11/09/02 Médiafogyasztás 3.0 vagy egy újabb bukta az AOL-től?

Berkes Ákos

Az AOL az internet születésétől kezdve az egyik meghatározó szereplője volt a virtuális térnek. Olyan hihetetlenül innovatív és előremutató alkalmazásokat köszönhetünk nekik, mint az első instant üzenetküldő, az AIM, ami az IRC korszaknak vetett véget. Tulajdonképpen a mai napig minden üzenetküldő, videó chatelést is lehetővé tevő alkalmazás az AIM által lefektetett alapokra épül. A Google szolgáltatásai még sehol sem voltak (1998-ban alapították), amikor 1997-ben már volt AIM és a kor hipstereinek már mind @aol.com-os emailcíme volt. 

Az ezredfordulót követő folyamatokat, a közösségi média berobbanását közvetlen megelőző időszakot, az AOL már a partvonalról szemlélte: folyamatosan vesztett felhasználóinak számából és bevételéből is. 

Mindezt a legkülönbözőbb szolgáltatások bevezetésével probálták ellensúlyozni, ami egy borzalmasan széles kínálati palettát eredményezett. Ezek között van egy jó néhány, ami pár évvel megelőzte más szolgáltatók hasonló szolgáltatásait, de érdemi javulást nem hozott a vállalat számára.

Amit viszont mindenki másnál jobban tudnak, az a hírportálok szerkesztése. Az Engadget és a Techcrunch minden kétséget kizáróan a legjobb technológiai hírportálok top 5-ös képzeletbeli listájának előkelő helyein szerepelne. 

Természetesen a médiafogyasztás forradalmi változásaira ők is felfigyeltek és megalkották az Editions-t.

 

Ez az iPad applikáció lényegében ötvözi a már több kiadó által megjelentetett iPad újság-appok, az RSS readerek és hírolvasók, valamint a felhasználói szokásokon alapuló tartalom generálás (gondoljunk a Gmail-ben megjelenő hirdetésekre!) vívmányait. 

Kezdetben manuálisan adhatunk hozzá oldalakat az alkalmazáshoz, amelyek tartalmát témák, kulcsszavak alapján a program tovább szűri nekünk, majd egy idő után magától is javasol számunkra feltehetően releváns és érdekes híreket - és ebben áll a valódi innováció. Mindezt a jobb iPad appoktól megszokott hihetetlenül szép és innovatív felhasználói környezetben.  

Korábban foglalkoztunk itt a trendlaboron az újságírás jövőjeként aposztrofált Storify-jal, és elmondtunk aggályainkat ezzel kapcsolatban: a médiafogyasztás szerintünk egyértelműen a teljes perszonalizáció irányába fejlődik, így az AOL appja jóval nagyobb várakozásokkal tekinthet a jövőbe, mint az egész kérdést a másik oldalról megközelítő Storify, ami készen, szájba rágva adná az olvasónak a tartalmat.  Ennek ellenére nem vagyunk meggyőződve arról, hogy az app bármit is valóban megújítana és forradalmasítana, ahhoz tömegnek kellene használnia nap mint nap és az AOL ezzel évek óta hadilábon áll.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!



süti beállítások módosítása