13/04/24 Így barangolj a magyar Street View-n!

Varjasi Viktor

Most, hogy megtelt a Facebook hírfolyama a Google Street View magyarországi indulásáról szóló hírekkel, eszembe jutott, először mire használtam ezt a szolgáltatást.

Két éve egy szerencsés kimenetelű baleset után egy isten háta mögötti román falu cseppet sem bizalomgerjesztő körforgalmában rekedtünk a barátaimmal. Volt pár óránk bejárni és fura mód megkedvelni a környéket.

street.JPG

Hónapokkal később, mikor kíváncsiságból megkerestem a települést Google Mapsen, örömmel fedeztem fel, hogy a cég autója is végighajtott rajta és remek fotókat készített a helyszínről.

Számomra a kedves emlékek felidézése az első indok volt arra, hogy virtuálisan is körbejárjak a magyarul Utcakép nevű szolgáltatás úttalan útjain. A nosztalgia tehát erős vonzerővel ruházza fel az alkalmazást, hiszen ki ne akarná megkeresni a szülői házat, a hétvégi telket vagy a régi iskoláját, főképp, ha mondjuk több ezer kilométerre él tőle!

De mire használhatjuk még a Street View-t? Erre szeretnék néhány praktikus és kevésbé gyakorlatias módszert bemutatni.

Fedezd fel a világot!

Mernék rá fogadni, hanem is akármiben, hogy legtöbben először saját lakókörnyezetüket keresik fel és járják körbe a Street View-n. Megnézik, minden rendben van-e a házuk körül, helyén van-e a kedvenc kisboltjuk, és ujjongva fedezik fel a kipixelezett szomszéd nénit kutyasétáltatás közben a járdán.

Pedig rengeteg olyan helyre navigálhatunk, ahová a valóságban nem ruccanhatunk csak úgy el bármikor. Tudtátok például, hogy a Google-autóit Anglia útjainak több mint a felén vezették már? És azt, hogy az Egyesült Államokban körbefényképezett városokat szinte képtelenség felsorolni?

Ami engem illet, egyik kedvenc tájamat ajánlom nektek megtekintésre: a Tekapo–tavat Új-Zélandon (ahol a Gyűrűk Ura utolsó csatajelenetének forgatási helyszíne fekszik), illetve egy nem hivatalos ranglistát a Street View legelképesztőbb helyeiről rajta az Antarktisszal.

Derítsd fel a terepet!

Mindenki érezte már magát reménytelenül elveszve egy külföldi nagyvárosban a megérkezése után. Az Utcaképpel viszont megelőzhetjük ezt a problémát. Megnézhetjük a leendő szállodánkat, a legközelebbi villamosmegállót, a kiszemelt éttermeket, kávézókat és a boltokat is. Belföldi utazásunk előtt mostantól a magyar városokat és falvakat is feltérképezhetjük Debrecentől Jászdózsáig, Szegedtől Tiszapüspökiig.

Google Street View Hyperlapse from Teehan+Lax Labs on Vimeo.

Baráti találkozók, randik, üzleti tárgyalások előtt sem árt tenni egy kört a Street View-val. Jó tudni például, hogyha kocsival vágunk neki az útnak, találunk-e parkolót a környéken vagy érdemesebb inkább taxit fognunk.

Nem ajánlom azonban a túlságosan hosszú felderítést: egy kis izgalmat azért hagyjunk meg magunknak!

Üzletelj, nyomozz!

A kereskedők is profitálhatnak a Street View nyújtotta előnyökből. Nyílászárócsere vagy házbővítés előtt például a mesterek felmérhetik az ügyfél házának állapotát anélkül, hogy kiszállnának a helyszínre. A sofőrök megkereshetik a bonyolultabban megközelíthető úti céljaikat. Az ingatlanügynökök, házvásárlók, építészek pedig úgy tanulmányozhatnak épületeket, hogy sohasem jártak a helyszínen.

