13/10/09 Tartalommarketing vs. pr

Madalina Rita

A pr-esek számára nagyon érdekes és kicsit megmosolyogtató, ahogyan mindenki (de leginkább a reklámos szekció) megtalálta magának az utóbbi időben a tartalommarketinget. Arról születik ma világszerte többszáz lelkes blogposzt és cikk, hogy hogyan készítsünk jelöletlen fizetett megjelenést, hogy boldog legyen az olvasó, a médium és a hirdető is, mert jó a tartalom.

Annyi nagyon pozitív hozadéka ennek az alapokhoz való visszakanyarodásnak mindenképpen van, hogy az ügyfelek/hirdetők végre hajlandóak a puszta hirdetésektől eltérő tartalmakra is áldozni, és nyitottá váltak arra, hogy kifejezetten egy adott médiumra szabott megjelenést kreáljanak. Ezzel könnyebb lett a pr-esek dolga is, mert bár nem feltétlenül tűnik úgy, ők alapvetően tartalmat állítanak elő a lehetőségeikhez mérten. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a megcélzott kiadványok már nem feltétlenül akarják x-szel vagy öles betűkkel szedett „HIRDETÉS” szóval jelölni a fizetett megjelenéseket.

A tartalommarketing istenítését tehát továbbra is jó ötletnek tartom, mindenképp erre biztatnám a kommunikációs szakembereket. Csak az lenne a fontos, hogy kicsit tegyék helyre magukban a dolgot: nem találták fel a langyos vizet, hanem egyszerűen máshogyan tálalják azt a közösségi média hajnalán gyakran hangoztatott, a pr-nek is integráns részét képező szakállas, de örök érvényű tételt, hogy „content is king.” 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr385558308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szurop István 2013.10.10. 21:38:32

Szerintem ez a fenti egy igazi trendfordulós bejegyzés.
Már váratott magára...
www.tartalommarketing.hu/kie-legyen-a-tartalommarketing/

Madalina Rita 2013.10.14. 09:04:00

Kedves István, köszönöm a posztot. :)


süti beállítások módosítása