10/10/06 Vörösiszap-válságkommunikáció – merre folyik tovább?

Sajti Botond

- Az egyik tankhajónk elsüllyedt a tengeren, a természeti kár felmérhetetlen, tennünk kell valamit!
- Ugyan már, pár kacsa megdöglik, kit érdekel!

Ez a párbeszéd még a Dallas sorozat egyik epizódjában hangzott el Bobby és Jockey Ewing között, és elsőre ez a hozzáállás jutott eszembe a vörösiszap-katasztrófa után közel egynapos késéssel napvilágot látott cégvezetői nyilatkozatot olvasva. Miközben a halálos áldozatok száma már elérte a négyet, a MAL Zrt. vezetője arról beszélt, hogy „a vörösiszaptól nem kell félni, nem okoz sérülést” és „semmilyen tekintetben nem veszélyes, és nem ártalmas anyagról van szó, nem okoz maradandó károsodást.” Ahogy ilyen esetekben ez lenni szokott, a szokottnál is feszítettebb tempójú újságírói munka nyomán jelentek meg túlzó, téves állítások is a veszélyes anyag hatásait illetően, ám a vezető totális, a tényekkel és a szakértői véleményekkel is szembemenő tagadása az első pillanattól teljesen hiteltelenné tette megszólalásait. (Arról nem is beszélve, hogy a tragédia nyomán kialakult felfokozott közhangulatot figyelembe véve már rég nem csak a vállalat imázsát, hanem saját testi épségét veszélyezteti ezekkel a kijelentésekkel).


Természetesen elsőként mindenki a tározót kezelő cégre gondol, ha felelősöket keres, de a cégvezető néhány órával később ezt egy olyan érveléstechnikai megoldással utasította el, amely inkább hatott a tűzre locsolt benzinként a médiavisszhangra, mint csillapítólag: „hasonló eset soha nem történt, így arra nem is lehetett felkészülni, mint ahogy Felsőzsolca sem gondolta volna, hogy elönti az ár.” Sokat nem segített a helyzeten a vállalat által később kiadott közlemény sem. Ebben már megjelentek ugyan olyan válságkezelést szolgáló elemek, mint a bocsánatkérés és a részvétnyilvánítás, majd a kárelhárításra utaló üzenetek, de mindezt szinte semmissé tették egy következő bekezdésben azzal, hogy „a cégvezetés mai helyzetelemzése szerint a technológiai eljárás gondos betartása mellett sem észlelhette a természeti katasztrófa jeleit, vagy tehetett volna annak elhárítása érdekében.” Ez lefordítva annyit jelent, hogy még csak fel sem merül bennük a cég felelősségének lehetősége, és ez az egyetlen üzenet, melyet a média a sajtóanyag közzétételét követően átvett. További tájékoztatást amúgy „néhány nap múlva” ígérnek – egy olyan helyzetben, amikor percenként jelennek meg újabb cikkek, hírek már nemcsak a hazai, de a nemzetközi médiában is az esetről.


Mit tehet ebben a helyzetben a vállalat?

A válságkezelés eredményességét az első néhány órában kifejtett aktivitások alapvetően meghatározzák. Ezeket a lehetőségeket a MAL Zrt. már nemhogy elmulasztotta, de az első 24 órában csak kifejezetten rontott a helyzetén. Nem jelentek meg az elsők között a helyszínen és a médiavisszhang alapján vélhetően nem vettek részt a károk elhárításában, illetve nem működtek együtt a katasztrófavédelemmel és a kormánnyal (de az biztos, hogy nem kommunikálták ezt megfelelően), ehelyett a már említett nyilatkozatokkal borzolták tovább a kedélyeket.