Litvániában és Észtországban az adóellenőrök csalókra vadásznak a Street View-n illegális építkezések és gyanús vagyonosodások után kutatva. Kíváncsi vagyok, nálunk a NAV mikor fedezi fel az Utcaképben rejlő lehetőségeket!

Kutass, mókázz, szörnyülködj!

Végül kalandozhatunk is a Street View világosabb felén vagy elmerülhetünk a legsötétebb bugyraiban. A hazai userek meg is tették az első lépést: a start utáni órákban ugyanis megalakult a Magyar Street View Képek Facebook csoport, ahol már láthatók az első érdekes, illetve esetenként kevésbé érdekes képek. 

Hosszabb-rövidebb keresgéléssel ti is találhattok vicces, meghökkentő vagy éppen elborzasztó, virális fotókat. Ilyenekből nézhettek meg egy csokorra valót a Street View Fun nevű oldalon például. 

Ti mire fogjátok használni az Google Utcaképet? Írjátok meg hozzászólásként!




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

12/10/08 A képek forradalma

Sajti Botond

Akik a közösségi média trendeket elemezve ma is olyan kérdésekre keresik a választ, hogy mik lesznek a jövő legsikeresebb alkalmazásai, melyik startupból lesz a következő Facebook vagy a következő Twitter, rossz úton járnak. A trendek mostanában világszerte láthatóan nem elsősorban alkalmazások vagy adott elgondoláson alapuló technológia mentén (pl. geolokáció, augmented reality, stb.) rajzolódnak ki. Ha a tömegeket megmozgató online megoldásokat a kommunikáció alapegységeinek szintjén vizsgáljuk, egy meghatározó közös vonást fogunk ezekben találni: a képeket.

1. Az elmúlt egy-két évben két közösségi hálózat növekedett minden egyébnél gyorsabb ütemben: a Pinterest és az Instagram. Mindkettő képek megosztásán és / vagy készítésén alapul.

INSTAGRAM.png

2. A Facebookon használatos poszttípusok közül magasan a képek, fotók generálják a legnagyobb interaktivitást, de mindez a blogokra is igaz: az olvasók jobban szeretik a sok kép – kevés fotó típusú posztokat, mint a szöveges cikkeket.

3. Továbbra is töretlen az infografikák terjedése, ma már szinte bármilyen témáról találhatunk releváns és friss grafikus összefoglalókatt. Sőt mára az infografika-készítő megoldásokból is széles a választék.

info2_850.jpg

4. A mobileszközök kezdetben inkább csak új extraként funkcionáló kamerái mára fontos alaptartozékká, s egyben a kompakt fényképezőgépek komoly versenytársaivá váltak azzal a jelentős előnnyel, hogy előbbiekről egy kattintással közzétehetőek akár egyszerre több online felületen is a képek. Szintén döntő tényezővé vált ezen eszközök a versenyében a kijelző felbontása, minősége.

Polaroid-Android-camera-screen-shot.jpg

Mi áll ennek hátterében? Ahogy egyre több csatornán, felületen és eszközön áradnak az információk, a felhasználók óhatatlanul is a könnyebb ellenállás irányába mozdulnak el – amit egy pár másodperc alatt befogadható kép vagy fotó jelenthet a hosszú szövegekkel szemben. A közösségi médiában ráadásul sokkal inkább a kommunikáció rituális (közösségteremtő- és megtartó) funkciója érvényesül a puszta információátvitellel szemben, s előbbi szintén a vizualitást részesíti előnyben. Korábban például csak részletes magyarázat után tudtuk a társalgás tárgyává tenni, ha valami érdekes láttunk az utcán, ma viszont már egyszerűen csak megmutatjuk (sőt, megosztjuk) az erről készült fotót az okostelefon segítségével.

macy-thanksgiving-parade-balloon-buzz-lightyear-smartphone-camera-mobile-smart-phone-photography-tech-gadget-technology-gizmo-video-photo.jpg

