely szívesen használ kreatív eszközöket az olvasók elérésére. John Grisham legújabb könyve, a The Racketeer promója során is bevetették a nehéztüzérséget, és olyan Facebook-kampányt kreáltak a regénynek, amellyel 72 ezer (!) új rajongót szereztek a szerző Facebook-oldalának.

Első lépésként létrehoztak egy visszaszámlálót, amelyen a rajongók nemcsak azt követhették, hány nap van még hátra kedvencük új regényének megjelenéséig, de exkluzív ajánlókat is olvashattak a művel kapcsolatban. Mindeközben arra buzdították a követőket, hogy fotózzák le magukat John Grisham könyveivel, a beküldött fotókból pedig borítóképet készítettek.

A legnagyobb dobást a kampány során a geocaching ötletére épülő kincsvadászat jelentette. Mivel a könyvben az arany különleges szerepet játszik, ötezer, speciálisan erre a célra készített érmét rejtettek el országszerte: a játékban résztvevőknek ezeket kellett felkutatniuk és újra elrejteniük. Mindeközben egy térképen követhette mindenki figyelemmel, milyen messzire jutnak a „Grishman Geocoin”-ok az eredeti rejtekhelyüktől. A részvételt egy játékkal ösztönözték: az érmék megtalálói fotókat küldhettek be egy Facebook-applikáción keresztül, a legjobbnak ítélt fénykép beküldője pedig egy valódi aranyrudat nyert.

A célzott hirdetési kampányt a Facebookon csak 10 nappal a könyv megjelenése előtt indították el, ennek célja már egyértelműen az volt, hogy növeljék a rajongók és a könyv-előrendelések számát. Az eredmény a már említett rajongószám-növekedés mellett: a The Racketeer már megjelenésekor első helyet szerzett a The New York Times bestseller-listáján.

Szólj hozzá!

Míg a régi webkettőzős időkben teljes képtelenségnek tartottuk, hogy rendesen ki tudjuk számolni a közösségimédia-tevékenység ROI-ját, addig mára egyértelműen elfogadottá vált a dolog. Bevallom, azért szkeptikus vagyok a mai napig ezzel kapcsolatban, de azt elismerem, hogy egyre okosabb módszerek vannak arra, hogy legalább megközelítőleg meg tudjuk mondani, hogy egyáltalán megérte-e egy kampánnyal annyit foglalkozni a közösségi médiában.

A dolgot már meglehetősen szofisztikáltan is kezelhetjük, erre példa a Marketingland egyik vendégszerzőjének írása. Ő arra hívja fel a figyelmet, hogy ne elemezgessünk csupán az elemzés kedvéért, hogy aztán senki ne olvassa el a riportjainkat és ne is elemezzük túl a kampányokat, mert akkor nem fogunk semmire választ kapni.

Nan Dawkins azt tanácsolja, hogy összpontosítsunk néhány alapvető elemre és ezeket rögzítsük is. A legfontosabbak: a funkció, a közönség és a kapcsolódó üzleti célok. Mit értünk ezalatt? A Twittert például többféle céllal használhatjuk, melyek néha egymást váltogatják. Lehet a csatornánk funkciója ügyfélszolgálat, de próbálhatunk víruskampányt is indítani (ha még van ilyen naiv lélek). A kettő sikerének értékeléséhez más és más adatokat kell felhasználnunk. Az ügyfélszolgálati funkciónál fontos a beérkező kérések, kérdések és a válaszok száma, míg a víruskampányban inkább a retweeteket kell figyelembe venni. Ezeket megfelelően kell kezelni az excel tábláinkban.

A második tipp, hogy határozzunk meg olyan eseteket, melyek kezelése azonnali reakciót kíván. Ilyen például, ha lemegy egy szint alá a követők aktivitási szintje vagy éppen valami nagyon sok megosztást kap – ilyenkor kell kicsit még ráerősíteni mondjuk egy poszt promóval vagy hirdetéssel.

A harmadik tipp, hogy össze kell kapcsolni a különböző eszközeinket. Nem kell túlbonyolítani, mert már a legkézenfekvőbb összehangolással is sokat egyszerűsíthetünk a munkánkon. Össze lehet például kötni a közösségimédia-figyelő rendszerünk adatait a webanalitikával, a CRM rendszerrel vagy az e-mail menedzsment eszközeinkkel.

Így már elég okos elemzéseket hozhatunk össze, igaz a megfelelő adatok meghatározása, kibányászása és az elemzések összeállításához szükséges munkafolyamatok kialakítása hatalmas munka elsőre, ráadásul ügyfelenként finomhangolni kell a módszereket. Utána viszont már könnyebben lehet boldogulni és lényegretörő elemzéseket tudunk készíteni.

Szólj hozzá!

Ha szeretnéd magad pozicionálni a szakmádban és egy helyre gyűjtenéd az érdemeidet, kézenfekvőnek tűnik egy saját honlap készítése. Ez azonban leginkább a kontentgyárosok számára releváns lehetőség, a többieknek bőven megfelel egy hely, ahova ki tudják tenni a legfontosabb elérhetőségeiket és egy-egy linket a fényképük kíséretében. Ilyen például a Flavors.me vagy az About.me. Viszont ha komolyan veszed magad és inkább a szakmai aspektusra helyeznéd a hangsúlyt, akkor érdemes lehet inkább a CV-det kidomborítani.

Kérdés viszont, hogy érdemes-e online CV-vel próbálkozni? Annak idején még nagy szám volt többek között a Visual CV, ami még mindig az egyik legjobb a kategóriában, viszont sorra nézve ezeket a site-okat, az látszik, hogy elfogyott körülöttük a levegő.

Egy LinkedIn profillal nemcsak az online CV-építés lehetősége van meg, hanem a kapcsolatteremtésé is, amiben ráadásul egyre jobb funkciókkal van segítségre az oldal. Igaz, hogy nem lehet elmyspace-esíteni saját háttérrel és más fontokkal, de éppen a MySpace-Facebook profilok történeti tapasztalata mutatja, hogy ez a legjobb, ami a profilokkal történhet a felhasználók érdekében. Ráadásul a HR-esekre is gondoltak: a profile organizerrel egyszerűen kezelhetik a jelöltek CV-inek kezelését.

Ha tehát nem feltétlenül fontos számodra, hogy a kedvenc bézs árnyalatod fölött lebegjenek a közösségimédia-jelenléted ikonjai, akkor ne vesztegesd az idődet saját site létrehozására és semmiképp ne foglalkozz az online CV-kkel. A LinkedIn a te barátod.

A napokban Pollner is írt erről a témáról, kifejezetten az újságíróknak szánt eszközöket sorra véve.

2 komment

Eheti infografikánk érdekes visszajelzéseket gyűjt össze a közösségi oldalak felhasználóitól. Nagy részük például szívesebben kér ügyfélszolgálati jellegű segítséget itt, mint a hivatalosabbnak ható csatornákon. A választ ráadásul döntő részben fél órán, de legfeljebb egy napon belül várják - ez a Twitter esetében még kiélezettebb. Az is kitűnik a grafikából, hogy a közösségi oldalakon egy-egy vállalatot követő felhasználók sokkal öntudatosabbak: a pozitív tapasztalatokat is megosztják a környezetükkel, ahogyan a negatívat is, ez utóbbi esetében ráadásul nagyon nehéz őket visszaédesgetni, mert nem terveznek újabb vásárlást. 

Szólj hozzá!