A válsághelyzet már az első pillanatban túlnőtt a vállalaton, hiszen tevékenységéből adódóan nyilván nem rendelkezett kommunikációért felelős munkatársakkal, a vezetőknek pedig – első reakcióik, de az azt követő közlemény alapján is – fogalmuk sincs arról, mihez kezdjenek ebben a helyzetben a médiával. Ezt nem is várhatja el tőlük senki (ezzel együtt, ha egy cég több millió köbméter veszélyes anyagot tárol lakott terület fölött egy hegyen, egy válságkezelési forgatókönyvvel már rendelkeznie kellene).


A válság kezelésére a jelenlegi felállásban esélyük sincs: a következő hetekben folyamatosan szembetalálják majd magukat a hazai és a nemzetközi média kérdéseivel, és jó eséllyel hasonló válaszokat fognak adni, min mostanáig. Komoly kommunikációs apparátussal rendelkező nagyvállalatok is kerültek már viszont olyan helyzetbe, amikor egyedül nem voltak képesek egy válság kommunikációs kezelésére. Ezt felismerve utólag vettek igénybe külső segítséget, s így képesek voltak – ha nem is az imázskárok helyreállítására, de legalább azok enyhítésére (sőt, egy esetben ennek eredménye olyan sikersztori lett, amelyet azóta a válságkommunikáció tantárgy kihagyhatatlan elemeként tanítanak az egyetemeken).


A MAL Zrt. számára tehát a jelenlegi helyzetben egyetlen logikus lépés ajánlható: szakmai segítség igénybevétele az eddigi legsúlyosabb hazai vállalati kommunikációs válsághelyzet kezeléséhez, mielőtt az teljesen maga alá temeti nemcsak a vállalatot, de annak vezetőit is.

Kép forrása: AP

 




Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel az RSS-értesítőnkre!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://trendlabor.blog.hu/api/trackback/id/tr102348324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Integető hajbókoló lufiember 2010.10.06. 11:20:39

Jó írás, de kié volt a válságkommunikációs sikersztori? Az az égő gáztározós-eset?

Sajti Botond 2010.10.06. 11:26:16

Igen, a gázkitörés (persze ott nem volt ilyen mértékű a kár, meg a felelősséggel is más volt a helyzet, de sok tekintetben azért ideillő példa).

Runciter 2010.10.06. 16:01:16

"a jelenlegi helyzetben egyetlen logikus lépés ajánlható: szakmai segítség igénybevétele"

Bakonyi Zoltán telefonált már?

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.10.07. 13:30:16

"A válsághelyzet már az első pillanatban túlnőtt a vállalaton, hiszen tevékenységéből adódóan nyilván nem rendelkezett kommunikációért felelős munkatársakkal, a vezetőknek pedig – első reakcióik, de az azt követő közlemény alapján is – fogalmuk sincs arról, mihez kezdjenek ebben a helyzetben a médiával. Ezt nem is várhatja el tőlük senki..."

Egy százakat foglalkoztató, milliárdokattermelő vegyi üzem, amitől nem várjuk el, hogy alkalmas embere legyen vis maior esetekre...???

A médiaszakma nevében elnézést kérünk az ostoba kolléga nevében, aki ilyet mert leírni.

VidaGabesz 2010.10.07. 15:08:04

szomorú, hogy ilyen szánalmas módon kezelik a válságot, pont egy ilyen üzemnek kéne felkészülnie a kényes szituációkra:((

Sajti Botond 2010.10.07. 23:10:52

sajto@! "Egy százakat foglalkoztató, milliárdokattermelő vegyi üzem, amitől nem várjuk el, hogy alkalmas embere legyen vis maior esetekre...???" Nem ezt írtam, az általad tőlem idézett rész utolsó mondata arra vonatkozott, hogy a cégvezetőtől nem várhatjuk el, hogy egyedül képes legyen kezelni a médiát egy ilyen helyzetben (mivel amúgy nyilván szinte sosem nyilatkozik a sajtónak, különösen nem ilyen válsághelyzetekben), nem pedig azt, hogy ne legyen alkalmas emberük vis maior esetekre. És arra is kitértem, hogy válságkezelési forgatókönyvvel rendelkezniük kellett volna.


süti beállítások módosítása