Milyen tanulságokat vonhatnak le mindebből a vállalati kommunikációs szakemberek? Jó esetben nem azt, hogy „csináljunk akkor gyorsan még egy céges Pinterest-profilt is, posztoljunk vállalati Instagram-fotókat, és ezentúl mindenről készítsünk infografikát, mert ezek most olyan menők". Egyrészt amíg nem definiáltuk pontosan, mit várunk ezektől az eszközöktől, kiket szeretnénk megszólítani a segítségükkel és hogyan illesztjük be mindezt a vállalati kommunikációs stratégiába, akkor még rövid távon sem fognak értékelhető eredményt hozni. Másrészt hosszú távon nem lesz elegendő önmagában az aktuálisan elérhető és népszerű közösségimédia-megoldások használata. A médiafogyasztási és tartalomelőállítási szokások átalakulását a vállalati kommunikáció minden területén figyelembe kell venni, és a régóta használt eszközöket és koncepciókat is felül kell vizsgálni, vajon elég erősek-e vizuálisan ahhoz, hogy ma is megállják a helyüket. Természetesen ez nem jelent leszámolást a folyó szövegekkel, a könyvek sem fognak eltűnni (sőt táblagépen hajlandóak vagyunk többet is olvasni), és számos területen továbbra is indokolt és hasznos lesz ezek alkalmazása a vállalati és termékkommunikációban is, de például az Y generáció tagjai és az utánuk jövők számára egy 25 oldalas, tisztán szöveges használati utasítás már egyszerűen feldolgozhatatlan lesz.

Azok a szervezetek, akik ezeket a szempontokat nem érvényesítik kommunikációjukban, nemcsak formai szempontból fognak egyre inkább régimódinak, lemaradónak tűnni a többiekkel szemben, de üzeneteiket is egyre kisebb hatékonysággal tudják majd továbbítani célközönségük felé – a közösségépítésről nem is beszélve.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

12/02/29 Díszítsd a szobád kedvenc Instagram fotóiddal!

Sajti Botond

 Egyre kevesebbet fotózunk a jó öreg digitális fényképezőgépekkel, mivel sokkal kényelmesebb már erre is a telefont használni: mindig kéznél van, a képek azonnal megoszthatóak ismerőseinkkel, ráadásul az Instragramnak és sok hasonló alkalmazásnak köszönhetően egy mozdulattal különböző effektekkel tehetjük azokat izgalmasabbá.

Ennek persze megvan az a hátránya, hogy a legtöbb fotónk mérete és minősége problémássá teszi a jó minőségű nyomatok készítését, amelyekkel például a falat díszíthetnénk. Erre a problémára kínál megoldást a CanvasPop, melynek segítségével instagramos fotóinkból jó minőségű, elegáns faliképek készíthetőek. A megrendelés pofonegyszerű, közvetlenül Instagram accountunkhoz kapcsolható ez a megoldás, mely a nyomtatáson túl a nemkívánatos pixelhibákat is eltávolítja képeinkről.

 

Via Alltop




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

11/03/11 Te is lehetsz tudtodon kívül popikon

FLOW PR

Egy hétköznapi srác 2006-ban feltöltött magáról egy képet a Flickr-e, amin épp ordított. Egyik munkatársa egy napon jelezte, hogy látta a képét New Yorkban egy aluljáróban árult pólón. Természetesen fogalma sem volt arról, hogy a fotót a Yahoo! által üzemeltetett képmegosztó oldalról már több ezren letöltötték, és a képe azóta az iráni tüntetések jelképe is volt, megjelent házfalakon, pólókon, flyereken, könyvborítón, hirdetésekhez használták több mint 40 országban – legalábbis ezekről a szerteágazó felhasználásokról tud eddig Noam Galai, a képet készítő és azon szereplő izraeli születésű, de New Yorkban élő és dolgozó fiatalember.

