14/05/13 Az olcsóság ára

Heiszki László

Néhány évvel ezelőtt mosolyogva legyintettünk, ha kínai telefont láttunk, de nagyot fordult a világ, s a messzi keletről érkező készülékekben ma már egyre többen látnak potenciált. A kici, occó, de jó holmi kelendő, még akkor is, ha egy-egy ilyen jövevény vásárlása esetén kompromisszumokat kell kötnünk az esetlegesen felmerülő költségek és a garancia terén is. A kínai okostelefonok térhódításának titka egyértelműen a jól eltalált árazásukban keresendő, hiszen több közülük olyan tudást és minőséget garantál potom pénzért, amely tulajdonságokért egy ismert márka esetében mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Hogy lehetséges ez? Két részes cikksorozatunkban erre keressük a válaszokat. 

A Kínából érkező készülékek kacagva a földbe döngölik a legismertebb márkák csúcskészülékeit, hiszen gyakran felsőkategóriás tudást kínálnak, európai szemmel nézve, belépőszintű áron. A magas számítási teljesítmény és az egyre alacsonyabb árak trendje pedig komoly kihívás elé állítja a legnagyobb márkák döntéshozóit. A lavina alig két évvel ezelőtt indult el, a Xiaomi Mi2 készülék bejelentésével, amely mindössze 320 dolláros nyitó árával és a mögötte álló terméktámogatással letarolta a piacot, nem csak a hazájában. Aztán jött az idei év nagy meglepetése, a OnePlus One, amely 299 dolláros árával és hardveres specifikációjával alaposan szégyenben hagyta a piac apraját és nagyját. A halandó fejében mindezek láttán jogosan merül fel a kérdés: ezek a kis gyártók hogy adhatják ennyire olcsón a bőrüket?

Xiaomi.bmp

E-kereskedelem

Noha a kisebb manufaktúrák is igyekeznek megteremteni a klasszikus vásárlás lehetőségét, az eladásaik jó részét e-kereskedelem útján bonyolítják le, amelynek mondanom sem kell, költségei messze elmaradnak egy hagyományos POS hálózatétól. Számos márka nem rendelkezik saját webshoppal sem, így az értékesítésüket kizárólag nagy, online áruházakkal – gondoljunk csak az éppen a tőzsdével kacérkodó Alibabára – kötött megállapodásaik részeként bonyolítják le.

Oppo_Meibo.bmp

A közösség ereje

A hardvergyártók számára viszont a legnagyobb kihívás az, hogy a termékeiket reflektorfénybe juttassák. A fogyasztók vágyakozását a többség nem bízza a véletlenre: a Samsung, az immár a Microsoft égisze alatt működő Nokia, vagy a Sony dollár milliókat költ óriásplakátokra, TV reklámokra, szponzorációra, BTL akciókra, amelyek költségei végső soron a termékek árazásában is jelentkeznek. Ezzel szemben a kínai márkák többsége elsősorban az ingyenes közösségi média és klasszikus PR eszközök mellett teszi le a voksát. Hivatalos Twitter, Facebook, Google+, vagy Weibo oldalaikon pedig olyan viral reach-et generálnak, amely nyomán a közösség magát hergelve juttatja jó hírnévhez, és rövid idő alatt óriási népszerűséghez a készülékeket.

Hazárdjáték a termelésben

Az alacsony árazásban természetesen számos más, kézzel foghatóbb ok is közrejátszik. A kis kínai gyártók igen alacsony számban gyártják le a szériákat, sőt, gyakran előfordul, hogy új terméküket az első hónapokban minimális haszonkulccsal, sok esetben némi veszteséggel értékesítik. Meglepő, de ez a stratégia hosszú távon igen kifizetődő. A felgyorsult világban a komponensek ára ugyanis hamar zuhanásba kezd, így pár hónappal az értékesítés megkezdése után nullszaldósból profittermelésre vált a biznisz. A kis szériás gyártás pedig csökkenti a beragadó készletek esélyét, így minimalizálja a raktározásra fordítandó költségeket.

inew_v3_stock.bmp

Hogy mi minden áll még a jóárasított kínai okostelefonok sikerének hátterében? Hamarosan jön a folytatás!

Forrás és képek: Gizchina.com; Gizmochina.com; Pandawill.com; Facebook; Twitter; Weibo 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

1 komment



süti beállítások módosítása