13/06/21 Trendteremtőből trendkövetővé válhat az Apple

KissAniko

Nemrég tartották meg az Apple legutóbbi WWDC-jét, ahol jellemzően bejelenti új termékeit, fontosabb szoftverfrissítéseit. Az itt bemutatott újdonságokról olvasgatva felkeltette a figyelmem az ios7 egyik új funkciója, a Today, ami mintha ismerős lett volna már valahonnan.

Az elmúlt pár hónapban volt szerencsém használni egy nexus 7-es tabletet. Az iPhone óta először éreztem magam boldog és elégedett felhasználónak a készüléket használva, és volt rá bőven időm, hogy kitapasztaljam a készülék előnyeit. A nexus 7-et is egy üdítően letisztult készüléknek ismertem meg, az egyik funkciója pedig különösen elnyerte tetszésemet. A Google Now, ami egy viszonylag új szolgáltatása a Google-nek, 2012-ben jelent meg, gyakorlatilag intelligens személyi asszisztensként funkcionál. Felhasználja mindazon információkat, amiket a Google tárol rólunk a Google accountunk alapján. Ha engedélyeztük, a pontos helyünket is ismeri az adott pillanatban, és így kínál fel számunkra hasznos, vagy annak vélt javaslatokat. Fogadott e-mail-jeink alapján felismeri, ha például repjegyet foglaltunk, az utazás közeledtével megjeleníti a repülési információkat, tömegközlekedési tanácsokat ad, figyelmeztet a közelgő születésnapokra, egyszóval teljes körű segítséget képes nyújtani a felhasználóknak.

Screenshot_2013-03-24-22-29-33.JPG

Összehasonlítva a Google Now-t az ios7 Today feature-jével erős hasonlóságokat fedezhetünk fel. Pontos információnk még nincs a Todayről, mert az ios7-es operációs rendszer várhatóan ősszel jelenik meg, de az eddig hallott információk alapján az esetek többségében párhuzamot tudunk vonni a Google hasonló tudású programjával. Hasonlóan a Now-hoz, a Today is megjeleníti az aktuális/várható időjárást, emlékeztet a születésnapokra, és közlekedési információkat is kaphatunk személyre szabva. Egyelőre annyi különbséget fedezhetünk fel, hogy a Now az információkat kis kártyákként teszi elénk, de a Today ebben nem követi a Now-t, máshogy jeleníti meg a kívánt tartalmat.

A téma talán nem is a két funkció hasonlósága miatt érdekes. Nincs abban semmi meglepő, hogy a készülékgyártók haladnak a korral, és a konkurens cég jó ötletét beépítik a saját készülékeikbe, hogy ezzel se veszítsenek felhasználót. Jelen esetben inkább a két cég viszonya miatt válik érdekessé a kérdés. Az Apple üzletpolitikáján az Apple maps megjelenése óta világosan látszik, hogy a cég elég erőszakosan próbál eltávolodni a Google-től. Készített egy saját térképszoftvert, amit annak ellenére jelentetett meg, hogy a térkép még erős hiányosságokkal küzdött, pedig eddig azt szoktuk meg az Apple-től, hogy maximalizmusra törekszik, és az esetek többségében el is éri azt. Innen is látszik, hogy tudatosan, és valami okból kifolyólag minél előbb szeretett volna elszakadni a Google-től, amit sikeresen meg is tett. Mindezek után számomra váratlan lépés az Appletől, hogy egy, a Google termékére kísértetiesen hasonlító funkciót épít bele az új mobil operációs rendszerébe. Emellett még érdekes lehet a lépés amiatt is, hogy az elmúlt években az Apple teremtett párat az eddigi kiemelkedő technikai trendek közül, most pedig ő vesz át egyet a Google-től. 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!

13/06/17 Így szórakozunk mi

Madalina Rita

Az Edelman minden évben végez egy kutatást szórakozás témakörben, melyet ezúttal több régióra is kiterjesztettek. Vannak megállapítások, melyek nem fogják megrengetni a világunkat, viszont néhány adat érdekes szokásokra és tendenciákra világít rá.

 

Ilyen például, hogy a fejlődő országok nézői és hallgatói sokkal interaktívabbak, mint a fejlett országokban lakók. Kísérletezőkedvük nagyobb, előbb kipróbálják az újdonságokat és igen, sokkal inkább jellemző rájuk, hogy mondjuk egy TV-műsorba beküldik a szavazataikat. Talán azért van ez a különbség az aktivitás szintjében, mert a nyugati fogyasztók számára a választás szabadsága és a magas szintű technológiák használata mindennapi élmény, sőt már inkább belefáradtak ebbe. Őket már kevésbé mozgatják meg a különböző műsorok és tartalmak, hiszen állandóan médiaössztűz alatt élnek.

 

A platformokat illetően természetesen a TV vezet, de a laptopok és a mobilok is népszerű tartalomfogyasztási eszközök. Kínában, Törökországban és Indiában ez utóbbiak különösen előkelő helyet foglalnak el a rangsorban.

 

A megosztott tartalmak között a TV-műsorok és a filmek vezetnek az USA-ban és az Egyesült Királyságban, a fejlődő országokban ezzel szemben a zene és az online videók megosztása a legnépszerűbb. Koreában pedig a mobilappokat osztják meg egymással leginkább az emberek.

 

Ami pedig talán a legmeglepőbb első pillantásra, hogy az emberek ötször nagyobb hányadban osztanak meg pozitív élményeket, mint negatívakat. Ehhez kapcsolódóan nekem rögtön a dicsekvés-effektus jutott eszembe, amit figyelembe véve máris érthető ez a túlságosan pozitívnak tűnő arány. A Facebook és a Pinterest, illetve még a Tumblr is gyakran merő dicsekvésfal, ahol mindenki megosztja a környezetével és követőivel, hogy éppen milyen jól érzi magát/milyen jót evett-ivott/milyen klassz dolgot vett meg éppen.

 

Ezzel együtt szembetűnő az adatok alapján, hogy az emberek sokkal nyitottabbak lettek és sokkal aktívabb tartalomfogyasztók, mint korábban. Az pedig, hogy leginkább a fejlődő országokban erősek ezek a tendenciák, nagyon pozitív fejlemény.




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

Szólj hozzá!



süti beállítások módosítása