A történet egyik eleme sem példanélküli:

  • Teljesen átlagos internet felhasználók képesek olyan tartalmat előállítani, ami kereskedelmi értékkel is bír. (Andy Warhol óta talán az sem ördögtől való, hogy elgondolkozzunk a kulturális értéken is, amit a popkultúrához hozzátett ez a mára már valóban közismert fotó.)
  • Amit egyszer megosztunk egy közösségi oldalon, és bárki számára hozzáférhetővé tesszük, annak felhasználását szinte semmilyen szinten sem tudjuk nyomon követni, ellenőrizni.
  • Tömegével vannak a világon internetfelhasználók, akik úgy tesznek szert komoly haszonra, hogy az online, ingyenesen hozzáférhető tartalmat használják fel termékek előállítására, és nincsenek tekintettel a szerzői jogokra és azok tulajdonosára.

Az alábbi videóban Noam saját szavaival meséli el a történetét, mely során egyetlen alkalommal fizettek is neki a kép használatáért: a National Geographic, mint amerikai kiadó, által megjelentetett, politikai témájú magazin borítóját díszítette képe az amerikai elnökválasztás évében.

A történet azért lehet érdekes számunkra, mert egyfelől megmutatja azt, amit mindenki jól tud, aki az interneten éli életének egy részét: a szerzői jog betartására esély sincs azok részéről, akik az online „talált” tartalomra alapoznak üzletileg is racionalizálható nyereséget. De egyúttal benne van a videóban az is, hogy a neten keresztül egy fotó is korábban soha nem látott mértékben tud elterjedni. A popkultúra elemei a szemünk előtt születnek abból, amit feltöltünk.

Egy ellentétes hozzáállást tükröző példa az a videó, melyben a Central Parkban talált filmtekercs megtalálói és készítői végre találkoznak. Valószínűleg a legtöbben emlékszünk a videóra, amiben egy szintén New Yorkban élő felhasználó osztja meg a YouTube közönségével, hogy talált egy tekercs filmet a Central Parkban amit a hóvihart követően készítettek feltehetően turisták. Azért készítette a videót, mert meg akarta találni a filmtekercs gazdáit (illetve mert minden bizonnyal azt követően, hogy több mint 1,6 millióan nézték meg filmjét, könnyedén kap majd állást egy web-es cégnél Amerikában). Nos, a találkozó létrejött, hála az internetnek:

 

Nem szabad tehát általánosítani a netre feltöltött tartalmak felhasználását illetően sem: pontosan ugyanúgy megjelennek itt is az egyéni attitűdök, mint az élet bármely más területén. Néhány erre vonatkozó felméréssel a közeljövőben foglalkozunk majd még itt, a Trendlaboron.

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/11/04 Angelina Jolie a szomszédban

FLOW PR

Itt forgat a szomszédunkban Angelina Jolie és remélhetőleg Brad Pitt is megjelenik majd. Ezért mára kicsit elbulvárosodunk, és folyamatosan tudósítunk az eseményekről Facebook oldalunkon és itt.

9.30: Az első fotók: készülődik a stáb

 

... és készülődnek a fotósok is - de mi jobb helyről fotóztunk :)

 

9.45: Aaaand action! Végre előkerült a főszereplő is - az első fotók Angelina Jolie-ról

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.03: Az első mosoly 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.12: Valaki vérző fejjel fekszik, előtte Angelina egy kávéval a kezében álldogál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aki meg akarja nézni, hogy rendezi új filmjét Angelina Jolie, alább megteheti. A videót reggel készítettük az irodaházunk tetőteraszáról.

 

Fontos! A posztunkban szereplő fotók és videók a FlowPR szellemi tulajdonát képezik. Azok átvétele, letöltése, másodközlése, manipulálása kizárólag a FlowPR írásos engedélyével történhet. Kérelmeiket juttassák el az info@flowpr.hu e-mailcímre. A FlowPR a fotókat és a videókat ingyen rendelkezésre bocsátja azon amatőr bloggereknek, akik a FlowPR Facebook oldalán írásban jelzik igényüket. Copyright FlowPR 2010. Minden jog fenntartva




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

10/08/09 Web2 Panoráma - 4. rész

FLOW PR

Ezen a héten a fotósoknak és a videósoknak ajánlunk egy-egy oldalt. Néhány hete fedeztük fel a picnik oldalt, amely egy ingyenes fotókezelő szolgáltatás, amolyan mikroPhotoshop. Óriási előnye, hogy nem kell semmit letölteni, sőt, még regisztrálni sem. Egyszerűen feltöltitek a fotóitokat, és már kezdhetitek is a munkát.

A feltöltést követően több lehetőség közül választhatunk. A lustábbak kattintsanak az Auto-fix gombra és a program beállítja a fotóik optimális paramétereit. A vagányabbak egyenként is nekiláthatnak a kép buherálásához. Lehet kivágni, átméretezni, beállítani az élességet, szaturációt, színtelítetséget, sőt, még red-eye funkció is van.

Amatőr és félprofi filmkészítők figyelmébe ajánljuk a stroome oldalt, amely a legjavát adja a közösségi médiának. Az oldal nem más, mint egy közösségi klipkészítő műhely. A felhasználók feltöltik a videókat, darabokra vágják, és a darabokat a közösség rendelkezésére bocsátják. Innentől kezdve a közösség tagjai össze-vissza vagdossák a nyersanyagokat, és klipeket, rövidfilmeket készítenek belőlük – teljesen szabadon.

Természetesen nem kötelező közszemlére bocsátani a videoinkat, dolgozhatunk zárt csoportokban is, vagyis az oldal arra is jó, hogy távmunkás kollégáinkkal kollaboráljunk. A filmvágáshoz a stroom biztosít néhány alapszintű trükköt: áttűnéseket és effekteket, de nyilván ezek nem pótolhatnak egy profi filmvágó szoftvert.  A kész remixeket pedig aztán meg lehet osztani másokkal.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

10/05/12 Aki a kutyát szereti...

PrivyCouncil

Egy chicago-i kis üzlet, túllépve a hasonló boltok közösségi aktivitásait - melyek sokszor kimerülnek a rajongók gyűjtögetésében – egy időigényesebb, de igazán érdekes kezdeményezésbe fogott. A bolt kirakatában tölti mindennapjai nagy részét a tulajdonos bánatos képű kis kutyája, akit a járókelők előszeretettel fotóznak le. Csakhogy, amíg a fotó készül, a tulajdonos szintén készít egy fotót bentről, és megörökíti a fotózó járókelőket.  A képek felkerülnek blogjára, mely „fotók azokról, akik a kutyámat fotózzák” címen fut. A kirakatban felhívják a figyelmet arra, hogy fotó készült, mely megtekinthető az üzletben.

Kívülről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Belülről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ötlet spontán jött: a tulajdonos észrevette, hogy az emberek fotózzák a kutyáját, akinek a kirakat a kedvenc helye. Érdekelte, mi történik a fotókkal, ezért megpróbált kapcsolatba kerülni a járókelőkkel. Így gyorsan kialakult a hagyomány: akiket lefotóz, azokat be is invitálja az üzletbe, ahol egyébként műtárgyakat, design-tárgyakat értékesítenek.

A lényeg az egészben nem a blog és látogatottságának fokozása, hanem a ráépülés arra, hogy az emberek szeretik megmutatni másoknak, amit láttak - szeretnek történeteket mesélni, fotókat és egyáltalán azokat a dolgokat megosztani, amelyekben valamilyen módon ők vagy ismerőseik involválódtak.

A boltról a fotózásnak és a blognak köszönhetően sztorik kezdenek keringeni, egyre többen lesznek kíváncsiak rá, akár helyben, akár a neten keresztül. Utóbbi esetben péládul a képeket az emberek megosztják a Facebookon, így, mivel egy kutyának nem lehet ellenállni, a boltnak valódi rajongói lesznek.

 

 

Címkék: blog fotó facebook



Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!



süti beállítások módosítása